Elütöttek. Nem fáj, de azért van baj

2010.05.19. 08:19
80 hozzászólás

Elütöttek. Nincs mit szépíteni: ott áll a betétlapon, hogy nem én vagyok a hibás. Ennek ellenére sokkal nehezebben emésztem meg az esetet, mintha én csesztem volna el valamit. Úgy, hogy mások is kinyírhatnak, sokkal veszélyesebbnek tűnik az élet.

Ami kinn volt, az nem időjárás, hanem gyalázat. Undorral ültem fel a motorra hétfő reggel fél hétkor, hogy Dunaszerdahelyről bejöjjek a Budán tartandó értekezletre. Muszáj volt – pénteken kocsival kellett volna szülőlátogatásra indulni, de a pár perces napfény elcsábított. Hazafele pont nem áztam meg, de amint beraktam a garázsba a Suzukit, ömleni kezdett és folytatta napokig.

Hat fok volt. Berzenkedve húztam nadrágot és kabátot, mindent jól összecipzáraztam, hogy a májusi november ne férjen hozzá a vesémhez. Az esőruha valahogy összement az évek alatt; vagy én lettem nagyobb, vagy a protektorok miatt érzem szűkebbnek – apám pizsamában segédkezett, hogy a narancssárga Teletubbie jelmez felkerüljön rám. Kezet ráztunk, majd a vízzáró nejlonkesztyű fölé felhúztam a bőrt.

Az esőnél sokkal jobban utálom a szelet. A vizes aszfalt megszokható, nyugodtan lehet kilencven-százzal gurulni, ha a forgalom megengedi. Most is kiadta, habár az oldalról érkező széllökések néha akkorát böktek rajtam, hogy lecsúsztam a nyomvályúk közötti púp tetejéről. Ez annak ellenére félelmetes, hogy a kerekek giroszkopikus hatása megmarad – jobb nem pánikba esni, mert egy rossz mozdulat is balesethez vezet.

A Dunaszerdahely-Komárom közötti gyér forgalom megerősített abban, hogy sokkal jobban járok, ha nem az autópályán folytatom. Vízfüggönyben motorozni szörnyű, a permetként érkező cseppek egyharmadára csökkentik a látótávolságot. Éppen ezért Párkány felé tértem a széles, egészen jó állapotú főútvonalra – itt még verőfényes napsütésben is alig jár valaki. A döntés helyes volt, egyedül a szél ereje nőtt meg, igaz lökések helyett állandó lett ereje, így rádőlve jöhettem végig.

Mielőtt felhajtottam volna a két országot összekötő Mária Valéria-hídra, egyeztettem az Útinformmal, hogy még érvényes-e a tahitótfalusi útlezárás. Sajnos kénytelen voltam a 10-es út felé menni, pedig azt zsigerből gyűlölöm. Okkal. Minden reggel a solymári katonai temetőig ér a dugó – az ürömi letérőhöz szerelt egy darab lámpa emberek ezreinek keseríti meg nap mint nap az életét. Azt is örökké tartó várakozásra ítélném, aki nem volt képes okosabb forgalomszervezési megoldást kitalálni az évek óta fennálló káoszra.

Az útburkolat rossz, repedezett és kigyúrt: nem nagy öröm rajta haladni, de esőben még sokkal visszataszítóbb volt. Hála Istennek az autósok szolidárisak voltak velem, úgy gondolták, biztos nagyon vizes vagyok, pedig nem – a Louisos esőruha kiválóan működik és a LIDL-s kalucsni sem hagyta átázni a csizmát.

Szinte már szemmel látható távolságra volt a Flórián tér, a dugó is lazult annyira, hogy kettes-hármas között kapcsolgatva gurulhattam. Ekkor az előttem kínálkozó lyukra lecsapva betért egy szürke Golf kombi. Részemről kis fék, részéről folytatódó manőver, majd nyekk, és az aszfalton voltam. Első kerekemmel pont az autó hátsó gumiját kaptam el – azon semmi kár, nekem összejön a hat számjegy.

Naná, hogy teljesen az autó holtterében voltam, feltehetőleg semmit sem látott a Suzukimból a tükörben, alacsony fordulaton meg hangja sem nagyon van az amúgy jótorkú Supertrapp dobnak. Fejemmel koppantam az aszfalton, hemperedtem párat és mire felálltam volna, már ott is volt a sofőr. Az idegeskedés meg anyázás elmaradt: hamar megegyeztünk, hogy ő a hibás.

Került betétlap, és megfogadtuk a rajta levő feliratot - „Őrizze meg nyugalmát!” Töltögetés közben kiderült, hogy ő is motoros, röstellte is figyelmetlenségét. Nem fájt semmim, a protektorok megvédtek. Az esőruha viszont tönkrement, a nadrág szintén, szerintem a sisak is cserés és a kesztyű tenyerének is annyi. A motor deklije kuka, az műanyagok megúszták, ám a fejidomot tartó keret elgörbült és sérült a hegesztése. Érzésre a villa és a váz nem sérült, az egyenesfutás rendben. A kipufogókönyök egy ponton, a dob viszont több helyen is megkapta: a lamellás vég meghajtogatva-megcsiszolva, a belső fele pedig nyomott és talán lyukas is: a lengővillához szorította az esés.

Ugyebár a motor értelemszerűen szlovák okmányokkal rendelkezik, és mielőtt valaki zsigerből adócsalózna, én is. Nem tudom, hogy a kárrendezésben okoz-e majd gondot ez a nemzetköziség, de a beleset okozójának a biztosítóját megkeresve nagyon gyorsan és készségesen reagáltak – szerintük napokon belül szemle. Remélem, ugyanazokat a hibákat látják majd, amit én.