MV Agusta orr, amit aztán a Suzukinak adtak el
A hétvégén jött szembe egy remek feladvány, ezt kellett beazonosítani. Mármint ez a motor a megoldás volt, az eredeti rejtvény úgy szólt, hogy minek a kardántengelye látható a képen, de maga a megfejtés is nagyon érdekes.
Aki nem akarja velem együtt végigizgulni, az legyen önmaga Sherlock Holmes-a, és nézze meg a galéria címét, aztán fáradjon a kommentdobozhoz. A többiek maradjanak velem, mert egész jó a sztori vége.
A hangyász felépítménytől eltekintve ez egy MV Agusta 750 Sport, amit 1970 és '75 között gyártottak, az első három évben a képen látható duplex dobfékkel, az utolsó kettőben pedig már tárcsával. Volt belőle Super Sport kivitel is idommal, és GT változat bronzos fényezéssel, szerényebb teljesítménnyel és túrakormánnyal. Egyik sem lett mai értelemben sikertermék, Sportból 583 darab készült, GT-ből 33. Ez volt ugyanis az a korszak, amikor jött a japán motorgyártás, és kinyírta az európait.
Pedig nem volt elavult a 750 Sport, 743 köbcentiből 72 lóerőt tudott, a két darab 24-es Dellorto karbival vitte a kétszázat. Csak éppen drága és megbízhatatlan volt a japánokhoz képest, halmazati büntetésként ráadásul 1971-ben halt meg Agusta Gróf, és a gyár finanszírozó nélkül maradt, elveszítették a fókuszt. 74-ben nyertek utoljára világbajnokságot, 76-ban még volt futamgyőzelem, utána eltűntek a rajtrácsról.
Jó, ne okoskodj itt nekem, mi a rosseb ez a rettenet?
Ez a motor az MV Agusta 750 Sport Target, amit 1979-ben készített a német Target Design, és a kölni Intermot kiállításon mutatták be. Egyetlen darab készült belőle, ez volt a Target első motoros projektje, és bizonyos szempontból a sokkal ismertebb Suzuki Katana GXS1100 előképe is. Ugyanis a Target Designt bízták meg aztán a Katana formatervével, de erről már írtunk hosszabban.
Aztán beindult az ipar, azóta terveztek már hátsó szárnyat és kötényt Porschéra, kukásautót és további motorokat - például a Sachs Madass-t, ami maga lenne az őrület, ha a kínai gyártás minősége nem lett volna pokolian hitvány. Egy másik munkájuk viszont ennek pont az ellenkezője volt, a BMW R 1200 C Montauk ugyanis műszakilag rendben volt, viszont máig félrekapom a fejem, ha a látómezőmbe kerül, tényleg annyira borzalmas, hogy csak linkelni merem.
Voltak viszont hibátlan húzásaik is, például az 1987-es Paris-Dakar BMW GS, vagy a BMW-Motorrad egyik oldaltáskája, amit többek között az K 1300 S-ről is ismerhetünk. Sőt, az oldaldoboz-dizájnba annyira belejöttek, hogy már egész sor koffert rajzoltak a Hepco Beckernek.
A Target Designnak ment a szekér, viszont a 750-et sem felejtették el a rajongók, majd harminc év lappangás után 2008-ban a klasszikus motorokban utazó Fuchs Motorrad kereste meg a súlyos MV-buzi Harald Thurnert (vagy Thurner kereste meg a Fuchsot, nem világos teljesen) a 750-es Target feltámasztásával. Kicsit olyannak indult, mint amikor a Jurassic Parkban John Hammond a szúnyog seggéből teremti újra a dinókat, csak nekik nem kellett béka-DNS-ekkel trükközni, a Target Design megtámogatta őket az összes eredeti tervrajzzal és dokumentummal. 2014-re eljutottak az idézőjeleket kívánó szériagyártáshoz, ami konkrétan öt darabot jelentett.
Akkoriban egészen felkapta a dolgot a német sajtó, a Motorrad is közölt egy hosszú, németesen alapos és unalmas cikket, amit rogyásig raktak a veterános témák kötelező kellékével, a belterjes utalgatással, arról viszont egy büdös szó nem esett, hogy mekkora biznisz volt ez.
Most már tudom: jó. Amennyire sikerült kiderítenem, nagyjából 43 millió forintos áron cserélt legutóbb gazdát az egyik, amit pedig eladót találtam, azt 54 millióért kínálják.