Amikor a Rippel testvérek edzenek a fejemen

2017.09.26. 06:37
5 hozzászólás

Tavasszal kezdtem hordani az Icon Airframe Constructot, beletermeltem egy szezonnyi kilométert, innentől jönnek a hosszútávú tapasztalatok.

Eleinte hosszabb meneteknél nyomott homloknál, végül a testem nyert, és a szivacs vette fel a fejem formáját - meglepően sokáig tartott a folyamat, általában egy hónap elég, ennél viszont simán kettő is megvolt, mire eljutottunk odáig, hogy nap végén sem zavar. Optimistán képes vagyok ebbe belelátni a tartósságot, ugyanis a Drakula steppelt bélésű köpenyét idéző piros sisakbelsőn nem találok elhasználódásra utaló jeleket, csak koszt - de azt vastagon, ez bizony megérett egy mosásra. Ahol a levegő áramlik, ott a por is.

Erre egyébként eddig csak lustaság miatt nem került sor, mert szedtem már szét teljesen a bukót, amikor áttelepítettem bele a halas Marushinből a kínai intercomot. A költöztetés simán ment, annyira nem volt benne kihívás, hogy még egy csóró blogposztot sem ért meg - kitapogattam, hova esik a fülem, kikaptam a bélést, átragasztottam a hangszórókat, visszatettem a párnákat, és készen is volt. Nem kellett faragni, bevésni, szépen belesimul, nem nyomja a fülemet sem - komplikációk nélküli műtét volt. Egyetlen érdekességet találtam csak közben, két további zárható légbeömlőt az állnál. Ezek tekergetéséhez viszont le kell venni a sisakot, de ha nyitva vannak, tényleg dől befelé a levegő.

Az összes retesz szépen működik, nem szopósodtak ki, nem zörögnek, bár ha zörögnének sem tűnne fel, mert mint már írtam, ez a sisak baromi zajos. Füldugóval élhető, ennél sokkal zavaróbb, hogy nehéz. Ezt nem úgy kell érteni, hogy felveszem, és érzem, hogy a Rippel fivérek az én fejemen edzenek; csak akkor tűnik fel, ha azt esti focira igyekezve lusta vagyok plexit cserélni, és a régi, 1200 gramm körüli bukómban indulok el. Mint amikor Son Goku ledobja a lesúlyozott gúnyáit, olyan az érzés.

A héj jól bírja, a matt fekete felületektől tartottam - ez a gumis bevonat nagyon csúnya, ha elkezd málani, de egyelőre tartja magát. A nyers üvegszál héjon sincsenek karcok, viszont elkezdett megsárgulni, úgy tűnik lakkból nem sikerült UV-állót választani. Most még csak olyan, mint egy alkalmanként dohányzott nappaliban a ragyogását vesztett diszperzit. Még tetszik, de ha tovább sárgul, elkerülhetetlen lesz egy extrém pontyos-harcsás fényezés.

Igazából ez eddig egy harmonikus kapcsolat - sztori szinten csak a saját hülyeségemről számolhatok be, a plexi oldaltakaróit sikerült nemrég elhagynom. Unalmas történet, egyszerűen elfejtettem visszapattintani, talán az ülésen hagytam, talán máshol, de csak kilométerek múlva ébredtem rá a bántó fütyülő zaj okára. Hiába mentem vissza, nem találtam meg őket. Pár nappal rá nagy volt a csábítás, hogy az unalmas feketék helyett pirosakat kérjek, de végül nem mertem bevállalni az igazi stílust.

A nyár során alapvetően megkedveltem, az atom szellőzés megváltás volt Albániában a 45 fokban, most viszont jönnek a hidegek - arra kiváncsi leszek.