A HOT ROD lelke

2003.04.23. 12:11
Fred Miano és Bertrand Dubet a két tulúzi jóbarát odavolt az amerikai Hot Rod autókért. Leginkább a Chrysler (Amerikában Plymouth) Prowler elnevezésű járgánya mozgatta meg a fantáziájukat, és mindketten rengeteget gondolkodtak azon, hogyan lehetne ezt a stílust átültetni a motorkerékpárokra is.

 
 

Éppen egy évvel a DreamTech cég megalakulása után, 2002-ben megszületett az Anima, amelyet először a müncheni Intermoton, az Avon standján állítottak ki. Talán nem is csoda, hogy hatalmas feltűnést keltett.

 
  Bertrand Dubet és Fred Miano
 
   
 
   
   
Bertrand, akit a járművek Picassójának is nevezhetnénk, már ismert volt motoros berkekben. Nevét eddig a tulúzi Boxer Design céggel - többek között a Voxan motorkerékpár gyártója - azonosították, de azt megelőzően 1984 óta dolgozott Hot Rod tervezőként az Odissey Kolorsnál. Időközben megtervezett egy sorozat Buell kiegészítőt is a francia American Motors cégnek, - a hivatalos tulúzi Harley-Davidson kereskedő -, és ugyanitt alkalma nyílt a helyi motorépítők munkáját is segíteni terveivel. Amellett, hogy mindig is szerette volna a Hot Rod stílust belevinni saját tervezésű motorkerékpárjaiba, elismeri, és olykor fel is használja az olyan nagy nevek ötleteit, mint Arlen Ness vagy Fred Kodlin.

Az olasz származású Fred Mianonak egy olyan szervezet vezetője Tulúzban, amely új orvosi technológiákkal foglalkozik.

 
   
 

Szóval azt azért biztosra vehetjük, hogy kettőjük közül Bertrand a kreatívabb, és hogy a tervezésnél ő indítványozta a három legtipikusabb Hot Rod elemet: az oldalról teljesen látható kerekeket, az oldalt futó kipufogót, és azt, amelyet mind közül a legbonyolultabb volt megvalósítani, az automataváltót tökéletes yankee stílusban.

 
   
   

A megvalósítás a tervektől a kész kétkerekűig egy évet vett igénybe. Az első, és legfontosabb munka az alumínium váz létrehozása volt. A lengéscsillapítás megtervezése előtt még ott volt a megoldandó feladat: hogyan oldják meg az első félkarú lengővilla beépítését. Ehhez részben felhasználták a Yamaha GTS 1000 kormányszerkezetét. Ez az elem szintén alumíniumból van és a váz elejéhez csatlakozik. A kormány egy hidraulikusan szabályozott készüléket (PHSS - Pressure Hydraulic Steering System) hoz működésbe, mely kettő, a kerékhez kapcsolódó teleszkópot működtet.

 
   
 

A hátsó lengővilla - szintén DreamTech tervezés, és az elsőhöz hasonlóan a motor bal oldalán helyezték el - az elsővel együtt dolgozik. Az állítható erősségű, a váz aljára szerelt lengéscsillapító rendszer, a RISS (Radial Integrated Suspension System) végső megvalósítása sokban köszönhető a Quint-Fonsegrivesben székelő Fournales Suspension cégnek.

 
   
   

A hátsó futómű másik érdekessége a 9,5X18"-os felnire feszülő 250-es Avon gumi. A hátsó kereket Hot Rod szektor egyik specialistája, Boyd Coddington biztosított. A szükséges méretű első felni (3,5 x 17") azonban nem létezett a piacon, ezért azt le kellett gyártatni. A különleges darabot egy 100 kg-os alumínium tömbből marták ki egy kifejezetten felni-gyártásra specializálódott kis műhelyben.

 
   
 

A kéthengeres, 1700 köbcentiméter hengerűrtartalmú Rev Tech blokkot fordítva szerelték a vázba. Az ok nagyon egyszerű, csak így tudták összekombinálni a motort az automata sebességváltóval. Miután elvetették azt az ötletet, hogy egy Chevrolet sebességváltóját használják fel, nem maradt más megoldás, csinálni kellett egyet. DreamTech tervezésű váltómű kétsebességes, az üressel együtt három állás közül a kormány bal oldalán elhelyezett gomb nyomásával választhatunk.

