Motordoktor

Honnan tudjam, hogy a kettő közül melyik a jó?

2015. október 24., 09:19 Módosítva: 2015.11.08 11:55
9

Tisztelt Totalbike!

Szeretném a segítségüket kérni! Van egy Wexxtor Zongshen 250-es quadom, és láncot kellene cserélnem, mert megnyúlt. A gond az, hogy nem tudom hogy milyet vegyek. Megszámoltam, 44 szem és 88 csap van a láncon!

Kettőt találtam, egy DID 420-as 88 tagút és egy szintén DID 520VX2-t, szintén 88 tagút. Szerintem a második lenne jó, de nem vagyok benne biztos!

Segítségét előre is köszönöm!

Üdv: Szabolcs

Kedves Szabolcs!

Lényeges, hogy a quadon milyen lánc és milyen lánckerekek vannak. A láncot és a lánckereket együtt illik cserélni a hosszú élettartam és a biztonságos működés miatt. A lánc három számjegyű jelölésén az első a csapok távolságára utal, úgyhogy ha 520-as volt rajta, akkor nem lehet 420-assal helyettesíteni, noha a szélessége (második számjegy) azonos.

A láncszemek oldalán általában van jelölés, ezt kell leolvasni, és azonosat vásárolni. A szemek száma biztos több lesz, de azt le lehet rövidíteni, és áthelyezni a patentszemet, ebben a méretben általában patentszemesek, nem nittelőszemesek a láncok. Azonos hosszúságú (szemű) láncot ritkán lehet kapni. További információkat ebben cikkben találhatsz.

 
Üdv.

Motordoktor

Pénzkidobás a drága olaj?

2015. október 1., 17:23 Módosítva: 2015.11.03 14:36
23

Tisztelt Motordoktor!

Jó ideje egy 1988-as MZ ETZ büszke tulajdonosa vagyok, szerencsére nem is volt problémám a motorral. Amikor valamilyen bajt jelzett, azonnal orvosoltam.

Most néhány év után eljutottam arra a szintre, hogy a benzinbe minőségibb 2T olajat is tudok önteni. Viszont az egyik ismerősöm azzal érvelt, hogy az MZ-be teljesen fölösleges drágább olajat vásárolni, mivel amúgy is egy igénytelen fajta motor, és nem lesz semmi különbség a kenésben.

Annyiban igazat tudok neki adni, hogy (véleményem szerint) a mostani gazdaságos 2T olajok is jobb minőséget képviselnek, mint azok, amit a kiadás évében megadott a gyár.

Viszont kérdem én: Tényleg pénzkidobás lenne a minőségibb 2T olaj vásárlása?

Válaszát előre is köszönöm!

Tisztelettel:

Attila

Kedves Attila!

Két irányból közelíthetjük meg ezt a kérdést. A motornak van egy minimális kenési igénye, amit rendeltetésszerű használatnál megkövetel. Ezt a kenési igényt a régi és olcsóbb mai olajok is ki tudják elégíteni, ha megfelelően keverjük és jól van beállítva a karburátor. Ez pont arra elég, hogy a megengedett sebességgel túrázzunk és normál körülmények között használjuk a motort. Ha így nézzük, akkor a drágább olaj vásárlása pénzkidobás és felesleges. Kicsit más a helyzet, ha a motort nem csak túrára használjuk, hanem jobban terheljük, például utassal vagy emelkedőn, esetleg sportolunk vele, így az üzemi körülmények szigorodnak. Ekkor kenés oldalról is meg kell ezt támasztanunk, a jobb olaj, vagy szintetikus olaj jobb kenést biztosít, és kevésbé kormolja a kipufogót. Ha pedig még egy kicsit szegényítünk is a keveréken a jobb fogyasztás érdekében, akkor mindenképpen jobb olajat kell választanunk, és ellentétben sok véleménnyel, nem kell dúsabbra keverni, mert az jobban árt a motornak.

Összességében a jobb olaj vásárlása nem biztos, hogy pénzkidobás, sőt, néha szükséges.

Üdv.

Motordoktor

Meddig normális a váltó csattanása?

2015. szeptember 11., 14:14 Módosítva: 2015.10.05 11:58
7

Kedves Motordoktor!

Motor vásárlás előtt állok, több típust kipróbáltam, de valami furcsa ok miatt egy BMW F 650 CS nyergében érzem jól magam. A gond azonban az, hogy a kipróbált típus (eddig ebből sajnos csak egyet próbáltam) minden váltáskor erősen csattan. Tulajdonos persze nyugtatott, hogy ez ilyen, de nem hinném, hogy egy motornak minden váltáskor olyan hangot kellene kiadnia, mintha csak üresből egyesbe váltanék. Érzetre nincs vele gond, csak a hang ijesztő... Féljek tőle, keressek mást, vagy ez ilyen?! Ha hiba, akkor ezen lehet javítani?

Válaszát előre is köszönöm!

Köszönettel:

Csaba

Kedves Csaba!

Nehéz helyzetben vagyok, ha egy hangot kell megítélnem, amit nem is hallok. Az biztos, hogy az F650 váltója kicsit nyersebb, mint a kollégái váltója, kicsit keményebb és zajosabb is. Nagyon azonban nem szabadna csattanni, legfeljebb akkor, ha a kuplung nem emel ki rendesen és mindig van egy kis terhelés a váltón. Ezt kipróbálnám, hogy a hajtás mennyire marad meg a hátsó keréken behúzott kuplunggal. Érdemes lenne megmutatni valakinek, aki hasonló motorokat szervizel, ő azonnal meg tudja mondani, hogy rendellenes-e a zaj. Az eladó, ha korrekt biztosan belemegy egy közös szervizlátogatásba.

