Légszűrőt fillérekből, házilag

Technika: légszűrőt robogóba

2015.07.09. 09:36

Csavarhúzó, olló, szike, egy darab szivacs és olaj – a költségek pár száz forintra rúgnak, a munka pedig úgy tart húsz percig, hogy abba még egy sör is belefér. Nincs az a kenyéren és vízen tartott, csoffadt robogó, ami ennyi törődést ne érdemelne meg.

Végig akarjuk csinálni

A Totalbike csapata is gőzerővel készül Le Visontára. A robogónk már megvan, így neki tudtunk látni a szervizelésnek. Mivel szervizeletlen, a konténerből éppen kiesett darabot választottunk a Red Baronnál, semmit nem bízunk a véletlenre, amit lehetett átnéztünk, és szükség szerint javítottunk rajta. Ezek főleg olyan alapvető karbantartások voltak, amiket szinte minden használt robogónál érdemes megejteni rögtön a vásárlás után – kövesse példánkat, és robogója hálás lesz!

Így támad fel a robogónk:

- Kozmetika és csillogás

A légszűrő fontosságáról már írtunk hosszabban, és már ott is szó volt arról, hogy robogóknál ennek cseréje filléres tétel. Ugyanis ezeknél egy méretre vágott szivacs tartja távol a port a karburátortól. Légszűrőszivacsot nagy lapokban vásárolhatunk pár száz forintért, de a már előre pontosan kivágott darabok is bőven egy ezres alatt vannak. Mivel maga az anyag nevetséges összeg, ezen nem nagyon szabad spórolni.

Ezek a szivacsos levegőszűrő ugyanis rendszeres tisztítást és olajozást igényelnek, aminek híján két kellemetlen dolog történhet:

1. nem szűri a levegőt, bejut a por a motorba, tönkremegy a robogónk

2. eltömődik, és nem kap levegőt a motor, elgyengül, megnő a fogyasztás

Ráadásul egy motorhoz képest sűrűn kell tisztítani, mert egyfelől ne várjunk csodákat egy darab vékony szivacstól, másrészt a robogóknál a blokk jellemzően a hátsó kerék mellől szívja a levegőt, vagyis a saját maga által felvert port nyeli.

Első lépésként csavarjuk le a légszűrőház fedelét. Készüljünk arra, hogy irreálisan soknak tűnő csavar fogja rögzíteni, legalább 5-6 darab. Azért van ennyire szükség, hogy a széleinél jól zárjon, a szűrőbetét ne mozduljon el, ne jusson be mögé a mocsok.

A fedél eltávolítása után már könnyen kijön a légszűrőbetét. Ha nincs rajta szakadás, nincs elvékonyodva, pontosan illeszkedik a helyére, nem málik, morzsolódik, tehát még használható, akkor jöhet a mosás. Alapvetően a benzinnel is lehet, hiszen az általában kéznél van, de kapni légszűrőtisztító szert is – utóbbival valamivel jobb dolgozni, kevésbé büdös és maró, de az alaposságért úgyis magunk felelünk, lelkiismeretesen átnyomkodva, öblítve, kicsavarva el kell távolítani a szivacsból a megkötött szennyeződéseket. Ha tiszta, tegyük ki a napra száradni, szellőzni egy tíz percre, így a benne maradt mosóanyag el tud párologni.

Ha a kiszerelt szivacs állapota nem megfelelő, akkor nyugodt szívvel csapjuk rá a kuka fedelét, és vágjuk ki magunk. Légszűrőszivacs néven árulják a nagyjából A3-as méretű lapokat. Nem érdemes nagyon precízkedni – ha véletlenül kisebb lesz a kelleténél, nem végzi majd jól a feladatát. Ezért inkább vágjunk le egy nagyobb darabot, illesszük rá a légszűrőházra, tegyük vissza a fedelét, és utána tapétavágóval – népies nevén sniccerrel – szabjuk méretre. Ocsmány lett? Természetesen, de a gyárival azonos hatásfokon működik, amennyiben nem hagyjuk ki a harmadik lépést, ami az elmosott és a frissen szabott szivacsnál is ugyanaz: az olajozás.

Ha ezt elmulasztjuk, akkor az összes eddigi fáradozásunk felesleges volt, ugyanis a szivacsoknál nem maga az anyag végzi a szűrést, hanem a felitatott ragacs, ami megköti a porszemeket. Rengetegféle cél-kenőanyag létezik, van tubusos, spray, utcai, offroad, de vész esetén akár sima láncspray is megteszi, az is jobb, mint a semmi. Annyit tegyünk rá a ragacsból, amennyit még felvesz – a jó légszűrőolaj szépen teríthető, és csak száradva lesz nyúlós, olyankor viszont megérintve úgy ragad, mintha a Pókember használta volna zsepinek. A minőségi olaj tovább marad a felületen és több koszt tud megkötni.

Visszahelyezés előtt ismét tegyük ki tíz percre a napra, hogy kiszellőzzön, majd pontosan illesszük a helyére, és csavarozzuk vissza a fedelet. Ha sietős a munka, a levegőztetés megspórolható, és járó motornál kis gázt adva finoman, szakaszosan a helyére illesztve kiszippantathatjuk belőle a felesleges tüzelőanyagot.

Ha nagyon biztosra akarunk menni, léteznek további trükkök: egy szivacs helyett használhatunk két vékonyabbat, alulra egy sűrűbbet, felülre egy ritkásabbat helyezve. Így nehezebben tömődik el, de akár megfújhatjuk a légszűrőház belső felét is ragaccsal, hiszen az is felfog valamennyi mocskot - ilyenkor viszont a légszűrővel együtt azt is ki kell pucolni.

A mi Le Visonta versenygépünk már úgy lélegzik, mintha egy mentolos cukorka reklámjának a castingjára készülne!

Moped91 Motul