Olcsó, könnyen szerelhető motor

2010. június 24., csütörtök 11:10 |

Kedves Motordoktor!

Egy nem (csak) műszaki jellegű kérdéssel fordulok hozzád! Motorvásárlás előtt állok, kb. 600–650 E forintig bezárólag szeretnék valami jó állapotú túraendurót. Egy Suzuki XF 650-ra gondoltam első körben, de felmerült még az Aprilia Pegaso 650, illetve a Kawasaki KLE 500 is.

Vegyesen használnám városban (Budapesten), illetve néha kisebb-nagyobb túrákra. 10 éve motorozom, ETZ 250-től kezdve GSX 750-ig sok minden megfordult nálam, most valami alacsony fenntartási költségű, viszonylag könnyen szerelhető motort szeretnék, amit még sokáig tudok majd használni. 190 cm magas vagyok…

A három motor közül te melyiket javasolnád? Esetleg van más ötleted a leírtak alapján? A konkrét típusnál az általánosságokon kívül mire érdemes majd figyelni a vásárlás során?

Üdv.:
Laci

Kedves László!

Nem szoktam soha konkrét javaslatot adni motorvásárlásra, mert a motor megítélésében nagyon sok a szubjektív dolog. Az egyik embernek tetszik az, ami a másiknak nem, ráadásul a használt motor értékét és jóságát nagyon befolyásolja az előélete. Egy lestrapált motor lehet, hogy újkorában mindegyiknél jobb volt, most pedig egyszerűen nem érdemes megvenni…

Azt szoktam tanácsolni, hogy internetes fórumokon keress rá, beszélj tulajokkal, esetleg ha lehetőséged van, akkor próbáld ki és azonnal érezni fogod, hogy hozzád melyik áll közelebb.

Azt hiszem, én inkább állapot alapján döntenék a három motor közül.

Üdv.
Motordoktor

A fenti tanács első megjelenésének időpontja 2010. június 24., 11:10, ezért előfordulhat, hogy a jogi háttér vagy a piaci helyzet megváltozása miatt már nem időszerű, vagy téves. A tanácsok pontosságáért és hasznosságáért szerkesztőségünk mindent megtesz, de tartalmukért és a betartásuk következményeiért felelősséget nem vállal.

Mesélj, mi fáj?

Írd meg emailben motordoktorunknak, milyen motorod van (márka, típus, évjárat), és mik a tünetek. Ha lehet, használj ékezeteket, és ne küldd el többször a levelet!
A választ postafordultával MOTORDOKI rovatunkban olvashatod. Természetesen csak a problémák egy része orvosolható távgyógyításos módszerrel, mindenki maga döntse el, milyen mélységig mer beletúrni a motorba.
Bizonyos esetekben nem ajánlatos házilag bogarászni, ilyenkor természetesen doktorunk is azt javasolja majd, hogy fordulj szakszervizhez.

Kommentek

  • 2010.06.24 11:50:19okta

    190 centihez már jöhet egy BIG. ;-)

    Freewind: olaj-léghűtéses, a három közül legegyszerűbb technika, azaz alacsony fenntartási költségek
    Pegaso: vízhűtéses, azaz kicsit bonyolultabb felépítés
    KLE: sor2 vízhűtés, talán kicsit nehezen szervízelhető

    A három közül én az XF-et választanám.

    Egyéb opciók: Dominator, Teneré, (Super Teneré is jó a magassághoz, de viszonylag sokat fogyaszt és nehezebben szerelhető), DR650RS és persze a BIG.
    drbig.uw.hu

  • 2010.06.24 12:31:28ZON

    Transalp?

  • 2010.06.24 12:58:49Suraki

    DR650-esem volt. Máig bánom, hogy eladtam. :-(
    Én is odatenném a sorba még a Honda Dominator blokkja köré épített típusokat is.
    Nem nagyon léteznek ezeknél tartósabb és olcsóbban fenttartható típusok.
    A Transalp, SuperTenere vagy BIG már bonyolultabb drágább konstrukciók, más kategória.

