Fékszerelés otthon
Kedves Motordoki!
Egy 1993-as Aprilia Tuareg Rally 125 moci tulajdonosa vagyok már két éve. A szűkös keretből nem jutott eddig fékfelújitásra. Pedig elkélne: a hátsó féket nem is használom, ha rálépek, majd elengedem, nem húzódik vissza a dugattyú, és elég férfias erővel szorítja a tárcsát továbbra is (a fékbetét). Szétszedtem picit, próbáltam "járatni" a dugattyút, kapott új fékolajat, légtelenítettem alul-fölül, de semmit nem javult. A szorítás nem enyhül sem egy perc múlva, sem egy óra múlva. Tehát kiengedtem egy kis olajat a rendszerből, hogy ne szorítsa, és nem lépek a fékre inkább. Az első fékkel nem voltak gondjaim, aztán amikor először le akartam venni a fékfolyadéktartály fedelét, szembesültem vele, hogy ahhoz már x + 5 éve biztosan nem nyúlt az előző tulaj, az egyik csavart embertelen küzdelem árán sikerült kicsavarnom, a másik csavar maradt a helyén egyelőre.
Nem érzem éppen életbiztositásnak így járkálni vele. A féknyergek, munkahengerek rendben vannak, semmi sérülés nincs rajtuk, tehét ezeket nem szeretném cserélni. A fékbetétek is rendben vannak. Mi lehet a gondja a hátsó féknek? Fékfelújitó készletet kapok valahol hozzá? (O gyűrű, hidraulikatömítések, eddig nem találtam a neten. Ki tudnám egyáltalán cserélni ezeket otthon?)
Előre is köszönöm a választ! Nagy segítségemre lenne.
Üdvözlettel: Ákos
Kedves Ákos!
Először is azt szeretném hangsúlyozni, hogy a jármű fékberendezése elsődleges biztonsági berendezés, meghibásodása vagy rossz működése közvetlen balesetveszélyt okoz. Javítása, karbantartása leginkább szakember feladata, aki egyrészt hivatalosan javítja (pl. javítási munkalapot ad róla), másrészt pedig birtokában van annak a tudásnak és tapasztalatnak, amivel biztosan meg tudja állapítani a hibát és el tudja dönteni, hogy egy alkatrész (pl. a féknyereg dugattyúja) mikor javul meg egy tisztítástól, esetleg egy felületpolírozástól és mikor jutott el arra a szintre, hogy felületi egyenetlensége miatt már használhatatlan.
A fékfolyadék ha nyomás alatt marad a rendszerben, az is több hibára utalhat, illetve több hiba is lehet egyszerre, pl. a munkahenger (féknyereg dugattyúja) szorulása, a főhenger elkoszolódása és szorulása stb. Én azt mondom, hogy bízd a fék ellenőrzését és javítását szakemberre, mert az esetleges rossz működése esetén okozott kár nem hasonlítható össze a javításra fordított összeggel, ha nem tudod kifizetni, akkor ne használd a motort saját és mások érdekében sem.
Üdv.
Motordoktor
A fenti tanács első megjelenésének időpontja 2010. április 29., 09:07, ezért előfordulhat, hogy a jogi háttér vagy a piaci helyzet megváltozása miatt már nem időszerű, vagy téves. A tanácsok pontosságáért és hasznosságáért szerkesztőségünk mindent megtesz, de tartalmukért és a betartásuk következményeiért felelősséget nem vállal.
Mesélj, mi fáj?
Írd meg emailben motordoktorunknak, milyen motorod van (márka, típus, évjárat), és mik a tünetek. Ha lehet, használj ékezeteket, és ne küldd el többször a levelet!
A választ postafordultával MOTORDOKI rovatunkban olvashatod. Természetesen csak a problémák egy része orvosolható távgyógyításos módszerrel, mindenki maga döntse el, milyen mélységig mer beletúrni a motorba.
Bizonyos esetekben nem ajánlatos házilag bogarászni, ilyenkor természetesen doktorunk is azt javasolja majd, hogy fordulj szakszervizhez.




Kommentek
2010.04.29 09:59:18Tankjuh
Igen, 80+ sebességről elég macerás megállni csak első fékkel, főleg, ha hirtelen kell fékezni. Bár ha ügyesen csinálod talán egy teljes szaltó kijön belőle. :)
2010.04.29 10:04:43Polos
Dokinak teljesen igaza van, ha nem tudod kifizetni, ne használd a motort, balesetveszélyes. Ha balesetet szenvedsz, akkor gondolom már rá fogsz jönni, hogy megérte volna megcsináltatni szakemberrel. Csak nehogy késő legyen. Féken, futóművön, gumin nem spórolunk, ezt meg kellene jegyezni mindenkinek. Az életedhez képest ezek jelentéktelen értékek, még akkor is ha azt mondod sokba kerül. Gondolkozz!
2010.04.29 11:08:40Csabcsili
Fiú, a fékkel nem játszunk.
