6 év: az autók-motorok nálam várható élettartama?

2010.09.25. 05:59
90 hozzászólás

Miért van ez? Amiért a pszichológusok, meg a bőrsejtológusok is mondják, hogy az ember hét évente alapjaiban változik meg. A hét persze nem szentírás, inkább olyan hat-nyolc év a vízválasztó, ami sokak szerint a párkapcsolatokban is válságidőszakot jelent, ha éppen teljesen nem áll a házasság a földbe.

A sejtek lecserélődése, hát igen, abba ne menjünk bele, mert jelentkezzen, aki darabra tudja, hány sejtje is van. Most már két jármű adta statisztikai merítésen vagyok túl – nem mondom, hogy erre egy magára valamit adó oktatási intézmény megadná a PhD-t, de azért van ebben 12 évnyi kutatómunka, úgyhogy ezúton közzéteszem.

A tézis: hat év alatt unok meg egy autót vagy motort, illetve nem is egyszerűen autót vagy motort, hanem egy komplett kategóriát. A vizsgálat tárgya egykori Mazda MX5 személygépkocsim, és ma már szintén egykori Yamaha VMax motorkerékpárom. Mindkettőt hat év tulajdonlás után adtam el, úgy, hogy kifejezetten meg voltam velük elégedve, szerettem őket és így utólag se tudok róluk rosszat mondani.

Zárójelbe: voltak már korábban is autóim, de azok vagy széthullottak (Renault 4, Renault 5), vagy beleszerettem egy MX-5-ösbe (Volkswagen Golf II. GTI). A Mazdával és a VMax-szal azonban egész kategóriákat untam meg. Amikor a Mazdát vettem, egyszerűen nem értettem, ki az az idióta, aki kupét vesz. Kupé?! Az meg mire jó? Nem praktikus, de nem is kabrió – oké, lehet vele gyorsan menni, de azt egy roadsterrel is lehet, ami egyszersmind kabrió. Aztán eltelt 6 év, és egyszerűen érthetetlenné lett számomra a kabriózás. Tűz a nap? Jézusom! Egyáltalán, mikor lehet normálisan kabriózni? Reggel néhány órát, meg este néhány órát, hiszen nyáron nap közben olyan erős az UV sugárzás, hogy leégünk és megfájdul a fejünk, mielőtt annyit mondanánk, hogy a kanyar előtt szúrok egy kettest, aztán csak kiadja valahogy. És hát persze lehet kabriózni decemberben is, de akit már júliusban se érdekel a műfaj, az aligha húz usánkát és nyit tetőt télen.

A Mazdát tehát alig használtam, a használatok pedig nagyjából arra szorítkoztak, hogy elvittem átgumiztatni, vagy akksit cseréltem, vagy eltrélereztettem, mert a több hónapos rámpán ácsorgástól a hátsó fékbetétek rárohadtak a tárcsára. Régóta tudtam, hogy nem kell, de mivel az autóm tökéletes volt, valahogy azt képzeltem, meglesz ez nekem holtom napjáig. Hiszen minek válnék meg tőle? Használni ugyan nem használom, mégis jó birtokolni egy tökéletes élmény-roadstert.

Aztán megláttam egy kupét, és elcseréltem rá.

A VMaxot hat éve vettem, motorjogsim második évében. Gyakorlatilag a VMaxon tanultam meg motorozni. Tudom, hogy hülyeség, de végül is így utólag visszatekintve sem magamat, sem mást nem öltem meg vele, de megjártam a Grossglocknert, Csehországot, Lengyelországot, Svájcot és Olaszországot, kellemes 36 ezer kilométert mentünk együtt (plusz ameddig nem ment a számláló). Attól függetlenül persze ökörség volt ezt első motornak megvenni, de egyszerűen fájt volna egy normális nakedre költeni a pénzt, amikor a Yamaha VMax volt az egyetlen, amit kívántam. Olyan motorért meg mindek adjon az ember kétmillió forintot, ami a szívét sem dobogtatja meg?

Emlékszem még, mit szerettem annyira a VMaxban. A disznó megjelenését. Az ordas hangját. Az egyedülálló vibrációját. És azt, ahogy ment, amit azóta sem tud egyetlen motor sem: hol alul nyomatékos, mint az állat, felül meg megbolondul, mint egy sportmotor. Jó volt vele. De közben beleszerettem egy Yamaha XJR-be, ami egy retró naked bike. És lassan, de annál biztosabban elvesztettem az érdeklődésem a VMax iránt.

