Egy T Csepel Angliában

Két és fél éve költöztem ki az Egyesült Királyságba. Szerencsém volt, szakácsként kezdtem el dolgozni Londonban. Ahogy telt az idő, egyre csak gyűlt a megtakarítás, időm sem volt a pénzt elkölteni, annyit dolgoztam. Közben persze 3-4 havonta jártam haza szorgalmasan, minden egyes alkalommal meglátogattam nagybátyám és nagynéném, akik egy Miskolc melletti kisvárosban laknak. Velük szinte minden héten 2-3-szor is beszéltem Skype-on is telefonon is, és minden látogatásnál pálinka várt, meg jó magyar kaja. Az egyik ilyen este merült fel a kérdés, hogy mégis mit gondolnak, mi legyen a megtakarítással. Annyi nincs még, hogy lakást vegyek belőle, de annyi van, hogy egy kicsit nagyobb összeget az ember megkockáztathasson befektetni valamibe.

Talán ekkor kezdett el körvonalazódni először a nagy ötlet. Végül akkor ott nem lett belőle semmi, visszatértem, újra beálltam dolgozni. De a gondolat csak nem hagyott nyugodni, úgyhogy elővettem a Google-t és pár át nem aludt hét után megvolt az üzleti terv. Megkérdeztem nagybátyámat, lát-e benne fantáziát, mivel ez amolyan kétemberes dolog, és szükséges volt az ő közbenjárása és tudása is. Csodával határos módon áldását adta rá.

Pár éve már egyre nagyobb lelkesedéssel nézegettem a veterán járműveket. Mindig is tetszettek a Ladák, Trabantok, Oldsmobile-ok de azért egy-egy régi kardános BMW-n vagy egy Pannónián is szívesen legelteti az ember a szemét. Fiatal vagyok, és szerintem minden valamirevaló 20-as éveiben járót elkap a nagy veterán autó/motor őrület, más kérdés, hogy egy csepp műszaki érzék is kellett ide, hogy sikerre vigyük a dolgokat. Itt jött képbe nagybátyám, mivel ő már túl van pár régi járgányon fiatalkora óta.

Buzgó keresgélés kezdődött angliai kis szobámban, milyen veterán autó/motorra lenne odakint kereslet. Volt fél milliónyi elkölthető forintom a projektre, itt húztuk meg a határt, és úgy döntöttünk, hogy egy motorral kezdünk, mivel azt szervizelni meg szállítani is egyszerűbb, mint egy autót. Ebayen kezdtem el nézelődni, aztán sorra vettem az angol veterános oldalakat. Néztem mindenfélét, a Nortontól kezdve Triumph, BSA, BMW, Ural... összevetve a magyar felhozatallal, de jó ár-érték arányút nem találtam. Meg egy ilyen motor felújítása nem fél millió. Főleg ha angol. Viszont feltűnt, hogy a kinti felhozatalban népszerűek a 50-125 köbcentis modellek, mivel a jogosítvány megszerzése gyerekjáték kismotorra. Ráadásul a klíma és a biztosítás is kedvez az ilyeneknek, mivel télen is lehet motorozni, a biztosítási díj pedig szinte semmi egy autóéhoz képest.

És akkor belém csapott. Simson. Rákerestem, semmi. Jobban keresgéltem, sehol semmi. Végül találtam egy archív oldalt, ahol négy Simsont adtak el 1000-3500£ között. Darabját... Gyors konzultáció a hazai partnerrel, irány Simsont venni. Rá hárult a feladat, hogy kinézze, felújítsa a drágát, én meg elintézem, hogy kikerüljön, lepapírozzák és megvegyék.

Nagyon jól hangzik. Elsőre. Csak hát idehaza egy olyan Simsont venni, ami jól is néz ki, egyben is van, na, ahhoz már nem csak a szomszédig kell menni. De megoldotta, felhajtott elég rövid idő alatt egy gyönyörű zöld jószágot, enyhe esztétikai és elektromos hibákkal, jó motorral, váltóval. El is hozta, nekiállt. Én persze odakint gőzerővel jártam utána a papírmunkának, a hirdetési felületeknek. Végül a már fent említett aukciós oldal tűnt a legjobbnak. Közben a kis Simó kapott új kipufogót, új bekötéseket, új ülést, dudát, matricákat, bovdeneket, csavarokat, indexeket, egy polírozást, új gumikat, visszapillantót, szóval mindent, hogy átmenjen egy vizsgán, és lerendszámozható legyen. Végül megállt az egész kb. 160 000 Ft-nál. Úgyhogy maradt még egy kis pénz, én meg felvetettem, mi lenne, ha vennénk még egy valamit és felújítanánk. De akkor ez legyen nagyobb, régibb, szebb, ritkább, de még kijöjjön a keretből.

125-ös T Csepel. Na itt már nagyon be voltam indulva... Hazaszóltam, majd hosszas keresgélés után nagybátyám talált egyet, 1953-as, ezüsttankos, eredeti T Csepelt kissé leharcolt állapotban, 210 ezerért. És ekkor szerelembe estem. Mert az a motor az olyan, hogy hú.