Ha nem értesz hozzá, ne kókányolj.
Irány egy tapasztalt szerelő, de haver is lehet, aki csinált már ilyet.
A hibakeresést mindíg a legegyszerűbb/ legkézenfekvőbb lehetőség vizsgálatával kezdjétek, utána jöhetnek a nehezebb dolgok. Esetedben a fékbetét mögötti dugó vizsgálatával kezdeném: jó eséllyel a sokéves szmötyi a falára rakódott, berágódott és akad. Nyomjátok ki, aztán szépen, egyenletesen ki kell polírozni, de visszarakás előtt vizsgáld meg, nincsenek e kis kráterek vagy hosszirányű, mélyebb árkok a felületen. Ha van, akkor vissza se tedd, nem lesz jó. Ugyanígy járj el a féknyereg megfelelő felületével is.
Javítókészlet mindenhez létezik. Biztos, hogy a Te motorodhoz is lehet kapni fékjavító szettet.
Ne spórolj ezen, mert az életed is múlhat rajta.
2010.04.29 12:42:37Szsrobert
Járj vele 20-szal. Akkor elég az első fék. :-)
2010.04.29 14:15:52KAWAszaki
Abból nincs baj, ha nem tudsz elindulni,
de abból már lehet, ha nem tudsz megállni.
Most, hogy egy darabig (gondolom) gyalogolsz, megspórolod a fékfelújítás árát a benzinen.....
2010.04.29 14:28:27zazooo
Főhenger is lehet, pontosan nem tudom nálad hogy néz ki, de elméletileg van egy tű ami a főhenger működtetésekor elzárja az utat a tartály felé, ha ez a fék elengedése után mondjuk zárva marad, akár okozhat is ilyet. A másik amit mondani szoktak, hogy az elöregedett gumicsövek belső felületén leválhatnak kisebb gumidarabok, amik szerencsétlen esetben szelepként működve nem engedik vissza az olajat.
Én ezeket nézném meg. azon kívül ami már elhangzott. Amúgy haveromnak "tapasztalt szakember" cserélte a hátsó futóművét pénzért, nem biztosította le a féltengelyanyát, és csak a szerencsén múlt hogy a kanyarban amiben kiesett a kerék nem jött szembe senki. Másiknak márkaszervíz "javította" k*rvasok pénzért az első futóját, a szilentet azzal pótolták hogy összehegesztették a rugóstagot a lengőtaggal. 30000+ forintért.
Úgyhogy a "fékkelfutóvalnemjátszunk" demagóg közhelyezésről sztem ennyit. Nyilván különös gonddal kell eljárni és ha bizonytalan vagy ne csináld, de gondolom te jobban félted a saját életedet mint sok tapasztalt szaki a tiédet :P
2010.04.29 14:32:46JamalKing
Bár nem vagyok szerelő, de a levél alapján Zazooval értek egyet. Az, hogy a fékfolyadék eleresztése megoldotta a problémát sokkal inkább a fékcsövek átjárhatóságának problémáját veti fel, mint a munkahenger szorulását.
2010.04.29 16:08:10Csabcsili
JamalKing: jaja, igazad lesz.
2010.04.29 16:37:57Aranyhörcsög
Gratulálok! Olyan csóró vagyok, hogy inkább megdöglök.....
2010.04.29 17:33:44JMC
Hidd el nem kell a motorodba motorolaj sem, sőt benzin sem. Mindenkinek jobb lesz úgy. ÉÉÉdesf@szom...
2010.04.29 18:58:06tessekmondani
gyanúsan kommentvadász, mint az "autógumit motorra?" történet...
elnézést, hogy gyanakvó vagyok. én csak abban reménykedem, hogy ilyen emberek igazából nem is léteznek, csak a szerkesztőség találja ki őket.
2010.04.29 21:15:53Kawás fiú
Az a baj apám, hogy ha így mész ki az utakra, nemcsak magadat veszélyezteted.....
Gyűjts pízt oszt javíccsad meg szerelőcsávóval.
2010.04.29 21:15:59Gzula[HUN]
Ne reménykedj, én már nem lepődöm meg semmin.
Egyébként hátsó fék hiánya helyett javasolom az orosz rulettet, a vége ugyanaz, és lealább annyira szórakoztató.
2010.04.29 22:02:25tessekmondani
mikor ezt a videót először láttam, igencsak elgondolkoztam, hogy érdemes-e motoroznom, mikor ilyen emberek is vannak az utakon. és itt most nem az autó a lényeg, hanem az ember, aki "vezeti":[link]
félek, egyszer nagyon meg fogom cumizni másvalaki miatt, legyen az egy hasonló helyzetfelismeréssel megáldott jóember, vagy egy kókányolt járműves akárki, vagy sorolhatnám... ja persze, valamiben meg kell halni. :)
2010.04.29 22:15:36C16SE
Néha elgondolkodom, hogy ide autósok írnak. Az ilyenek miatt pl.: hátsó fék hiánya orosz rulett, 80 felett hátsó fék nélkül macerás megállni, meg járj vele 20-szal, akkor elég az első fék stb... Motoroztok ti egyáltalán?
