Budapest Motor Fesztivál 2017

Alig van kint nagy márka - ez volt az első gondolatom. A Honda, a Suzuki, a Harley és a Piaggio csoport nagy területet béreltek, a Triumph takaros standot épített, végig lehet nézni a Husqvarnákat, a Yamaha főleg tavalyi modelleket hozott, és nagyjából ennyi  –  Ducatit, BMW-t, KTM-et, Kawasakit legfeljebb elszórtan találni.

A Suzuki szépen kitett magáért, felsorakoztatták az összes újdonságot - a GSX-S750-et, a 250-es és 125-ös GSX-R-eket, az új V-Stromokat, de mégsem ezek vonzották a tekintetem, ha nem a két új ezres sportmotor. A lényegében versenykész R változat félelmetes, 203 kilós menetkész tömegre 203 lóerő és 118 Nm nyomaték jut, és minden benne van, amit 2017-ben sportmotorba lehet építeni: gyorsváltó, rajtautomatika, kipörgésgátló, ABS és külső tartályos Showa teleszkópok – egyedül az első féknyereg az, amiből a konkurensek cifrábbat használnak.

Mégsem ezek lesznek a slágerek, hanem a Burgman 400, díványrobogóra régóta ez a természetes válasz, és hosszú kihagyás után alaposan megújították. Új forma, 34 lóerő, 36 Nm, 222 kilós menetkész tömeg, közel háromszáz kilométerre elegendő tank – éppen annyit frissítettek a formátumon, hogy a legésszerűbb közlekedőedény maradjon.

A Honda is felvonultatta a teljes modellkínálatot, náluk viszont nem az új CBR1000RR volt a központban, SP változatot nem is találtam, de az X-Adv előtt már péntek reggel sorba kellett állnom a fotóért. Amikor először hallottam a túraenduró-robogó ötletét, erősen kételkedtem, de tévedtem: állat lett. Már csak azért is, mert a tanulmányt szinte egy az egyben gyártásba engedték. Fordított futómű, radiális fékek, vaskos alumínium lengővilla, könnyű, peremküllős felnik, TFT műszerfal, zseniális ahogy van. 

A Honda másik ütős dobása a CRF250 Rally, a 250-es szoftendurójuk felfújt változata tökéletesen hozza a hosszú sivatagi versenyek hangulatát, és a szokatlan első lámpa is kiadja. Már-már szinte a periférián kaptak helyet a versenymotorok, Marc Márquez MotoGP gépével kapcsolatban gondban is vagyok, nagyon úgy néz ki, mintha egy RC213V-S-ből épített replika lenne. Félreértés ne essen, nem vagyok csalódott, érdekességnek az sem utolsó, csak szólok.

A Triumph egyenesen Angliából hozta a kiállításra az összes újdonságot, és nehéz lenne bármit a legütősebbnek nevezni. Számomra a Street Triple 765 RS volt a legérdekesebb –jövő héten jelenik meg róla a teszt, annyit azért elspoilerezhetek, hogy irgalmatlan jó. Akinek nem porcosodik a csúcsminőségű huligánmotorokra, azoknak ott vannak a retrók.

A 900-as Street Scrambler, Street Cup és Bonneville Black mellett kint van az 1200-as Bobber – merevnek látszó váz, lengőnyereg, fantasztikus részletek. Hasonló szintű kidolgozottságot legközelebb az MV Agusta klub standján látunk, kevés modellt hoztak ki, de azok mind érdekesek, például Turismo Veloce RC-vel nem nagyon van esélyünk máshol találkozni.

A Husqvarna standján a 701 Supermoto már 2017-es modell, vagyis ebbe már a 690 Duke legújabb fejlesztésű blokkja van – nálunk még a KTM SMC R blokkos, 2016-os változat járt. Egy új blokknál nagyobb dobás az új forma: a Vitpilen 401 a KTM 390 Duke alapjaira épített retro-futurisztikus café racer, álomszép lett, és végre megtapogatható.

A Yamaha szépen felvonult, de sajnos főleg tavalyi modellekkel. Szerencsére a két legérdekesebb, az átszabott MT-09 és az SCR950 kint van. Az MT élesebb, látványosabb és pengébb lett, az SCR pedig egy scrambleresített XV950, mindkettőre nagyon kíváncsi vagyok.

