Ledes lámpát utólag

2010. július 15., csütörtök 09:44

Tisztelt Motordoktor!

Egy 2009/600-as Hornetem van. Volt benne egy ideig HID tompítottnak, de nemrég kivettem, nem akartam a forgalmit kockáztatni (mert ugye azt tettem!?). Most az foglalkoztat, hogyan tudnék valami jobban észrevehető nappali fényt csinálni. Ha jól tudom, a motoros balesetek jelentős része következik úgy be, hogy pl. egyszerűen kifordulnak a motor elé, hiába van elsőbbségem és megyek normális tempót, csak éppen nem vesznek észre. Sok motoron ráadásul olyan a tompított, hogy nappal, különösen ha a motor felől süt, alig látni bizonyos szögből. Az autók (normális) nappali ledsorai ha jól tudom, pont ez ellen vannak kitalálva. Nem csak kevesebbet fogyaszt, mint a tompított, de sokkal nagyobb szögből is látható, akkor is, amikor a tompított alig.

Csináltam egy prototípust, még nem tettem fel, sajnos még nem is tudom, hova teszem, mert a lámpa alá nem fér, viszont közben lenne kérdésem, jogi:

Ha valahova normálisan felteszem (mart alu házat terveztem hozzá, tehát nem barkácsmódon, lehet belemarom, hogy hella :-), a rendőr kötözködhet-e? Ezzel a motor eredeti fényszórójához nem nyúlok, mondjuk, hogy ködlámpát tettem fel. Ha megbüntet esetleg, mert a köd nincs, én meg ködlámpával megyek, mint sok paraszt, de a forgalmit nem veheti el, akkor mérlegelném, megéri-e a plusz biztonság. A forgalmi az más, problémásabb.

Fényerőben azt néztem, hogy az autós ledsorok 1 oldalon ~7 ledből állnak és 50lm körül van egyesével a fényerejük. Én az 5 ledre osztottam ezt el. Sokkal többet is tudnak a ledek, de nem akarom elvakítani sem a szembejövőt (de egy nappalifény-érzékelés sem nagy valami a vezérlésbe, hogy éjjel kikapcsoljon, ha elfelejteném), ez ahhoz elég, amire nekem kell. Persze villogás stb. sem kell, nem divatból gondolkodom ezen.

Szóval a rendőr mit szólna ehhez szerinted?

Kösz,
JG

Kedves Gábor!

A xenonégő beszerelése a normál (H4/H7 stb.) izzóra tervezett lámpatestbe valóban szabálytalan. A motoron a világító és jelzőberendezéseknek meg kell felelni a ECE 97/24/2 előírásoknak, amelyek meghatározzák az adott lámpatestbe helyezhető fényforrást, továbbá a lámpatest helyzetét, elhelyezkedését, láthatóságát.

Amennyiben valamit módosítunk, akár a fényforrást változtatjuk meg másmilyenre, akár a lámpatest helyzetét, akkor a jármű megfelelőségi nyilatkozatában rögzített leíráshoz képest a jármű el fog térni. Mivel erre engedélyünk nincs, így ez nem megengedett változtatás és hivatalosan a jármű így forgalomban nem vehet részt.

Minden olyan részegység, amely a jármű homologizációjában minősítő számmal szerepel (ezek általában a járművön is „E" jelzéssel vannak jelölve), megváltoztatása engedélyköteles. Ez sajnos akkor is így van, ha én otthon jobb minőségű lámpatestet, kipufogót vagy féket tudok készíteni, mint ami a motorkerékpáron van. A nappali menetfények is homologizáció tárgykörébe tartoznak, ez is „E" jellel ellátott világító berendezés. Pontosan definiálva van a fényereje, a láthatósága, az elhelyezkedése stb. Ha ezek megfelelnek, a hatóságoknak akkor homologizációs számmal látják el. A szám (jóváhagyás) nélküli lámpatest szabálytalan, függetlenül a minőségétől.

Erre azért van szükség, hogy otthon ne kezdjen mindenki lámpatest és egyéb biztonsági berendezés építésébe, mert a kontroll teljesen elveszne felettük. Te lehet, hogy tökéleteset tudsz készíteni, ami jobb, mint a gyári, de Mekk Elek is úgy ítéli meg a sajátját, hogy az is jobb, mert ötször olyan erősen világít stb. Az út egyenes lenne a káoszhoz. Szóval a rendőr belekötne – és jogosan –, az biztos. A műszaki vizsgán pedig biztos bukás egy ilyen lámpatest.

