Akkumulátor csere, töltés ellenőrzés

Amikor kitaláltuk ezt a sorozatot, a hogyan tutujgassuk a motorunkat címűt, felpezsdült a vérem, mint mindig amikor szerelni kell. Átvenni az alapfogásokat, megosztani a tapasztalatokat, rámutatni a potenciális baklövésekre mindenképpen jó küldetés, sok nyűgtől és őrlődéstől menthetjük meg az elsőáldozó motorosokat. Másfelől viszont tonnákat éreztem a vállamon, hiszen ilyenkor körültekintőnek kell lenni, olyasmire is gondolni kell, amire hebehurgya hétköznapjaimon nem mindig szoktam, és szerelés közben néha csak viszi az embert a lendület, és a kényszer szüli a megoldásokat. Jobb megmaradni az egyszerűbb dolgoknál.

Ilyen például az akkucsere. Ezzel a legtöbb motoros szembesül előbb vagy utóbb, hiszen a motorakksi általában még rövidebb életű, mint az autós. A ki- és beépítés a legtöbb motornál nem bonyolult; ezért aztán igazán nem érdemes szervizbe menni. Ráadásul télen a régi iskola szerint érdemes kiépíteni az akkut, hogy töltőre tegyük. Hétköznapi, pár perces szerelés, a szerszámigény sokszor csak egy csavarhúzó.

A Yamahámban, amely már a motormosásnál, a fékfolyadékcserénél és a láncápolásnál is modellt állt, éppen gyengélkedett is az akku. A téli pihenő után ugyan szépen magába szívta a töltőből az áramot, és rendesen indult is, másnap viszont megint vacakolni kezdett. Szerencsére lejtős utcában lakom, így lendületből beröffentettem, de aztán melegen sem akart indulni. Eljött hát megint az akkucsere ideje.

Lassan tizenöt éve motorozom, és bár eleinte gyakran cserélgettem a gépeimet, egy akkuvásárlás valahogy minden motoromnál becsúszott. El is könyveltem magamban az élettapasztalat alapján, hogy egy motorakku két-három évet bír, nincs min csodálkozni, ha bekrepál. Végül is mostoha dolga van, szinte minden megtörténik vele, ami árthat egy ólomakkumulátornak. Egy időnként felforrósodó, időnként lehűlő, zötykölődő, rezgő, jobbra, balra dülöngélő vázba van beépítve, jellemzően sokat nyígatják, ha rövid utakon jár a motoros, és a szezonok közt gyakran le is hagyják merülni. Túlméretezni sem szokás, a motorkerékpároknál különösen kritikus súly miatt, éppen csak akkora szokott lenni, ami még elbír a feladattal. Ezres Yamahámban például egy 14 amperórás, tejesdoboznyi méretű akku van, míg például egy ugyanekkora lökettérfogatú Suzuki Swiftben egy háromszor-négyszer ekkora, 40-45 amperórás.

Igaz, én télen a lustábbak stratégiáját követem, és nem akasztom töltőre. Itt megoszlanak a vélemények, szerintem egy elektromosan ép motorkerékpárnál, amelynél kikapcsolt gyújtásnál semmi se szívja az akksit, fölösleges a töltögetés. Egy jó ólomakkumulátor önkisülése minimális, három-négy hónapot át kellene vészelnie, ha rendesen fel van töltve. Hozzájön még ehhez, hogy több barátomnak, ismerősömnek ugyanúgy tönkre ment az akksija télen, miközben csepptöltőn volt. Különben se jó ötlet szerintem felügyelet nélkül hetekig, hónapokig otthagyni egy savas akkut a garázsban a töltőn. Valószínűleg itt is az arany középút a legjobb: ha a kiépített akkumulátorra mondjuk havonta egyszer rátöltünk pár órácskát. Ehhez én túlságosan szétszórt vagyok.

Elmentem hát a boltba egy új akkuért. Utoljára, két éve egy Boscht vettem, mondván, biztos jobb, tovább bírja majd, meg talán nem Kínából kellett idehajózni, ami nekem az ökológiai lelkiismeretem érdekében megér pár ezer forintot. Két évet viszont a legsilányabb, hátsó-kínai termék is kibír, úgyhogy most az árra mentem, és JP Moto márka alatt forgalmazott, természetesen onnan érkező akkuval jöttem haza.

Komolyabb szakboltokban árulnak sok típushoz zselés akkumulátort is, az enyémhez valahogy sosem találtam, ezért nincs vele tapasztalatom. Winkler most ilyet vett az XJR-jébe, és egyelőre elégedett vele. Meggondolandó, ha az ember sokáig szeretné megtartani a gépet, mert a zselés akku adottságai sokkal jobbak a hosszú élethez. Másfelől körbekérdeztem a szerkesztőségben, kié meddig bírja, és kissé meglepődve hallgattam a 4-5 éves problémamentes akkukról szóló történeteket. Kezdtem elbizonytalanodni, hátha valamit rosszul csinálok. Eltökéltem, az elsőre egyszerűnek tűnő műveletnek eggyel nagyobb feneket kerekítek. Mondjuk rámérek a töltőfelszültségre, mert ugye ha nem indul a motor, nem feltétlenül csak az akksi lehet a ludas, fölösleges cserélni, ha például nincs rendes töltés.