Érdekes én a Hring célegyenesében 240-ről csak első fékkel lassítok (a hátsó kerék egy erősebb fékezésnél teljesen elkönnyül, fékhatás sincs ott), a sportmotoron szinte soha sem használom a hátsó féket, nincs is sok értelme. Max. terepen használom többet.
2010.04.29 23:57:24Gzula[HUN]
Örülök, hogy profi vagy C16SE. Biztos akkor is a toppon lettél volna, amikor frissen szórták fel a KANYARBAN az utat kafa kaviccsal. Egyébként nem csak képen láttam motort. Csak a való életben használom.
2010.04.29 23:59:52Gzula[HUN]
Bocs, azt kihagytam, hogy szimplán első fékkel. De te profi módon úgyis megoldottad volna. Gondolom hétköznaplós is van a sport és terep moci, és persze az opel mellett.
2010.04.30 07:57:28tessekmondani
kell az a hátsó fék, ezzel egy motorosnak tisztában kéne lennie. itt is van pár példa, de még lehetne sorolni, pl. lassú visszafordítók, stb.:[link]
2010.04.30 09:19:44gunyi
nekem az XR600-on volt ugyanilyen problémám, de nem mindig csinálta az az istenverte hátsó fék, hanem csak ha rájött, 1-2 hétben egyszer - na akkor le is kopott a hátsó fékbetétből jó sok alkalmanként. Én is kicseréltem a hátsó féknyeregben a dugattyú körüli gumitömítéseket, de nem segített. Végül vettem egy CR hátsó komplett fékmunkahengert, s az oldotta meg a problémámat. Ugyhogy ennek is az lesz a baja!
2010.04.30 09:25:04zazooo
gunyi - 2010.04.30 09:19:44
lehet, de sztem az hogy a nyomás elengedésével visszamegy másra tereli a gyanút...
2010.05.02 05:00:46Honda RC 51
Ha tenyleg mar nincs penzed szerelore akkor a kovetkezot kell tenned: fofekhengert szedd szet....kicsi zeger gyuru fogja csak a dugattyut. Huzd ki. Tisztitsd meg szepen a henger falat es egyebkent az egesz alu hazat. Lehetoleg 1500 vagy finomabb polir papirral nehanyszor polirozd at a henger falat. Gyozodj meg rola hogy a ket furat az oldalan (egyik nagyobb) atjarhato e. A kisebb lyuk a fontosabb!!!! Nagyito alatt vizsgald at a gumigyuruket...tisztitsd meg oket. Kend be finoman FEKFOLYADEKKAL majd szereld ossze.
A munkahengert is szereld szet. Csak nyomd ki a dugot meg mikor elkezded az egesz tisztitasi muveletet. Ovatosan vedd ki mindket gumigyurut. A vastag a tomito gyuru a vekony a porvedo. Tisztitsd meg a nutot es a henger falat. Polirozd fel a dugot. Miutan szepen megtisztitottad a gumigyuruket tedd vissza helyukre. Kend be FEKFOLYADEKKAL. Gyozodj meg rola hogy a fekcso nem dugult e el (suritett levego). Szereld ossze es toltsd fel fekfolyadekkal a kiegyenlito tartalyt. Nyitsd ki a legtelenitot es tegyel ra egy atlatszo muanyag csovet es iranyitsd felfele es bele egy ures tartalyba. kezd el pumpalni a fekkart. mikor a fekfolyadek elkezd kuszni a csoben zard el a kiegyenlitot. Kesz. Persze ha a gumigyuruk vizsgalatakor repedest vagy egyeb serulest fedezl fel akkor sajna csere.
2010.05.02 17:54:27Honda RC 51
Meg nehany gondolat: lehetoleg DOT 4 fekfolyadekot hasznalj es ne hagyd nyitva sem a flakont sem a kiegyenlito tartalyt huzamosabb ideig mert a folyadek nedvesseget sziv fel a levegobol amivel csokken a forraspont azaz romlik a hatasfok melegen es persze korrodal is a rendszer belul.
Felesleges DOT 4-nel jobb folyadekot hasznalni csak penzkidobas.
Remelem segitettem.
2010.05.02 23:07:20Quattroman
nem eldugul, hanem anyagában duzzadt fel belül a fékcső, úgy mondjuk "szelepes" lett. a nyomás átmegy rajt, vissza pedig nem engedi.
könnyű beazonosítani, ha a légtelenítőcsavar megnyitása után elmúlik a szorulás akkor nem a dugattyú ragad hanem a fékcső rossz.
és a sok tudósnak: nagyon is elegendő az első fék! nem véletlenül dupla elöl sok motoron, azon kívül hogy kb. tizedrészt használjuk a hátsót......