 
   
   

A kormánykapcsolókhoz futó vezetékeket a kormány belsejében rejtették el, ami még jobban kihangsúlyozza a motor formáját. A kuplungot egy pár héthüvelykes, szíjas váltóval helyettesítették. A karbon primer dekli egyébként némi hasonlóságot mutat a Harley-Davidson Evolution modelljein láthatóval. A hajtóművet egy függőlegesen elhelyezett Mikuni Jet Ski karburátor táplálja, az oldalsó, katalizátoros kipufogó ovális hangtompítóban végződik.

 
   
 

Az Anima karosszériája egy műremek. A karbonszálas idomokat kétszínű, sötétlila tónusú festékkel fújták, melyet speciális alumínium festékkel kombinálták.

A rengeteg különleges technikai megoldást és a teljesen egyedi megjelenést összevetve azt gondolhatnánk, hogy az Anima csupán a DreamTech cég koncepciómotorja. Meglepő, de csalódnunk kell. Fred és Bertrand úgy döntöttek, hogy sorozatgyártásban összesen harminc darabot gyártanak a teljesen egyedi megjelenésű gépből.

 
   
   

Ha minden jól megy, már idén megkezdődik az Anima forgalmazása, bár egyelőre igencsak borsos áron, 50 000 euróért, vagyis valamivel több, mint 12 millió forintért kerül majd a polcokra az elő szériában gyártott Hot Rod motor. Végülis ha úgy vesszük, nem olyan sok.

Fotó: Matteo Boem
Forrás: Bikers Life

Műszaki adatok

Tulajdonos: Dreamtech
Gyártási év: 2002.
Konstruktőr: Dreamtech
Név: Anima
Motor: RevTech 2002, 100 ci (1700 cm 3), V2, léghűtéses
Gyújtás: elektronikus
Karbuátor: Mikuni Jet Ski
Légszűrő: Dreamtech
Kipufogó: Dreamtech
Váltó: Dreamtech, Dream Glide, automata, kétsebességes
Primer meghajtás: Dreamtech szíj
Hátsó meghajtás: szíj
Váz: Dreamtech 2002, alumínium
Lengővillák: Dreamtech egykarú
Lengéscsillapító: Dreamtech RISS (Radial Integrate Suspension System)
Kormány: Dreamtech 1,5"
Markolatok: Dreamtech
Sárvédők: Dreamtech
Fényszóró: Harley-Davidson V-Rod
Hátsó lámpa: Fiat Barchetta
Kilométeróra: Auto Meter
Pedálok: Dreamtech
Benzintartály: Dreamtech
Olajtartály: Dreamtech
Ülés: Dreamtech
Első kerék: felni: 17" x 3,5" Dreamtech Billet, Avon 120X17 gumi, Billet hatdugattyús fék
Hátsó kerék: felni: 18" x 9,5" Boyd Coddington, Avon 250X18" Venom R gumi, Billet hatdugattyús fék
Fényezés: Alumínium-Deep Purple, Dream Thech, "Liquid Silver" by Standox
Krómozás, polírozás: Polisseurs Réunis
Ára: 50 000 euro

Olvasói hozzászólás:

A fenti cikkben említett "első Hot Rod motor" kifejezés nem pontos, a Bourget Motorcycles már több éve gyárt hasonló motorokat, a fentinél lényegesen szebb kivitelben (bár ez szubjektív). A cikkből nem derül ki, mitől nevezünk ki egy lowridert széles hátsó kerékkel hot rod-nak.

A szó definíciója : Hot Rod (noun): a car with an engine that has been radically modified to produce increased power.

A hot rodok jellegzetessége:
- mindenképpen megkapóan kell kinéznie,
- nagy hengerűrtartalmú motor
- brutál felni
- általában a dragra használt autókat, amit már nagyon durván módosítottak, azokat hívjak hot rodnak, de az igazi hot rodok mégis a régi kasztnik felhasználásával készült, big block (azaz nagy hengerűrtartalmú, köznyelvi kifejezést használva. A pontosság kedvéért hagy jegyezzem meg, hogy csak a GM Chevy V8-as blokkoknál helyes a small, ill. a big block elnevezés, ami hengerűrtartalombeli - 400 cubic inch, 6,5 l alatt és felett - és felépítésbeli különbségből adódik) általában automata vagy szekvenciális, illetve extrém esetekben levegős/gyújtásmegszakítású váltásos autók.
Szinte mindig negyedmérföld dragra módosítják a kocsikat, ennek a mellékterméke a dizájn.

