Suzuki: hol indul, hol nem
Helló Motordoktor!
A problémám nem egyszerű. Negyedik éve van a tulajdonomban egy 1996-os évjáratú SUZUKI RF400-as vas. Amikor hozzám került, mindig indult, első indításra is, de ha hosszabb útra mentem vele és közben megálltam pihenni vagy tankolni, utána is simán indult. De egy ideje érdekes dolgot produkál. Persze mielőtt elmesélem, miről is van szó, azt azért elmondanám, hogy mikor hozzám került a moci, akksit, gyertyákat, olajat cseréltem benne. Ez olyan 2 éve lehetett.
Na szóval: ha az akksi fúlós (mondjuk indítás előtt feltöltöttem), indul a motor, nem is kell sokáig forgatni. Elmegyek vele mondjuk 50 km-t vagy többet, nem ez a fontos. Ha megállok például ellenőrizni a keréknyomást és indulnék tovább, nem indul. Olyan, mintha az akksi csumára le lenne merülve, meg se tudja hajtani. Akkor picit lökök rajra és rögtön indul.
Persze ez nem valami kellemes dolog, mert nem egy könnyű gép, arról nem is beszélve, hogy elég égő egy ilyen motort tologatni. Na, de beindul. A folytatás az érdekes. Megállok vele, majd némi pihenés után vagy csak másnap indítom a motort, az önindítóval simán indul.
Szeretném a segítségedet kérni.
Üdvözlettel egy motoros:
Laci
Kedves László!
A leírásból nem arra gyanakodnék, hogy az akksi merül le, hanem hogy például az indítórelé hol kapcsol és vezeti az áramot, hol pedig nem. Az akksi 50 km alatt nem merül le teljesen, sőt, menet közben inkább feltöltődik még a rossz akksi is. Az ilyen jellegű hol indul, hol meg nem problémák vagy kontakt hibára utalnak az indítómotor működtető áramkörében, beleértve a start gombot is, vagy az indítómotor belül érintkezik rosszul. Egy alapos átnézés és tisztítás biztos, hogy meg fogja gyógyítani a gépet.
Üdv.
Motordoktor
A fenti tanács első megjelenésének időpontja 2010. június 30., 13:06, ezért előfordulhat, hogy a jogi háttér vagy a piaci helyzet megváltozása miatt már nem időszerű, vagy téves. A tanácsok pontosságáért és hasznosságáért szerkesztőségünk mindent megtesz, de tartalmukért és a betartásuk következményeiért felelősséget nem vállal.
Mesélj, mi fáj?
Írd meg emailben motordoktorunknak, milyen motorod van (márka, típus, évjárat), és mik a tünetek. Ha lehet, használj ékezeteket, és ne küldd el többször a levelet!
A választ postafordultával MOTORDOKI rovatunkban olvashatod. Természetesen csak a problémák egy része orvosolható távgyógyításos módszerrel, mindenki maga döntse el, milyen mélységig mer beletúrni a motorba.
Bizonyos esetekben nem ajánlatos házilag bogarászni, ilyenkor természetesen doktorunk is azt javasolja majd, hogy fordulj szakszervizhez.




Kommentek
2010.06.30 13:24:39JoinR
Szerelj rá berúgót :D
2010.06.30 13:28:05Halálos_fogkefe
hát az akksi tuti fúlós :D
2010.06.30 13:44:09Szsrobert
Bekő Tóni.
Én is úgy indítom a gépet, pedig karral is indulna.
2010.06.30 13:45:10plephyl
melegen guminyomást ellenőrizni?!?
fúlós sztori.
2010.06.30 13:54:44fandrew
Nekem hasonló volt a hibajelenség Citroën AX-szel, azzal a különbséggel, hogy az indítómotor ment, csak gyújtás nem volt. A relé járta utolsó óráit, ezért ha meleg volt az elektronika, nem kapcsolt, viszont pihentetés után simán indult.