Amikor hazajöttem, és láttam az elkészült Simsont meg a veterán Csepelt a kertben, már eldőlt: ezekből valamelyiket biztosan megtartom. Ekkor tanultam meg motorozni. Kimentünk a gát oldalába, egy régi TSZ útra, felültem a Simóra és 15 perc múlva már magabiztosan száguldoztam a -3 fokban. Pár óra múlva, miután sikerült a fagyott ujjaimat letördelni a kormányról, visszamentünk beindítani a Csepelt. Aki hallotta már egy Csepel pöfögését, az sosem felejti el. Főleg egy Simson zümmögéséhez képest. A maga 123 köbcentijével, és az akkori 61 évével persze sokan kinevetnék, de nekem egy életre szóló élmény volt. És ehhez már motoros jogsi is kell, meg forgalmi, úgyhogy kipróbálni nem tudtam, csak egy gyors kört mentem vele a ház előtt. Bajok voltak vele bőven, úgyhogy az állagmegóvás érdekében nem erőltettem a dolgot. Megbeszéltük a részleteket, a két motor jön ki Angliába, meghirdetem, ahogy vannak, papírok és rendszám nélkül, aztán meglátjuk, ki mennyit ad érte.

Mint már mondtam, akkor már eldöntöttem, hogy valamelyiket megtartom. Elméletileg a Simson tűnt jobb partinak, de a Csepel lett volna igazán vagány Londonban. Tehát kikerültek a motorok, lejelentettem az ottani hivatalnak (DVLA), de rendszámot nem kértem rájuk. A Csepel-t addigra nagybátyám üzemképesre pofozta, de túl nagy felújítást nem kapott, megmaradt a régi festés, meg úgy nagyjából minden, csak kopó alkatrészek lettek rajta cserélve, a gumik, bovdenek, karburátor pucolás, gyújtás beállítás, ilyesmik. Végül ez 240 ezernél állt meg.

Meghirdettem mindkettőt. Aukcióra raktam őket egy hétre, de nem hozták az elvárást. Mindkettő motort többért ütötték le, mint amennyit rájuk költöttem, de nem volt nagy üzlet. A Simsont odaadtam a vevőnek, csak fillérek maradtak haszonnak. Aki esetleg Észak-Angliában jár, és meglát egy zöld, endurósított Simsont, amin egy fekete bőrű negyvenes hölgy ül, adja át üdvözletem!

A Csepelt viszont annyiért nem adtam. Jól jártam volna pedig, itthon az egy jó havi kereset, ami maradt volna rajta, de én már beleszerelmesedtem. Olyan elvetemült ötleteim és elképzeléseim támadtak, hogy én ezt felújítom A-Z-ig, és napi használatban lesz, munkába járós motornak. Egyrészt mert nagyon tetszett, másrészt meg ahogy utánanéztem, elég kedvező fenntartási költségei voltak. Arról nem is beszélve, hogy erre innentől kezdve hobbiként tekintettem, eszem ágában nem volt eladni. Úgyhogy a kis Csepel maradt a kertben leponyvázva. És ott is maradt legalább egy évet, mert én közben munkahelyet váltottam, ahol még többet dolgoztam, és se időm, se energiám nem volt a motorszereléshez. Annyit tettem azért az ügy érdekében, hogy elkezdtem bújni a Csepel/Danuvia fórumokat, alkatrészeket keresgéltem, könyveket olvastam a témában, műszaki rajzokat próbáltam értelmezni.

Vettem szerszámokat és egy kézicsiszolót, illetve elkezdtem intézni a papírmunkát. Korábban soha nem szereltem még se motort, se autót, de még fűnyírót sem. Budapesti vagyok, soha nem laktam kertes házban, mindig szerelőhöz vittem (vagy a nagybátyámhoz) az autót is. Pont nyár elején mondtam fel a munkahelyemen, mivel nem engedtek szabadságra, és nekiálltam a motornak egy tipikus angol sorház leválasztott garázsában. Az elképzelésem az volt, hogy egy mindennapi használatra befogható gépet rakjak össze, ami az angol törvényeknek megfelelően közúti forgalomban biztonságosan használható.

Ez azt jelentette, hogy kell rá tompított/balos fényszóró, index elöl-hátul, kilométeróra, féklámpa, duda, egy kulcsos gyújtáskapcsoló és tükrök. Tehát nagyjából csak elektronika. A másik szempont számomra az esztétika volt, tehát egy teljes festés, valamint bepróbálkoztam még egy másfajta karburátorral is, de erről majd később.

Viszont arra figyelnem kellett, mert regisztrációkor csak akkor kapom meg az áhított historic vehicle title-t, ha csakis eredeti állapotában megőrzött, de maximum menetbiztonságot növelő (hasonló korhű és esztétikai megoldásokat) tartozékokat rakok a motorra. Tehát aki látott már Csepelt az tudja, hogy nincs rajta gyárilag se index, se akkumulátor, se tükör se féklámpa. Kilométeróra is csak az export darabokra készült. Ezzel megkezdődött az alkatrész vadászat.

