Tizenkét henger, egy sorban

2010.07.24. 06:00
45 hozzászólás

Sokan azt hiszik, hogy az első utcai soros hatos motorkerékpárt a Honda gyártotta. Majdnem, az aranyérem a Benellié. A 750 Sei-hez azért volt köze a japánoknak is, a motorját a soros négyes CB500-ról koppintották, igaz, megtoldották két hengerrel. A hat leömlő ellenére aránylag keskeny, a generátort a Honda balos megoldása helyett a hengerek mögé helyezték át. A blokkot levegő hűtötte, az üzemanyagot pedig három, 24-es Dell'Orto VHB adta.

A motorkerékpár külsejét a Ghia karosszériastúdió tervezte. A Benelli Sei-t 1972 és 1978 között gyártották, összesen 3200 példányban. Mivel már új korában is extrém volt, tulajdonosai vigyáztak rá, elég sok megmaradt. Úgy tűnik, Lewis Wass-nak kettő is volt összefotosoppolt kettőt – erről tanúskodik a soros, tizenkét hengeres, 1500-as motorja.

Feltehetőleg viccből készítette, kétlem, hogy ilyennel tényleg motorozni lehetne. Ha mégis, akkor csak egyenesben jó: a dőlésszög, mint olyan, itt ismeretlen.