Karbantartás: Hűtőrendszer

Még a legelején érdemes tisztázni, hogy a motorok hűtője nem olyan, mint az autóké. A kocsi ha belemelegszik, úgy beáll középre a mutató, mintha odaszögezték volna. A motorokét viszont máshogyan méretezik, sokkal jobban függenek a menetszéltől. Hideg időben, autópályán azt tapasztaljuk, hogy el sem mozdul a mutató, aztán városba beérve majdnem beleér a pirosba. Emiatt nem kell aggódni, ezek ilyenek, ez teljesen normális.

Ha azonban nem megfelelő a hűtés, a motor előbb-utóbb tönkremegy, ha pedig egyáltalán nincs, akkor pedig villámgyorsan. A régi szép időkben – amikor még mindenben volt anyag – legalább egyszerű volt az élet, akkor beérték a menetszéllel. A henger bordázata segített leadni a hőt, sőt, azt is hamar kitapasztalták, hogy a hűtendő elemeket, a hengert és a hengerfejet jó hővezetésű anyagból gyártsák, például alumíniumból.

Azt nem állítanám, hogy a legtöbb mai motor teljesítményének már nem lenne elég a léghűtés, de a megbízhatóság, a tartósság és a károsanyag-kibocsátási normák egyaránt abba az irányba vitték a világot, hogy a folyadékhűtés lett az uralkodó. Amit egyébként nem a modern világ ördöge szabadított ránk, már a múlt század első felében is voltak olyan versenymotorok, amikben folyadékra bízták a hűtést, de nagy tömegben tényleg csak a hetvenes években terjedt el a megoldás.A folyadékhűtés legfőbb előnye, hogy a motor legkritikusabb részeiről is hatékonyan tudja elvezetni a hőt, és elérhető, hogy mindig a legmegfelelőbb hőmérsékleten üzemeljenek. Cserébe viszont nagyobb tömeg, költség és bonyolultság. És karban is kell tartani.

Ez a karbantartás kimerül a hűtőfolyadék cseréjében, ami egy minden különösebb szaktudás nélkül, minimális odafigyeléssel otthon is elvégezhető feladat. Ha két-három évente elvégezzük, változatos nyavalyáktól kímélhetjük meg magunkat. A hűtővíz neve némileg félrevezető, mert egyrészt nem csak víz, másrészt nem csak hűt, hanem gátolja a korróziót és keni a vízszivattyút meg a tömszelencét is.

Desztillált vízből és fagyállóból (többnyire etilén-glikol alapúból) áll, fele-fele arányban. Nagyon fontos, hogy nem csapvízből, mert abban olyan ásványi anyagok vannak, amik olyan szélsőséges tempóban okoznak rozsdásodást, hogy a mellé kevert fagyálló sem tudja megakadályozni. Ha viszont csak tiszta vízzel töltjük fel, akkor a hideg tesz be legkorábban a rendszernek, jéggé fagyva szétnyomja a hűtőt, elgörbíti vagy megrepeszti a hengert – onnantól meg mehet az egész a kukába.

Bár a legtöbb szervizkönyv a fékfolyadékkal együtt, kétévente írja elő a cserét, az az anyag, amivel a gyárban feltöltik a hűtőrendszert, négy év után is jobb, mint az ilyen-olyan boltokban kapható keverékek. A csere első lépéseként keverjük be az előírt mennyiséget, ez átlagban 2-3 liter, a pontos értéket megtaláljuk a motor szervizkönyvében. Ha ezzel megvagyunk, elkezdhetjük kiengedni a régit, általában a rendszer legalsó pontján találjuk leeresztőt. Vége felé érdemes billegtetni a motort, hogy minden járatból kijöjjön a lé, majd jöhet a feltöltés. Először a kiegyenlítőtartályt töltsük az oldalán jelzett minimum és maximum érték közé, sőt egy minimálisan túl is lehet tölteni – ennek a légtelenítésnél lesz majd szerepe.

Ezt követően le kell venni a radiátorsapkát, és ott színültig tölteni. Közben a motort állítsuk egyenesbe, billegtessük meg, indítsuk be, adjunk egy-két gázfröccsöt, hogy kimozogjon egy-két bennrekedt buborékot. Ez után lezárhatjuk, a maradék légtelenítést elvégzi magán a rendszer, emiatt csökkenhet az első néhány használat során a kiegyenlítőtartályban a szint. Ha zavar, utána lehet tölteni.

A gondok akkor kezdődnek, ha a leengedett lé helyett kávézaccszerű mocsok jön le. Ez a biztos jele annak, hogy az előző gazdák ilyesmivel nem fárasztottak senkit, vagy ami még rosszabb, csapvizet töltöttek bele. Ilyenkor első körben át kell mosni hűtőtisztítóval – a flakonon rajta van, hogy milyen hígításban, mennyi ideig kell járatni vele a motort. Addig kell vele ezt ismételni, amíg tisztán nem jön le, és utána még egyszer át kell mosni desztillált vízzel. Ez már időigényes folyamat, és azt se felejtsük el, hogy a forró motorból leengedett anyag masszívan balesetveszélyes, és ugyanennyire oda kell figyelni arra, hogy a meleg motort ne öntsük nyakon hideg lével.

Ha szétszedjük a vízkört, nagyon figyeljünk oda, hogy mindent pontosan illesszünk vissza, a bilincseket jól húzzuk meg, mert kellemetlen lesz arcba kapni a 100 foknál melegebb glikolt. A tágulási tartály viszont nincs nyomás alatt, annak a tetejét bármikor levehetjük.

A közvélekedésben a hűtőtömítő maga a Sátán, amivel gonosz nepperek átverik a gyanútlan vevőt. Ennek a sátánnak viszont nagy hasznát vesszük, ha megsérül a rendszer, és a segítségtől távol elkezdi engedni a vizet. Ilyenkor a tömítőt beletöltve megszűnik a probléma, ugyanis levegővel érintkezve megszilárdul, és szenzációs hatékonysággal elvégzi a dolgát, nagyon durva hibákat is képes eltömíteni. Csak félő, ha jól végezte a dolgát, senki nem fog vele szervizbe rohangálni, ez sajnos tény. A defektspréről is azt mondják, hogy utána cseréljük le a gumit, de ha egyszer jó, akkor már nehezebben viszi rá a lélek az embert. Meg amúgy is, jobb ez, mintha egy tojást ütünk bele. A baj akkor kezdődik, ha nem javít tökéletesen – esetleg újabb bajokat okoz. Alapvetően viszont, ha nincs zavar a működésben, nincs egyértelmű bizonyítékunk rá, hogy azonnal cserélni kell.