Szupermotó, túlbiztosítva

Derbi Senda 50 – 2016.

2017.11.14. 06:09
22 hozzászólás

Nem tudtam nem észrevenni, hogy az osztrák tinédzserek nem a decens japán kispolgárok 20 évvel ezelőtt lerúgott Jogjain és plafonig tuningolt Aprilia SR 50-eseken dinamizálják a kisvárosi közlekedést, hanem inkább ugyancsak 50-es, de komolyan vehető, váltós kismotorokon köröznek az Attersee körül, mint a szúnyogok.

Felénk magától értetődik, hogy ha városi rohangálós kismotor kell B-s vagy AM-es jogsihoz, akkor robogó. Persze vannak hülyék, akik hasonló célra inkább egy mopedet választanak (pl. én), meg más hülyék, akik Simsonra pattannak (többek között én, de azt a korszakomat borítsa a feledés jótékony homálya), azonban az átlag felhasználó inkább valami 15-20 éves kétütemű japán vagy olasz csodát újít magának, amiben van ráció: eleve olcsó és olcsón fenntartható, ha nem 4 ütemű, akkor olcsón is javítható, hegyekben állnak hozzá a bontott, gyári és utángyártott alkatrészek, és a műszakilag nem teljesen analfabéta szomszéd is el tudja végezni rajta a karbantartási munkálatokat.

És hát tulajdonképpen a robogót is lehet szeretni. Nekem sohasem volt, mindig csak nagyon akartam volna, hogy legyen. 20 évvel ezelőtt gondolkodás nélkül odaadtam volna a fél Donaldrágópapír-gyűjteményemet és a haveromtól kölcsönkapott Sony Discmant egy jó Honda DJ-ért. Sőt egy szép Yamaha Jog Artistic Spec után még ma is megfordulok az utcán.

Na de a nyugati imperializmus mákonyától megrészegült osztrák fiatalok szívét egészen más dobogtatja meg: ők olyan váltós motoron tanulnak meg vezetni, amin nem csak fék van, de a futómű sem a Dr. Oetker-től érkezett. Igazából baromi fura érzés lehet olyan motoron vezetni tanulni, ami gázadásra gyorsít, fékezésre lassít, és nem úgy vágódik bele a kátyúba, mint egy első világháborús rakétatüzérségi lövedék, hanem inkább átsiklik fölötte vagy legrosszabb esetben is átzöttyen rajta. Nekem ezek a dimenziók az erősen leharcolt S51-esem nyergében ismeretlenek voltak, de azért nem zárom ki, hogy vannak olyan szerencsés emberek, akik nem tömegszerencsétlenség okozására alkalmas kétkerekűn tanulnak meg vezetni.

Itt van például Benedek, aki egy Derbi Sendán rója tanulóköreit, amibe az elmúlt egy évben több, mint 10ezer kilométert pörgetett bele, zömmel városi üzemmódban, de már Visegrádot és a Balatont is megjárta vele. A Derbi leginkább a városi forgatagban érzi jól magát, de 70-es végsebességével messzebbre is elmerészkedhetünk vele – főleg, ha abból a perspektívából nézzük a dolgot, hogy némi fanatizmussal megáldott kismotorosok ( 1, 2, 3, 4) sokkal régebbi és gyengébb motorokkal is simán nekivágnak Európa távoli tájainak.

A 70-es végsebesség nagyrészt a rövid váltóáttételezésből adódik, a 7 lóerő körüli blokk egy nagyobb végáttétellel valószínűleg ennél is többre lenne képes, és akkor a fogyasztást is le lehetne küzdeni 3,5 alá (a 7 literes tankkal kb. 200km-re jut el a Senda). De a trükk a dologban nem is a sebesség, mert az ebben a kategóriában eleve nem hajmeresztő, hanem a körítés. Feltéve persze, hogy a rántotthúshoz pörköltet kérünk köretnek, mert a körítés itt messze nem csak másodrendű kiegészítő elem: ebben a tinédzsereknek szánt kategóriában a fékek és a futómű legalább olyan fontos, mint a blokk, ha ugyan nem fontosabb.

A Derbi-gyár sok sufnituning Simsonról láthatott videót, mert tanult az ott látottakból, és megcsinálta az ellenkezőjét. A Simson-tuningnak nálunk leginkább az oroszrulettes verziója dívik: húzzuk és/vagy fúrjuk fel a blokkot 7-10-15 lóerőig, a motor többi részét pedig szigorúan hagyjuk változatlanul, a fék és a futómű nyugodtan lehet szar, aki nagyot akar fékezni, az úgyis csirke.

A Senda tehát tulajdonképpen egy inverz tuning S51-es: iszonyú jó, feszes futóművel és olyan fékekkel, hogy egy ujjal és lábujheggyel is alig mertem hozzájuk nyúlni, mert a hidraulikus tárcsák (elöl-hátul) úgy harapnak, hogy ihajj, a futómű pedig kétszer ekkora tömeggel is könnyedén elboldogulna. A kormány nagyon széles, az üléspozíció pedig supermotósan magas, teli talppal le se ért róla a lábam, pedig nem én vagyok Hófehérke nyolcadik, apokrif törpéje.

Itt minden túl van méretezve, a gumik nagyjából olyan szélesek, mint a 44 lóerős XBR500-asomon. Nem mondom, hogy ezzel a motorral nem lehet ökörséget csinálni, mert egyrészt azt mindennel lehet, másrészt azért az első fék óvatlan berántása kontrollálhatatlan bukfencsorozatot indíthat el, de minden motorozni tanuló 13 és fél éves takonypóc alá ilyen motort raknék, nem robogót vagy Simsont. Tisztában vagyok a dolog anyagi korlátaival (egy ilyen Senda újonnan közelíti a milliót), de egy néhány éves példányt már 200.000 körül meg lehet csípni, illetve a Riejuval vagy az osztrák Generickel is érdemes lehet próbálkozni.

Minden baromi szépen működik rajta, a berúgókart akár kézzel is le lehet nyomni, és a legfinomabb rúgásra is életre kel a különolajozású kétütemű. Ha kiskamasz lennék, feltúrnám az összes hirdetési oldalt, és megpróbálnék kifogni egy olyan példányt, amit nem tett taccsra előttem egy másik kiskamasz, és szépen, fokozatosan elkezdeném vele megtanulni a motorozás alapjait. És ezért nem tudom eléggé dicsérni Benedeket, aki még egy vezetéstechnikai tréningen is részt vett, mielőtt a friss A1-es jogosítványa birtokában a következő, már ki is szemelt 125-ös gépére átül. Minden szempontból jár a virtuális plecsni!