Üdv.
Motordoktor

A fenti tanács első megjelenésének időpontja 2010. július 15., 09:44, ezért előfordulhat, hogy a jogi háttér vagy a piaci helyzet megváltozása miatt már nem időszerű, vagy téves. A tanácsok pontosságáért és hasznosságáért szerkesztőségünk mindent megtesz, de tartalmukért és a betartásuk következményeiért felelősséget nem vállal.

Mesélj, mi fáj?

Írd meg emailben motordoktorunknak, milyen motorod van (márka, típus, évjárat), és mik a tünetek. Ha lehet, használj ékezeteket, és ne küldd el többször a levelet!
A választ postafordultával MOTORDOKI rovatunkban olvashatod. Természetesen csak a problémák egy része orvosolható távgyógyításos módszerrel, mindenki maga döntse el, milyen mélységig mer beletúrni a motorba.
Bizonyos esetekben nem ajánlatos házilag bogarászni, ilyenkor természetesen doktorunk is azt javasolja majd, hogy fordulj szakszervizhez.

Kommentek

  • 2010.07.15 10:07:09JoinR

    És ha benne van az E betű a felszerelendő lámpában, akkor azt fel lehet szerelni a már meglévő gyári mellé/alá/fölé?

  • 2010.07.15 10:13:09gumitamin

    Nappal menjél távolságival, este meg a tompítottal.

    Ha nem feltünő a cuccod, akkor nem szólnak érte, csak ha műszakira viszed, vagy direkt ilyenre utaznak a zsaruk.

  • 2010.07.15 10:13:29odb

    Valaki akkor azt is megsúghatná, hogy egy normál R2 égő helyett tehetek-e a lámpába teljesítményazonos R2 halogént? Szabályos az, illetve nem szedi szét a foncsort (fém lámpatestben).

  • 2010.07.15 10:14:18odb

    Kérdem én ezt azért, mert tegnap egy pickup nem adta meg az elsőbbséget és most a motor romokban pihen a szezon közepén :/

  • 2010.07.15 10:16:40littlerock

    Gyakorlatban: Nem a rendőr fog belekötni egy esztétikailag ia a motorhoz illő lámpatestbe, főleg, ha "gondoskodik" a kivitelező az "E" jelről. Egy baleset esetén, nagyobb gond lesz... Főleg este...

  • 2010.07.15 10:21:10pumajoe

    Szia !
    Sajnos ebben az orszagban leginkabb abba kotnek bele, ami konnyen megfoghato, nem kerul a "hatosagnak" sok energiaba es nem abba, ami logikus vagy valoban indokolt lenne. Rugoznak ezek xenonon, leden, meg kipufogon, vagy barmin kozben eletveszelyes autok, eletveszelyes soforok rojak az utjainkat. Nekem sok motoros azt javasolta (aki mar talalkozott az altalad emlitett problemaval), hogy reflektort nekik, folyamatosan ! En ezt picit tul "drasztikusnak" talalom, igy marad a "zold, vilagitos" melleny, sisak. Bar meg mindig jobb a reflektor is, mint az, hogy a barom vasarnapi autos eled fordul, neked ramegy az eleted, a nyomorult meg annyit hoz fel mentsegere, hogy "nem lattam". 10 autosbol 3-nak kerdes nelkul vonnam be a jogositvanyat, azert, amiket az utakon nap, mint nap latok. Es ez a szam folyamatosan no !

  • 2010.07.15 10:53:18hapsi

    Elém egy kisteherautó fordult be, ripityára törtem magam, motor kuka. Az ember a bíróságon nem tett vallomást, fenntartotta a rendőrségen tettet. Ezt a részt felolvasta a bírónő belőle:
    "ha az a motoros ott lett volna, én láttam volna"
    Elítélték közúti baleset gondatlan okozásáért, kapott 30.000 Ft pénzbírságot. Én meg úgy tele vagyok vassal, hogy MÉH telepre nem merek menni, nehogy felkapjon a mágneses markoló.