  • 2010.06.24 13:05:56meky76

    honda transalp, 22 évesen is hibátlanul indul, hibátlanul működik és olcsó hozzá minden

  • 2010.06.24 13:19:50konti10

    Hatszázért nagyon kell kutatni. Jó enduró egy milla.

  • 2010.06.24 14:33:20okta

    Suraki, a Big miért bonyolultabb, mint pl. a DR650? A +100ccm miatt?

    Igaz, a Domi blokkal van fiatalabb motor is, pl. az SLR650 (meg van még pár neve neki...) és igen olcsón adják, főleg import gépek. Ha nem megy le az aszfaltról gyakran, akkor talán ez is jó lehet, bár nagyon nem ismerem. (Terhelhetőség, utaskényelem, stb.)

  • 2010.06.24 15:21:20zöldi

    Ha a 3 közül akkor az XF. Az Aprilia alkatrészellátottságát nem ismerem, a Kawáét sajnos igen.

  • 2010.06.24 15:23:34kisbandita

    én 188 cm vagyok, és nemrég futottam meg ezt a kört, amit most te akarsz.
    650-es Suzuki a neked való legjobb.
    Én ugyan 650-es Transalpot választottam, mert rájöttem, hogy 1 milla körül kezdődnek a rendes motorok. De ha neked nincsenek nagy igényeid, akkor a Suzi a legjobb. Vagy egy öregebb Transalp. Nekem fontos volt a megbízhatóság (kiesett a Pegaso), az olcsó üzemeltetés (kiesett a Kawa), jó megjelenés (kiesett a Suzi).
    Maradt a BMW F650GS, és a Transalp.
    :D

  • 2010.06.24 16:46:30nitrobi

    kisbandita - Pegasom Strada -m van 2005 -ös nem volt eddig baja, pedig elvert jég, eső minden. Amikor tavasszal is elővettem és beindítottam 3 hónap pihi után pöccre indult (aksi ki volt szedve télire). A szomszéd a sornégyes Hondát (CB -1 400) addig köszörülte míg le nem merült az aksija szegénynek. Csak az gáz, hogy a 2005 + os pegasok többe kerülnek mint 650e HUF

  • 2010.06.24 17:08:49Szaligabi

    Nekem pegasom volt, amíg nincs vele probléma addig csodás. De az alkatrészellátás az pocsék és drága. Ugyanez vonatkozik a kiegészítőkre is. Az F650-es bömöshöz van minden. Maga a motor viszont drágább egy kicsit mint a hasonló pegazus. De mindennél fontosabb a motor állapota. Üdv.

  • 2010.06.24 17:41:43misibacsi

    A Kawát vagy a Freewindet ajánlanám. Mindkettő jó értelemben vett igénytelen motor. A Kawához is van alkatrész, kőkori GPZ500 blokk van benne.

    Ezekből 5-600 e körül is találsz szépet.

  • 2010.06.24 18:45:58devreddave2

    Adjon,

    BMW FD650: Rotex, Osztrak motor, igényes kivitelezés, bar szerintem 190cm-hez kicsi ez a motor. Volt, szerettem mert konnyu varosban vezetni, keveset iszik, konnyu javitani otthon.


    R800S: idealis 190-hez, nem draga, konnyu javitani otthon. Volt, folduton turazni jo vele, de szerintem varosban menni vele... tul durva ez a motor, zajos, kattog, csattog, mint egy traktor...

    Pegaso: volt, ugyan az a motor mint bmw f 650 (rotex - csak itt 5 szelepes) csak kevésbé finom mint a BMW,a kivitelezése. Ah a forditott teleszkopos kivitel: konnyen folyik az olaj belole...

    Viszont az arakon meglepodtem... 600k+ huf egy enduroert, sokallom.

    Dr 800s 1993 42k km: 600 euros
    Pegaso 1996 55000 km 900 euros
    bmw f 650 1997 29000 km: 1400 euros

    Szerintem még mindig megéri hozni egyet kulfoldrol és atirni - afa, vam, regado, vizsga - mint a sok agyonbarmolt, kokànyolt, visszaporgetett oraja motorbol bevalasztani... sok szerencsét...

