Lovag-börleszk jó szellőzéssel

2009.07.03. 13:58

A beépített napszemüveget ritkán használom

Két dologért vettem meg négy éve. Az egyik, hogy a C2 állítólag csendes; mondták emberek is, meg maga a Schuberth deklarál a honlapján 86,5 decibel szélzajt 100-as tempónál, szélvédő nélküli motoron, ami nagyon jó. A másik selling point, amiért megvettem, a felhajtható állrész: a legnagyobb okosság a nem szociopata túrázóknak.

A német Schuberth Helme GmbH-t 1920-ban alapították Braunschweigben (az adminisztratív központ Magdeburgban van). A cég mára több mint négyszáz alkalmazottat foglalkoztat, és a legtöbben talán arról ismerik, hogy Michael Schumacher Schuberth sisakban versenyzett. Rajta kívül egyébként öccse, Ralf, Raikkönen, Massa és Heidfeld hordott Schuberthet az F1-ben. Több hadseregnek szállítanak sisakokat, gyártanak tűzoltó sisakot és építőmunkás-kobakot is, évente összesen másfél milliós darabszám körül.

A korong - ilyet vesztettem el

Normál egybe-sisakban csak úgy tudunk beszélgetni, mint a vasálarcos férfi a mézescsuporba szorult fejű Micimackóval, tompa, fojtott, kásás hangokon megy a kommunikáció. Ha valamit tényleg meg kéne beszélni, főleg, ha többen vagyunk, hát sisak le. Négy év alatt egyszer se bántam meg, hogy a felhajtható állrészt választottam, annál többször örültem neki.

Régebben kánikulában csináltam olyat is, hogy felhajtott állvédővel motoroztam a városban, de aztán hallottam történeteket kis bukás miatt odaveszett komplett felső fogsorokról, úgyhogy ilyet már nem teszek.

A korong hátulja a rögzítő pöckökkel

A C2 tényleg elég halk. Van decibelmérőm, de még nem találtam ki, hogyan lehetne vele bukó-szélzajt mérni, úgyhogy elhiszem a gyári 86,5 decibelt. Eleinte volt egy kis bajom a könnyen lepattintható plexivel, konkrétan el is vesztettem egy plexit. Illetve a plexit azt megtaláltam, a rögzítő fekete műanyagkorong tűnt el a padka fűcsomói közt. Többet kellett volna gyakorolni az a két egyszerű kézmozdulatot, amivel visszaszereljük a plexit, én mindenképpen ajánlom ezt a Schuberth vásárlóinak.

A két kis sárga pörök mutatja, hogy nincs rendesen zárva az állvédő

Sok schuberthes a beépített napszemüveg miatt szereti a márkát, illetve általában a Concept sorozatot. Jól is néz ki, amikor Robocop-stílusban leengedjük a sötétítő csíkot, de ezt én csak nagy hidegben használom, amikor úgyis csukott plexivel járok, egyébként napszemüveget veszek a bukó alá.

Igazi németes gondoskodás az állrész reteszelési visszajelzője, ami az eredeti Concepthez képest kattan, és a két sárga pöcök szintbe ugrik, ha jól csuktuk le. Jelentéktelen, parasztvakító apróságnak tűnik, de nem az: sokszor hittem már, hogy jól lecsuktam, mert kattant, de a pöcök fent maradt. És kiderült, hogy nahát, lehet ezen még nagyobbat is kattintani.

A fejtető-szellőzőben van már néhány tetem

A szellőzése látszólag nem nagy szám. Egy kibillenthető lemez az állon, egy csúsztatható retesz a fejtetőn. Melegben egyik sem érezhető, de 10 fok alatt mindkettőt gondosan elzárja az ember. Melegben ugye én felhajtott plexivel járok, de a Schubert ezt mélységesen helyteleníti, és egy érdekes megoldással próbál lehozni róla: a plexi mindkét oldalt egy millimétert előretolgató, így lesz körben egy légrés, ami országúton már bőven elég szellőzésnek akárhány fokban.

Van téli-nyári opció a bélésben is: kicsit odébb kell tépőzárazni, és akkor elzárja a légcsatornát. Ez nekem sose jött össze igazán, mostanra meg le is mállott a megfelelő tépőzártartó. A négy év alatt egyébként a héj elég szép maradt, a műbőr felületek viszont közepesen undorítóra öregedtek. Ezzel az a baj, hogy csak a bélés felső része cserélhető, a többi viszont abba az irányba viszi az érzékenyebb gyomrúakat, hogy új sisakot vegyenek.

Meghitt beszélgetésekhez

Egy időben nagyon idegesített, hogy ha felhajtott állal mászkálok, leszállok, felszállok, tankolok, ilyesmi, időnként nagy csattanással az arcomra csapódik az állvédő meg a plexi, és hiába próbálok menő motorosnak kinézni, az egésznek olyan lovag-börleszk hangulata lesz. Tudják, a hülye lovag, akinek mindig az orrára csukódik a rostély. Ezért hónapokig szemeztem a Roof fel- illetve hátrahajtható állvédőjű sisakjával, aminél kizárt az effajta ciki.

Akkor láttam, ehhez képest mennyire nem tud szinte semmit a Roof. A döntő egyébként az volt, hogy a C2-ből könnyen kipattintható egy tartóvédő párna, amivel a 40 fok körüli hőmérsékletet sokkal elviselhetőbbé tehetjük.

Egy kallantyúval nyílik a sisak

A használati utasítás azt írja, a plexi ötféle állásban is rögzíthető – hát ez annál már sokkal kopottabb. Vagy nyitva van, vagy csukva. Maga a plexi viszont elég jóféle. A Schubert egy év garanciát ad rá, nekem pedig az első csere óta, amikor összekarcolódott az aszfalton, és kicseréltem, még mindig teljesen átlátszó, pedig volt már motoros Oakley szemüvegem, amit két szezon alatt kinyírtak a nagyobbacska szálló porszemek.Azt hiszem, az a baj, hogy anno nem kaptam hozzá használati utasítást, ami viszont a gyári honlapról elég könnyen letölthető.

Én se ajánlom a nyitott állal motorozást

1710 gramm, 107 ezer forint volt anno, szeretem. A múltkor akartam bele venni egy új bélést, de raktáron nem volt, és lusta voltam visszamenni érte. Egyébként is elhatároztam, hogy ha jól viselkedek, jövőre megjutalmazom magam egy C3-mal, a gyári honlap szerint csak 84 decibel.

Schuberth tűzoltósisak