Üdv.

Motordoktor

Mit kell tenni, ha besült a blokk?

2015. augusztus 28., 15:38 Módosítva: 2015.10.05 11:58
31

Üdv!

Hatalmas problémám van! Hanyagságból nem ellenőriztem a motorolaj szintet egy Honda NX650 Dominatorban, olajcsere után 4000 km-rel besült a blokk. Ma szedtem szét, és kb. 3 dl olaj volt a blokkban. Motorozás közben éreztem hogy elgyengül a motor így félrehúzódtam, és akkor már kész volt a baj, le is állt magától. Az önindító tekerte a motort de nem volt képes beindulni, még csak nem is ígérgetett. Később viszont tolásra beindult! A kérdéseim a következők lennének:

-Van rá esély hogy a henger nem ment tönkre, illetve a gyűrűk nem törnek szét?

-Ha új olajat öntök bele, használható lesz még a blokk?

-Ha ezek esélytelenek, miket lenne érdemes kicserélni a blokkan?

Még az volt számomra nagyon érdekes, hogy sosem füstölt a motor se hidegen se melegen, és mégis hogy bírt megenni ennyi olajat? Soha nem volt egy csepp olaj sem alatta.

Válaszukat köszönöm!

Dávid

Kedves Dávid!

Nem értem, hogy mit jelent, hogy ma szedted szét a motort és mégsem látod a kérdezett szerkezeti elemek állapotát. Esetleg csak a blokk fedeleket vetted le? A Dominator a vázban is tart olajat, a blokkban nem is kell sokkal többnek lenni, mint 3 dl.

Ha a motor nem kapott elég olajat, akkor számos probléma lehet. Ha viszont legalább tolásra beindult és nem kopogva járt, akkor mégsem lehet akkora a baj, talán nem is az olajjal volt a baj. Ha olaj nélkül járatod, akkor hamar olyan kopás és hőterhelés keletkezik, hogy utána már nem indul el a nagy furatú egyhengeres.

Én azt javasolom, hogy vidd el egy tapasztaltabb szerelőhöz, aki jobban megvizsgálja a blokkot, esetleg egy rész-megbontásos vizsgálatot is csinál.

Ezek után kiderül, hgy használható-e még a blokk.

Ha valóban megszorult, akkor minimálisan henger és dugattyúcsere szükséges, de számos egyéb alkatrész is sérülhetett, csapágyak, egyéb szerkezeti elemek. Ezt előre nem lehet megmondani, csak szétszerelés után.

Üdv.

Motordoktor

Minek annyi teljesítmény?

2015. augusztus 24., 12:04 Módosítva: 2015.09.28 13:57
45

Kedves Motordoktor!

Az alábbi kérdéssel fordulnék hozzád, mint teljesen kezdő motoros.

Szeretnék egy olyan járgányt, amit 80 százalékban a városban használok (Budapesten), a fennmaradó 20 százalékban lemennék néha Balatonra, kisebb közeli túrákra, de nincs igényem sok ezer kilométeres földkörüli kirándulásokra.

Nyilván szükséges, hogy autópályán normálisan lehessen vele közlekedni, de nincs igényem 170 km/órás száguldozásra, ésszerű kereket között használnám. Igényem, hogy ne fogyasszon sokat, és a szervize se legyen túl drága.

Kérdésem: nincsenek műszaki ismereteim, nem érzem, hogy miért jó, ha egy motor 600 ccm-es, ha 250ccm-essel is lehet tudomásom szerint autópályán 130 km/h-val közlekedni. Csak a vagánykodás miatt vesz valaki 600 ccm-est, vagy egy 250-essel nem érdemes elindulni egy 100 km-es útra sem?

Egyébként tetszik nekem a 600 ccm is, de nem jár azzal, hogy 3-szor annyit is fogyaszt?

Mi az összefüggés a ccm és a fogyasztás között? Számokban kicsit konkrétabban nem lehet erre rávilágítani? Gondolom egyenes arányosság van köztük, de kicsit bővebben?

Szerint a fentiek alapján hány ccm-re van szükségem, ahhoz hogy a fenti célokra megfelelő legyen, és ne legyen túl drága a fenntartása? Konkrétan mit javasolnál?

Előre is nagyon köszönöm a segítségedet.

Dániel

Kedves Dániel!

Az alap kérdésre azt válaszolnám, hogy hifi erősítőből is jobban szeretjük az 50W-osat, mint a 10W-osat még akkor is, ha csak 8W-tal hallgatjuk a zenét. Jobban szól és nem fogyaszt ötször annyit, pláne, ha nem használjuk ki a teljesítményét. A 600-as motorral is nyugodtabb az élet, nagyobb a nyomatéka, alacsonyabb fordulaton megy és még van bőven tartaléka. Nem is biztos, hogy többet fogyaszt, hiszen pl. 100 km/h-s haladásnál a fogyasztást a menetellenállás (a mozgatáshoz szükséges munka) határozza meg, ha a 600-as gazdaságosabb tartományban megy, nincs úgy végletekig hajtva, lehetséges, hogy kevesebbet eszik.

Én egy könnyen kezelhető endurót vennék, egy egyhengeres hatszázast, ami 190 kg alatt van. Ez mozgékony városban is és a 130-as tempót is tudja tartani, még ha nem is ez a kedvenc utazótempója.