2010.06.30 14:00:16Hofiiiii
Egy barátomnak van egy Honda hornet 600as gép, a jelenség amit írtál igencsak hasonlít az ő problémájához. A megoldást a fesszabályzó csatijának a tisztítása jelentette, el volt oxidálodva ezért nem mindig adott feszt. Minden szart végigmértünk amire erre rájöttünk, még új akkut is vettünk sőt az ebayről fesszabályzót is! Nem biztos, hogy neked is ez lesz a solution, de megér egy próbát.
2010.06.30 14:02:15LucziI
Kocsival hasonló szituáció, néha elment az áram. Egyszerűen rendesen rá kell tenni az akkumlátorra a sarukat, mert lehet lerázkódott...
Guminyomás. Miért mikor és hol lehet kerékbe levegőt fújni? Nincs nagykompreszorom, a kicsi meg gyenge, alig bírja felfújni a kerekeket.
Persze, hogy tankoláskor a kútnál ellenörzöm, fújok bele ha kell.
2010.06.30 14:04:10LucziI
HOgy a WD-40 milyen jó dolgokra képes. :)
2010.06.30 14:14:13sfdrake
"Negyedik éve van a tulajdonomban egy 1996-os évjáratú SUZUKI RF400-as vas."
"Persze mielőtt elmesélem, miről is van szó, azt azért elmondanám, hogy mikor hozzám került a moci, akksit, gyertyákat, olajat cseréltem benne. Ez olyan 2 éve lehetett."
Nem akarok kötözködni, de 2 éve vagy negyedik éve ? Vagy megvétel után tehát mikor már tulajdonos voltál, még 1-2 évig más használta ?
2010.06.30 14:19:25esef
Ilyet a mi Swiftünk is csinált. Meghúztam az akku saruját és azóta nem csinálja.
2010.06.30 14:35:56Szsrobert
"melegen guminyomást ellenőrizni?!?
fúlós sztori."
Maradjunk hetero vonalon. :-D
2010.06.30 14:41:38wasch
fúlós, vas, csati, csumára, valami miatt idegesítenek ezek a szavak. a fullos is. pl az akksi nem.
@sfdrake: hozzákerült és utána 2 évre cserélte a gyertyákat.:)
2010.06.30 14:48:41Szsrobert
Szerintem a bájker arc tök gáz, azért nem pirít a vagizós gépe. Inkább shoppingolni kéne egy vadiújat a dílertől. :-)
2010.06.30 14:49:50hagymalevy
"Persze mielőtt elmesélem, miről is van szó, azt azért elmondanám, hogy mikor hozzám került a moci, akksit, gyertyákat, olajat cseréltem benne. Ez olyan 2 éve lehetett.":-))))
Kamuzol itt össze-vissza, fogadjunk nincs is motorod!:-)
Szerintem: elektromos csatlakozók széthúzása, majd összedugása és egy kis kontaktspray, vagy ha olyan nincs, akkor WD40:). Aztán próbakör, de lejtő tetején állj meg guminyomást ellenőrizni!:-)
2010.06.30 14:57:33tamasss
Nem én írtam a Motordoktornak, de köszönöm a hozzászólásokat, nekem is hasonló tüneteket produkál az XJR-em.
2010.06.30 14:59:17TéeSzElnök
Oooo. Oooo. Oooo.
RF400, saját idejében a legszexibb mocc. Imádtam. :)
2010.06.30 16:09:49atabi
sztem kontakthiba lehet vhol.üzem során felmelegszik az adott területen és utána nem érintkezik.
kezd az akksisarunál,csiszold fel a csatlakozóját és hajlítgasd meg nincs e eltörve.aztán haladj végig a vezetéken,sorba a csatlakozó felületeken.ha nincs törés vagy oxidáció akk vidd el szerelőhöz nehogy elqrj vmit :))
2010.06.30 16:21:42magilla
ez már melegedik,egész közel jár a valósághoz. tapasztalatból mondom: a motor melegszik,és egy gyengébb állapotban lévő aksi,a kicsit túlmelegedett (enyhén megszorult)m otort nem bírja megindítani.a megoldás rövidtávon egy bika indítófeszültségű (yuasa) aksi bele,hosszabb távon a melegedés okának megszüntetése...ez lehet hogy kicsit költségesebb móka lesz!
