A gané akkumulátor a tökömet is lemarhatta volna

2017.11.02. 06:13
115 hozzászólás

Anyám hívott, hogy reggel nem indult az Astrája. Bejöttek a reggeli hidegek, az öreg akkumulátor megadta magát. Nem lepődtem meg, viszont azt is tudtam, hogy nem maradhat autó nélkül, ezért a lehető leggyorsabb megoldást választottam, kiugrottam a Szentendrei úti felüljáró tövében lévő akkumulátorboltba. Egy húszasért elhoztam egy megfelelőt, és mivel motorral járok dolgozni, munka után az ölemben vittem haza. Egyáltalán nem gondolom ezt extrém gyakorlatnak, minimális odafigyelés kell hozzá csak, szállítottam már így akkumulátort, sőt, Lada és Reanult alkatrészeket is, de  hol vagyok ezzel a műfaj dél-kelet-ázsiai bajnokaihoz képest, akik hatod ennyi köbcentivel egy egész farmot el tudnak szállítani?

A meglepetés két nappal később ért, amikor vettem fel a motoros farmeremet, és hopp, a combomnál hatalmas lyuk tátongott. Nem kiszakadt, hanem egy tenyérnyi helyen hiányzott az anyag, a széléhez hozzáérve pedig mállott, mintha egy vízkáros múmia gyolcsait morzsolgatnám. Nézem az aláöltözőmet, az ugyan nem lyukadt ki, de ugyanazon a helyen egy tisztességes marás látszódott rajta. Nem kellett sokat gondolkoznom, hamar összeállt a kép. Az akku lehetett a hibás.

Első gondolatom, hogy valahol folyik az a szar - ami bosszantó, hiszen egyfelől rengeteget kell rohangálni a cseréhez, másrészt a nadrágom csak motoros farmer mércével volt olcsó, normális ruháért ennyit nem szívesen adnék. Másnap visszamentem a boltba az akksival és a farmerrel, nagy reményeket nem tápláltam, ha az előbbit ki is cserélik, az utóbbival nagy valószínűséggel elhajtanak, pedig a termék és az okozott kár között óvatosan fogalmazva is egyértelmű az összefüggés.

Teóriám, hogy egy cég patkányfészek arculata a reklamációk kezelésén érhető leginkább tetten, hiszen jó terméket normális stílusban árulni azért nem akkora trükk, viszont az elégedetlen vásárlót megfelelően kezelni még mindig a kereskedelem titkos magasiskoláját jelenti, valószínűleg csak nehezen megközelíthető helyeken, mondjuk eldugott hegységekben, remeteként élő mesterek oktatják, akiknél a tanulni vágyó kereskedőnek először kemény próbákat kell kiállnia, és bizonyítania a rátermettségét.

Az akkumulátort megvizsgáltam, folyásnyomot nem találtam, de ez nem jelenti, hogy ne lenne rajta mikrorepedés. Hogy még a nyerészkedési vágy gyanúját is elkerüljem, korrekt ajánlattal készültem: ha kicserélik az akkumulátort és kifizetik a nadrág árának a 60%-át, továbbra is maradok elégedett ügyfelük. A 60% egyébként 20 ezer forintot jelent, egy szezont nyomtam le benne, nem makulátlan, volt már mosva is, de egyébként megjelenésében és funkciójában tökéletes volt, elégedetten hordtam minden alkalommal.

Akkumulátoron lényegesen kisebb a kereskedői árrés, mint mondjuk egy fékbetéten vagy lengőkaron, nagy forgalmú üzletekben is maximum 30-35%-ot tudnak rátenni, ezért gondoltam, szükség esetén alkuképesnek kell lennem. Ha csak tízezret megadnak, már elégedett vagyok, mert látom, fontos nekik a vevő. A fejemben szépen összeállt a beszélgetés, így visszagondolva egészen vicces, hogy már-már úgy készültem, mint egy amerikai elnök a sajtótájékoztató előtt, amikor a kommunikációs stábbal begyakorolják az összes feltehető kérdésre a lehető legjobb választ.

Arra viszont egyáltalán nem számítottam, hogy a boltban az öreget teljesen hidegen hagyja a történetem - rámért az akkumulátorra, talán kapocsfeszültséget nézett, aztán még az ajánlatom kifejtése előtt közölte, kicserélni nem fogja, a nadrágomról meg nem tehet, majd a Kovács Zoltán-módszert használva átlátszó hazugságokkal próbált leszerelni, ezek voltak a kedvenceim:

- Az akkumulátor mar, ezt általános iskolában is tanítják (csúsztatás: a sav mar, ami kívánatos esetben belül van, amúgy általános iskolában nem tanítanak érdemi információt az akkumulátorokról).
- Már a KRESZ tanfolyamon tanítják, hogy ne érj az akkumulátorhoz (csúsztatás: nem tanítják, amúgy is hülyeség).
- Mindenkinek elmondja, hogy ne érintse a ruhájához (csúsztatás: nekem egészen biztosan nem mondta).
- Nem látta, hogy motorral vagyok, ezért nem figyelmeztetett (nettó hazugság: meg is kérdezte, hogy el tudom-e úgy vinni).
- A régi akkumulátort fogtam hozzá a nadrágomhoz, az égette ki (önellentmondással kombinált hazugság: másik nadrágban szereltem, illetve előtte még azt állította, hogy teljesen normális, hogy egy frissen vásárolt akkumulátor égeti ki a kevlárszövésű nadrágot tenyérnyi helyen).

Mivel a teljes védekezése hazugságokra, csúsztatásokra és teljesen irreleváns információkra épült (pl. Ikea ágyból is állhat ki szög, az ő nadrágja is lyukas, mindig kezet mos), én pedig utálok fenyegetőzni, meg amúgy is, minek mentem oda, inkább kikértem a panaszkönyvet, leírtam tényszerűen, hogy vagy a termék a hibás, vagy a tárolás, a személyzet pedig minden felelősséget hárít - aztán elengedtem a dolgot.

A barátnőm elvállalta javítást, még ha nem is volt egyszerű feladat, a különböző elemek többszörös átfedésekkel vannak összevarva (nehezen szakad, tartós megoldás), tehát a már csak a belső hálós rész kibontása is körülményes feladat, ezért inkább csak részlegesen bontotta ki, és inkább a varrógép alá beforgatásnál volt kreatív.

Első körben a hiányzó rész foltozta be, majd rávarrt erős kordurából foltot - eredetileg egy kompett betétet tervezett, amelyet aztán rátükrözte volna a másik oldalra, hogy a végeredmény szimmetrikus maradjon, de amikor láttam, mennyi mindent kéne kibontani, amit aztán nagyjából lehetetlen beforgatni a varrógép alá, egy sima téglalap alakú foltban egyeztünk ki. 

Magamban ezt simán elszámolom egy happy endnek, már látom is stáblista előtt az epilógust: én boldogan motorozom tovább a foltozott farmeremben, a más hülyeségén tanuló olvasó ezentúl mindig bezacskózza az akksit, az öreget pedig felkérik a 2018-as választásokra kommunikációs tanácsadónak. Érhet egy történet ennél szebben véget?