  • 2010.06.24 22:43:36Uff

    Ezek kozul a kle re szavaznek, kellemesebb turazni a 2 hengeressel, hosszutavon faraszto ha kalapal meg razkodik az ember feneke alatt. Volt GPZ 500 asom (ugyanaz a 2 hengeres motor csak kicsit erosebb) es nagyon meg voltam vele elegedve, valahol olvastam rola hogy nincs ismert tipushibaja, gondolom nem veletlenul gyartotta a kawa 20 evig.

  • 2010.06.25 00:50:24SRX

    Szia!
    A régi Pegasót kerüld el, ha tudod. Nem egy jól sikerült alkotás. Ne olyan motort keress, amit könnyű szerelni, hanem olyat, amit nem kell. Egy jó állapotú XF jó megoldás lehet, csak kicsit sótlan, és 650-ért itthon nem kapsz megbízhatót.

  • 2010.06.25 00:52:42SRX

    Két személyes túrázáshoz én is inkább kéthengeres motort ajánlok.

  • 2010.06.25 10:02:24Keneseij

    Szia!

    Africa Twinre gondoltál már?

  • 2010.06.25 11:06:47toncsi64

    600 körül sokan gondolnak rá, de aztán jön a fájdalmas ébredés :DDD

  • 2010.06.25 11:09:38toncsi64

    Ellenben senki nem ajánlotta a Yamaha 660 XTZ-t. Van valami oka vagy csak véletlen ?!

  • 2010.06.25 17:54:25Suraki

    okta: a BIG-ben emlékeim szerint egy elég bonyolult láncos kiegyenlítő cucc van, ami rendszeres odafigyelést/karbantartást igényel. A DR650-es viszont egy jó értelemben vett primitívebb vasdarab...hasonlóan a Dominator meghajtásához. :-)

  • 2010.06.25 18:03:32Suraki

    toncsi64: Ott a pont. Ott a helye a sorban. :-)

  • 2010.06.25 19:06:26kutya_zzr

    A blokk és a konstrukció miatt KLE.

  • 2010.06.25 21:44:52muz

    Suraki!

    Időnként rá kell nézni,időnként meg kell húzni.
    Nem olyan bonyolult az,cserébe megbízható és olyat tol alulról.........:-))

    Amúgy a pegaso felejtős szerintem,a kle meg olyan gyenge mint a harmat a dominator utódaival egyetemben.Az egyik előttem szólónak annyiban igaza volt,hogy 2 hengeres enduró(rendes) nincs 600.- körül.
    Egyhengeres viszont van:DR 650 minden változatban(több is volt,jó)XTZ(szintén jó)NX (de régi legyen,mert a frissek gyengék)esetleg TT vagy XR de ezek már nem túrásak,de jók!

  • 2010.06.26 10:14:14okta

    Egy balansz lánc van benne (mármint a Bigben), cserébe nem ráz, mint más egyhengeres. De nem igazán bonyolult. ;-)
    Na igen, ha egyhengeresekről beszélünk, akkor a Big egyik előnye, hogy a kétszemélyes opció nem igazán zavarja meg. :-D
    www.drbig.uw.hu

  • 2010.06.26 10:16:47okta

    "A blokk és a konstrukció miatt KLE."

    A konstrukció OK (Lásd: F800GS, Super Tehén), de könnyű szerelhetőség, alacsony fenntartási költség (+ futómű) miatt inkább Freewind. ;-)

  • 2010.06.27 21:42:02Uff

    nem hiszem hogy dragabb fenntartani a kle-t mint a freewindet. Egyebkent a vizhutes nalam pozitiv tulajdonsag.
    Ujabb xt vel es dominatorral volt alkalmam tobbet motorozni, akkor belattam, hogy turazni jobb 2 vagy 4 hengerrel.
    Persze aki nem erzi a kulombseget az olcsobb motorral megussza legalabb...
    Nem vagyok kepben a magyarorszagi arakkal, de talan erdemes a regebbi transalpokat is nezegetni, sokkal jobbak a pegaso meg freewind tol.