Mohón láttam neki a cserének, ki voltam éhezve a motorozásra. A JP Moto annyit fejlődött az utóbbi években, hogy most már nem kell hozzá külön megvenni az akkusavat a benzinkúton, hanem adják hozzá nett kis flakonban, mint a Bosch-nál. Motorakkuknál jellemző, hogy úgynevezett szárazon töltött állapotban árulják, így a szállítás, tárolás során nem merül, nem öregszik. Miután betöltjük a savat, fél óra pihentetés után elvileg egy friss, fitt akkumulátorunk lesz.

A savval óvatosan kell machinálni. Egy apró csepp elég, hogy lyukat marjon a rajtunk levő textilbe, nem beszélve arról, hogy semelyik testrészünk nem szeret érintkezni vele. A ruhán ráadásul csak órák múlva fejlődik ki a lyuk, azonnal nem lehet észrevenni, amikor még ki lehetne öblíteni. Plusz a gőze robbanékony, ezért ne cigivel a szájban állítsuk be a savszintet, és azt is érdemes megjegyezni, hogy akku közelében flexelni minimum kockázatos.

A betöltés az akkuhoz adott flakonból pacázás nélkül megoldható a mellékelt átlátszó csövecskével. Ügyesen kell billentgetni, és nagyon figyelni az emelkedő savszintre, mert ha túltöltjük, nem könnyű visszaszívni. Töltés közben érdemes magát az akkut is megbillenteni mindkét oldalra, hogy kijöjjenek a buborékok és jól látható legyen a folyadék. Tíz perc alatt sikerült nekem a pepecselős művelet.

A javasolt félórás pihentetés alatt nekiláttam kikapni a régi akkut. Az FZR-nél csak az ülést kell lepattintani, és már látható is. Egy aranyos gumipánt tartja a helyén, ami úgy néz ki, mint a csehszlovák sílécrögzítők, csak Yamaha embléma van rajta. A pólusokhoz általában tízes hatlapfejű, kereszthornyú csavarok rögzítik a két kábelt. Először a negatívat érdemes leszedni, így elkerülhetjük a zárlatot. Ha nagyon meg vannak húzva a csavarok, jobb dugókulcsot használni ahelyett, hogy csavarhúzóval erőlködjünk.

Ezután jön az akkucsere legkényesebb része, a szellőző cső. Még az első motoromnál, a Honda CB 350 Fournál követtem el a hibát, hogy nem figyeltem rá kellőképpen. Rossz helyre futott ki, és egy szép napon sav marta csíkok jelentek meg a króm kipufogón. Azóta vallásos áhítattal követem végig szemmel minden akkukiszerelésnél, és nagyon odafigyelek rá, hogy amint lehúzom, úgy csíptessem oda valamihez a környékem, hogy ne tudjam elfelejteni visszarakni.

Visszatömködtem a záródugókat az új akkuba, becsúsztattam a helyére, közben pedánsan visszaigazgatva a szellőző csövet. A saruk felcsavarozása után szokatlanul szapora prüntyögéssel indult a Yamaha. Egy jól szerkesztett nap, gondoltam.

Ekkor jutott eszembe, hogy még demonstrálni akartam a feszültségmérést. Előkotortam a multimétert, rátámasztottam az új akkura: 12,55 voltot mutatott. Valahol 12,6 fölött van egy jó, teli akkumulátor nyugalmi feszültsége, ami azt jelenti, hogy legalább egy fél órája, órája nem terhelték és nem töltötték. Ezek szerint az enyémre még ráfért egy kis töltés. Azért bekurbliztam vele a Yamahát, és kicsit megtúráztattam, mivel egy motor generátora alapjáraton nem mindig képes rendesen tölteni, ezért a töltést 3-4 ezres fordulatszámon érdemes ellenőrizni. Nos, a 13,39 volt, amit mértem, cseppet sem megnyugtató, sőt. Jogos a térdcsapkodás, én is jót röhögtem magamon.

A sorrendiségből ugyanis már kiderül, hogy amit éppen most prédikálok, azt nem csináltam meg saját magam. Könnyen lehet, hogy nem is volt baja a régi akkumnak, csak a motorom töltésével nem stimmel valami. Rá kell nézni majd a generátorra meg a feszültségszabályzóra. Lehet, hogy ezért kell nekem kétévente mindig új akksi?

Ezek után hiába papolnék a lámpák meg az elektromos rendszer ellenőrzéséről, ahogy terveztem, be kell látni, paródiába fulladtam. Akartam még értekezni a féklámpa fontosságáról és egyszemélyes ellenőrzéséről, mögé tartott kézzel, de most már minek? Legközelebb majd megpróbálok nem csak úgy tenni, mintha okos lennék, de annak megfelelően is cselekedni.