Végül sikerült majdnem mindent begyűjtenem, ami kellett. Többsége gyári új, de volt, ami csak egy darab rozsdás vas volt, felújításra várva... Többek között órás lámpát, órát, kilométeróra-meghajtást, a krómozott alkatrészek többségét, tömítéseket, bovdeneket, kuplungot, gyújtás kapcsolót, kulcsot és hasonlót kellett felhajtanom. Mindez leírva elég egyszerűen hangzik, de egyrészt nagyon sok utánajárás és telefonálás kell, másrészt meg 1800 kilométer távolságról nehéz megrendelgetni a használható dolgokat. Végül nagybátyám segített ki mindig, ő vette át a postát és ő küldte utánam Angliába. Míg az alkatrészek gyűltek idehaza, én nekiálltam szétszedni a gépmadarat. Darabokra kaptam a motort, csak a váz, kerekek, meg a blokk maradt bent. Nekiálltam lekaparni a régi festést meg a rozsdát. Egy hét alatt végeztem mindennel, hála a kis marokcsiszolónak. Ezután jött a festés, amihez rendeltem matt fekete spray-t alapozóval, lakkal, majd a garázs előtt fújkáltam ki vagy 10 doboznyit egy-egy melegebb napon. Szállt a por, az eső, jöttek a rovarok... meg ugye sosem csináltam ilyesmit korábban, tehát többször is vissza kellett kaparni vasig, mire megfelelő lett.

Beszereztem egy Vape elektromos gyújtás/generátort is, amit egy dobozokon kialakított kis munkaasztalon próbáltam beszerelni Skype-os videós segítséggel. Természetesen nagybátyám irányította a kezem.

Ha valamit nem tudtam, kérdeztem, ő pedig elmondta, én meg kipróbáltam. Valahogy így:

- Na még mindig nem jó, nem tudom visszarakni
- Akkor vissza az elejére! Mit is mondtál, mi van ott?
- Próba újra! Megint szar, akkor nézd meg ezt itt a kamerába, látod?
- Halló?! Megint szar a kép, nem jó!
- Ja látom, gyenge a jel a garázsban, várj kiviszem! Most jó?
- Ja! Te most mégis mit csinálsz?

Vagy éppen:

- Tessék, nézd meg a motort, haladtam vele. Bekapcsolom a kamerát!
- Az mi az a tócsa ott?
- B+, folyik a benzin, leteszlek!

Vagy:

- Itt vagy? Sikerült beindítani végül?
- Nem. Valamiért nem indul! Itt rugdosom már fél órája. Pucoltam már gyertyát, átforgattam, ellenőriztem a gyújtást de semmi.
- Benzin csap nyitva?
- ...

Így teltek a napok, aztán kezdtem egyre jobban belejönni én is. 2-3 hónapba telt, mire lefestettem mindent, felújítottam az utolsó csavarig. Kapott egy 12V-os akkumulátort, egy utángyártott Harley tükröt, egy eredeti Harley első indexet, húzórugós féklámpa kapcsolót, kuplungot, dudát. Teljesen új vezetékelést. Napi 8-12 órát dolgoztam a motoron, bütykölgettem, szerelgettem, újrafestettem. Megpróbáltam feltenni rá egy MZ 125-ös karbit, de elakadtam a beállításnál, így maradt a régi. Ja, és végül megkapta a historic vehicle státuszt is a vadi új angol forgalmijába.

Közben kiderült, hogy vizsgáztatnom sem kell, mivel 1960 előtt gyártott járművekre Angliában nem kell forgalmi vizsga, csak eredetvizsga, azt pedig egy veterános klub elvégezte nekem. Igaz, csak a regisztrációs adatlapot vagy hatszor dobták vissza, de végül csak megkaptam a rendszámot. Road taxot sem kellett rá fizetni, mivel olyan régi, a biztosítás is bagó volt az ottaniakhoz képest. Az első pár napban elég bizonytalan voltam, szokni kellett a régi gépet és a balos közlekedést.

A motor viszont egy igazi ritkaság odakint, mindenhol megnéztek, vigyorogtak, megcsodálták a masinát. Volt olyan hogy bementem vele a belvárosba kicsit, míg vártam a pirosnál, a járdáról leszólítottak, hogy csinálhatnak-e egy gyors képet a mociról. A többi motoros meg villogott, dudált, integetett.

Pár héttel ezelőtt elhatároztam, hogy hazaköltözöm. Meghirdettem a motort, és végül a kezdeti elvárásoknak megfelelően ütötték le – mondjuk azóta jóval több pénz került bele, nagyjából 600 ezer repült rá, és rengeteg időm. Még így is bőven jól jártam, de rossz volt látni, ahogy a hónapokig suvickolt, több száz órányi munkámat szó szerint felhajították egy pickup platójára...

Most, újra itthon, már gondolkodom a következő felújítandó gépen. Csak úgy magamnak, hobbiból.