A 250 ccm-es motor azért autópályán már szenvedős, emelkedőn nem is tudja a 130-at, gyorsítani meg 100-ról is szerényebbet tud, ami pedig jó lenne egy kamion megelőzésénél. A nagy köbcentis motorral nem kötelező száguldozni, de tudom, hogy csábító.

Üdv.

Motordoktor

U.i.: a Nepperűző pedig egy kéthengeres ötszázast ajánlana neked, mondjuk egy Honda CB500-at, vagy egy Kawasaki ER-5-öt.

Kiesett a láncból a tömítőgyűrű, készüljek az azonnali halálra?

2015. augusztus 13., 12:46 Módosítva: 2015.08.29 12:48
25

Kedves Motordoktor!

Tegnap láncápolás közben vettem észre, hogy a lánc egyik tömítőgyűrűje furcsán kilóg a láncból, megmozgatva azt, ki is esett belőle. A kérdésem az, hogy mi a teendő ilyenkor? Tudomásom szerint az O-gyűrű a kosz csaptól való távoltartására, illetve a kenőanyag megtartására szolgál, így most a renitens láncszem egyik oldalán ez hiányzik, ami nyilván az adott szem fokozott elhasználódását fogja okozni. Mennyire érdemes egy ilyen, a rendszert nézve apró hiba miatt aggódni? Fokozott láncsprézéssel elkerülhető a gyors lánchalál? Cseréljem le a láncot minél hamarabb? Esetleg van valami alternatív megoldás, valam tömítőanyag, amivel lehet helyettesíteni a kiesett gyűrűt? Várható egyátalán érdemi élettartamcsökkenés?

A motor egyébként egy Yamaha FZ6 Fazer, a lánc pedig 530-as DID, bár ezek az információk a fenti kérdésnél talán nem relevánsak.

Válaszát előre is köszönöm!

Üdvözlettel:

Zoli

Kedves Zoli!

Valóban, az O-gyűrű feladata a csap kenőanyagának bent tartása és a kosz kívül tartása. Ha kiesett, akkor funkcióját nem látja el, nyilvánvalóan ez élettartam csökkenést fog okozni, de azért ne felejtsük el, hogy vannak o gyűrű nélküli láncok is, nyilvánvalóan rövidebb élettartammal és más ápolás igénnyel, de gyors lánchalálról nem beszélhetünk.

Egy dolog azonban veszélyes lehet. A lánc elhasználódása a nyúlásával arányos, az elhasználódás indikációja a hosszának növekedése. Most a nyúlás normál értéken belül lehet, azonban az az egy lánc csap kopása átlagon felüli lesz és előfordulhat úgy lánc szakadás, hogy a nyúlása még nem volt kritikus.

Azt javasolom, hogy azt a szemet jelöld meg valamivel, ápolására jobban figyelj és kopását rendszeresen ellenőrizd. Ha a görgő már mozog a csapon, jobban, mint a többinél, akkor ideje láncot cserélni. Élettartamot jósolni nem tudok, hiszen nem ismerem a motorozási szokásaidat, de a szokásos élettartam felével azért számolhatsz, nem fog annyira hamar tönkremenni.

Üdv.

Motordoktor

Lehet-e baj: 700 kilométer 125-össel egyhuzamban

2015. augusztus 5., 15:39 Módosítva: 2015.08.19 09:48
47

Tisztelt Motordoktor!

Van egy Suzuki GN125-ös motorkerékpárom, kíváncsi lennék, hogy károsíthatja-e a blokkot, ha egyszerre levezetnék akár 700 kilométert kb. 70-80-as tempóval? Illetve ha ilyen sokat mennék megállás nélkül, megálláskor kell még járatni a motort, hogy lehűljenek a szelepek?

Köszönöm válaszát!

Péter!

Kedves Péter!

Meglepő módon ezeknél a kis köbcentis négyüteműeknél sem a fordulatszám a gyilkos, hanem a kis fordulaton erőltetés. Amikor ezeket tervezték, méretezték, akkor tudták, hogy könnyű lesz maximális teljesítményen járatni és meg is fogják sokan tenni. Egyébként az ökölszabály az, hogy a motor a maximális teljesítményéhez tartozó fordulatszám felénél érzi jól magát, és simán, hosszan és probléma nélkül tartható a maximális fordulat 3/4-e. A kisebb motorok meg akár a teljes fordulatot is elviselik sokáig. Termikusan is ehhez vannak méretezve. Egyébként a szelep már viszonylag kis futás után is eléri az üzemi hőfokát, utána az állandósult üzemállapot állandó szelephőmérsékletet hoz, ha átmegyünk a szomszéd faluba vagy kerületbe, akkor sem szoktuk járatva hűteni, 700 km után sem szükséges. Szerintem nem lesz probléma, hajrá, jó utat!

Üdv.

Motordoktor

Zajból jósolni hibát

2015. július 25., 19:04 Módosítva: 2015.08.27 09:49
30

Üdv Doki!

Van egy Honda CBR600 F4-em, 1999-es, 86 ezer km-rel. Amikor hidegen beindítom, gyönyörű hangja van, de ha bemelegszik, valami elkezd kopogni benne. Lehet hallani, hogy a motor szépen jár, de valami egyenetlenül kolompál benne. Ezt behúzott kuplungnál is csinálja, viszont menet közben nem, illetve ha sebességbe rakom, és csúsztatom a kuplungot, tehát "feszül" a hajtás, akkor sem csinálja. Vajon mi lehet ez? Köszönöm előre is!

