Pillanatokra visszatért a motorsport hőskora

2020.07.14. 06:10

Versenyek nélkül egyre többen érezzük kiégettnek a létet, és értelmetlennek a napokat, az elmúlt pár hétben viszont mégis visszakaptunk valamit abból, amit elveszettnek hittünk. Szerencsére semmi nem a régi, és kivételesen azt állítom, ez most jó. Azért jó, mert a professzionális versenyzőkre nehezedő nyomás már szinte kiölte mindegyikőjükből az emberi kedvességet, a mosolyok az Instagramnak szóltak, a sajtó sok esetben pedig addig feszítette a húrt, hogy egy óvatlan pillanatban bárki szabadon beszólt a másiknak. De most kézzelfogható volt a hosszú kényszerszünet okozta változás. 

Scott Redding az erős Instagram jelenlétével kissé valóságshow jelleget ad a Superbike VB-nek, és a nézettsége alapján kijelenthetjük, erre óriási igény van. Miután Redding visszatért Kaliforniából, motorozott és edzett párat Angliában, majd bepakolta a furgonjába a legfontosabbakat (krosszmotor, bicikli, barátnő, matrac), és útra kelt.

Instasztorikban dokumentáltak mindent, a benzinkúton kajálást, a filmbe illő átkelés az Alpokon, a svájci megállást, hol lakást béreltek, és Redding minden reggel száz kilométereket biciklizett - amolyan korabeli, álomszerű roadtrip volt, modern köntösben.

Végül érkezés Olaszországba, ahol kipakolta a krosszmotort, és a többi legénnyel veretett. Nem kizárt, egyben próbatétel volt ez a kaliforniai modell barátnő számára, aki ezen az úton nem ötcsillagos szállodában, hanem a furgon hátuljában lakott napokig, miközben dobozból evett. Az úti cél végül Misano volt, ahol abszolválták a vírus utáni első tesztet. Eközben Redding nagybátyja, Daryl bácsi persze kontrázott folyamatosan, például olyan szövegekkel, hogy az én unokaöcsém bizony nem valami kibaszott MotoGP-s primadonna magángéppel. Gondolom elképesztően büszke volt rá, amiért hozta az angolok teljesen szokványos kisvárosi gipsy attitűdjét.

A legnagyobb fordulat viszont akkor következett be, amikor ettől ugyan sokkal szerényebben, de Jonathan Rea hasonlóan aktív közösségi médiaéletet élő felesége, Tatia is posztolni kezdett, hogy a fent leírtak ugyan szépek, de senki ne feledkezzen meg arról, hogy ők is busszal érkeztek. Így már mindenki számára világossá válhatott, hogy a Rea család szintén magára öltötte a hetvenes évekbeli versenyzőcsalád jelmezt, és Írországból autóval mentek Misanóba a tesztre, vitték a gyerekeket, és miközben apa húzta a gázt, a család nyaralt.

Biztosan én vagyok érzékeny, mégis azt gondolom, az elmúlt negyven évben a versenyzők egyre inkább csak elszakadtak a külvilágtól, és a föld felett jártak, most viszont mégis azt láthattuk, hogy két szupersztár, a mezőny nagy esélyesei képesek voltak ismét visszatérni a gyökerekhez. Persze a Rea család busza egy komplett lakóautó volt, olyan pompával felszerelve, hogy értéke vetekedett egy lakáséval, mégis emberinek tűnt az egész. Az angol kultúrában ennek régen is komoly hagyománya volt, és gyermekek nőttek fel gumimedencében hétvégente versenypályákon, de most, a luxus korszakában viszontlátni az alapértékeket mégis tiszteletet parancsoló.

Egy pillanatig ne legyen kétségünk afelől, hogy nem lett volna azonnal öt, magángépeket bérbeadó vállalat, aki kisegítette volna őket, mégis más utat választottak. A Rea család ezen felül még egy tengerparti kemping faházában lakott, nem egy Riminiben álló csúcsszállodában, mert úgy vélték, azt a gyerekek sokkal jobban élvezik, mint a márványlapokat.

Az egymásnak feszülés így szerencsére elmaradt, a sajtó pikírt megjegyzései nem mérgesítették el kapcsolatukat, pedig a szezon előtt azt gondolom bármit megtettek annak érdekében, hogy egymásra feszüljön a két versenyző.

Ami ezután következett, már csak hab volt a tortán. A kétnapos teszt után Redding és Rea együtt biciklizett a pesarói panoramicán, amely egyébként is legendásnak számít a versenyzők körében. Valentino Rossi szinte itt tanult meg motorozni, azért, mert apjának, Graziano Rossinak ez volt az egyik kedvenc tréninghelyszíne, a múltban mélyebbre ásva pedig azt is tudjuk, hogy a pesarói Benelli gyár versenyzői szintén ezt az utat használták tesztpályának.

Rea és Redding néhány versenyzővel és helyi menővel kiegészülve itt edzett nagyjából három napon át. Ehhez hozzáfűzni sok mindent azt hiszem nem lehet. Amikor a média firtatni kezdte, mindketten reagáltak, és elmondták, hogy alapesetben a versenyzők kapcsolata egymással ilyen. A pályán ugyan van harc, de az egymásra utaltság pont annyira jelen van, mint a győzelem iránti vágy, a pályán kívül semmi nem indokolja, hogy ne kedveljék egymást, és sokszor minden azon múlik, versenyzőként mennyire képesek kizárni a médiát.

Rossz volt versenyek nélkül létezni az elmúlt hónapokban, mégis megérte, cserébe visszakaptunk kicsit valamit abból, amiről ez az egész szólt, amiről ennek az egésznek szólnia kellene.

A barcelonai tesztet egyébként Rea zárta az élen, Redding pedig szorosan követte másfél tizeddel lemaradva. A kawasakis 1.40.450-es ideje viszont jobb volt, mint Márquez tavaly versenyen elért legjobb, 1.40.507-es köre. Mi mást lehet erre mondani, minthogy eggyőző. Redding stabil fejlődése pedig sokak szerint leginkább annak köszönhető, az új fejlesztésű gumikon és alkatrészeken túl, hogy hála az elmúlt négy hónap elmebeteg edzéseinek, sikerült fogynia nyolc kilót, így lement 78-ra, amely lényegesen kisebb hátrány a többi pehelysúlyú versenyzőhöz képest.