Sok újdonságot csak véletlenül találtam meg, a KTM 1290 Super Adventure R-et mintha direkt dugták volna el, még rendesen lefotózni sem tudtam. Feltűnt viszont egy új márka, a Kumpan, ami a neve alapján akár indiai is lehetne, a valóságban viszont német – a kumpan egyébként svéd szó, havert jelent – és elektromos robogókat gyártanak. Az 50-eseket tekintik ellenfélnek, de mintha a trükköznének: fogyasztásban a kétüteműekkel vetik össze, dinamikában meg a négyüteműekkel. Alap akkuszettel 50 kilométert ígérnek, extra akkumulátorokkal felszerelve viszont egészen 150-ig ki lehet bővíteni a hatótávot.

A Piaggio csoport rengeteg motort és robogót hozott ki, a két igazi, 2017-es újdonságuk, a felfúrt Dorsoduro és a Shiver viszont nincs köztük – egyszerű a magyarázat, még nem indult el a gyártásuk. A Vespa részleg viszont kárpótol: kint van a 946 Red, ami az adatokat nézve egy nagymotor árban (akciósan 3,3 millió) mért 125-ös robogó, de két lépés távolságból már tisztán látszik, hogy egy szobor, amivel amúgy közlekedni is lehet.

Eljött az idő, amikor végre nem a magyar piac irigy a külföldre, hanem fordítva: a Vespa GTS300-ból két, csak itthon kapható különkiadás készült, az egyik az elegáns Portofino és a sokkal érdekesebb Monza, amin a krómokat szénszálas műanyagra cserélték – és ott van még a sportülés, az Akrapovic kipufogó és még egy tucat apróság, tényleg nagyon izgalmas lett.

A Harley újdonságai sem érkeztek meg még maradéktalanul – márciusban fogják bejelenteni őket – viszont a négyszelepes Milwaukee-Eight blokkos Ultra Classic Electra Glide-ot és Street Glide-ot már elhozták. Érdemes közel menni hozzájuk, a V-Rod óta nem volt ennyire átütő újításuk.

Az új motorok hiányáért a régiek és az építettek kárpótoltak, például külön standot kaptak a Méray-k – azóta is a V2-es JAP blokkostól káprázik a szemem, bámulatosan érdekes jármű, gyönyörű megoldásokkal.

Az épített motorok mintha a korábbiaknál szellősebben lettek volna, de a színvonal nem esett. A Garage79 Budapest 1979-es Yamaha DT125 MX-e oldschool kategóriában indult, nagyon határeset a restaurálás és az építés között, érdemes rászánni az időt, szép darab. Ráadásul egészen biztosan nem véletlenül sikerült ennyire jól, ugyanis egy másik motorjuk, az Italjet Flat Trackbe is nehéz lenne belekötni.

Szintén látványos lett a Forrest Honda XR600-ese. Az 1990-es, egykori endurót alaposan átalakították, faragtak a vázon, az első villán, a kerekeken, CX500 tank és lámpa került rá, a sárvédő egy MZ-é, a végeredmény pedig egy nagyon szép és letisztult valami – café racer kategóriában indul az EMAT-on, én viszont bárhogyan nézem, minden szögből egy trackert látok.

Egyik személyes kedvencem a Gigamachine ER-6N-je, szimplán azért, mert egy motorépítés szempontjából teljesen mellőzött modellt vettek alapul, a végeredmény pedig szép, harmonikus és kellően érdekes. Azt nem mondanám, hogy kevés munkából szép, mert szinte minden új elem alumíniumból készült, kézzel.

Szép motorokat hozott ki a Mokka Cycles – egy ideje már rajongok a munkáikért, azt a fajta letisztult, minden részletre kiterjedő igényességet tudják felmutatni, amit a mezőnyben tényleg csak nagyon kevesen. Tényleg nem akarok túlzásokba esni, de néha az az érzésem, hogy azt a szemléletet képviselik, ami a Pákozdi "Sapka" Tamásra is jellemző.

Régi versenymotorokból is nagyon jó a felhozatal, kapkodva rohantam végig közöttük, hogy még éjfél előtt elkészüljön a poszt, de Szabó II László MZ RE 125 motorja mellett nehéz csak úgy elmenni – a 28 lóerős egyhengeres 181 km/h-s végsebességébe még belegondolni is rettenetes.

De ott van Reisz János 1957-es Matchless G 45-öse, ami 200 felett ment az 52 lóerős 500-as kéthengeressel. 1968-ban versenyzett ezzel, mennyire más világ volt az, amikor 11 éves motorral lehetett esélyesként rajthoz állni.

És ha már Reisz János szóba került - kint van Pannónia V-Sport replika - annak a motornak a replikája, amivel Reisz és Kurucz György 1956-ban megnyerték Franciaországban a Bol'd Ort.

Nekem ezeken akadt meg a szemem, szombat-vasárnap még tart a buli, érdekesség pedig még bőven van, a nagy részét ugyanis elhallgattam.