Kipufogó menet nélkül

2002.08.22. 11:01
Másik problémám, ugyancsak a kipufogóval, hogy ha éppen nem fúj ki, és nem is akar leesni a csonk, akkor a dob és a csonk folyamatosan csúszik szét, hangosodik a motor, de itt inkább az új kipufogó leesésének ténye feszélyez. A csavart már nem tudom jobban összehúzni.
 
   
   

Üdvözletem a kedves motordoktornak. Próbálom rövidre fogni a problémám ismertetését. Van egy ETZ 125-ösöm, de én már 150-es hengerrel vettem. Ami nem is baj, mert a felújítás után lett is erő benne rendesen. Mostanra, mire a motoron már szinte minden létező hiba jelentkezett és javítva is lett, csak egyetlen problémám maradt. A henger és a csonk között kifúj a motor. Ennek kellemetlen utóhatása, hogy a motor irdatlanul hangos. A probléma oka, hogy a hengerben a menet - amibe a hollander bele tudna kapni - szinte teljesen hiányzik.

Összesen két fordulat, amin fog is valamit, de ez kevés ahhoz, hogy rendesen meg tudjam húzni, és könnyen kilazul. A kifújás problémáját még tudtam korrigálni a hollander alatt elhelyezett azbesztzsinórral és teflonnal, de így még nehezebb volt meghúzni a hollandert, még könnyebben kilazult.

Másik problémám, ugyancsak a kipufogóval, hogy ha éppen nem fúj ki, és nem is akar leesni a csonk, akkor a dob és a csonk folyamatosan csúszik szét, hangosodik a motor, de itt inkább az új kipufogó leesésének ténye feszélyez. A csavart már nem tudom jobban összehúzni.

Ez volt a fő probléma, már csak pár apró kérdésem maradt. Tegyük fel, hogy megyek negyedikben a városban, közepes fordulaton. Gondolok egyet, és lecsutkázom. Ilyenkor a motor nem kezd egyből gyorsulni, mert a kuplung csúszik egy kicsit. Ennek mi lehet az oka? És legvégül, milyen gyertyát javasolsz ETZ 125-be és 250-be?

Kezdjük a könnyebbik végén! Gyertyák közül a 260-as Isolatort javaslom, illetve bármilyen más jó minőségű 260-as hőértékű rövidmenetes gyertyát. A kuplung megcsúszásának oka a megkopott kuplung lamella. Szerencsésebb esetben tudsz állítani a kuplungon, amennyiben ez nem vezet eredményre, akkor sajnos marad a lamellacsere. Az állítás két helyen lehetséges, egyszer közvetlenül a kuplungkarnál az állítócsavaron, illetve magán a kuplungszerkezeten is van állítási lehetőség. A lényeg, hogy a karnál mérve megfelelő holtjátéka legyen a bowdennek.(~3 mm) Ellenkező esetben megcsúszik, túl nagy holtjáték esetén, viszont előfordulhat, hogy nem emel ki.

A hengerben lévő kipufogómenet sérülése gyakori hibája az ETZ-nek. Ezen (legalább) háromféleképpen lehet segíteni.
1: Új henger vásárlása (nem a legolcsóbb megoldás, de biztos a hatás).
2: Ennek javítására szakosodott gépműhely felkeresése (06-70 216-3834).
3: Az igazán sportos megoldás. M6-os anya felhegesztése a leömlő jobb és bal oldalára, valamint 6-os furat elhelyezése a henger hűtőbordáján szintén jobb- és baloldalon. A két lyuk közötti távolságot oldalanként ki kell tölteni 1-1 erős rugóval (pl: fékpofa összehúzó). Ez megbízható és stabil rögzítést biztosít a kipufogónak. A leömlő és a kipufogó dob csatlakkozásának szétcsúszását megelőzendő cseréld ki a bilincset, valamint ellenőrizd, hogy a bilincset a blokk aljához rögzítő csavar a helyén van-e!

Írd meg emailben motordoktorunknak, milyen motorod van (márka, típus, évjárat), és mik a tünetek. Ha lehet, használj ékezeteket, és ne küldd el többször a levelet!

A választ postafordultával MOTORDOKI rovatunkban olvashatod. Természetesen csak a problémák egy része orvosolható távgyógyításos módszerrel, mindenki maga döntse el, milyen mélységig mer beletúrni a motorba.

Bizonyos esetekben nem ajánlatos házilag bogarászni, ilyenkor természetesen doktorunk is azt javasolja majd, hogy fordulj szakszervizhez.