Ötvenessel Bánkútra

2012.08.21. 10:10
83 hozzászólás

Aki az árokból vesz motort, ne csodálkozzon, ha felül a szopórollerre. Az viszont kicsit így is meglepett, hogy a felújított blokkal, egy hónapnyi állás után képtelen vagyok beindítani a Simsont. Másnap mégis felvitt Bánkútra.

Bár a blokk rendbetételével már júniusban elkészültem, nem volt alkalmam komolyabban próbára tenni a Simsont, mivel egy hónapig nem voltam otthon. Az utcában egy próbakört tettem vele, és működőképesen támasztottam le, de mikor hazaértem, már hiába rugdostam, nem volt hajlandó beindulni.

Az első, amit ellenőriztem, a gyújtógyertya volt: alig párszáz kilométer lehetett az NGK-ban, így persze nem hittem, hogy az lenne a ludas. Biztos ami biztos, azért becsavartam a tartalékba elrakott Brisket, amely a megvételkor volt a Starban – első rúgásra be is indult.

Az a kis fekete törmelék lett volna a ludas?

Ezután természetesen nagyon kíváncsi lettem, hogy a szinte új gyertyának vajon mi lehet a baja. Elkezdtem forgatni, nézegetni, és a gyertya szellőzőterében találtam egy kis törmeléket, amely akár akkor is bekerülhetett, amikor a felújításra szét lett szedve a motor. Miután ezt kipiszkáltam, visszacseréltem a gyertyát, a Simson már pöfögött is.

Először csak óvatosan, a környéken tettem néhány kört, majd kissé felbátorodva a nagyjából 40-45 kilométerre lévő Salgótarján-Rónabányáig meg sem álltam. Az út teljesen problémamentes volt, csupán az alapjáraton kellett állítani, miután bemelegedett. Közben érintettem a ceredi ralisprint útvonalát is, hazafelé pedig a Star szépen leküzdötte a Zabar és Domaháza közti, 15 százalékos emelkedőt. Otthon azért azt még észrevettem, hogy a kipufogó kifúj, össze is csapkodta rendesen az első sárvédőt, de nagyjából tízperces munkával elkészült az új tömítés.

Másnap újra késztetést éreztem, így elgondolkodtam, merre vegyem az irányt. Nem akartam túl hosszú útra vállalkozni, és az sem lett volna rossz, ha nagyrészt sík úton mehetek. Elindultam Szilvásvárad felé, ami nagyjából 25 kilométer, szép a táj, és két közepes szerpentinen kívül emelkedő sincs.

Elhatározásom nem bizonyult túl erősnek: az első adandó alkalommal meggondoltam magam: térképről nagyjából emlékeztem, hogyan juthatok Bánkútra, de mivel még nem jártam ott, elkezdett hajtani a kíváncsiság: nemcsak a hely miatt, hanem azért is, hogy a motor vajon bírná-e? Természetesen így jóval több és komolyabb hegymenetre kellett felkészülnöm, de belevágtam.

Kényelmes, 50 körüli tempóval gurultam egészen Mályinkáig. Az út menti fákról áradó, kellemes szilvaillattal eltelve értem el a község végét, de ezt nem csak tábla jelezte – a Simson kérte a kettes fokozatot, innen 30-35 km/h-val tudtam felkapaszkodni Bánkútra; az utolsó métereket egyesben, lépésben teljesítette a Star. A szembejövő – már lefelé araszoló – autókból azért egy-egy hitetlenkedő pillantást sikerült elcsípnem, sokan nem is értették, mit keres ott ez az öreg kismotor.

Bánkúton, tengerszint felett 880 méterrel

Közel 900 méterrel a tengerszint felett kicsit kifújtam magam, szippantottam a friss hegyi levegőből, de sokat nem akartam fent időzni – úgy terveztem, még sötétedés előtt hazaérek. A hegyről leereszkedve aztán mégis a hosszabb utat választottam, érintve az eredetileg úti célnak tervezett Szilvásváradot is.

Miután hazaértem, és elújságoltam, hogy merre jártam, rögtön megkaptam a magamét: „Normális vagy? Ezzel? És ha lerobban?" A Star azonban bírta a több mint 100 kilométert, és nem állt le. Azt nem fogjuk megtudni, hogy mit csináltam volna, ha lerohad, azt viszont bizonyította ez a kis túra, hogy – bár esztétikailag finoman szólva is kifogásolható a Simson - motorikusan rendben vagyunk.

Egyesekben felmerülhet a kérdés, hogy mi az élvezet abban, hogy egy segédmotorral gurulgatunk 40-50-nel, egy komolyabb emelkedőhöz érve pedig imádkozni kezdünk, hogy felvigyen. Ezt nem egyszerű megmagyarázni – nehéz leírni azt az elégedettséget, ami akkor öntött el, amikor Bánkúton leszálltam a motorról, és levettem a sisakot. Ráadásul én szerencsés is vagyok, hiszen bármerre indulok, Észak-Magyarország gyönyörű tájait látom. Akkor pedig fel sem tűnik, hogy csak 40-nel döcögök.