A Prowler megfelel az fenti kívánalmaknak, éppen ezért hot rodnak minősül. Bár a Prowler eredetileg csak egy tanulmány volt, annyira jól sikerült, hogy márkaimage autónak (mint az Opelnek a Speedster) kirakták az utcára. Élőben durván néz ki, azonban sajna kis motor van benne, 3,5 V6, de a kis tömeg miatt így is igazi élményautó. Kategóriailag a Prowler a Caterham Super 7 / Westfield kategória kicsit felszteroidozott, amerikai változata, a britekhez képest nagyobb motorral az automataváltóhoz, levén az amerikaiak hülyék a kézi váltóhoz. Annyit még hozzátennék, hogy csak amerikai gyártmányt hívnak hot rodnak, a többi (Honda, Subaru stb) "import" kategóriába esik. A Fast and the Furious című film kommentárjában van egy alapos ismertető a dragversenyzésről.

Motorkerékpárt elsősorban a motor teljesítménye okán hívnak Hot Rodnak, s mivel az ágaskodás elkerülésére hosszabbnak kell lennie, mint egy szériának, így sokszor cruiser-t alakítanak át (blokk, vázhosszabbítás, show elemek), de a japán erőgépek (elsősorban Busa az amerikai mércéhez közelebb eső, bivaly blokkjával) is gyönyörűek. A " hot rodding" kifejezés egyenesen a gyorsulgatással tarkított cirkálásra vonatkozik. Európában nem annyira elterjedtek a fentihez hasonló motorok, az Államokban az általad bemutatott motor simán fat tyre kategóriába esne. A fenti motorhoz képest például a Bourget Fat Daddy annyival másabb, hogy eleve a gyárból azonos összegért megkapható mindaz, amit a fenti cég ajánl, plusz nitrót meg 3 kiló krómot.

Összefoglalva: motornál akkor mondjak rá, hogy hot rod, ha - legyen chopper vagy superbike - van eléggé nagy teljesítménye és tengelytávja a jó 1/4 mérföldes időhöz (10 és 9 másodperc körül van). Ez choppernél hosszított, fat tyre kialakítást (lasd Anima, Bourget Fat Daddy, Big Dog Motorcycles), superbikenál áltaalában hosszított hátsó lengővillát jelent (ez általában ritkább, mert nem annyira vezethető utcán, meg furcsán néz ki), de mindig követelmény a bivalyerős blokk.

Az Államokban elképesztő kultúrája van a fentieknek. Nem hittem el, de tényleg, szombat este, nagyváros (Richmond, VA), piros lámpa, Hayabusa hosszított lengővillával vs. turbo TL1000. Simán, utcán, ötletszerűen. Kimennek ellenfélre vadászni. Elképesztő!

Ha valaki a fentieket máshogy látja vagy ki szeretné egészíteni, a akos.czermann@chello.hu címen tud elérni.
Derűs estét:
@kos

Utóirat gyanánt:
Háttérinfó az amerikai motorizációhoz: frissen végzett rendőr keres 800,000 Ft-ot ($40000/év, levadásztam egy fakabátot, ő mondta), egy liter benzin 110 Ft körül van. 5 év, 0%-os kamatra lehet kocsit venni. A híres sárga taxik New zorkban 5 l V8-as Ford Crown Victoriák, rendőrautók nemkülönben. A legnagyobb modellek lenyomnak vagy 25-40 litert: Chevy Escalade, Ford Excursion - vannak vagy 6 m. A Ford mikrobuszaiban a vezető kinyújtott jobb karral éppen eléri az utas vállát, aki mellett még van 35-40 cm (amikor egy autót 9 személyesként hirdetnek, akkor az TÉNYLEG 9 személyes). Az utak egyenes jellegéból fakadóan - konkrét várostervezés - terjedhettek el pl. a chopperek: megesett, hogy 250 km-en volt 5 kanyar. Sok az egyenes, jó az aszfalt (nem foltoznak, egész útszakaszt cserélnek , hosszútávon olcsóbb) Más autóskultúra: autópályán nem szabad megállni, így őzike békésen legelészhet 2x4 sáv mellett 50 m-re.
A fogyasztási adatok tükrében nem meglepő, hogy a világ népességének 5%-át adó ország a Co2 kibocsátás 25%-át adja.