  • 2010.07.15 10:54:22plomplom

    [link]

    namostakkor ezt lehet-e vagy nem-e-lehet-e?

  • 2010.07.15 10:57:08Labasmaz

    Ezert kell valami alkalmas kulfoldi rendszam a motorra. Van eppen eleg lehetoseg, nem olyan nehez osszehozni, es meg a regadon is boven lehet sporolni.

  • 2010.07.15 11:02:24uzsonna

    orszaguton telleg sokan kifordulnak ugy hogy nem is nez arra, vagy atnez az emberen. latni az arcan a mogason. ezert en mar arra szoktam ra hogy lakott teruleten kivul refi fel. lakotton meg le. maceras de egy ido utan reflexbol megy.
    meg ha mar latom hogy a keresztezodesben allnak vagy kozeledik valaki akkor baromira figyelek ha kell elveszem a gazt es nezem nehogy elem jojjon (ezert is volt xar regebben a kotelezo jobbra huzodas, aki azt betartotta teljesen lathatatlan lett).

  • 2010.07.15 11:07:48ugree

    Nem hiszem, hogy ezzel észrevehetőbb leszel az elbambult sofőr számára. Közel egy milla kilométerrel a hátam mögött azt mondom, az tülkölő orient expresszt is képes letolni a sínről, pedig az hangos is, nagy is, meg pályához is van kötve, ergó nem jön csak ott. Eddigi bevált filozófiám: mindenki másik,a közlekedésben résztvevő hülye, figyelnem kell rájuk. Neked én is másik vagyok. Figyelj rám és nem lesz baj.

  • 2010.07.15 11:13:53okta

    Most raktam fel projektoros ködlámpát és ledes H3-as izzót raktam bele. Ha ebbe beleköt a rendőr, megmondom neki, hogy inkább igazi bűnözőket üldözzön. ;-)
    Vágom, hogy motordoki egy ilyen nyílvános oldalon nem írhatja azt, hogy persze, igazad van, fényt neki. :-D
    (Friss sztori: vasárnapi ebéden Idesanyám épp mesélte, hogy a villamoson - amin munkába jár - vannak nyaklánctolvajok. Leszakítják és ugranak le a megállóban. /Hála Istennek nem tőle./ Kérdezte a villamos vezetőt, hogy mi van ilyenkor. Állítólag szóltak a közegnek, hogy vannak ilyen esetek, de azt mondták, hogy sorry, nincs rá kapacitás, ne hordjanak nyakláncot az utasok. Ezek után hazafelé a Nagykőrösin /M5/ kifelé este nyolc körül /VB-döntő idején, forgalom alig/ bemértek a hetvenes táblánál nyolcvan-akármennyivel: harmincezer. Nem a szervet akarom ócsárolni, de valóban jellemző, hogy ott büntetnek minden szarért, ahol tudnak, az igazi bűnüldözési munka meg olyan, amilyen. Bocs az offért./

  • 2010.07.15 11:16:35alexis-machine

    @ugree:
    Gyakorlatilag megfordítottad a KRESZ alapfilozófiáját, ami így hangzik: "számíthatsz arra, hogy a többiek (is) betartják a szabályokat." A te filozófiád: "arra számítok, hogy mindenki hülye, és eleve a legrosszabb helyzetre készülök." Így tényleg nem lehet gond! :D Tetszik, ez jó! :)

  • 2010.07.15 11:27:07uzsonna

    ugree: nem tom nekem irtad e, de amit lehet elkovet az ember. az meg alapallapot hogy a kreszben levo bizalmi elv gyakorlatilag (foleg motoros vs autos viszonylatban) nem mukodik. a vezetes nagy resze abbol all hogy figyelem a tobbieket es meg azt a szandekot is kell talalnom amirol azt se tudjak hogy van. defenziv vezetes. e nelkul nem erdemes ittjon mocira ulni (vagy rovid lesz az elmeny...)

  • 2010.07.15 11:28:05uzsonna

    ...is ki kell...
    ...itthon...

    alakul;)

  • 2010.07.15 11:36:15dhpage

    Én meg fogtam magam és ledet tettem a tompított és a távolsági izzók helyére is:[link]

    :)))

    Ezzel teljesen ledes lett a motor, beleértve az indexeket, műszerfalat, féklámpát, stb. :)

  • 2010.07.15 11:45:01vikk007

    A hülye belemegy a ledes lámpánál, a normális meg így sem, meg úgy sem....