Üdv, Misi

Kedves Misi!

Nagyon nehéz a helyzetem, ha valami elmondott, de számomra nem hallható zaj alapján kell valamiféle diagnózist felállítanom. Ha hidegen nem csinálja, melegen meg igen, akkor arra következtethetünk, hogy a hőtágulással, illetve az olaj hígulásával jön meg a zaj, tehát nem arról van szó, hogy valaminek fél centis játéka van, hanem viszonylag kicsi hézag okoz zajt.

Sajnos akár hajtókar is lehet, hiszen 86e km még egy Hondának sem kevés. Ezt úgy lehetne megnézni, hogy amikor kopog, akkor sorban le kell húzni a pipákat, illetve a pipákról lekötni a vezetéket, és ha abbahagyja, akkor sajnos valami komolyabb a baj, például hajtókar csapágy. Ha viszont minden hengernél megmarad, akkor esetleg a primer hajtás foghézagával, a kuplungkosár alatti csapággyal, stb. lehet probléma, ebbe az irányba kell elindulni.

Még egyszer szeretném hangsúlyozni, a zajok nagyon beszédesek lehetnek, egy tapasztalt szerelő bizonyos zajokat azonnal felismer. Így elmondás alapján, amit én csinálok, az csak tippelgetés.

Üdv.

Motordoktor

Össze-vissza jár az alapjárat

2015. július 14., 17:41 Módosítva: 2015.08.14 14:35
11

Kedves Motordoktor!

Segítségét szeretném kérni egy Suzuki GS500e-vel kapcsolatban. A motor 2004. évi 7. havi. Egy éve van nálam, már vételkor is volt minimálisan a mostanira emlékeztető zaja, de felerősödött úgy, hogy már mindenképpen szeretném megcsináltatni, de előtte kikérném a véleményét, tanácsát. Arról van szó, hogy alapjáraton kb. 1500-as fordulaton mozog, de ez gyakran leesik 500-at is egy hangosabb kattanás kíséretében, majd visszamegy 1500-ra és ott ingadozik, majd újra leesik. Hidegen, melegen egyaránt produkálja ezt a motor. Egy hosszabb út után pedig magasabban van kb 2000-2500 a fordulat és ugyanúgy visszaesik akkor is kattanással, aztán visszatér az előzőre. Ezeket üresben alapjáraton és sebességben, de behúzott kuplunggal is produkálja. Menet közben magasabb fordulaton nem jelentkezik ez a hiba. Arra gyanakszom hogy a karburátor környékén lehet a baj. A szerelőmmel karburátor tisztítást és hangolást beszéltünk meg, de egyenlőre még nem tudja megcsinálni, ezért is kérem segítségét elsősorban.

Válaszát előre is köszönöm!

Üdv.: Gergő

Kedves Gergő!

A fennmaradó alapjárat, a nehezen visszatérő fordulat általában valami fals levegő szívásra utal, valami tömítetlenségre a karburátor és a hengerfej között. Ez lenne az első, amit alaposan megvizsgálnék. Az, hogy nehezen esik vissza, aztán pedig kattanással, vagy ehhez hasonló zajjal esik vissza, ez meg arra enged következtetni, hogy a karburátor tolattyúja akad meg, vagy valami azon a környéken nem gömbölyű. Érdemes lenne ránézni a gázbovdenre akkor, amikor a fordulat fennmarad, hogy visszatér-e teljesen, nehogy valami mechanikus baj legyen, esetleg a bowden szorul meg, akad fel néha.

Ha ezek mind rendben lévőnek tűnnek, akkor le kell szedni a karburátorokat és alaposan megnézni, kitisztítani, majd ismét beállítani, összehozni a szinkront.

A zajra nem tudok mit mondani, azt hallani kellene, tippelgetni nem szeretnék.

Üdv.

Motordoktor

Titokzatosan cseppenti az olajat a Yamaha

2015. július 6., 16:40 Módosítva: 2015.08.07 13:11
17

Helló!

Most vásároltam egy 1997-es 125 köbcentis Viragót, 25 000 kilométerrel az órájában - amennyire meg tudtam állapítani, ez valós adt. Minden rendben vele, de mikor megállok, nemsokára cseppent pár csepp olajat a földre, majd leáll. Tegnap este éjfélkor kitettem egy újságpapírt alá, s ma reggel 10:30-kor nem volt rajta semmi, tehát közvetlenül menet után történik a baj. Mi lehet ennek az oka?

Előre is köszönöm a választ!

Üdv:

Sámuel

Kedves Sámuel!

Az oka természetesen valami tömítetlenség, esetleg a magasabb kartergáz miatt olajkihordás. Lényeges lenne látni, hogy honnan jön az olaj, valószínűsíthető, hogy olyan helyről, ahol üzem közben van csak jelen a kenőanyag, esetleg üzem közben nő annyira a belső nyomás, hogy kitol egy kis olajat. Ha álló helyben nem cseppent, akkor vagy az olajszint felett van a tömítetlenség, vagy csak nyomáson jön ki. Az ilyen kis olajfolyásoknál én azt szoktam javasolni, hogy egyelőre használjuk így a motor, később esetleg már egyértelműbb lesz az olajfolyás helye, és akkor a javítás is könnyebb, mint sötétben tapogatózva, és esetleg ott tömítgetve, ahol nem is volt rá szükség.

Üdv.

Motordoktor

Igazságot a villaolajnak!

2015. július 1., 16:49 Módosítva: 2015.08.01 12:59
35

Kedves Motordoktor!

