Ismét morog a hegy

2009.06.12. 13:52
8 hozzászólás

Elkezdődött és mi ismét itt vagyunk: a tegnapi eső ellenére a 15. Erzberg Rodeo hatalmas zúgással fogadta a hegyre érkezőket. A helyszín most is a világ legöregebb vasércbányája, amely az alacsonyan vonuló fekete felhőkben még kísértetiesebb volt.

Az esőruha ellenére mindenem csurom víz volt, kétszáz kilométert jöttünk a nagy szemű alpesi zuhéban. Az osztrák hegyi macák csak röhögtek rajtunk, és snapsszal kínáltak: higgyék el, kellett is valami meleg. A szederpárlat finom, miután lecsaptam a pultra a kis üveget, akkor láttam csak a márkanevet: Ficken. Két euró a melegért nem kevés, de egy baszásért mindenképpen kedvező – azt hiszem ma este is hideg lesz.

A fellegek alatt a délután is estének tűnt: szinte alkonyi sötétségben kezdődött a Rocket Ride, a helyi hillclimb verseny. A két siratófalból és egy ugratóból álló rövid pálya felébresztette az alvó hegyet: a két- és négyütemű motorok sikítva és durrogva próbáltak kapaszkodni a sáros, köves talajba. Látványos visszacsúszások, részegen sikító szurkolók és tízméteres ugrások követték egymást – a győztes a belga Gilles De Jong lett.

Hiába ígérték mosolyogva a helyiek, hogy ma egész napsütés lesz, szállásom ablakából csak hófoltokat és esőt láttam. Erzbergre érkezve csak erősödött a zuhé: szügyig érő sárban ugráltuk át a tócsákat, majd azt is feladtuk – itt nem lehet száraznak és tisztának maradni.

 

Az Iron Road Prologue már nyolckor elkezdődött, ez a selejtezője a vasárnapi hihetetlen hegymenetnek. Több mint 1500 versenyző, köztük magyarok is ott sorakoznak, hogy a bánya szerpentinén megharcoljanak az idővel: csak a legjobb 500 indulhat a döntőben.

Egyeseknek itt minden vérkomoly: a Depres, Blazusiak, Salminen nem viccből vannak itt. A tavalyi győztes lengyel srác aggódó arccal markolássza gyógyszerét, beteg, tart attól, hogy nem hozza csúcsformáját. Persze a versenyzők nagy része nem így áll hozzá – sokan már tegnap alaposan berúgtak. A rajtsorban egymás macskajaját próbálják szóban felülmúlni. Nekik a győzelem nem a megélhetést jelenti, bátran vagánykodhatnak a sörsátorban is.

Az őrűltek most is itt vannak: nem csak terepmotorokat láthatunk rajtszámmal. Mopedek, robogók, idomaiktól megfosztott sportmotorok ugyanúgy fel-le gurulgatnak: a Ducati 1098-ból átmókolt Rodeo-speciál rajtját nem szeretném lekésni.

Durrant el mellettem Moto Morini, láttam a sátrak alatt veterán CB750-est szerelés alatt, de eddigi kedvencem egy sportmotor vázába szerelt KTM LC8 blokkal épített fighter-scrambler volt – olyan sebességgel vágott neki a hegynek, hogy az első kanyarban inkább szétrebbentek a nézők. Bevette, persze, hogy bevette.

Se szóban, se képben nem lehet átadni, hogy mi zajlik itt. A nap kezd kisütni, a buli egyre nagyobb, a sörcsapok sem apadnak el: estére ismét elszabadul a pokol – mi ott leszünk.