Az első autó egy motor volt?

2011.02.02. 21:00
9 hozzászólás
HBC

Azzal van teli a sajtó, hogy az autó 125 éves. Na és? A motor 126. Esetleg 127, vagy 144. Ideje eldönteni, melyik volt az első, és eloszlatni néhány közkeletű tévhitet, először is azt, hogy Benz Motorwagene autó – akárhogy is nézzük, az egy sima trike, de abból sem az első.

Ahhoz, hogy ma, 2011-ben a szerpentinen élvezkedhessünk, Leonardo da Vinci zsenialitása kellett. Ő volt az első, aki megrajzolta az egy nyomtávon futó kétkerekű jármű, vagyis a bicikli ősét. Meg nem építette, csupán felvázolta a tervet – a szobrászat, a festészet, a kutatás és a tanítás mellett ilyen apróságra már nem maradt ideje.

Az 1490 körül készült skiccen pedállal és lánchajtással ábrázolta az eszközt, de kormányzásra még nem gondolt – munkája viszont megihlette Karl Friedrich Drais von Sauerbronnt: az 1817-ben bemutatott Laufrad, elegánsabb nevén Draisine kiválóan alkalmas volt arra, hogy az úri közönség hülyét csináljon magából.

Pedálja nem volt, de mellpárnája már igen; a nem különösen praktikus szerkezetet később Kirkpatrick Macmillan skót kovács tökéletesítette. Első útjáról még a glasgow-i lapok is beszámoltak – igen, ez volt a mai kerékpár őse. Igaz, Pierre Michaux velocipédje próbálta megtörni a fejlődést és bevezetni az elsőkerék-hajtás rendszerét, de hála az égnek, hosszú távon nem sikerült.

1867-ben már érezni lehetett, hogy valami megváltozik, az emberi erővel hajtott velocipéd kevésnek bizonyul. Pontosan így történt: Louis-Guillaume Perreaux megunta az izommunkát és a saját maga által fejlesztett rendkívül kompakt gőzgépet ráakasztotta Michaux biciklijére – vegyünk nagy levegőt és tapsoljunk: megszületett a motorkerékpár, sőt, rögtön több darab is készült.

A sceaux-i kastélyban tartott bemutatón 14 km/h-t futott a szíjhajtású, alkohollal hevített gőzgép – a szabadalmat 1869. március 16-án jegyezték be. Tudom, sokan csak legyintenek, hogy ez csak egy vacak gőzgép, de most, hogy a kanonizált belső égésűeknek is rosszul áll a szénája, nem lehetünk hajtóanyag-fasiszták.

Sokan egyébként Sylvester Howard Ropernek adnák az elsőséget. Az amerikai konstruktőr a kézifegyverek és az önjárók bűvöletében élt: előbb gőzkocsikon gyakorolt, majd Perreaux-val szinte egy időben megalkotta saját motorját.

A gőz melegítését szénnel oldotta meg – a kezdeti sikerek további fejlesztésre ösztönözték, ám a belső égésű motorokban később sem hitt. Mellékszál és időugrás: egészen 1894-ig fejlesztett gőzmotorokat, nem is rossz eredménnyel. Utolsó konstrukciója 65 km/h végsebességre volt képes – szomorú, de ez lett a 73 éves mester veszte.

A bostoni biciklipályán tartott tesztvezetésen a szemtanúk furcsa balesetnek lehettek tanúi: az első kerék táncolni kezdett, majd a motor áthajtott a korláton. A segítőkész nézők már csak a halott mérnököt találták a roncs alatt – a boncolás később megállapította, hogy halálát szívroham okozta. Ropert a száguldás öröme ölte meg.

Van egy kedvencünk: Guiseppe Murnigotti. A bergamói olasz 1879-ben szabadalmaztatta a négyütemű sorkettes elsőkerék-hajtású, hátsó kormányzású járművét, amelynek a hivatal emberei a biciletta a motore nevet adták. Az invenciózus terv persze dugába dőlt, mert egyetlen befektetőt sem talált modern motorkerékpárjához.

Ha a triciklit, közkeletű nevén trike-ot motornak tekintjük, akkor nem szabad elfelejtkeznünk George Long 1880-as triciklijéről, amit szintén gőz hajtott, de a vizet már benzinnel melegítette. Scot Dugald Clerk egy évvel később szabadalmaztatta a sűrítődugattyús kétütemű motorblokkját, amely hamarosan el is készült. A szerkezet felkeltette Edward Butler figyelmét, aki 1884-ben a Clerk-féle kétüteművel elkészítette a világ első belső égésű triciklijét, ami a mai kategóriák alapján leginkább motorkerékpárnak minősül.

A két kormányzott és egy hajtott kerékkel épített fémvázas gép kifejezetten modernnek hat annak ellenére, hogy leginkább egy kerti hinta meg egy rokkantkocsi génjeit hordozza magában. Formatervezés szempontjából fényévekkel felette áll Daimler egy évvel későbbi Reitwagenjének – a favázas, rendkívül esetlen motor 1885-ben mutatkozott be; építőjét feltehetőleg a retró vezérelte.

Gottlieb Daimler és Wilhelm Maybach motorját 264 köbcentis egyhengeres hajtotta. Teljesítménye 0,5 lóerő volt 650-es percenkénti fordulaton. A szabadalmat 1885. augusztus 29-én jelentették be, míg az első próbaútra november 10-én került sor: a tervező fia, Paul Daimler elmotorozott vele Cannstattból a szomszédos Untertürkheimbe – az átforrósodott fémalkatrészektől még a bőrülés is megpörkölődött.

Ha nagyon kötekedni szeretnénk, nem mehetünk el amellett, hogy ez sem teljesítette a motorkerékpárok világában előírt egy nyomon futást, rögtön hármat tudott. Két nagy kereke mellett két aprót is kapott mankó gyanánt, a lexikonok mégis ezt tartják az elsőnek. Joggal? Hát, nem igazán.

Butleré sem egy nyomon futott, és szintén belső égésű motort kapott. Perreaux ugyan gőzzel hajtott gépét, ám neki tényleg elég volt két kerék – az elsőség aranyát nehéz kiosztani, mindenesetre a belső égés adta flegmaságot nyugodtan vetkőzzük le. Ha véletlenül az elektromos motorkerékpárok veszik át az uralmat, majd a benzin éveit is gondosan kiradírozzuk?

Azt se feledjük, hogy a Mercedes autógyár és a szaksajtó által istenített 1886-os Benz Patent-Motorwagen körülbelül annyira autó, mint bármelyik mai pozőr-trike. Egy kormányzott kerék elöl, kettő hajtott hátul – hogy az egész egy kicsit magasabb és régiesebb, az mellékes.

A motorizáció első éveiben a kategóriák határait sokkal rugalmasabban kezelték a tervezők és a felhasználók, de azt kijelenteni a Reitwagenről és a Motorwagenről, hogy elsők, féligazság. Veszekedni persze nem érdemes, megtették már előttünk 125 évvel is, igazságot ők sem találtak.