Az első villa teleszkópjára vonatkozna a kérdésem. Kell-e megadott idő/kilométer eltelte/megtétele után a teleszkópban olajat cserélni? Ezzel kapcsolatban megoszlanak a vélemények és eléggé eltérő információkat kaptam, ezért szeretném tisztázni a kérdést.

Vannak akik szerint szezononként, vagy két évente, illetve 20-30-50 ezer kilométer után ki kell cserélni az olajat a teleszkópban. A másik tábor azt vallja, hogy amíg nincs vele probléma, nem elereszt, nincs baj a szimeringgel, addig ne nyúljunk hozzá, ne bontsuk meg. Melyik az igaz? Az olajcsere automatikusan szimering cserét is jelent?

Köszönöm a segítséget!

Üdvözlettel: Sanyi

Kedves Sanyi!

A teleszkóp olajcserével a gyártó utasításait kell követni - általában a fékfolyadékhoz hasonlóan két évet adnak meg. Ők tudják, hogy milyen belső konstrukciójú, és kell-e benne rendszeresen olajat cserélni. Általánosságban elmondható, hogy az olaj a teleszkóp szárban is használódik, degradálódik. Nem csak a fizikai tulajdonságai, például a viszkozitása változik meg, hanem egyéb szennyeződések, fém kopadékok is kerülhetnek bele, amelyek együttesen rontják a csillapítást. A kémiai megváltozása, romlása nem annyira jellemző, így adott időnként nem szükséges cserélni, de a futásteljesítménnyel arányosan én azt mondanám, hogy igen. A munka miatt ilyenkor érdemes szimmeringet is cserélni, mert elég bosszantó, ha olajcsere után kis idővel meg a szimmering miatt kell ismét szerelnünk, és esetleg túrát kihagynunk. A futásteljesítményt nehéz behatárolni, de túramotor esetében nagyjából 20-40 ezer kilométer, terepen is használt motor esetében pedig 10 ezer kilométerenként én javasolnám, a cserét az első villaszárakban.

Üdv.

Motordoktor

Lehet az injektor a hibás?

2015. június 28., 14:31 Módosítva: 2015.06.29 13:19
9

Tisztelt Motordoktor!

Tavaly szeptemberben összetört a szeretett Yamaha FZ6S motorunk eleje. Végre eljött az idő hogy meggyógyuljon. Sikeresen felkerült rá minden idom, új leömlőt,villát, kereket, és aksit kapott. Az új akkumulátorral be is indult, de egy rövid idő után leállt, mert nem kapott benzint, azóta pedig nem indul. Egyszerűen nem jut el a benzin a hengerbe. A tankban lévő pumpa dolgozik, szívja a benzint inditáskor. Mi lehet a baja? Eldugult volna az injektor? Mivel új tankot is kapott, azzal lenne valami? Vagy valamelyik elektronikus relé rakoncátlankodik? Bár már mindegyik ki lett cserélve... Esetleg valami teljesen más probléma miatt nem működik? Ha az injektor van eldugulva, azt hogyan lehet tisztítani(tisztíttatni)?

Megtisztelő válaszodat előre is köszönöm!

Motoros üdvözlettel: Gabriella

Kedves Gabriella!

A felsorolt hibák közül gyakorlatilag mind lehet, esetleg a relét zárnám ki, mert ha a pumpa működik, akkor a relé nyilvánvalóan jó. Az injektor általában közvetlenül kap jelet a vezérlőegységtől, nem relézve.

Az üzemanyagnyomás mérése jelentene sokat, mert akkor a pumpa esetleges nyomáshibáját azonnal kizárhatnánk. A rendszer második problémás eleme maga az injektor szelep. Ennek tisztítása megosztja a szakembereket és a gyártókat is, van aki javasolja, van aki tiltja.

Én azt mondom, hogy egy ultrahangos tisztítást megér, hátha megjavul. Egyesek a kopott, beverődött injektor tisztítását azért nem javasolják, mert akár tiszta lesz, akár nem, a befecskendezési kép nem lesz megfelelő, csak a csere segít. Ebben az esetben először benzinnyomást kellene mérni, majd injektor szelepet ellenőrizni, esetleg tisztítani.

Nem szabad azonban kizárni egyéb, a gyújtást blokkoló dolgokat sem, mint oldaltámasz kapcsoló, kuplung kapcsoló, esetleg vészleállító (kill switch).

Üdv.

Motordoktor

Gyengül és rángat a Suzukim

2015. június 25., 06:56 Módosítva: 2015.06.26 10:27
16

Szia Doki!

A problémám a következő: a motoromban kb. 63 ezer kilométer van, és azt vettem észre, hogy kb. 5-5500-as fordulatnál magas hangú rezgést vagy ciripelést hallani. Hasonló hang, mint amikor a turbó lefújó szelepét hallani. A másik pedig egy kattogó-kopógó hang, amit akkor hallani, amikor gyorsításnál erősebben húzom a gázt. Az egyik ismerős szerint lehet, hogy a hajtókar csapágy okozza ezt. Erről a problémáról még sehol sem olvastam ezzel a típussal kapcsolatban. Olajcsere mindig be volt tartva, a motor 10 éves és az enyém volt végig. Mi a véleményed? Előre is köszönöm a választ!

Szilárd

Kedves Szilárd!

