Barkasz transzformátor

2001.07.17. 12:28

A motorosoknak több fajtája van. Van, aki megvesz egy gyári motort, és amíg meg nem válik tőle csak a kötelező szervizeken vesz részt vele, és csak a kopó, piszkolódó alkatrészeket cseréli ki. A másik típus rögtön azután, hogy megvette, saját elképzelése alapján átalakítja a gépet. Az utóbbi csoportba tartozik Jani is, aki Cegléden lakik.

 
   
   

Az alapmotor egy gyári Honda CB400, melyet gazdája, Jani tavaly szeptemberben vásárolt meg. Kétheti használat után egy délután gondolt egyet, és teljesen darabokra szedte. Ezután hetekig csak méricskélte a motort, és rajzolgatta a terveket.

 
   
 

A váz hátsó nyúlványát, ami a nyerget és a sárvédőt tartotta, mindenképpen át akarta alakítani, hogy az ülés lejjebb kerüljön. Sikerült is megfűznie egyik barátját, Tibit, aki karosszérialakatos, hogy segítsen a munkában. Egy délelőtt alatt sikerült összehozni ezt az apró változtatást.

 
   
   

Elől nem akarta a vázat elvágni, így a villa megdöntésére csak a villanyak átalakítás maradt, amit saját maga tervezett meg, és egy maróssal gyártatott le. Amikor kész lett, a villát és a vázat összerakta. Később vett egy platós Barkas hátsó sárvédőt, 5 cm-t kivágott a közepéből, Tibor pedig összehegesztette a maradékot.

 
   
 

Ezután következett a tank. A formáját már ketten találták ki. Az alja maradt az eredeti Honda tank, a két oldala egy Jawa tankból vágták ki, közötte pedig lemezből pótolták ki. Ez volt a legnagyobb munka, legalább 4 m hegesztés van benne. Amikor kész lett, felrakta a vázra, majd beillesztette a blokkot a helyére. A lábtartók és a rudazat saját készítésűek, rozsdamentes anyagból vannak.


 
   
   

Miután mindezzel elkészült, újra szétszedte a motort. Amikor a festőtől visszakerült, újra kezdődött az összerakás elölről. A kormány 85 cm széles lett. A kormánytartó bakok a teleszkópszár végébe tekerednek bele, és szintén rozsdamentesek. A villaszög transzformátor 5 fokos. Az első lámpafej egy régi Simsoné, ebbe illesztették bele egy 1500-as Zsiguli fényszóró tükrét.

 
   
 

Az oldaldeklik egy német bontóból származnak. A kilométeróra digitális, és szintén saját készítésű. Az elektromos részt is maga alakította át. Végülis április közepére lett kész a gép mostani formájában. Eddig 2000 km-t tett meg vele Jani gond nélkül, de mivel szeretne egy nagyobb motort, ettől most szívesen megválna.