Túlsúlyos férfinak szélesebb gumit?

2010. január 12., kedd 14:49 |
Tisztelt Motordoktor! Nem hiba miatt, csupán tanácsért fordulok Önhöz. A kérdésem az lenne, hogy az Aprila Scarabeo 50 Street típusú robogó gyári hátsó gumija (90/80-16) helyére, ugyanarra a felnire felszerelhető-e a 100/80-16 vagy a 100/70-16 méretű? Ha a felni megengedné ezt, mennyiben változik az abroncs átmérője illetve a szélessége, beférhet-e az eredeti helyére? Az ok, amiért ezen gondolkozom az, hogy viszonylag nagy a testsúlyom és gondolatom szerint a szélesebb gumi kényelmesebb és stabilabb lenne. Tisztelettel: Szabó Sándor

Kedves Sándor!

Nem tudom megmondani, hogy befér-e, ugyanis a relatíve keskeny gumira tervezett felni a szélesebb gumit kicsit összehúzza, így nem lesz a futófelület annyival szélesebb, mint méretjelzése ezt indokolná.

Ez azonban azt is jelenti, hogy a futófelület sem lesz annyival szélesebb és gyakran megesik, hogy az adott felnire javasolt gumiabroncs helyett, ha szélesebbet rakunk fel (gyakorlatban megtehetjük, rá lehet szerelni eggyel nagyobbat) akkor a menetstabilitás és a motor viselkedése nem javul, sőt, romlik.

Azt csak mellékesen említem meg, hogy hivatalosan a gyári gumimérettől (amivel a járművet homologizálták, megfelelőségi nyilatkozatot adtak ki) nem térhetünk el, még egy segédmotoros kerékpár esetében sem. Én még nagyobb testsúly esetén sem javasolom a szélesebb gumi felszerelését.

Üdv:

Motordoktor

A fenti tanács első megjelenésének időpontja 2010. január 12., 14:49, ezért előfordulhat, hogy a jogi háttér vagy a piaci helyzet megváltozása miatt már nem időszerű, vagy téves. A tanácsok pontosságáért és hasznosságáért szerkesztőségünk mindent megtesz, de tartalmukért és a betartásuk következményeiért felelősséget nem vállal.

Mesélj, mi fáj?

Írd meg emailben motordoktorunknak, milyen motorod van (márka, típus, évjárat), és mik a tünetek. Ha lehet, használj ékezeteket, és ne küldd el többször a levelet!
A választ postafordultával MOTORDOKI rovatunkban olvashatod. Természetesen csak a problémák egy része orvosolható távgyógyításos módszerrel, mindenki maga döntse el, milyen mélységig mer beletúrni a motorba.
Bizonyos esetekben nem ajánlatos házilag bogarászni, ilyenkor természetesen doktorunk is azt javasolja majd, hogy fordulj szakszervizhez.

Címkék:

Kommentek

  • 2010.01.12 15:19:00prokee

    Scarabeora vettem kiváló ál-kínai Simson-jellegű gumit. Kiváló, forgalomtól elzárt kanyargós német földutakon úgy hasítok hetvennel, ahogy a nagyok.
    Mellesleg szélesebb valószínűleg nem fog beférni, már a nem kopott, némi profillal rendelkező abroncs is milliméterekre van az önindítótól.

  • 2010.01.12 15:20:17Mistral1011

    1300-as MindnightStar :-)

  • 2010.01.12 15:21:04Mistral1011

    Inkább MidNight :-(

  • 2010.01.12 15:49:58Gaffel-Kölsch

    Sanyi vazze,
    szerintem vegyel egy normalis motort ne ilyen szarokkal furikazz, kesz eletveszely, vagy adjal le par kilot

  • 2010.01.12 16:24:19=Daniken=

    Gaffel basszus, de állat vagy:-)))))))

  • 2010.01.12 17:05:44dextercapo

    ha mas gumikat tesz fel siman megbukik muszakin is . illegalis am :)

  • 2010.01.12 17:22:15Gzula[HUN]

    Én már az ETZ 250-re is felerőszakoltattam a 120-as gumit - hátra -, de az át is volt fűzve 16"-ra. 130-asat akartam, de az már nem fért be. Nem volt vele semmi gond. Rogogóra viszont nem kéne vastagabb, a relatíve kis teljesítményét is még jobban visszafogja.

    Egyebekben a motordokival értek egyet, a "Darázs"-as már nem kísérletezem, pedig előre lehet, hogy a 130-as egy kicsit már vastag. Esetleg valaki aki Hornetre előre 130/16"-os gumi helyett 120/16"-osat rakott fel előre(az első kiadásúak közötti az enyém, tudom, hogy utánna 120/17-es gumival jöttek ki)?

  • 2010.01.12 18:31:36energe

    ez az utolsó mondat valahogy nem jött össze Gzula!

  • 2010.01.12 18:32:28energe

    utolsó 2 mondat!

  • 2010.01.12 18:38:50nortonvincent

    energe;
    Az elso kiad. horneten 130 as gumi van az ujabbokon 120as, mivel neki az elso kiad. van,le akarja cserelni 120 as ra?

  • 2010.01.12 18:41:42AtoszMester

    "Gaffel-Kölsch
    Sanyi vazze,
    szerintem vegyel egy normalis motort ne ilyen szarokkal furikazz, kesz eletveszely, vagy adjal le par kilot"

    Én is voltam túlsúlyos, de lefogytam.
    Ennek ellenére irritál, mikor ilyen divatköcsögök beszólnak valakinek, csak mert kövér.

