Lehet, hogy egész életedben rosszul csináltad

Technika: lánckenés profin

2016.08.12. 06:06

Kár linkeskedni, mert be lehet szopni: ha szakad a lánc, örülhetsz, ha csak trélert kell hívni.

Gondoljuk végig: méter hosszú, négy-öt kilós lánc országúti tempónál is elég gyorsan pörög, ha elszabadul, akkor rombolni fog – a lábszárcsontot simán eltöri, de ha hátba vág, lehet rajtad vagy az utasodon bármilyen bőrruha, egészen biztosan nyomot fog hagyni. Ha pedig beszorul az első lánckerékhez, simán széttörheti a blokkházat, ami garantáltan drága javítás lesz.

Ez a Yamaha szerencsésen megúszta, az elszabadult lánc megkímélte a motort és a vezetőt. A lengővillát, a kerékagyat viszont megmarta, sőt, a lánckerék csavarjait is úgy elnyalta, hogy a leszedésükhöz némi kreativitásra biztosan szükség lesz. Elég a szakadás helyét megvizsgálni, látszik, hogy a csapok erősen korrodálódtak, ennél egészen biztosan spóroltak a lánckenéssel. Hát kell ez bárkinek is?

A motorokon a hajtóláncot általában három-négyszáz kilométerenként, illetve megázások után érdemes befújni, de nagyon nem mindegy, mivel és hogyan. Ahogyan motorolajból, láncspréből sem érdemes a legolcsóbbat használni, ebben az esetben viszont elég könnyű felmérni, hogy minőségi termék vagy hitvány selejt akadt a kezünkbe: a lánc befújása után érdemes 10-15 percet várni, hogy elpárologjon a cseppfolyós állagért felelős hordozóanyag, majd menjünk 50-100 kilométert. Ha az idom aljára, a felnire és a dzsekinkre verődik apró pöttyök formájában, akkor tudjuk, hogy gagyival van dolgunk. Ami ennyitől lepereg, az csak rövid távon jelent megoldást. Ugyanígy a WD-40 és a használt motorolaj hiába biztosít megfelelő kenést, nem fog sokáig a láncon maradni.

A helyes módszer
A helyes módszer

A mivelre tehát megvan a válasz, ezután jöhet a hogyan. A legjobb, ha a láncot lengővilla alsó oldalán, a lábtartó mögött, felülről fújjuk. Ennek egyik oka, hogy a láncra kívülről csak a kosz tapad, a kenés a belsejének kell, a másik, hogy belülről kifelé tud folyni az olaj, ellenkező irányba viszont csak nehezen. Érdemes egyébként a motorozás végén fújni, olyankor egyrészt meleg a lánc, jobban bejut a tömítőgyűrűk mögé a kenés, másrészt olyankor biztosan van ideje megkötni, és nem verődik le öt perc múlva az első nyélgáznál.

A láncspré flakonján is rajta van a helyes mód
A láncspré flakonján is rajta van a helyes mód

A rendszeres láncfújást két módon lehet elkerülni: vagy kardános/szíjhajtású motorra váltunk, vagy beszerzünk automata láncolajozót. Ez utóbbiakkal nagyon durván ki lehet tolni a lánccserét, egyes cégek simán beígérnek hétszer hosszabb élettartamot, amivel kapcsolatban felmerülhet, hogy mihez képest, de az tény, hogy egy nagy és erős motornál is simán ki lehet húzni 70-80 ezer kilométert egy láncszettel. Az pedig járulékos extra, hogy nincs vele folyamatos macera.

A láncolajozóknak alapvetően két fajtája van, a teljesen automatikus, illetve aminél az aktiváláshoz meg kell nyomni egy gombot, vagy csavarni egyet a kapcsolón. A valóban automatikusaknak is sok fajtája van, valamelyiket a vákuumcsőre kell kötni, másikat programozható elektronika vezérli, ezek drágábbak és valamivel bonyolultabb a beszerelésük. Másik út, amikor a vezető dönti el, mikor jött el a kenés ideje, és aktiválja az olajozót – a képen is látható Cobrra Nemo2 ilyen, ennél 90 fokot kell tekerni a tetején.

Az automata láncolajozók utántöltése nem probléma, némelyik gyártó árul külön kenőanyagot (pl. az angol Scottoiler), de a tapasztalatok szerint a 80W 90-es váltóolajból a legolcsóbbak simán megfelelnek, sőt, több esetben maga a gyártó is ezt ajánlja, ezek literje kétezer körül van, ami egészen hosszú időre, akár 30-35 ezer kilométerre is elég lesz. Elméletileg a láncfűrészek láncának a kenésére szánt ragadós anyag is megfelelő.

És ha a kenés már profin megy, érdemes szót ejteni a tisztításról is, amire öt-hatezer kilométerenként érdemes rászánni a szükséges 15-20 percet. A kenőanyag ugyanis begyűjti a port és a homokot is, amik elég hamar elkezdik enni a láncot. A mosáshoz a legtöbb oldószer megfelelő, így Brigéciol és a benzin is, de léteznek kimondottan lánctisztító sprék is. A vegyszeres mosás után érdemes tiszta vízzel is átmosni a láncot, majd szárazra törölni, és utána alaposan befújni. A gőzborotvás lánctisztítást kerüljük, mert duplán káros lehet: a lánc belsejéből kimossa az olajat, illetve behordhatja a mocskot.