Utolsó kalandok és gigantikus összegzés

Marokkó túra 4. rész

2016.10.15. 06:45 Módosítva: 2016-10-15 06:45:07
18 hozzászólás

Két hét és majdnem 5000 kilométer után befejeztük utunkat a hegyek között, és megérkeztünk a tengerpartra. Nagyon intenzív két hetünk volt, és nagyon élveztük, de sokkal fáradtabbak voltunk, mint mikor elindultunk. Nem az volt a terv, hogy majd döglünk a tengerparton a nyugágyak között, mint Egyszerű Géza a tunéziai hotel all inclusive szakosztályán, de kicsit vissza akartunk venni a tempóból.

Előző részek

Bevezető, amiben hőseink vázolják szándékaikat, és eljutnak a kompig: Egy világkörüli út főpróbája

Első, elég zúzós kalandok: Haskázás, taknyolás, gányolás, megkezdődött a kaland!

További iszonyatosan király kalandok: A Hányás-Betegség-Gányolás Szentháromságában

Egy hónap nem rövid idő, de nem is elég hosszú ahhoz, hogy egy ekkora országot rendesen be lehessen járni. Mi úgy döntöttünk, hogy lemegyünk délre az ország közepén, keresztül az Atlaszon, és visszamegyünk fel északra az óceán partján. Ha lett volna még 7-10 napunk, akkor lemegyünk keletre és délre a Szaharába is, de ennyi időnk nem volt, homokdűnéket már láttunk, ezért ez most kimaradt.

Így kötöttünk ki Mirleftben, ahol igazából semmi sincs. Sidi Ifni volt az igazi úticél, de túl turistának tűnt, és nem akartam ennyire belecsapni a nyaralós feelingbe, mert nagyon nehezen viselem. Sidi Ifni az útikönyv szerint Marokkó art deco gyöngyszeme, a valóságban maximum egy kopott igazgyöngy hamisítvány egy repedt intarziás ékszerdobozban. Szerintem nem járok vakon a világban, de nem találtam benne semmi art deco-t.

Kétségkívül van egy egyedi atmoszférája, mindenesetre még így is sokkal jobb hely, mint Mirleft, ami egy klasszikus, unalmas szarfészek. Ezt eléggé benéztük, de nem volt tragédia. Erre a környékre azért megy a túriszt, mert Sidi Ifni és Mirleft között található Legzira Beach, és itt van Marokkó egyik leghíresebb turista látványossága, a hatalmas szikla boltívek. A hatalmas sziklaboltívek egy nagy üres tengerparton pont olyan hatást tesznek az emberre, mint ahogy azt a képeket nézegetve elképzeli, sőt, minket annyira megütött, hogy kétszer is elmentünk megnézni. Egyszer dagálykor, amikor félig víz alatt vannak, egyszer pedig naplementében apájkor. Kurva romantikus volt, de várt ránk még egy egyáltalán nem romantikus feladat is: olajat kellett cserélnem a motorban.

Két motort is építettem már, de én a blokkhoz soha nem nyúlok, így olajat sem cseréltem még soha. Sajnos ezt sem tanították az ELTÉ-n, de természetesen a Youtube-on ez is fent volt, és a videó alapján nem tűnt agysebészetnek.

Elrobogtunk a következő nagyobb város jelentősebb benzinkútjához, vettem olajat, bekerekeztem a benzinkút műhelyébe, és fél óra alatt sikerült megoldani a feladatot. Kicsit izgultam, hátha elbaszok valamit, és ott fogunk ülni egy motorral, aminek beletöröm a blokkjába az olajszűrő menetét, vagy mindent eláztatok olajjal, de pont olyan egyszerű volt, mint a videó tutoriálban. Tiszta szerencse, hogy vannak olyan geekek, akik unalmukban ilyen videókat gyártanak.

Friss olajtól megrészegülve téptünk tovább északra Taghazout felé.

Taghazout a #coyz #laidback #surftown #cool városa Marokkónak. Itt már tombol a turizmus, de a hely igazából a szörfözésről szól. Ez egyrészt jó, mert nem egy olyan hely, amit faltól-falig beborítanak a hotelek, de lehet jó helyeken lakni és jókat enni, ami a hegyekben impossible mission.

Taghazoutban mindenki a legrosszabb szörfös sztereotípiának megfelelően nagyon laza és nagyon cool, minden napszak minden percében.

