A bűz elleni háborúban bármit szabad

A gondok akkor kezdődtek, amikor a büdös kanapéról kiderült, hogy hiába egy klasszikus darab, sajnos büdös. Én viszont már felvittem, és egészen biztos voltam benne, hogy ha fel kell találnom a hidegfúziós reaktort, akkor inkább feltalálom, de még egyszer nem cipelem. Szóval a mennie kell opció nem játszott, a bűzre kellett megoldást találni.

Lesikáltuk mindennel, átkentük az összes ajánlott anyaggal, de hát a bűz az nem olyan, mint a felszíni por, hanem mélyen beleitta magát a bőrbe és a szivacsba, onnan pedig csak úgy nem fog kijönni. A végén ott álltam, mint egy tévéreklám frusztrált háziasszonya, aki sokat küzdött a kellemetlen szagok ellen, és éppen várja, hogy a snájdig narrátor belépjen a képbe egy tényleg működő csodaszerrel a kezében.

Büdös bőrökkel korábban már sikeresen vettem fel a harcot, a bőrruhám például olyan szagú volt, mint egy frissen hantolt holtest - folyamatosan Hellhammer, a Mayhem legendás dobosa jutott róla eszembe, aki viselés előtt hetekre elásta a ruháit, hogy mindig megfelelő hullaszag lengje körül. Baromi sokáig szellőztettem, de nem igazán használt, végül szódabikarbónával töltött papírzsebkendő-batyukkal pakoltam tele, az pár hét alatt felszívta a kipárolgásokat, és onnantól már emberek társaságában is mehettem benne, csak nagyon közelről lehetett érezni a jellegzetes, dohos bukét.

A kanapénál viszont egyszerűen nem volt két-három hetem, mert addigra beleőrültem volna. Végül nem egy jól fésült fiktív reklámkarakter csöngetett be a megoldással, hanem Stump Bandi, amikor áthozta az ózongenerátorát, mint végső fegyvert. Eleinte bizonytalan voltam, mert az egyetlen dokumentált kísérlet felemás eredménnyel zárult, én pedig istennek nem akartam volna, hogy a nappali uszodaszaggal teljen meg - szagtalan kanapét akartam, nem máshogy büdöset.

Aztán kiderült, hogy a legutóbbi szerkesztőségi szagtalanító szeánsznál elkövettek egy hibát, jelentősen túltolták kezelést, és az ideális fél óra helyett 2-3-at pácolták a zsákban a motyókat. A hírességek dolgai iránt érdeklődők kedvéért legyen itt egy apró bulvártitok: azóta Winkler is betért az ózonozó kisegyházba, és valami ipari eszközzel bűztelenít, sikerrel.

Minek ragozzam, lecsaptam a lehetőségre, a végső elkeseredés nagy úr, nem véletlen, hogy a halálos betegek lehúzására annyi kuruzsló épít, hiszen az ember már csak ilyen, még ha nyilvánvalóan hülyeség is, belekapaszkodik az utolsó szalmaszálba. Szóval a kanapét fóliáztam, ózonoztam, és a sokadik kúra után jó lett. Ezen annyira fellelkesedtem, hogy csúcsra járattam a kölcsön ózongenerátort.

Az összes motoros csizmám büdös. A viszonylag keveset viselt, de akkor extrémet kapó endurós csizmám, és az anyagában már nagyjából megsemmisült Probiker városi cipőm voltak a legvadabbak - a nagyon sokat hordott, méregdrága Daytona viszont egészen vállalható maradt. Elsőre ezek sem lettek jók, de a második fél óra után nyugodtan tettem be őket a szekrény aljába.

Ha már ennyire benne voltam, ne küldtem volna meg a bőrruhát is? Nem én vagyok, aki leáll a nyerő széria közepén, az is kapott egy háromnegyed órát a biztonság kedvéért. És ez még csak a belépő szint, a profik szétdohányzott autóbelsőket, sőt, komplett lakásokat is ózonoznak. Amire viszont érdemes figyelni:

- ózonozni tiszta cuccot érdemes, mert a gáz nem mos, csak megöli a baktériumot
- mosható dolgot is érdemes ózonozni, csak utána ne maradjon el a mosás
- a technológia igazi ereje, hogy nem mosható dolgokkal is boldogul
- a halszaggal nem bír az ózon, annak olyan klóros-halas szaga marad
- ha makacs a szag, érdemes többször, kis dózisokban ózonozni, mint egyszer elgázosítani 24 órára

Így tértem be az ózonozók egyházába, és lettem lelkes evangélista.