Nittelés vagy patentszem?

2010. március 10., szerda 14:50 |
Tisztelt Motordoki! DID 530 VM láncot vettem az 1200-es Banditámra. Összeszerelésnél véleményed szerint mia jobb, nittelni vagy patentszemmel összerakni? Köszönöm!

A gyakorlat az, hogy 520-as láncig a patentszemet részítik előnyben, az 525 és 530-as láncnál már a nittelés a biztonságosabb. Az 520-as lánc gyakran van olyan motoron, például enduron - ahol esetleg menet közben is cserélni kell, vagy versenykörülmények között kell cserélni, itt az egyszerű bonthatóság nagyon fontos.

Az erősebb, utcai motorknál a nittelő szem alkalmazása előnyösebb. Vigyázni kell azonban, mert a helytelenül, kalapáccsal összevert nittelőszem szoros lesz, jobban melegszik, esetleg tönkreteszi az O gyűrűjét és a szem gyorsabban kopásnak indul. A helyes nittelés úgy jön létre, ha a furatolt nittelőszem-csapot egy megfelelő kúpú nittelő szerszámmal benyomjuk. Ez a csapot nem zömíti, csak a peremet nyitja jobban szét, így a szem nem tud leugrani róla, de nem lesz szorosabb, mint a többi szem.

Üdv.

Motordoktor

A fenti tanács első megjelenésének időpontja 2010. március 10., 14:50, ezért előfordulhat, hogy a jogi háttér vagy a piaci helyzet megváltozása miatt már nem időszerű, vagy téves. A tanácsok pontosságáért és hasznosságáért szerkesztőségünk mindent megtesz, de tartalmukért és a betartásuk következményeiért felelősséget nem vállal.

Mesélj, mi fáj?

Írd meg emailben motordoktorunknak, milyen motorod van (márka, típus, évjárat), és mik a tünetek. Ha lehet, használj ékezeteket, és ne küldd el többször a levelet!
A választ postafordultával MOTORDOKI rovatunkban olvashatod. Természetesen csak a problémák egy része orvosolható távgyógyításos módszerrel, mindenki maga döntse el, milyen mélységig mer beletúrni a motorba.
Bizonyos esetekben nem ajánlatos házilag bogarászni, ilyenkor természetesen doktorunk is azt javasolja majd, hogy fordulj szakszervizhez.

Kommentek

  • 2010.03.10 16:04:22W_Pooh

    Menet közben láncot cserélni? Sztem akinek erre van szüksége, annak már rég ledobta a láncot nem? :)

  • 2010.03.10 16:29:42karivara

    A patentszem előnye: sokkal könnyebb kitakarítani a láncot, ha nem a motoron kell dikicselni, hanem egyszerűen le lehet venni, ecsettel kimosni és visszatenni. Ehhez nem nittelés kell.
    Valaki indokolja meg, hogy az 525-ös láncot miért nem szabad patentszemmel végteleníteni? A patentszem könnyebben szétjön mint a nittelés? Nem olyan erős a patentszem mint a nittelős?

  • 2010.03.11 02:03:17pog ma thon

    Ugy patentszem nagy teljesítményű és végsebeségű motora nem jó. Ugyanis nagyon nagy fordolaton átforgó (kis lánckerék) a patentszem a centrifugális erő hatására szétnyilhat és leeshet, utánna meg el lehet képzelní.... Ezt tanitották és mondják az okosabbak.

  • 2010.03.11 07:03:28k0diak

    Egy kis olajtalanitas utan (valami oldoszerrel, de csak a szem feluletet, nem a gyuruket erintve) erdemes nemi szilikonnal rogziteni a patentszemet, igy kicsit talan biztonsagosabb.

  • 2010.03.11 09:24:22Bq

    Hát, nem tudom, szerintem százegynéhány Le-t, és kb. ugyanannyi Nm-t k*vára nem érdekel, hogy van-e ott szilikon, vagy nincs... esetleg, ha lehegesztenéd:) Kisebb teljesítménynél meg elégnek kell lennie, ha jól van összerakva a patentszem.

  • 2010.03.11 10:00:09littlerock

    :) én a kardánra szavazok... :)

  • 2010.03.11 11:54:07janoszeged

    CB750-re patentszemmel tettem fel a láncot. 2x is elveszett a patentszem rögzítője! Jobb híján 8-as alakban vékony dróttal rögzítettem külföldön. Csak szegecselt szemet használjatok!
    A láncot Scottoiler-rel kenem, nem mosom soha, csak alaposan áttörlöm gázolajos ruhával, utána szárazra törlöm.

  • 2010.03.11 19:50:15bsa

    Ha adtak a lánchoz patentszemet és nittelős szemet is akkor a dobozva rá lesz írva, hogy az oldható patentszem 500ccm-ig és ofroad motorhoz..only

  • 2010.03.12 10:49:47LucziI

    Littlerock
    Én is a kardánra szavazok...
    Úgy se a lóerő a lényeg, a nyomaték... :P

  • 2010.03.12 21:30:41fjr

    véleményem szerint a kardánnak nincs párja, ezért vettem én is már kardános mocit. Az alpokban elnyújtottam a zsír új motoron a lánchoz, kulcs állíthatóság meg semmi. Mint a himestojás úgy jöttünk haza, hogy le ne essen.

  • 2010.03.13 14:58:04Szsrobert

    "Az alpokban elnyújtottam a zsír új motoron a lánchoz"
    Új motoron kinyúlt a lánc?

  • 2010.03.13 17:09:58zollen

    Nekem egy cbr600f2 esem volt,és ettől nagyobb és ekkora motorra soha nem tennék patentos láncot csak nittelőset,nekem két patentszemet is eltört csak a szerencsén múlt,hogy észre vettem és nem álltam fejre.

  • 2010.06.18 13:57:06Öccsebogyo

    Nem kritizálni akarok de azért nem csak a cikkben szereplő barbár módon lehet otthon megcsinálni szerintem.
    Amúgy ha egy láncot gyárilag patentszemmel adnak ki akkor nem hiszem hgyo el tudna szakadni amiatt. Ha szar lenne nem gyártanának patentszemet. Az hogy valaki nem tudja felrakni, és abból lesz a baja az máskérdés

  • 2012.05.08 12:48:43Donor

    Szintén CB750-es. Lánc adatlapján rajta volt, hogy X teljesítményig rá lehet tenni patentszemmel. (CB teljesítménye < X) Soha semmi gondom nem volt, pedig a Hringre is jártam pályázni vele. Miért is lenne? Mitől törne el? Nem hat rá erő, nem láncváltós a motorok ezek hanem sor4-es villanymotorok amik halál egyenletes nyomatékkal húzzák a láncot, és nem rángatják.

    Most le akartam venni. A zéger alig akart lejönni, de a szemet ugyan úgy ki kellet sajtolni mint a nittelősnél.

    Ettől függetlenül nyugodtan össze lehet rakni nittelve is. Én is azért raktam patentszemmel, hogy majd leveszem és mosogatom. Hát ez soha nem történt meg. Láncspray, feloldja a koszt, lecsöpög, ami rajta marad az meg tiszta, a O gyűrű miatt csak a külseje igényel tisztítást a görgők addig jók amíg az O gyűrű bírja.

    Ja egy láncszerelő szerszám 5000forint. Szóval nem értem a problémátokat.

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Hirdetés