A szörfösök 80%-a szinte soha nem szörfözik, csak nagyon sokat beszél róla, és nagyon sok szörfös videót néz a Youtube-on, miközben nagyon beszívva sokat gondol arra, hogy ő szörfös, mert szörfösnek néz ki. Van egyfajta hasonlóság a szörfök mellett álldogáló, ugyanúgy kinéző arcok, és a café racerek mellett álldogáló, szintén ugyanúgy kinéző cool arcok között. Mindenféle szubkultúra mindenféle cool arcai pontosan ugyanolyan unalmasak a világon mindenhol. Valahova tartozni nagyon nem cool, ezt minden igazi cool arc tudja, akinek van egyénisége.

Mindenesetre élveztük, hogy ezek között a cool arcok között cooloskodhatunk, de amikor már olyan hűvösek lettünk, hogy elkezdtünk fázni önmagunktól, akkor inkább otthagytuk a várost egy napra és elmentünk Paradise Valley-ba, ami egy gyönyörű vízzel telt kanyon és oázis.

A sziklák között mászkálva lehet fürdeni a hegyről lezúduló tiszta vízben, miközben a táj annyira szép, hogy már fáj a szemnek. Sokan járnak ide kirándulni, és sok fiatal sátorozik vagy tölt el pár napot valamelyik kényelmesebb kiszögelésen. Kifejezetten sok baráti társaságot láttunk, akik itt sátoroztak, de aztán rájöttünk, mi volt mégis olyan fura ebben az egészben: egyik társaságban sem voltak csajok, pedig mindenhol fiatalok voltak. Szomorú lehet úgy felnőni, hogy kimarad az ember életéből a menetrend szerinti tinédzser szex, de biztos ők is megoldják valahogy, csak sokkal diszkrétebben, mint mi itthon.

Nagyon belazultunk, és szuper jó volt minden, ezért úgy döntöttünk, ideje kicsit keményebbnek lenni megint. Meghoztuk a döntést, irány Marrakesh! Egyrészt meg akartuk nézni a várost, másrészt pont erre járt egy barátom a csajával, és vicces volt eltölteni együtt egy ebédet. Marrakesh egy nagy, kozmopolita, modern város, minden nagy kozmopolita modern város jellegzetességeivel felruházva, a helyi igényeknek megfelelően egy plusz medinával a város közepén.

Fez után a marrakeshi medina olyan visszafogott és nyugis volt, mint egy vidéki bevásárlóközpont. Medinához képest tágas utcák, szinte zéró Hey Mister! Persze azért itt is ment a bepróbálkozás, de míg Fezben az azonnali zsidózás volt a válasz a leszerelésre, itt a YOU ARE RUSSIAN! volt a mérhetetlen sértés, de ezzel sem foglalkoztunk túl sokat. Cserébe megnéztük a világ egyik legrégebbi egyetemét, és teljesen elvesztünk a mozaik csempék geometriájában. Escher is innen vehette az inspirációt a rajzaihoz.

Megnéztünk még egy fotómúzeumot Nicola Muller képeivel és közben a múzeumban kiderült, hogy ő valójában Müller Jenő, és 90-ben a legendás Orosházán tartott kiállítást. Marrakeshben van Yugoslavia sugár út, de mivel sokkal több izgalmas dolog nincs, ezért vissza is téptünk a tengerpartra Essaouriába.

Essaouria messze az egyik legkedvesebb helyünk Marokkóban. Hihetetlen hangulatú kikötővel és gyönyörű belvárossal felszerelve várja a turistákat, akik jönnek is rendesen, nem véletlenül. Kevés olyan hely van a világon, ahol ilyen kellemesen lehet időutazni, részt venni az autentikus valóságban, vagy menő éttermekben kajálni. Itt szülte a legszebb gyermekét a francia gyarmatosítás és az arab kultúra hatalmas és alapvetően eredménytelen orgiája.

Három napig mászkáltunk az izgalomtól remegő térdekkel a városban. Egyszer elmentünk megnézni a szomszéd falut Diabatot, ami azért híres, mert itt egyszer megszállt és betépett Jimi Hendrix, és emiatt van két Jimi Hendrix house és három Jimi Hendrix étterem a nagyjából négy utcás településen. Inkább megállás nélkül száguldottunk tovább Casablankába.

Még a sorozat első cikke után bejelentkezett nálunk Viki és Gergő, akik Casablancában laknak és Wheels of Marocco néven egy motoros túracéget üzemeltetnek. Elég vicces volt, mert már néztem a honlapjukat mielőtt elmentünk Marokkóba, de nem tűnt fel, hogy ez egy magyar cég, csak az látszott, hogy profik lehetnek. Sok jó tanácsot kaptunk tőlük rögtön az út elején, és felajánlották, ha arra járunk, kapunk tőlük ajándékba egy rendes tréninget. Gergő hivatalos BMW tréner + tour guide, és már rég szerettem volna részt venni egy ilyen tanfolyamon, de az életmódom és a munkám teljesen lehetetlenné teszi, hogy 2-3 hónapra előre tervezzek bármi ilyesmit. Ez most pont kapóra jött! A csajomnak friss jogsija van egy fél szezonnal a háta mögött, tudtam, hogy neki mindenképpen jól fog jönni, és nekem sem fog ártani.

