Az európai rendőrség is a Hells Angels-re utazik

2009.06.16. 16:11

A Reuters hírügynökség szerint az olasz, német és francia rendőrség összehangolt akciója során húsz Hells Angels tagot tartóztattak le a hétvégén. A vád egy meg nem határozott rablás, ez volt az oka, hogy fokozott rendőri erők bevonásával megrohantak egy szállodát, ahol száznegyven klubtag tartózkodott.

A rendőrségi beszámoló szerint a Pokol Angyalai saját védelemmel és őrséggel rendelkeztek. Arról, hogy mi volt a vádban szereplő rablás háttere, nem szól a hír; a szűkszavú beszámolóból csak az derül ki, hogy néhány szúrófegyvert és veszélyes vegyi anyagokat is találtak a klubtagoknál. Az olasz hír szerint „penne-pistole” vagyis tollpuska is volt a szállodában – aki tudja, hogy az micsoda, kérjük ossza meg velünk.

A tavalyi németországi események után meglehetős csend honolt a motorosklub körül – úgy látszik az európai rendőrség mégsem adta fel, hogy szervezett bűnszövetkezet vádjával állítsa meg a Hells Angels-t. Az Egyesült Államokban már a hatvanas évek óta ezen dolgoznak, máig sikertelenül.

Azoknak a kedves olvasóknak, akik az ismétlődő vádak helyett valami mást szeretnének az angyalokról hallani, álljon itt Allen Ginsberg verse:

Az első buli Ken Keseynél a Pokol Angyalaival

Hűs vak éj a vörösfenyőkön át

kocsik parkolnak kinti árnyban

túl a kapun, csillag dereng

a szurdok fölött, az oldaltornácnál

tűz ég s pár fáradt lélek gunnyaszt

fekete bőrjakóban. Hajnali három,

sárga csillár a nagy faházban

hangerősítőkről gőzerővel

dől a Rolling Stones Ray Charles Beatles

Jumping Joe Jackson s húsz fiatal

táncol a padló rángására,

fürdőszobában kis marihuana,

skarlátnadrágos lányok, egy izmos

simaképű férfi órák óta táncol,

sörkonzerv-roncsok szétszórva, akasztott

szobor bokázik görbült magas ágról,

gyerekek szunnyadnak hálószoba-ágyban.

S négy rendőrkocsi parkol a festett

kapun túl, rőt fény kering a lomb közt.

 

1965. december

fordította: Eörsi István

Lám, így találkozik a motoros szubkultúra és annak üldözése az irodalommal.

A képek forrása: Life