Nem könnyű a helyzetem, amikor hangutánzó szavakkal leírt zaj alapján kell egy meghibásodást diagnosztizálnom. Tippelgetni nem akarok, azonban a hajtókar csapágyasságnak már jele van alapjáraton is, sőt általában akkor hallani jobban, nem pedig fordulaton. Teljesen üzemmeleg motornál, ha alapjáraton, amikor alacsony az olajnyomás, csendben és szépen jár a motor, akkor a hajtókarosság szinte kizárható.

Valóban nem jellemző a hajtókar csapágy meghibásodás a típusra, szerintem nem is az a probléma. Én elvinném egy tapasztaltabb szervizbe, ahol ismerik a típust és nincs kizárva, hogy tudni fogják mi okozza a hangokat. Számos dolog lehet, nem kell azonnal az egyik legrosszabbra gondolni.

Üdv.

Motordoktor

Estem, azóta beragad a váltó

2015. június 22., 16:52 Módosítva: 2015.06.23 06:28
17

 Egy Yamaha XT660R típusú motorom van. A minap estem vele (füvön, úgy 50-nel), a váltó kar meg karcolta a blokk oldalát, azóta javítottam, mostmár nem ér neki semminek. A baj ott kezdődik, hogy kigyorsításnál néha beragad hármasból négyesbe. Amikor beragadt kicsit kuplungolok, aztán működik megint, ahogy kell. Nem tudom mitévő legyek, kérlek hogy láss el egy jó tanáccsal, gondolattal!

 

Kedves Levélíró!

Ez egy nehéz kérdés, mert számos oka lehet a váltó akadásának. Akár az is, hogy a blokkból, az alsóbb részekről a bukás, eldőlés következtében kopadékok, kosz került a kapcsolóhengerre, és ott a kapcsolóvillák görgőit akasztja a hornyokban. Ez esetleg magától meg is javulhat, illetve egy olajcsere, esetleg motoröblítő adalékkal sokat segíthet.

További probléma lehet, hogy a váltókar kapott egy tengely irányú ütést, így vagy deformálódott belül valami, vagy csak a hézagolása ment el, és ez okozza a nehezen működést. Ehhez azonban sajnos már megbontás szükséges, ráadásul általában nem is kicsi. Nyilván az olajcserével kell kezdeni.

Üdv.

Motordoktor

Tévhitek az olajszintről

2015. június 18., 13:02 Módosítva: 2015.06.19 10:26
43

Tisztelt Doki!

Honda Hornet tulajdonosa lettem, és rögtön vásárlás után lecseréltem a motorolajat, és mint az autóknál a nívópálca két jelzése közé (inkább a felsőhöz közelebb) állítottam be az olajszintet. Itt jönne a kérdésem, hogy az ellenőrzést függőleges motor állásnál vagy az oldaltámaszt leállítva kell elvégezni? Letámasztva az alsó jelnél van a szint, függőleges állásnál pedig a felső szint közelében! Még azt szeretném megkérdezni, hogy a nívópálcát be kell csavarni, vagy pedig csak be kell helyezni az ellenőrzéshez?

Hamstorf

Kedves Hamstorf!

Az olajszint ellenőrzésnél minden esetben a motor gyártójának az utasításait kell követni, pontosan meghatározzák, hogy mikor, milyen helyzetben kell a szintet ellenőrizni akár nívópálcával, akár olajablakkal ellátott motorblokkról beszélünk. Ha ezt nem tudjuk, mert nincs meg a kezelési könyvünk, akkor a nagy általánosság az, hogy függőleges helyzetben, vízszintes talajon kell ellenőrizni, soha nem oldaltámaszon. A nívópálcát, ami általában az olajbetöltő kupakja is, pedig be kell nyomni, vagy be kell csavarni teljesen.

Sokan nem tudják, sőt rosszul gondolják, hogy ha a motorba több olajat töltenek, esetleg még a nívópálca maximum jelzésén is túltöltik akkor a motornak jobb lesz a kenése, esetleg a hűtése. Ez utóbbi, a hűtése biztosan rosszabb lesz, hiszen a nagyobb mennyiségű olaj is eléri egyszer az üzemi hőfokot és a nagyobb mennyiség miatt adott helyeken nagyobb tömegben van jelen, így hőleadó képessége rosszabb. Ez mérésekkel igazolt. A szóróolajozással kent részek pedig azonos mennyiségű olajat kapnak a maximum és a minimum közelében is, tehát a helyes olajszint leginkább a két jel között van.

Üdv.

Motordoktor

Benzint piszkít maga alá a legendásan megbízható motor

2015. június 11., 17:08 Módosítva: 2015.06.12 11:52
1

Sziasztok!

Van egy 1990-es Honda Transalpom, és folyamatosan csöpög a benzin a karburátorból. Hiába szedtük szét, néztük át, cseréltük ki benne az összes (!) tömítést, gumigyűrűt, a hiba továbbra is fenn áll, a motor bal oldalán áll a kis tócsa. A csöveket átnéztük, bár nem volt sehol repedés, többet ki is cseréltünk, de semmi. Megoldható valahogyan, hogy ne kelljen komplett új karburátort vennem?

Üdv:

Fecó

Ezen a környéken keresd a gondot
Ezen a környéken keresd a gondot

Kedves Fecó!

Bár ezernyi oka lehet a jelenségnek, szinte egészen biztos vagyok, hogy a benzicsap membránja adta meg magát, és nem a karburátorból folyik a benzined. A benzincsövek cseréje és a karburátor felújítása nem volt kidobott pénz, egy ilyen idős motornál már valószínűleg szükséges lett volna amúgy is.

A benzincsap sajnon nem olcsó, létezik belőle gyári új, bontott és utángyártott is, nagyjából 20-30 ezer forint közötti összegre számíts.