Arra számítottam, hogy a könnyűnek tűnő feladatok a valóságban majd nagyon nehezen fognak menni, de meglepő módon elég könnyen vettem az akadályokat és a pár apró trükk, amit tanultam sokat dobott a magabiztosságomon. A csajom viszont elképesztő változáson ment keresztül. Száguldozni eddig is szeretett, de azt mindenki tud, viszont a nap végére azt vettük észre, hogy egy 1200-as BMW-vel szlalomozik a bóják között egy motorosrendőr arckifejezésével. Elképesztő volt érezni a különbséget az új GS és az én motorom között. Egy nagyon könnyen kezelhető, hihetetlenül könnyen motorozható, finom gép az enyémhez képest. Ezt a motort nem kell uralni vagy irányítani, az ember szinte összenő vele, ez egy teljesen más világ minden szempontból.

Gergő még elvitt minket kicsit endurózni, és megtanultuk eldobni és nem félteni a motort. Én a saját cuccaimra nem szoktam vigyázni, másokéra viszont mindig nagyon, ezért ez nehezebb volt mint gondoltam. Jár neki az örök hála! A délutánt is náluk töltöttük, és a garázsban mindent helyre rakott a motoromon, amit csak tudott. Borzasztóan jó fejek voltak, és hihetetlenül kedvesek. Megbeszéltük velük, hogy másnap kibéreljük Lillának az egyik 1200-ast, és elmegyünk túrázni.

Este aztán elindultunk bulizni. Szinte minden van Marokkóban, ami Európában, de az underground még sehol nem jött szembe velünk. Szar diszkókban, ocsmány, lila fényű hotel lounge-okban és nagyon lefingott helyi kocsmákban lehet bulizni, és ebben az elveszett nyomitengerben őrlődtünk, amikor végre találtunk egy normálisan kinéző helyet.

Legnagyobb meglepetésünkre egy elég izgalmas klubbot találtunk, a pincében egy hatalmas punk bulival és tök jó koncerttel megfűszerezve. Marokkóban mindenhol kint van a Király fotója a falon, és tényleg szeretik a királyt. Úgy hívják a Nép Királya. Abból látszik, hogy kedvelik őfelségét, hogy mindenhol másfajta képek vannak róla kirakva, mindenhol a hely szelleméhez illő alkotással megörökítve. Ezen a helyen, ahol alkohol kimérés is volt, a király például éppen félrenézett. Milyen szofisztikált és kedves gúnyolódás! Ilyet csak az érdemel akit szeretnek.

Végre rendesen eldobtuk az agyunkat, és sikerült megismerkedni helyi arcokkal is. Hatalmasat buliztunk, sokat dumáltunk, kérdezgették merre jártunk és amikor mondtuk, hogy pár napja voltunk Legzira Beach-en, hirtelen nagyon komor lett a hangulat. Kiderült, hogy az egyik boltív – a látványosabb – aznap délután leomlott. Pár tízezer évig bírta, és ottjártunk után pár nappal csak egy kőhalom maradt belőle. Ez nagyjából akkora veszteség Marokkónak, mintha Magyarországon hirtelen elfolyna a Balaton, vagy leomlana az egész Tihanyi-hegy, de nincs autentikus punk buli maradandó kár nélkül, még ha nem is mi okoztuk.

Másnap a szomorú hírtől és a másnaposságtól elcsigázva elmentünk Gergőékhez a motorért, és az úton végre először két külön motoron lehúztunk Loualidiába kirándulni és halat zabálni. Következő nap nagyon büszkén és törésmentesen visszaszállítottuk a motort Gergőnek, visszamentünk Tangerbe, becsekkoltunk ugyanabba a hotelba, amibe első nap megérkezésünkkor, és szomorúan, de feltöltődve és tettre készen vártuk a kompot, hogy visszatérjünk Európába.