    Nékem a minap egy másik autó jött hátulról, mert nem vett éászre???

    Szerencsére 1 a tíz arányba törtünk, és az enyém az egy.

    Sokáig gondolkodtam, hyogy mi van ha gyerekekk bicikliznek,vagy egy motoros megy előtte, ami még kissebb és, "puhább" is?

    A fejekben kellene rendett tenni, és nem lenne ennyi baleset, koccanás, gázolás!

  • 2010.07.15 11:50:12szg307

    dhpage,

    Ha jól látom, akkor te magad csináltad a LED-es lámpát?
    Ahogy elnézem, bár fényképről csak akkor lehetne látni valamit, ha a fényképező gépen manuálisan van beállítva minden, és nem alkalmazkodik az elektronika a különböző fényviszonyokhoz.

    Ha mégis így volt beállítva a fényképező gép, akkor a LED még alatta marad annak, amit egy normál halogén tud. Jól látom?

  • 2010.07.15 11:56:13uzsonna

    jo az a ledes cucc, de ha egy baleset van es arra hivatkozik valaki hogy nem latott tole az eleg nagy gaz lesz...

  • 2010.07.15 12:00:22uzsonna

    hatul nekem is eleg halovany a gyari. plusz meg jon hozza a doboz tarto konzol ami takarja. szoval valami modositas biztos lesz. varosban meg elmegy de iccaka orszaguton nem nyero. asszem az oldal dobozokot megkinalom valami kiegeszito fenyekkel.

    givinek van ilyen vilagitos dobozkigeszitoje gyarilag is. azt nem tudom hogy az oveket ha felteszi valaki az szabalyos e. mert ugye a givi engedelyes minositett. csak igy osszepitve a motorra fentall e az engedely hisz megvaltozik a gyari vilagitas strukturaja (meg ugye hiaba eu, ahany orszag annyi szabaly).

  • 2010.07.15 12:19:22Csapszi

    "Nem csak kevesebbet fogyaszt, mint a tompított, de sokkal nagyobb szögből is látható, akkor is, amikor a tompított alig."
    Ez tévedés! A LED-eket kisebb szögben lehet látni.
    Valamint a fényerejük változik a hőmérséklettől függően. Nem keveset. Ezért vannak a komoly, hűtőbordás, LED-ek. A simák, nem ide valók.

  • 2010.07.15 12:22:09dhpage

    szg307

    Manuálisban volt, direkt, hiszen tesztfotók. :)

    Nem igazán, mert amivel össze van hasonlítva, az 2db 55w autó lámpa (konkrétan az autóm tompítottja) a motor meg csak egy db és 45w fogyasztás. :)

    A reflektor viszont konkrétan büntet, azt 30m-ről megnéztem szemből, fényes nappal...beleégett a szembembe a foltja. :)
    Egyszer bekapcsolva hagytam nappal napsütésben (hogy jobban lássanak), de mikor a piroslámpánál előttem álló autós lekapcsolta a tükrét sötétítőbe, azóta nem használom. :)
    Mivel azonnal felkapcsolható, semmi késleltetés nincs a xenonhoz képest, így az esti köszönő villantásokat sem szoktam viszonozni, mert nem szeretném ha a kollégák emiatt lefordulnának az útról. :)

    Egyébként a fényerő 2800-2900lm/lámpa most, ezt nemsokára újabb fajta ledekkel kicsit felspécizem 4600-ra. A fogyasztás marad, csak a fényerő fog nőni.

  • 2010.07.15 12:26:43jonson

    plomplom

    Ha úgy szereled fel ahogy elő van írva akkor legális...

  • 2010.07.15 12:41:00Z o z ó

    dhpage:

    csak nehogy az legyen a vége hogy valaki széttrancsíroz,mert a szuper lámpád elvakítja:)

  • 2010.07.15 12:47:35Csumpi Hálidéj

    Saját tapasztalat, hogy én is könnyebben észreveszem a motorost, ha rendesen világít!

    Már az is nagy segítség, hogy egyáltalán világít, ha jó erősen, akkor még könnyebb észrevenni.