    Ha itt állnál velem szemben, akkor a jó édes anyád már nem látna többet élve.

    "vazze"

  • 2010.01.12 20:40:15Gzula[HUN]

    Igaza van egergikus uram. A pontos paraméterek:

    '99 évjáratú Hornet első - gyári - gumi mérete: 130/70-es 16 colos. A per utáni szám nem jutott eszembe, ezért azt lehagytam, helytelenül. Utánna néztem. No az érdekel, hogy valaki 120/70-es 16 colos gumival próbált-e ilyen jószágot.

    2000-ben már 120/70-es 17 colos kerék/gumival adták ki a jószágot, a jobb kanyarodás végett. No ezé' érdekel, hogy a vékonyabb, de nem 17, hanem a gyári, 16 colos kerékhez 120/70-es gumit próbált-e. Ebben az időben a CBR-ek is - tudomásom szerint - ilyen kerékpárosítással jöttek ki. Esetleg valaki?

  • 2010.01.12 21:00:57Bazsi(HUN)

    Viktus: Egészségedre. :D
    Amúgy nemár gyerekek! Elkezdtek itt dagit kiabálni egymásra.:P Ügyesek vagytok.

  • 2010.01.12 22:16:59Gaffel-Kölsch

    AtoszMester vazze

    Mi van kispofam elgurult a gyogyszer.
    Na elöször is 196 cm es 100 kg vagyok.
    De eszembe nem jutna valami kis szar simsonra raülni mert ugy neznek ki rajta mint valami szerencsetlen fasz . Es eszembe sem jutna olyan baromsag, hogy valami pöcs robogo kereket atszabjam, hogy aztan a rendör a veremet szivja.


    Dehat en is kibasztam a vilaggal es vettem egy 1.4 literes Intrudert termeszetesen a 20 cm es elöretolt labtartot raraktam.
    Te tudod biztos valami divat köcsög vagyok csak az a baj, seggig erö hajjal es nagy szakallal.Tehat dagikam szerintem baszottul mellenyultal. vazze

  • 2010.01.12 22:21:00Gzula[HUN]

    Ém magasabb is vagyok, meg nehezebb is, és a motorom is nagyobb. Nem utolsósorban nagyobbat is lódítok.

  • 2010.01.12 22:22:55GERI87

    "1.4 literes Intruder"
    "20 cm es elöretolt labtarto"
    "Te tudod biztos valami divat köcsög vagyok csak az a baj, seggig erö hajjal es nagy szakallal."

    mér ebből a "fajtából" is dunát lehetne rekeszteni, ugyhogy igen divatos vagy:D
    hehe

    a simson meg nem szar:(
    jo vot az anno!:)

  • 2010.01.12 22:46:51Bambano

    Gaffel-Kölsch: girhes:P

  • 2010.01.12 23:15:24forumnick

    Vegyél jó minőségű gumit, és maradj a gyári méretnél.
    A testalkatod miatt pedig keress olyat, ami nagyobb súlyindexű és/vagy erősített kivitelű (RF - reinforced jelölést keresd).

  • 2010.01.12 23:35:19Lacika1990

    honda shadow vt 125 100/90-17 helyett 90/90-17
    hátul 130/90-16 helyett 160/90-16 :)
    Ezt azt mondjuk szét kelett flexelni miatta de bent van és gyári felnin és brutálisan beteg mód jól néz ki :D

  • 2010.01.13 07:49:51M@tek@

    Gaffel-Kölsch
    196cm es 100kg. Te cingár vagy, nyald meg. A motorról nem fújj le a szél? Abba a zsiráfgondozó magasságodba azért hamarabb belekap.OK, hogy én a másik véglet vagyok megint, de ha rádfújok is behorpadsz.

  • 2010.01.13 10:32:41Gaffel-Kölsch

    M@tek@
    Bambano

    Szerintem pont idealis a testsuly magassag aranyom
    de ti mar csak tudjatok.
    Azert tovabbra is szep napot mindenkinek.

  • 2010.01.14 08:53:46Szsrobert

    "..és az én apukám erősebb!.."

  • 2010.01.14 15:49:49gmolnar

    Szerintem én erősebb vagyok nála!

  • 2010.01.14 22:42:35Gzula[HUN]

    Én meg majd szólok a Zsoltinak. Az elintézi a valagad. Az biztos.

  • 2010.01.15 08:12:40holysmoke0523

    125kilommal én is robogozom,szerintem ez nem "jol nézek-e ki rajta?" kérdésről szól
    részemről legalábbis
    mire az autonak bemelegitem a motorját,már benn vagyok robogoval a munkahelyemen,a fogyasztás sem mindegy.
    nem vagyok fillérbaszó de ha megtehetem hogy havi 2000 ből bejárjak,miért járnék6-7000-ért.
    nemutolsosorban robogonak bárhol találni parkolot

    és hogy releváns hozzászolásom is legyen
    szélesebb gumikat szereltem fel a gyárinál,90 helyett 120 széles,0,2bar kevesebb guminyomás mellett lényegesen nagyobb a stabilitása mint a gyári abroncsokkal,kényelmesebb és csendesebb

  • 2010.01.16 12:50:07energe

    "Én meg majd szólok a Zsoltinak. Az elintézi a valagad. Az biztos." - kötelező olvasmány! (ált.isk. 6.osztály)

  • 2010.01.19 11:43:20LucziI

    Qrvajóóó kommentek. :D :D :D

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.