Üdv:

Motordoktor

Szaggat a fék, hiába cseréltem

2015. június 8., 15:22 Módosítva: 2015.06.09 15:01
16

Sziasztok!

Egy Suzuki GSX-R600 K2-esem van. Fékezéskor, amikor már majdnem megállok, tehát kis tempónál szaggatva fog az első fék. A szerelőm azt mondta, üt a tárcsa. Ki lett cserélve, de ugyanaz a helyzet, csak kisebb mértékben. Szerintetek mi lehet a baj?

Üdv:

Ádám

Kedves Ádám!

Ha a tárcsa üt, akkor nagy sebességnél is üt, nem csak kis tempónál, legfeljebb a frekvenciája más, kevésbé zavaró. Sajnos a leveledből nem derül ki, hogy gyári, utángyártott esetleg bontott tárcsát vettél – az utóbbi kettőnél simán előfordulhat, hogy azok is ütnek. Ilyenkor a tárcsa felszabályozása segíthet, valamint ellenőrizném a betétek állapotát, illetve a féknyerget is kipucolnám – elképzelhető, hogy a karmantyúk szorulását érzed.

Üdv:

Motordoktor

Öreg motorba csak ásványit?

2015. május 21., 17:41 Módosítva: 2015.05.22 10:40
662

Kedves Motordoktor!

Örök dilemma és vitaalap a társaságunkban a következő: Pannonia T5-be tegyek olcsó olajat (pl. Hunoil Mix 2T) 1:25-be keverve (régen is így futottak), vagy jobb teljesítményszintű szintetikus olajat hígabbra keverve?

Köszönettel:

Kissb

Kedves Kissb!

Hiába van a rosszabb minőségű olcsó olaj dúsabbra keverve, attól kenési tulajdonságai nem közelítik meg a korszerű szintetikus 2T olajak fizikai és kémiai tulajdonságát. A túl dússal csak tele lesz a kipufogó, leragadnak a gyűrűk, kiváltképpen a felső, ami már kap annyi hőt, hogy jól kokszosodjon. Ez az egyik fele a dolognak, a másik pedig sajnos az, hogy a korszerű, jó kenési tulajdonságú olajat sem lehet a mai motoroknak megfelelően akár 1:150-es arányban keverni, mert a motor konstrukciója, keverék áramlási viszonyai ezt nem teszik lehetővé.

Saját tapasztalatom az, hogy a korszerű szintetikus olajat nagyjából 40%-kal lehet hígabbra keverni, tehát 1:40-es keverékkel még tartósan és nagyobb melegedés nélkül jár, ha lehet ilyet mondani a melegedésre hajlamos Pannóniákról. Az biztos, hogy a Babettámat (gyári ajánlás 1:30) kísérleti jelleggel évek óta 1:100-zal hajtom szintetikus olajjal, és teljesen hibátlan, még az olaj sem folyik a kipufogóból. Ezt azonban nem javasolnám senkinek, de jó bizonyíték arra, hogy nem igaz, amit sokan szajkóznak, hogy öreg 2T motorba csak ásványi olaj a jó.

Üdv.

Motordoktor

Szerelés után ment el a szelephézag?

2015. május 9., 12:23 Módosítva: 2015.05.10 08:48
14

Kedves Motordoki!

Egy 2004-es KTM LC4 640 Supermoto Prestige motorom van. Az utóbbi időbe előjött pár probléma a gépezetnél, most van túl egy vezérműtengely cserén ( automata dekompresszor miatt ) és most hogy le lett cserélve, hangosabbnak hallom a szelepeket. Ez ilyenkor természetes? Vagy érdemes lesz rá odafigyelnem?

Megtisztelő válaszod előre is köszönöm!

Motoros üdvözlettel:

Tamás

Kedves Tamás!

A vezérműtengely csere magával kell hordja a szelephézag állítást is, hiszen pont ez az egyik alkatrész, aminek helyzete és állapota meghatározza a hézagot. Ez is lehet okozója a nagyobb szelephangnak, továbbá az is, hogy egy másik, még hozzá nem kopott alkatrész került bele és ezen futnak a himbák görgői. Ez viszont később csendesedni fog.

Nem szeretnék semmi konkrétumot írni, mert nem hallom a zajt, a kopogást, az is lehet, hogy egyszerűen elnézték a szelephézagokat, vagy direkt kicsit nagyobbra vették.

Üdv.

Motordoktor

Fejreállt a Hornet, azóta nem indul

2015. május 5., 16:08 Módosítva: 2015.05.06 16:42
28

Hello Doki!

Van nekem egy Honda Hornet 600-am (2006-os), minap kicsit kicsúsztam egy kanyarban és felborult a moci fejtetőre!

Azóta nem tudom elinditani, hajt rendesen és éppen hogy csak nem akar beindulni! Próbáltuk már betolni, feltöltöttem az aksit is csutkára, de valamiért nagyon megmakacsolta magát! Környéken a szerelők hetekre, hónapokra be vannak táblázva, és lehet, hogy fél órás munka lenne az egész, ezért elhatároztam hogy nekem kell megoldanom! Nem vagyok egy nagy gépész, ezért kérném a segitséged hogy mivel tudnék még próbálkozni!

Üdv: Zsolti

Kedves Zsolti!