    Motoron országúton én is refivel járok.
    Gyakran városban is, hacsak nem araszolás van, mert akkor nem.



    Tudja valaki, hogy egyébként létezik motorra valami országúti fény, amit engedélyeztetett a gyártó?
    Kapható ilyen a kereskedelemben?

  • 2010.07.15 13:02:30uzsonna

    gondolom amit gyari extra kiegeszitokent lehet venni az engedelyes (aztan hogy mo-on is az e, az kerdeses).

  • 2010.07.15 13:34:06LHA

    Az a baj, hogy a Doki érvelése mögötti jogi szabályzás indokolt és jó. Néha nekem is kedvem lenne felbachni 2db 1000W-os nyalábolt leszállófényt, pl. mikor a szembejövő motoros vakít mint a barom. Lehet, hogy őt észre fogom venni, de azzal, hogy a látásomat zavarja, újabb balesetveszélyt dug a pakliba.

    Szerintem sam a leszállófény, sem az állandó refi nem jó megoldás. Viszont érdekes lenne a levélíró ötletét keresztezni a bicikliken elterjed megoldással: combos LED-sor szabályos szögnyílással és fényerővel (mondjuk olyan, mint az Audikon) de villogtatva, mint a bringákon. A technológia már rég adott. Repülőgépekre is készül már folyamatos üzemű ledes villogó, helyzetfény...stb. ami 20km-ről is látszik.

  • 2010.07.15 13:39:05Nemokoskodok

    Sajnos a bizalmi elvet el lehet felejteni. Mikor először mentem forgalomba motorral, ezzel cseszegetett az oktatóm, hogy tessék a bizalmi elv szerint közlekedni. De ha én már a tepsiben vagyok, mondhatják utólag a helyszínelők, hogy "igen, a motorosnak lett volna elsőbbsége..." A Xenon izzóról csak annyit (amit normál foglalatba kell tenni), hogy a műszakiról páros lábbal rúgtak ki vele, noha a boltban azt mondták, hogy szabványos, meg engedélyezett, stb...

  • 2010.07.15 14:13:52akos696

    Nemrég jöttem vissza az USA-ból. Ott láttam több motorost, akinek a fénykürt automatára volt bekötve és folyamatosan villogtatott a refi. Ezt már mesélte egy haverom, aki ott él, de nem hittem neki. Hát most láttam. Mondjuk oda kell is mert a 6 sávos autópályán úgy cikáznak össze vissza az autók, hogy öröm nézni, a motorosoknak ott mindent be kell vetni a túlélés érdekében.

  • 2010.07.15 15:17:44uzsonna

    mi az hogy a "fénykürt automatára volt bekötve és folyamatosan villogtatott a refi" ???
    en felkapcsolom a fenyszorot es kesz.

  • 2010.07.15 15:30:21dhpage

    Gondolom egy automata villogtatja a reflektort. Mint a rendőr-, tűzoltó-, mentőautók lámpáit.
    Ezen én is gondolkodtam, de csak mint pimp tuning, nem mint valódi közlekedési funkció.
    Van is benne ilyen, de csak a tompított bekapcsoláskor van egérmozi, végül is a microprocesszorral+leddel bármit elő lehet állítani.

    De ez szerintem nagyon zavaró lehet a többi közlekedőnek és az biztos, hogy itthon a rendőr azonnal kiszedne a forgalomból.

  • 2010.07.15 16:12:06uzsonna

    ja ertem, itt a villogtatott szon van a hangsuly.
    hat az nalunk biztos nem lenne tul hosszu eletu.
    raadasul ha nekem egy motors villogtat mikor autoval
    megyek akkor egybol a traffit nezem, meg azt hogy nem e maradt nyitva egy ajto...

  • 2010.07.15 16:34:37Giordano_I

    plomplom, azóta sokat nézelodtem, de én úgy látom motorra nem lehet, hiába tartom be a magasságot. Egyszeruen nem találtam forrást arra, hogy motorra hogyan lehet szabályosan. Csak úgy, ha ködlámpa.
    Csapszi, nemtom honnan veszed, hogy a ledet kisebb szögbol lehet látni. Igaz, hogy az optika nélküliek közel 180 fokban világítanak amíg az izzó közel 360 fokban, de nem hiszem, hogy ez számítana, úgyis optikával kell.

