Tornádó homloktól tarkóig

Teszt: Icon Airframe Construct

2017.06.25. 06:59

Ezt a nyers, üvegszálas héjat senki nem vállalta volna be. Ez nem egy parasztvakítós szálszerkezet, hanem a valódi – amit a nyers szénszálas bukókon látsz, az valójában nem maga a pőre héj, az egy optikai réteg. Ez viszont tényleg a héj üvegszála, érezni a textúráját, látni az átlapolásokat, csak egy vékony lakkot kapott, és kész.

Az Icon egy bevállalós gyártó, persze, mi mással robbantson egy viszonylag friss márka (2002-ben alapították), mint a penge dizájnnal? Először azt hittem, hogy ez csak simán nyers sisak, vagyis direkt nem fejezték be. Azóta beláttam, így önmagában is megáll. Még nem vetettem el teljesen az egyedi fényezés gondolatát, de ahogyan telik az idő, egyre kevésbé érzem szükségét. 

A felületen kívül a forma is jó, még él a gyanú, hogy a hátsó szpoiler éppen annyira hasznos, mint egy ültetett Calibrán, mindenesetre nagy sebességnél sem akarta letépni a fejemről a menetszél. Ennyi modernitás nekem elfér egy sisakban, sőt, azt mondom, ez így éppen jó, a bauhaus elv alapján épített, alien formájú MotoGP sisakokat például már soknak tartom.

Az egész azzal kezdődött, hogy útban a KTM 1290 Super Adventure tesztre Motorpartsshop Zsolt szólt, hogy menjek be valamikor a boltba, mert már ő érzi magát kellemetlenül, ha meglátja a viseltes belű bukómat. Bementem hozzá, felpróbáltam több fajtát, és végül éppen ez a kifutó modell passzolt legjobban.

A dupla D-gyűrűs állszíj nálam alap, a mikrometrikus csat viszont kizáró tényező, ahogyan a beépített napszemüveg is, inkább cserélgetem a plekszit. Ezen egyébként közepesen jól kitalált a rendszer, az oldalsó takarók eltávolítása kicsit neandervölgyi, le kell őket feszíteni, mint a félig feltört dióról a héjat. A rugalmas rögzítőfülek eddig nem törtek le, de Zsolt szólt, hogy külön rendelhető alkatrész, és időként szükségi is van rá. Alatta a rögzítőmechanika viszont okos megoldás, nem épít a plekszi rugalmasságára, könnyen cserélhető, nem kell hozzá tudományos konzíliumot összehívni.

Az Airframe sisakok sajátos megoldása a plekszit legalsó állásban rögzítő fém bütyök, amely ha bepattan, garantáltan nem nyílik fel véletlenül. Emiatt a nyitás megszokást igényel, nem egyenesen felfelé, hanem kicsit kifelé tolva lehet felhajtani – Bistei kolléga az MT-10 tesztre vitte ennek a sisaknak az utódját, és nem is tudott megbarátkozni vele. Én simán együtt tudok élni az ilyesmivel, illetve a kontaktlencse miatt nálam különösen fontos, hogy jól zárjon, hamar kicsinálná a szemem a rossz helyre áramló menetszél.

A párnázás feszes, de közel sem annyira nehéz felvenni, mint az Icon Alliance-t, annál minden egyes bebújás felér egy császármetszés nélküli születéssel, a felsírást is beleértve. A bélés gusztusos piros, elegáns, mint a Drakula köpenyének a belseje, tapintásra is jó, de ez a minimum, amit egy drága sisaktól elvárok. Érdekesség, hogy pár éve egy kereskedő rengeteg kifutó Icont hozott be, és elég olcsón kiszórta őket – több barátom is vett, nekik fél év után elszakadtak az alsó párnák, és egy év után pedig bemattult a plekó, Motorpartsshop Zsolti viszont megnyugtatott, hogy azok súlyosan túltárolt darabok voltak, hozzá még ilyen panasszal nem jött vissza senki. Ez a bélés mindenesetre jó pár beleizzadás után is szép, nincs még szaga, de mivel csak egy hónapja hordom, ez nem mérvadó. A minőségérzet megvan.

A koreai gyártás is megnyugtat, valamiért jobban bízom bennük, mint a kínai munkásokban, az illesztésekbe, varrásokba, ragasztásokba is nehéz lenne belekötni. Egyedül a kellemes, gumírozott tapintású matt fekete elemek tartósságával vannak kételyeim, ezek azok a felületek, amik nagyon csúnyán tudnak öregedni, ez megint egy olyan dolog, amire térjünk vissza egy év használat után.

Az Airframe legfőbb extrája a szellőzés, nagyjából ennek rendeltek alá mindent. Egyfelől van egy kicsit béna, zárható légbeömlő az állnál, és egy két fokozatban nyitható a fej tetején. Ez utóbbi elképesztő, teljesen kitárva érzem, ahogy lobog a hajam, ebben egyébként az utódmodell, az Airframe Pro állítólag még durvább, azon úgy tud áramolni a levegő, hogy egy bevállalósabb fecske keresztül tudna repülni benne.

A döglesztő melegben az Airframe igazi áldás, rendesen beleizzadni csak araszolásnál sikerült. Van benne némi tudományos trükk, például a sisak héjára nem merőlegesen, hanem 45 fokos szögben bevágott szellőzőlyukak, amiken könnyebben áramlik befelé a levegő, és a hátul pedig diffúzor jellegű a kiömlőnyílás, vagyis menet közben vákuum keletkezik hátul, ami kiszippantja a párát a bukóból. Szerencsére a szellőzők jól záródnak, el tudom képzelni, hogy egy hűvös őszi napon komplett burána alakulna ki a fejtetőn. A jó szellőzés és dögös forma együttes hátulütője, hogy zajos, mégpedig nagyon. Fel lehetne hozni, hogy ez sportsisak, nem túrabukó, de ez már országúti tempónál is veszettül hangos tud lenni, kell hozzá a füldugó. Úgy tűnik, a jól szellőző és csendes sisakok ennél drágábbról indulnak.

A legutóbbi NZI teszt óta mániákus plekszi-méregető lettem, ennek teljesen normálisak a kilátási viszonyai, nincs benne tankpilóta érzés. Észlelhető torzítása egyik plekszinek sincs, ami megengedhetetlen lenne egy száz rugós bukónál – egészen pontosan 115 ezerbe kerül, amiben benne van egy ajándék sötét plekszi, az új, Airframe Pro pedig 130 rugó. A súlya meglepő, mármint meglepően sok, 1630 gramm, ez nagyságrendileg ott van, mint Winkler felnyitható állú csillagvizsgálója. Alapból szeretem a könnyű sisakokat, meg is lepődtem, amikor egyik reggel a régi, 1200 gramm körüli bukómban jöttem be dolgozni, mennyit számít ez kis sebességnél – aztán ahogy nő a tempó, a grammok helyett fontosabb lesz az aerodinamika. A sisakok királyának tartott Arai RX-7 egyébként ennél is nehezebb. És ha már méregetés: a Sharp teszten a biztonságra négy csillagot kapott az ötből, ami elég jónak számít.