Először azt kellene eldönteni, hogy van-e szikra. Ha nincs, akkor valami megsérült, vagy szétcsúszott, meg kell javítani. Ha pedig van szikra, akkor megnézni, hogy a benzin bejut-e a karburátorokba, illetve benzinesek-e a gyertyák hosszabb indítózás után. Az utolsó dolog pedig, ha mindez rendben van, lehetséges, hogy a fejen álláskor annyi olaj jutott az égéstérbe, hogy a gyertyák nem alkalmasak a keverék begyújtására, azaz beköpte a gyertyákat. Ekkor is a gyertya tisztítás vagy csere a megoldás... úgyhogy jobban belegondolva ezzel kell kezdeni, kivenni a gyertyákat, benzinesek-e, adnak-e szikrát és gyertya nélkül indítózni 8-10 másodpercet.

Ha pedig beindulás után hosszan füstöl, nem kell megijedni, ilyenkor ez elfogadható. Körülbelül 10 perc után meg kell teljesen szűnni a füstnek.

Üdv.

Motordoktor

Már nem létezik az olaj, amit a szervizkönyv ajánl

2015. február 10., 09:16 Módosítva: 2015.02.11 10:38
20

Tisztelt Motordoktor!
Egy 1996-os kiadású Yamaha XJ900S típusú túramotorom van. Sajnos fogalmam sincs, hogy az előző tulaj milyen olajat használt benne, de le szeretném cserélni. A márka szervizkönyve SAE20W40 type SE olajat ajánl a blokkba. Én a Motult preferálom, de nem találtam a termékeik közt ilyen olajat. Létezik-e más komoly olajtermék amit érdemes beletölteni, vagy van a Motultól más típus, amit beleönthetek?

Köszönöm válaszát, tisztelettel,
Sándor

Kedves Sándor!
Nem ismerem a Motul termékpalettáját, de elképzelhető, hogy ilyen alacsony teljesítményszintű (API SE) ásványi olajuk már nincs is egyáltalán. Ezek a 90-es évek japán motorjai jellemzően nagyon alacsony minőségű olajat kérnek, szinte nem tud az ember mellényúlni, akármit is emel le a polcról, aminek a viszkozitása megfelelő.

Az összes gyártó részszintetikus olaja jó ebbe a motorba SAE 10W40-es viszkozitással, aminek a hidegoldali viszkozitása ugyan kicsit kisebb, de legalább könnyebben indul, jobban forgat az indítómotor. Még azt javasolnám, hogy ne API SE, azaz autóba való olajat tegyél bele, hanem JASO MA specifikációjút, ami az öregebb kuplunghoz sokkal jobb lesz. SAE 10W40 olajat a Motulnál is találsz, de más gyártónál is bőséges a kínálat.

Üdv.
Motordoktor

A magasított szélvédő még rosszabb, mint az eredeti

2015. február 5., 15:45 Módosítva: 2015.02.06 12:36
14

Meg kell érteni a jelenséget, hogy tudjuk, nem mindig a nagyobb a jobb.

Beráz a kormány nagy sebességnél

2015. február 3., 09:55 Módosítva: 2015.02.04 12:50
24

Nagy tempónál már annyira, hogy én is homályosan látok. Mi lehet gond?

Hogyan legyek jó gazdája robogómnak?

2015. január 28., 17:10 Módosítva: 2015.01.29 13:03
22

Tisztelt Totalbike!

Napokban vásároltam egy Aprilia SR 150 2T robogót. Nem volt még ilyen fajta motorom, a kérdésem az lenne mire érdemes oda figyelni, illetve mire érzékeny ez a fajta (olaj, stb.)?

Válaszát előre köszönöm!
Bodnar

Kedves Bodnar!

Az SR 150 különolajozású, így fontos, hogy 500 km-enként ellenőrizd, hogy megfelelő mennyiség legyen a tartályban. A kétféle Agip 2T Scooter olaj közül a drágább, szintetikus kenőanyag ajánlott hozzá – a nagy teljesítmény és a nicasilos henger miatt indokolt.

Mivel nem tudhatod, hogy az előző tulajdonos mennyire hanyagolta el a robogót, érdemes egyből egy nagy szervizzel kezdeni. A fékbetétek ellenőrzése és az összes folyadék cseréje alap ilyenkor, ajánlott még a karburátor tisztítása és beállítása is. Tanácsos ezzel megbízni egy hozzáértő szervizt, ahol mindent pontosan átnéznek és felmérik a hajtás állapotát is – ez elsőre lehet, hogy nagy összeg lesz, de a későbbi biztos üzem egyik alapfeltétele.

Ha a robogó már rendben van, már csak a kötelező karbantartásokat kell betartanod. 4000 kilométerenként ki kell takarítani a légszűrőt, ellenőrizni a kormánycsapágyat, cserélni a gyertyát és a hajtásolajat. A blokkot érdemes 12 000 kilométerenként széthúzni, és ellenőrizni a henger és a dugattyú állapotát, illetve cserélni a dugattyúgyűrűt. A gyári hajtásszíj 30 000 kilométerre méretezett, de az esetek kilencven százalékában (rossz nyelvek szerint 99,9% a pontos szám) az ügyfelek az olcsóbb utángyártottat választják, amiknél már akkor tapsolni kell, ha 12 000 kilométert kibírtak. Ezzel együtt  érdemes ellenőrizni a görgőket is, szükség esetén pedig cserélni a kopottakat.

Üdv. Totalbike

Árokba hajt, ha nem fogom a kormányt

2015. január 10., 13:28 Módosítva: 2015.01.12 06:46
41

Törve nem volt, teleszkópszárak rendben, mégis erősen jobbra húz a motor. Mi lehet a gond?