    ÜDV JG

  • 2010.07.15 16:36:49Giordano_I

    Sajnos sok brutál ledes lámpát is találtam azóta a neten, innen nézve jogosnak gondolom már a szabályozást. Van egy busás csávó aki 7db MCE-t rakott a refi helyére.
    Annak ellenére, hogy refi, nem szeretnék a környékén sem motorozni. Ha félig hajtja ki, az már 2600lm és fókuszálva. Az enyém igaz csak nappali fény lenne, de kb. 350lm és 90 fokban. A karakterisztikát nem nézve is kisebb egy nagyságrenddel, pláne ha még azt nézem, hogy a refi nyílásszöge sokkal kisebb. Szerintem ha szembol belenézek, az a súlyos testi sértés kategória. Ezzel az erovel 200mW-os lézer is lehetne.
    Én 5db Cree XP-E leddel akartam, külön optika nélkül, 350lm össz.-re kihajtva. Azért 350, mert a gyári autós kb. ugyanezt hozza oldalanként, az kb. 30-45 fokban.

    ÜDV JG

  • 2010.07.15 16:40:18Giordano_I

    Tompítottat semmiképpen nem csinálnék. Több okból. Sajnos a H7 helyére nem tudok ledet pakolni úgy, hogy ugyanúgy muködjön. Onnan, hogy nem egy szabályos kör/kúp amit világít, nem tudom kézbentartani a karakterisztikáját/hogyan terít.

    Sok motorostól kaptam azóta, hogy járjak refivel. Így fogok tenni, csak a refivel az a gond, hogy kicsi a nyílásszöge (vagymi), csak szemből látszik jól. A ledes lámpáról leteszek, mert szabályosan nem tudom csinálni. Ha találok valami pici ködlámpát, azon még gondolkodnék.

    Kösz a kimerítő választ Motordoktor, sajnos most már én is lebeszélnék mindenkit a saját ledes lámpáról, akármennyire is ipari kivitel. Pl. mert egy balesetnél lehet az indok, hogy elvakítottam. Még akkor is, ha normálisan csinálom és nem vakíthatja el.

    ÜDV JG

  • 2010.07.15 16:54:01Ahamm

    Most nem azért, de nem lehetne-e az összes bunkó "reflektoromfelkapcsolom" motorosnak elvenni a jogosítványát?
    Nem egészen értem, miért érzik úgy, mintha rájuk nem vonatkozna a Kresz! És csak csodálkoznak, amikor a szembe jövő autó rájuk húzza a kormányt...

  • 2010.07.15 16:57:49Kick start

    "A megoldás az emelt fényerejű izzó alkalmazása lehet, amelyek élettartama ugyan kicsit kisebb, de fényereje 30–50%-kal nagyobb. Ez már olyan, hogy simán látható a különbség fényerőben, jobban lehet velük este látni és nem utolsósorban szabályosak. Nem a nagyobb teljesítményű (wattszámú) izzóról beszélek, hanem az emelt fényerejűről, ez nagyon fontos.

    Üdv.
    Motordoktor"

    Ez egy korábbi válasz egy hasonló problémára.
    Szerintem ez elfogadható megoldás.

  • 2010.07.15 17:04:25toncsi64

    Én felraktam a gépre 2 db Hella Micro DE lámpát kétoldalra és egy régebbi modell világításkapcsolóját. Azóta a Hellák égnek és a helyzetjelző. Azért csináltam így mert én a problémát az 1 db fényforrásban látom. Autósként már magam is jártam úgy, hogy a B vagy a C oszlop simán betakarta a motor egy szem lámpáját és nem vettem észre. Szerencse, hogy nem lett baj. Ezzel a megoldással viszont két egymástól "távoli" fényforrásom van amiből az egyiket (elvben) mindig látnia kell bárkinek. Persze nem szabályos, de eddig még senki sem tette szóvá pedig nehéz nem észrevenni. Vizsgára értelemszerűen leesett...

  • 2010.07.15 17:05:52Tom

    [link]

    Nem szar dolog a LED ...

  • 2010.07.15 17:14:51Csumpi Hálidéj

    @Ahamm
    "Most nem azért, de nem lehetne-e az összes bunkó "reflektoromfelkapcsolom" motorosnak elvenni a jogosítványát?"

