Zuglóban nagy a csend

2011.02.17. 15:04

Elégedett zuglói polgár vagyok, s így, polgár minőségemben a kezelőszervekkel, tehát például az önkormányzat működésével sincs sok bajom - régen, az internetes bejelentkezési rendszer előtt is ki lehetett bírni a várakozást (volt elég szék, friss volt az áru a büfében, két piros pont), most pedig, hogy a linkre kattintva percre pontosan sorra kerülök, szinte a boldogság és nyugalom szigete ez.

Zugló javarészt szuper hely. Persze, vannak még megoldandó feladatok, a Bosnyák tér környéke - főleg a szombati piac után - például förtelem, meg néhol, ügyes pénzpumpa-módszerrel rettenetesen túlépítették a környéket - gondolok itt a három szintnyi tetőtér-beépítéses társasházakra. De alapvetően Zugló talán a legélhetőbb kerület Pesten - közel van mindenhez, mégis elég kisvárosias ahhoz, hogy kellemes legyen. Mint ekképp érző lakos, általában elégedett vagyok azzal, ahogy az atyák terelgetik a bizniszt. Elég sok a zöld, jó az infrastruktúra.

 

Biztos voltam benne, hogy hamar megleszek a B125-ös kérdésemre érkező válasszal, mármint, hogy a parlamenti képviselőm támogatja-e, hogy autós jogosítvánnyal vezethető legyen 11 kW-os (15 lóerős), 125 köbcentis motorkerékpár, mint sok helyen Európában.

Január elején kezdtem a kutakodást, és afféle egybites agyú firkászként beütöttem a Google-be, hogy "14. ker országgyűlési képviselő fogadóóra". Meg próbálkoztam mindenféle egyébbel. Jellemző a tájékozottságomra, hogy fogalmam sem volt, melyik zuglói választókörzetbe tartozom, azt is a feleségemtől kellett megkérdeznem.

Tehát 21. sz. körzet az enyém. Dr. Papcsák Ferenc az, aki képviseli az ügyeimet a Parlamentben, innentől ezt is tudtam, egyben ő a zuglói polgármester is, utóbbival természetesen azért tisztában voltam. Nem lehet egyszerű az élete. Az önkormányzati szerepe és országgyűlési képviselősége mellett két parlamenti bizottságban és három albizottságban is tag, mint később megtudtam. El sem tudom képzelni, hogy jut ideje bármire.

A zuglói polgármesteri hivatal honlapján hamar meglett a szám, amin - úgy sejtettem - be lehetne jelentkezni fogadóórára, bár igazából ez csak elérhetőség volt, nem feliratkozási lehetőség. Januárban eleinte naponta, aztán kétnaponta, a végén rapszodikus ritkasággal hívogattam a számot. Miközben csöngettem, elképzeltem a hosszú, üres termet, amelybe csak a takarítónő teszi be a lábát évente egyszer - asztalok, alájuk betolt székek, lambéria a falakon, nyikorgó parketta, kicsit bagószagú függönyök, porcicák a szegélylécek mentén, a végén egy magányos, fekete, CB667-es típusú, tárcsás telefon csörömpöl a sarokban. Soha, senki meg nem hallja, csak a takarítónő minden év áprilisának második hétvégéjén. Persze nem tudtam meg, mi lehetett az a szám, ami kicsörgött, de becsületből próbálkoztam.

Saját honlapja is van dr. Papcsák Ferencnek, áttekinthető oldal, sok legördülő menüvel, szuperül működött, kizárólag a fogadóóra menüpont dobott vissza hibát. Jó párszor próbáltam, nem működött.

Január végén egyszer csak megjavult a fogadóóra-almenü. Nini - képviselői fogadóórára történő előzetes bejelentkezés - és ott a mobilszám. Szuper! Persze éppen akkorra már az országházi oldalon is megtaláltam a keresett e-mail címet, de a telefon mindig egyszerűbb.

Kapom elő a mobilt, hívom, a képviselőm titkára veszi fel, érdeklődő, udvarias, végigkérdezi, mi járatban volnék, mert a januári időpontok elfogytak, hátha tud segíteni. Tálalom a problémámat, mondja, emiatt kár befáradnom, küldjem el e-mailben, válaszolni fognak. Még megkérem, hogy viszonylag záros határidőn belül szeretném a választ megkapni, mert február végéig fut csak az aláírásgyűjtés, és még előtte nagy szükségem lenne Papcsák úr válaszára. Természetesen, kapom nemsokára a mailt. Köszönöm.

Ez volt január 26-án. Eltelt két hét, válasz nem jött. Az otthoni levelezőprogamomon, ha jól tudom, nincs szpemszűrő. Vajon sosem tudom már meg az országgyűlési képviselőm állásfoglalását? Ennél az önkormányzat alsóbb régiói azért gyorsabban működnek...

B125 – Miről szól a kezdeményezés?

Hiába modern és környezetbarát az 50 köbcentis robogó, ha a hivatalosan 45 km/h-ra korlátozott végsebességével inkább mozgó forgalmi akadály, mintsem valóságos ingázási és közlekedési alternatíva.

Európa számos jól motorizált országában – feltételekhez kötve – érvényes a szabályozás, ami megengedi, hogy B kategóriás jogosítvánnyal vezethetőek legyenek a 125-ös, legfeljebb 11 kW-os robogók és motorkerékpárok. Az ottani a döntéshozók felismerték, hogy a nagyvárosi dugók nemzetgazdasági léptékkel is mérhető károkat okoznak azon túl, hogy tönkreteszik milliók életét és egészségét.

Itt az idő, hogy Magyarországon is rendezzük a helyzetet. A várt hatások között szerepel a segédmotoros kerékpárok és a most rendszám nélküli motorok biztosítási hátterének rendezése, környezetvédelmi és közlekedésbiztonsági ellenőrzésük lehetővé tétele, és a modern, környezetkímélő motorkerékpárok üzembehelyezése.


B125 – népi kezdeményezés nagyobb térképen való megjelenítése

Amennyiben listánkon nem talál a lakóhelyéhez közel egy létesítményt sem, ide kattintva letöltheti a domumentumot. A kinyomtatott, majd kézzel kitöltött aláírási ívet elpostázhatja címünkre (Totalcar.hu Informatikai kft, 1033 Budapest, Flórián tér 1.). Kérjük, a borítékra írja rá, hogy 125.

Várjuk azon helyek – boltok, kereskedések, klubok, szórakozóhelyek, stb. – címét, ahol szintén szeretnének részt venni a gyűjtésben.