Rossi apjával drifteltem
Egy Rossi nem viccel, legyen az lány, vagy fiú, ebben a családban nem nőhet fel gyermek úgy, hogy képtelen legyen keresztben csúszni egy fránya autóval. Marco „Flat Track” Belli pedig akkora benzinbűzös parádét rittyentett az eseménytelen, őszi olasz hétvégére, hogy unokaöccse tán még mindig kézen áll a misanói Grand Prix pálya valamelyik lelátóján.
Lábunk homokba süppedt, miközben sétáltunk Boglya Lászlóval a hosszan elnyúló, kiürült cattolicai strandon, amely főszezonban inkább a diszkózni vágyó középosztály mekkájának számít. Szeptember első hétvégéjén csend volt, a nyaraló turisták hazavonultak, a következő héten esedékes misanói MotoGP futamra érkezők pedig még pakolták sárga zászlóikat. Rajtunk kívül helyi családok és német kisnyugdíjasok bitorolták a tengerpartot a kissé szeles, hűvös időben. Néhány fiatal lány ugyan nekivetkőzött, és begyalogolt a vízbe, de hamar világossá vált, hogy a vonzerő inkább a csokoládébarna életmentő volt, mintsem a malterszürke, zavarosan hullámzó, elhullott haltetemeket ringató tenger.
Két meglett férfi strandoló romantikája úgy fokozható, ha vízre néző szobájuk almazöld, a terasz mérete meghaladja a húsz négyzetmétert, és franciaágyuk fakerete aranyszínű. Bár nem tagadom, az ebben álomra hajló, megfáradt barátom békés vonalai inkább egy aranyágyban szunnyadó szovjet tábornokra emlékeztettek.
A szálloda belső tereinek giccsesen barokkos, márvánnyal, művirággal, és szökőkúttal demonstráló dominanciája, és a feltételezhetően egykor birkózóként, jelenleg londinerként dolgozó, eltört fülű, alacsony szikár hatvanas pasas párosítása kafkaszerű, szürreális élménnyel bírt.
A mínusz első szinten „ A legendák találkozása” munkacsoport néven tartottak rendezvényt, amely tulajdonképpen egy hastáncos világtalálkozó volt, a hátrazselézett hajú, napszemüveget viselő, flitterekkel díszített rózsaszín ingben pompázó szellemi vezetőjük már korán reggel vidáman telefonálgatott, és megfelelő instrukciókkal látta el őket a terem árnyasabbik felén.
De szerencsére nem miattuk érkeztünk, ettől sokkal izgalmasabb program várt ránk. Legendás dirt track versenyző barátunk, Marco Belli meghívásának tettünk eleget, amely nagyjából arról szólt, hogy az olasz mindenkit megvendégelt, aki valamilyen módon segített neki az év elején alapított flat track iskolájának beindításában és működtetésében.
Ennek megfelelően egy olyan baráti találkozó verbuválódott, melyen a felek ugyan nem feltétlenül ismerték egymást, de mindenki Marco barátja, legyen az hiénázó újságíró, motorversenyző, oktató, szponzor, egykori tanítvány, vagy éppen utcabéli szomszéd. Úgy hiszem, rajtunk kívül talán csak a szlovák KTM klub túrázó tagjai érkeztek külföldiként, bár ők csak néhány percig voltak jelen, míg el nem készítették közös fotóikat Graziano Rossival.
Marco nem aprózta a dolgokat, a rendezvényt a misanói MotoGP pálya hátsó részén tartotta, ahol a tanításra alkalmas flat track pálya húzódik. Ezen kívül meghívta az olasz flat track bajnokság jelentős hányadát, néhány Superbike és Supersport világbajnokságon is jól muzsikáló versenyzőt, az egykori GP-legendát, Loris Reggianit, az olasz autós drift-bajnokság néhány tagját, és sztárvendégként Valentino papáját, Graziano Rossit, hogy szórakoztassák a közönség szendvicsre utazó tagjait.
Bellin kívül idősebb Rossi volt az egyetlen, aki felváltva parádézott hol autóval, hol motorral, ezért különösen ügyelnie kellett, hogy a protektorokat megfelelő időben fel-, és levegye.
Az eredeti terv alapján Marco szerette volna összeengedni a motorokat az autókkal, de a szervezők és versenyzők mégis lefújták a dolgot, megvizsgálva a pálya állapotát késő délután. Így maradt a felhőtlen szórakozás, és jókedv, robogtak a motorok, krosszautók, drift BMW-k, Mustangokkal és Corvettek.
Miután az egyik Mustang felforralta a vizet, és a tisztelt publikum unalmában vad instagram-akcióba kezdett, bedobták a nap legklasszabb programját: a közönségautóztatást. László az időközben lehűlő, legendás Mustangban élvezhette a porban csúszás megrengető élményeit, én pedig Graziano Rossi művészi mozdulatait kísérhettem a fényképezőgép keresőjéből. Id. Rossi eközben nem kommunikált, legfeljebb kéjes visításaim hallatán néhányszor vidáman megcsapkodta térdemet, mint nagypapa az unokáét, miközben az mámorosan falja a frissen szedett cseresznyét.
A gyönyört vidám eszmecsere követte, mely sikerének záloga általában az, hogy soha nem kérdezem a fiáról. Graziano ezt közvetlenségével hálálja évről-évre, így kapcsolatunk kiegyensúlyozottnak nevezhető. Elmondta, hogy szívesen jött, egyrészt a helyszín lakhelyéhez való közelsége miatt, másrészt azért, mert a hétvégén épp egyetlen rali verseny sem volt, melyen részt kellett volna vennie. Amúgy meg nagyon bírja Marcót, ezért kéréseit igyekszik teljesíteni.
Napnyugtával egyidejűleg végül elcsitultak a motorhangok, és kezdetét vette egy, az olasz street food oltárán elkövetett orgia. Egyedül szegény Marco barátunk rohangált, még mindig telefonját nyomogatva. Néhány perccel később kiderült, a nap során végig forró dróton volt ifjabb Rossival (Valentino), és megpróbálta odacsábítani, aki este kilenc körül még egyszer a vendégek számáról érdeklődött. Majd amikor megtudta, hogy még százas nagyságrendben lézengenek emberek a pálya környékén, elállt a látogatástól.
Helyette ott volt viszont húga, Clara, aki énekesnőnek készül, így előadott apjának egy állítólag igencsak megható dalt. Az érzékeny papa megölelte lányát, majd amíg a többiek falatoztak, beültek egy szép korú E34-es BMW-be, és felosontak a kivilágított pályára. Mint utóbb kiderült, csak a helyes ívekre tanította gyermekét.
Negyed órával később viszont mindenkinek leesett az álla, amikor a lány feltűnt egy verseny kezeslábasban, miközben a Rossi család holdudvarába tartozó őszes hajú szerelők egy terepgumival szerelt kétütemű gokartot hangoltak. Emlékszem, Graziano mindig büszkén mesélte, hogy lánya zseniális autóversenyző lehetne, de ő inkább énekel, amiért végső soron nem is haragszik. Nem hazudott, Clara kiforrott technikával, biztos mozdulatokkal csúsztatta keresztben-hosszában az apró járművet, miközben az visított és szórta a homokot. A kanyar külső részén tartózkodó papa pedig körről körre, hangos kiáltásokkal biztatta a gázelvétel nélküli kanyarvételre.
Az éjszaka végül pont annyira szürreálisan végződött, ahogy a nap kezdődött, hiszen eddig soha életemben nem táncoltam Toto Cutugnóra az éj közepén, a misanói pálya nyolcas kanyarjára néző tribün tetején, félhold idején.