2010.06.30 18:19:26Gzula[HUN]
A (néhai) emzém is csinált egyszer hasonlót (ugye azon nem volt önöndító), nem volt gyújtás. Akkor megmozgattam az összes csatlakozót amit megtaláltam,
és láss csodát, fúlósan elindult.
Ilyen probléma felmerülésekor először kontakt spray (ha nincs, akkor WD 40), és csak utána írok a motordokinak.
2010.06.30 18:22:52Gzula[HUN]
"hosszabb távon a melegedés okának megszüntetése"
Ha hosszú útra mész, időnként állj meg egy benzinkúton jégkrémet enni, és addig nem melegszik a motor túl.
2010.06.30 18:51:03Háccsinzon
EZ a fúlós fószer csumára egy agyhalott.
2010.06.30 19:50:31tibita
Hja kérem, tizenéves motorokon nem árt néha átnézni az elektronikát.
Én is jártam így Honda CBR 1000f-el.
Az önindító relé biztosítékánál volt egy kis dzsuva.
Két perces meló és utána megint "fúlós" a bicaj, még a göbzajt is leskrenyázhatod vele.....muhaha
2010.06.30 20:08:21hamisnero
nekem a ladámon 2 évvel ezelőtt az elősztóház fedelén ment el az áram. ugyanezt a jelenséget produkálta. az aksi remekül lélegzett, egyáltalán nem volt fúlós.
2010.06.30 20:08:58hamisnero
az elősztóház pedig az elosztóház előszobája.
2010.06.30 20:09:54hamisnero
és 20 éve, nem 2. basszus, olyan vagyok, mint a jereváni rádió.
2010.06.30 20:16:28tibita
hamisnero@:
Biztos, hogy Lada volt??? :-):-)
2010.06.30 21:07:21torzi
nekem az akksira csatlakozó kábel vége volt letörve, de a kábelborítás még fogta. hol hozzáért, hol nem, egyszer csak a kezemben maradt, kicseréltem, azóta nincs gond az indítással.
2010.06.30 21:23:55betonrepa
Mi a jónyavaja az a "leskrenyázhatod"?
2010.06.30 21:36:58Gzula[HUN]
A göbzaj leskrenyázása helyett azt is írhatta volna, hogy meg kell szrájbolni a bűzlit, és a pléznecerrel ábcujgolni a grúzsbájtot. (A hozzá való kérdés: Mit csinálsz akkor, ha a gázplombérban nem színnyál a gogyó?)
2010.06.30 22:16:07Hofiiiii
sikerült értelmetlenné varázsolni a postot :)
2010.06.30 22:50:421ns0mn14
WD-40
2010.07.01 00:29:10tibita
betonrepa@:
"Mi a jónyavaja az a "leskrenyázhatod"?
Sajnos nem árulhatom el, ez most már örökre egy szűk kör titka marad......rámszóltak, ha elárulnám neked, meg kéne hogy öljelek.....:-))))
Csak,hogy tisztában legyél a helyzet "komolyságával"..... :-))))
2010.07.01 10:16:02Devil2
Biztos hogy 'fúlós' az az akksi? Vegyél inkább ujjat..
2010.07.01 17:41:08Gzula[HUN]
Motordoki komolyan raksz be ilyen cikkeket, vagy csak az a cél, hogy csámcsogjunk egy jót a fúlós sztorin?
2010.07.02 00:18:48atabi
WD 40-et mindenkinek !! :DD
2010.07.02 16:32:25odb
Devil2: "Biztos hogy 'fúlós' az az akksi? Vegyél inkább ujjat.."
Szerintem van neki 20 is, ráadásul azt nem árulnak a boltban.
2010.07.04 12:11:06Hofiiiii
Jó lenne ha ezeknek a tanácsolós cikkeknek a végén a levélíró megírná h mi volt a megoldás
2010.07.04 13:49:10Darth Stefi
1.A sebváltó indítást tiltó elektronikája (nem érzékeli,hogy üresben vagy)
2.Önindító relé mikroérintkezői beégtek-bekoszolódtak.
3.Önindító csapágy.
Ne vásárolj mindjárt egy aksit kb 30.000Ft-ért.