    Tudod, ha majd számíthatok rá, hogy az autós megáll a stoptáblánál, körül is néz, észre is vesz és nem jön ki elém, nem borít fel, ha a szemből előző autós nem kezdi meg a manőverét, mert észrevesz és látja, hogy jövök, ha az általam előzött autós észrevesz a tükörből és nem kezd előzni abban a pillanatban, ahogy mögé/mellé értem (pláne index nélkül és ez a gyakrabb), akkor majd nem fosok tőlük annyira, hogy mindenképp látszani szeretnék!

    Tudod, ez ilyen feltűnési viszketegség. Szeretném, ha minden olyan közlekedő észrevenne, aki kárt tehet bennem.

  • 2010.07.15 18:01:07Clearvoyance

    Szinte semmit se lehet. :(
    Pár napja néztem utána a jogszabályoknak ezügyben én is.
    A motorkerékpáron maximum két lámpa lehet.
    1 db. ködlámpát rakhatsz fel hossztengelybe és az nem lehet magasabban a tompítottnál. Gyakorlatilag a fényszóró alá ahova nem fér...
    A nappali menetjelzőt kifejezetten GÉPKOCSIK számára engedélyezték csak.

    Eleve fél fénnyel kell mindent megoldani, mert a motoron csak egy tompított van, míg az autón kettő.
    A tompított kötelező gyújtásra(!) kötve. Ahelyett, hogy járó motorhoz kötnék. Így minden indítás két felkapcsolásnak számít, jót tesz az izzó élettartamának. Ráadásul a tompított lefelé világít, míg a nappali menetjelző előre. Sokkal könnyebb az utóbbit észrevenni.
    Az NKH a motorok tekintetében kissé hozzánemértőnek bizonyult...

    Át kéne gondolniuk az egész szabályozást. Mi a francért nem lehet láthatóan kivilágítani egy olyan járművet amelyiknek valóban szüksége volna rá? Miért fáj ha egy csopperen ott van még két kiegészítő lámpa?

    DLR-t a motornak is és minimum két engedélyezett tompított fényforrást akár külön lámpatestben!

  • 2010.07.15 18:16:44pumajoe

    En az ilyen bunkoknak vennem el meg az autojat is, mint te Ahamm baratom ! Bar en nem jarok refivel de mar nem egyszer kerultem olyan helyzetbe motoron, hogy csak rajtam mulott, hogy most itt irok. (Es olyankor, amikor teljesen szabalyosan kozlekedtem !)Szoval a sok barom tanuljon meg latni, ne csak nezni, majd felelossegteljesen gondolkodni es utana vezetni. Szanalmas vagy, annyi eszem lenne, mint neked, most azt irnam, hogy ne csodalkozz, ha en meg egy kovel megrakott Kamaz kormanyat huznam rad ! Te kis "nepnevelo". Kivancsi lennek, a Te csaladod kapna a hirt, hogy nem vette estre es ele fordult..... fogadja oszinte reszvetem ! Persze ezt senkinek sem kivanom ! Pokoli nagy szigoritasok kellenenek. Elmeleti es gyakorlati vizsgak nehany evente, kokemeny, kovetkezetes ellenorzes, ja es persze a masikat is emberszamba vevo emberek.

  • 2010.07.15 18:27:03Kick start

    Clearvoyance

    "A tompított kötelező gyújtásra(!) kötve. Ahelyett, hogy járó motorhoz kötnék. Így minden indítás két felkapcsolásnak számít, jót tesz az izzó élettartamának."

    Szerintem is értelmesebb lenne járó motorhoz kötni.

    Amúgy az én motoromon még saját kezűleg kapcsolom fel a világítást és nem szoktam elfelejteni, és szerintem más sem felejtené el, hiszen sokan még a reflektort is felkapcsolják.

  • 2010.07.15 18:27:32Clearvoyance

    A pulzáló fény is jó lehet(ne).
    Az emberi szem hamarabb érzékeli a mozgásváltozást.

    Valamelyik mentőmotoron van is.
    Nemrég fel is borították...