Érdekes közös pont, amire most már oda is kell figyelnem, a JEL: ha egy járműbe veszek egy drága új akkumulátort, valószínűleg el fogom adni - az MX-5-öst is egy néhány hetes akksival adtam el. Még nem tudom, hogy eladom, hiszen akkor nem is vennék bele, pláne nem ötvenezer forintos Odisseyt, mint a VMaxba, de a vég elkerülhetetlen. El fogom adni. Már nem szeretem az igazán erős motorokat. Az XJR-em csak 98 ló, igaz, aki erősebb motorról ült rá, hüledezett, milyen jól megy. De az XJR inkább szépen megy, mint jól. Pont ez a power cruiser-dolog, amit annyira szerettem a VMaxban, szűnt meg érdekelni. Mostanában a stílusos és érdekes, karakteres naked-ekre gerjedek, meg az olyan cruiserekre, amikkel jó lassan menni.

Feldobtam a netre 1,3 millióért – hiába van szépen megépítve, úgy lőttem be, hogy ez legyen a legolcsóbb VMax. Én ha eladok, akkor el akarok adni, nem azon kéjelegni, hogy sikerült még százezret ráharácsolnom – tőlem érdemes autót-motort venni. Az első két érdeklődő akcentus alapján a keleti országrészből hívott, az egyik tuti debreceni volt; a jellegzetesen megnyomott t-ket lehetetlen nem észrevenni. Megmondtam nekik, hogy a VMax még KawaSzatinál van, aki hengerelteti az első kereket, mert testépítő pajtikám valószínűleg fogott vele egy medvét. Megcsinálja a féket, mert a kátyú miatt valószínűleg a tárcsa is károsodott, a benzinszintjezőt (testépítőnek motort kölcsön soha többé), meg valami tömítést. Bónuszként KawaSzati csinált egy szép alapjáratot is, mert egyikünk se volt vele megelégedve. Utóbbi gyakorlatilag egy komoly porlasztóhelyreállító műtét volt.

Hívott még egy csávó, aki szerintem leginkább beszélgetni akart, és ennek érdekében még egy VMaxot is vett volna. Végül pedig Zsolt, a szekszárdi tűzoltó. Megkérdezte, alkuképes-e az ár, mondtam, hogy az ár maximálisan alkuképtelen, hiszen ez nagyon így jó vétel, tudjuk mindketten. KawaSzati Laci gyönyörű gyári alapjáratot csinált neki, a gázreakció újra viharos lett, a fék jó, a futómű elviselhető, például a hátsó gáztartályból eresztett ki 9 bart. Az első futómű is javult, bár azt mondta, előre és hátra is sokkal kisebb rugók kellenek, akkor lesz az igazi. Ekkor azonban már tudtam, hogy el akarom adni, úgyhogy ezeket már nem kértem, úgyis csak olyan 5-10 ezer forintos tételek.

Zsolt leadta a váltást, elhozatta magát egy tűzoltó kollégájával, én meg felhoztam MAX 921-et a garázsból. Szati egyetlen slendriánságaként dőlt a benzin az egyik porlasztóba vezető csőből, úgyhogy leállítottam, Zsolték átgurultak a szomszéd Obiba gyorskötözőért, én meg addig elkezdtem kitöltögetni a legújabb fajta adásvételiket.

Kötöztünk, a folyás megszűnt, Zsolti felvette a bőrjakót, átadta a lét, megszámoltam és jó egészséget kívántam a VMaxhoz. Aztán elment. Ki se próbálta, azt mondta, nézegette eleget, jó lesz ez. Megköszönte, elhúzott. Én meg felvettem a távozást, és mindenféle érzéseim voltak a biznisszel kapcsolatban. Elsősorban örültem, hogy túl vagyok rajta, és egy kicsit büszke, hogy meg bírtam tenni. Másodsorban szomorú voltam, mert végül is a VMaxon tanultam meg motorozni, ezzel tettem az első nagyobb túrákat. Egyszer még gumit is füstöltem. Viszont örülök, hogy legalább a hangját felvettem így távozóban. Szép, mérges, férfias. Ha nagyon hiányzik, most már nem kell lemennem a garázsba, csak kattintani egyet.

Most megint csak két autóm és egy motorom van (plusz egy robogó). Két út áll előttem, hiszen mindnyájan tudjuk: egymillió-háromszázezer forint nem boldogít.