Marokkóban motorozni nem nagy tudomány, ezt az út előtt is sejtettük, de most már empirikusan is bebizonyosodott. Elég sokat motoroztam már a világ sok pontján, és szinte mindig helyben szoktam bérelni olyan motorokat, amilyenekkel a helyiek tolják. Ez azért jó, mert ha bármi gebasz van, akkor ezt rögtön, a helyszínen lehet orvosolni, másrészt a közlekedés olyan műfaj, ahol másokhoz kell igazodnod, és ha körülötted mindenki 100-150 köbcentis motorokkal jár, akkor neked sincs valós szükséged nagyobbra.

Lehet élvezni, mint Pesten a Porschéval járást, de az sem szükséges, maximum jólesik. Találkoztunk egy német csajjal, aki egy bő harminc éves 250-es Yamaha endurón tolta egy Martens bakancsban, farmerban, egy kis hátizsákkal a hátán. A haverjai sem voltak sokkal jobban felszerelve, és az ő szemükben mi totál konzumidióták lehettünk a nagy BMW-vel és kofferekkel – és tulajdonképpen igazuk is volt. Nem gondolom, hogy egy marokkói túra sokkal több felkészülést igényel, mint lemenni a Balatonra.

Mi csak a meleg ruhákkal számoltuk el magunkat, de ez abból adódott, hogy barátaink mondták, hogy áprilisban a hegyekben még hó volt, este pedig nagyon hideg. Rajtam kétszer volt pulóver este, az is a tengerparton – a visszaúton viszont jól jöhet.

Aki sokat utazik, pontosan tudja, hogy öt napra pont annyi cucc kell, mint öt hónapra, és attól, hogy motorral mész, ez a szabály pont ugyan annyira igaz. Marokkóban vezetni egyáltalán nem gáz. A nagyvárosok kicsit kaotikusabbak, mint Európában, nincs full szabálykövetés, de minden kiszámítható a józan ész alapján. Ha szoktál Pesten, dugóban biciklivel vagy motorral kombinálni, ezt is simán meg tudod ugrani. A hegyekben pedig mindig lehúzódnak vagy jeleznek, hogy mehetsz. Az autópályán is lemennek előled a belső sávból, ez például Magyarországon egyáltalán nem jellemző.

A marokkóiak nagyon kedvesek és tényleg nagyon vendégszeretőek, nem úgy mint mi, magyarok, akik szerettük ezt mondani magunkról, de mostanra már állítani se merjük. Természetesen van lehúzás, mint bárhol a világon, de kivédhető, mint a világon bárhol, és ha be is szopod, maximum lehúznak 5 dollárral, és nem kell taxishiénákkal vagy túlszámlázó éttermek biztonsági embereivel verekedni havi fizetéseknek megfelelő összegekért, mint itthon.

Hasznos kütyük, második felvonás

Van két dolog ami nélkül soha nem indulok el. Az egyik a Kindle-öm, a másik a fényképezőgépem. Olvasni egyébként is jó szórakozás, de hosszú komp- vagy buszutakon, repülőkön a legjobb időgyilkos. Elég nagy szabadságot ad utazás közben, ha elfér a zsebemben egyszerre 200-300 könyv.

Nagyon szeretek fényképezni, igazából a munkám is ez, és azt is szeretem, de utazáshoz csak és kizárólag kompakt gépet vagy telefont használok. Ha dolgozom, gyakran teherautóval hordom a felszerelést, de útközben minimalista vagyok. Számomra a jó gépnek két feltétele van: az egyik, hogy raw-ban lőjön, hogy lehessen utómunkázni. A másik, hogy ne legyen nagyobb egy cigisdoboznál, mert ha nem fér el a zsebben, nem fogom magammal hordani. Ezért anno egy Canon S110-et választottam. Vannak már jobb gépek, és kell némi kompromisszumkészség, de valamit valamiért. Fotóstáskával utazni maga a pokol, persze van aki szereti, de pár Facebook posztért nem fogom összetörni magam.

Marokkó sokkal liberálisabb a muszlim országok között, mint Magyarország a nyugati világban, nem migróznak, pedig oda sok menekült érkezik a valóban sötét, mély Afrikából. Itt simán odajönnek hozzád csak azért, hogy azt mondják, hogy welcome vagy enjoy Morocco, itthon ez most nem nagyon valószínű.

Ha egy 250-es robogóm lenne, azzal is simán el tudtam volna jönni ide, és ugyan ilyen jól éreztem volna magam, csak nem tudtam volna az autópályán 160-180-as utazóval letolni a Budapest-Genovát, de ezt leszámítva nincs szükség jobb motorra, csak jól jön, ha van.

Hajóutak

Csodás hajóutak, Olaszország, a Karibi álom, és a Norvég fjordok világa várja!

Európai körutazások

Izlandi csillagtúra, Skócia felfedezése, a csodás Szicília, és a bajor kastélyok világa.