  • 2010.07.15 18:39:31Clearvoyance

    Kick start

    Ha csak saját magamból indulok ki, jó dolog az automatikus világításkapcsoló. Ne zárjuk ki az emberi hibatényezőt. :)

    Gondolom a te motorod 96 előtti. Ha jól emlékszem azóta van a szabály, hogy csak úgy hozható forgalomba ha felkapcsolódik.

  • 2010.07.15 18:42:32Kick start

    Clearvoyance

    Pedig az én motorom 2000es évjáratú. (Suzuki GN 125)

    Az automatikus világításkapcsolót akkor meg kössék járó motorhoz.(logikus)

  • 2010.07.15 18:45:25Joe1

    Nem motoroztam soha, de próbálok vigyázni rájuk, engem egyáltalán nem zavar, ha refivel közlekednek nappal, sokkal előbb észrevenni a forgalomban. Komolyan van olyan ember akit fényes nappal elvakít egy motor lámpája?:)))

  • 2010.07.15 19:52:26Keneseij

    @Joe1

    Nekem van egy VFR400asom és mikor megvettük fényes nappal hoztam haza, mikor megálltunk tankolni apukám megkérdezte hogy reflektorral megyek-e mert annyira erős a fénye.A reflektort gyakran este sem használom mert anélkül is hatalmas fénye van, igaz 2 körlámpás a motor, de gyakran villantanak hogy kapcsoljam le. Azt elfelejtettem hogy jól van beállítva és nem felfelé világít :)

  • 2010.07.15 19:55:04Nikkneem

    Az a Cree LED-es cucc komoly! ;-)

    Anno én azon gondolkodtam, pl. jobbfajta biciklis fehér LED-es villogók nappal is nagyon jól látszanak, feltűnőek, így olyat kéne használni. És mivel a motorra ugye nem szabad ilyet felszerelni, úgyhogy valahogy "magamra" vagyis a ruhára kell tenni, abba elvileg nem köthet bele senki! ;-D Már csak a helyet és a rögzítést kell kikísérletezni...

  • 2010.07.15 20:06:37kutya_zzr

    Kiegészítő lámpa, LED-es izzóval, ami sima halogén foglalatú.
    Nekem is az van fent - a kiegészítő lámpa egy mozdulattal levehető műszakira.

    Így néz ki felszerelve:[link]

  • 2010.07.15 20:11:22C16SE

    Dhpage, te ne itt írogassál, hanem csináld a kiegészítő ledeket a motoromra. Nagyon jó szolgálatot tettek már a Bamakon, várom a version II-t.:)))

  • 2010.07.15 21:06:40Mekk Elek ezermester

    Az én lámpáimat nem szidhassa senki! Még a posztoló se! Mindegyik qrva messzire világít, jóerős kék szinű halogénizzókkal. A szembejövő meg vakuljon meg mind, a lényeg, hogy én jól lássak.

  • 2010.07.15 21:20:31125fna

    tegyél meg mindent ha ugy gondolod hogy a biztonságodat növeled ne törödj a rendörökkel nem az a dolguk hogy a motoros lámpáját figyeljék a müszaki vizsga pedig 0 0 0 müszakira vittem a motorom futott 7000km-t 600-as Hornet megbukott mert szerintük ütött a féktárcsa( soha nem pályáztam csak hosszabb turákra használtam és használom most is)meglepödtem hogy , hogy is van ez? garázsba kióráztam és nem ütött böven tizeden belül volt, másnap ugyanott ugyanaz a ember már azt mérte hogy jo pedig nem csinátam vele semmit megjegyezte :na látja igy kellet volna idejönni hát ennyi a Mü -vizsgárol tapasztalt motorosok pedig tudjá miröl beszélek!!??

  • 2010.07.15 22:24:55donphobos

    [link]

    Erre mit szól a rend éber őre? Oldalt van, tehát a fő fényforrás világít (xenon gyárilag), ezek meg oldalt. Nem eredeti, mert Touratech. De gondolom csak használható normális országokban.

    Erre mit mondanak a kék köpenyesek a Mozaik utcában?

  • 2010.07.16 09:46:06szabi7

    A Hella mellé marjál bele egy "E" betűt is...azt kész.

  • 2010.07.16 19:31:11C16SE

    Az nem érdekes, hogy a Mozaik utcában mit mondanak, mert a vizsgára le kell szerelni. Az a lényeg, hogy a rendőr ne kötekedjen.:)

Hirdetés