Wroom, wroom, wroom, wroom, hey!

2011.10.04. 15:45

Korábban együtt laktam egy képregényrajzolóval. Volt pókemberes kispárnája meg mély dörmögő hangja, igaz, nem sokat beszélt – az az én feladatom volt. Ugyan Lénárt Lackó egy végletekig elvetemült, azonnal felismerhető, sajátos stílusban alkot, ennek ellenére mégis rajong a klasszikus ábrázolásmódú öregecske amerikai füzetekért.

Nemrég postám érkezett tőle. A gondosan becsomagolt barna boríték olyan titkosan nézett ki, mintha legalábbis a legfelsőbb kormánykörökbe nyúló gazdasági visszaélés leleplező mappája rejtőzött volna benne. Kicsomagoltam, és még izgalmasabb dologra bukkantam: a World of Wheels 1969. augusztusi számára.

A képregényben csodás járművek mellett minimalista történetfoszlányokat találunk – élvezetükhöz még négy általános sem kell. Gondolnánk, gyerekeknek készült, de a testépítőszerek reklámjai más célközönséget mutatnak – azt hiszem akkoriban sem voltak túl bonyolultak az amerikai ifjak?

Csikós több járművet felismert, vagyis megsaccolta, hogy mit miről rajzoltak le. Önök is tippelhetnek: több klasszikus autó és motor található a WOW 27. számában. Kattintsanak, a galériánkba ott az egész képregény.