Robogó feneketlen gyomorral

2002.09.10. 09:17

A fulladozással és a durrogással kapcsolatos diagnózis felállításához jó lenne tudni két dolgot:
1. Milyen színű a gyújtógyertya?
2. A kipufogóba, vagy a porlasztóba durrog a motor?

Ezen információk nélkül a fulladozásra maximum Diaphilint tudnék felírni.

 
   
   

Két gondom is van két különböző motorral. Az egyik egy Honda DJ-1-es kis robogó, a másik egy Simson. Kezdjük a robogóval. A robogót most augusztus elején vettem egy használt kereskedésben.Jó állapotban van esztétikailag, motorikusan is nagyjából. Javára írhatjuk, hogy szerintem nagyon jól gyorsul, mások is dicsérték ezért, de 50km/h-ás végsebességével nem vagyok jóban. A másik nagy gondja, hogy nagyon sokat eszik, kb. 6 liter százon. A harmadik gond pedig az lenne, hogy ha megyek vele egy hosszabb úton 50-nel, egyszer csak elkezd fulladni, néhány gázhúzásra magához tér, de aztán meg durrog (45-nél pl nem csinálja). Ezt még akkor is szokta, ha lassítok. Amikor már majdnem megáll, egy kisseb gázfröccsel vissza lehet hozni, de utána rögtön durrog egyet-kettőt, vagy többet.

A tankot már kimostam, mert arra gyanakodtam, hogy valami vizet, vagy valami koszt beszív, de azóta még nem volt alkalmam hosszabb úton kipróbálni. Ha tudsz, segíts!

Van még a Simson. Ez a motor nem az enyém, de elég sokat szereltük a gazdájával, amikor megcsináltuk ment egy keveset aztán megint semmi. Egyik gondja az volt, hogy nincs alapjárat, ezt még tetőzte az, hogy a berúgókarral nem lehet beindítani, csak tolással. Először arra gondoltunk csúszik a berúgókar, de aztán elvetettük, mert ilyen gond nem volt. Következő a gyújtás volt. Próbáltuk beállítani, nem nagy sikerrel, mert akár a felső holtpont felé, vagy az alsó felé állítottam nem volt gyújtás. Valahol közép tájt akadt úgyhogy annál maradtunk. Mivel a tank állandóan rozsdás volt, és a karburátor ettől mindig eldugult, azt leszedtük, kivertük belőle a rozsdát, aztán kimostuk petróval.

Miközben száradt szétszedtük a karburátort. Kitisztítottuk, kicseréltük a tömítéseket, a tűszelepet kiegyengettük, az úszót beállítottuk. A gyertyát kicseréltük. Ezután összeraktuk és tettünk bele benzint. Néhány rúgás után beindult (ami a srác szerint csodának számított, mert amióta az övé még egyszer sem indult rúgásra, de állítólag előtte sem) aztán meg is állt. Ezután már tolásra sem indult. Nem tudom, mit tehetnék a motorokkal, elég problémásak. Remélem, tudsz segíteni.

 
   
   

Kezdjük a Simsonnal. Úgy látom, itt komplex problémával állunk szemben, porlasztó, gyújtás, stb. Elsőként javaslom a gyújtás rendbetételét. Ellenőrizd a megszakító állapotát, amennyiben be van égve, csiszolóvászonnal távolítsd el a lerakódott salakot, majd állítsd a megszakítóhézagot 0,3 mm-re! Ezután állítsd be az előgyújtást 1,7 mm-re, tegyél egy új gyertyát a motorba, és ezzel - feltételezve, hogy a kondenzátor állapota kielégítő - a gyújtás kész is.

Következhet a porlasztó. Mivel az általad leírt porlasztótisztítás alkalmával úszó egyengetés történt, ezért elsőként javasolnám a benzinszint ellenőrzését. Ez úgy történik, hogy óvatosan leszereled a porlasztó úszóházát, anélkül, hogy a benzin kiömlene belőle. Ezután felülről belenézve látni fogsz egy öntött élt, ez jelzi a helyes üzemanyagszintet. Amennyiben ettől eltérő a szint, az úszó dobjainak hajlítgatásával tudsz korrigálni rajta.

Ellenőrizned kell a hidegindító rendszert! Mozog-e rendesen a dugattyú, a rugó vissza nyomja-e alaphelyzetbe, és hogy nem hiányzik-e a dugattyú aljáról a gumitömítés? Ha ez kész, rátérhetünk a shubertűre, ezt középhelyzetbe kell állítani, a levegőcsavart pedig teljesen betekerni, majd 1,5-2 teljes fordulatot ki. Egy gyors levegőszűrő tisztítás, és jöhet az indítás. Amennyiben rúgásra indul a motor, akkor nincs más hátra, mint a porlasztó finombeállítása. Ehhez segítséget nyújthat a már sokat emlegetett gyertyaszín teszt. Amennyiben ezek után sem hajlandó rúgásra indulni, akkor jöhet a kompresszió mérés, illetve a főtengelyszimmeringek cseréje.

Robogó. Nos, a 6 literes fogyasztás tényleg sok egy 50 cm3-es széria robogó esetében. Maximum 3-3,5 litert találnék indokoltnak Tudni kell, hogy a fogyasztást nagyban befolyásolja a motor állapota, beállítása és használatának milyensége. A fulladozással és a durrogással kapcsolatos diagnózis felállításához jó lenne tudni két dolgot:
1. Milyen színű a gyújtógyertya?
2. A kipufogóba, vagy a porlasztóba durrog a motor?

Ezen információk nélkül a fulladozásra maximum Diaphilint tudnék felírni. Sejtésem szerint alacsony az úszószint, vagy valamilyen dugulás (csap, benzinvezeték, tűszelep) miatt kiürül a porlasztó a tartósan nagy gázzal történő haladás alatt, ezért reagál így a motor. Amikor visszaengeded a gázt, akkor tud pótlódni az üzemanyag, és néhány porlasztó puffanás után újra halad a motor. Ennek persze ellentmond a 6 literes fogyasztás, mely viszont inkább arra utal, hogy sokat kap a motor. Ellenőrizd nem szivárog-e valahol az üzemanyag, és mindenképp tisztítsd ki a levegőszűrőt!

Olvasónk kommentje:

Annak idején nekem is sok hasonló zűröm volt a Simsonnal, amíg végre felfedeztem azt a hibát, amelyre most nem mutattatok rá: a gyújtótekercsbe az árambevezetés (primer) egy jó kinézetű forrasztással történik. Ez a forrasztás azonban leválik, de úgy, hogy csak az áramot nem vezeti de nem látható. Meg kell mozgatni a hozzávezető drórot, hogy nyilvánvaló legyen. Próbáljátok ki, szerintem ez a hiba. Csak megjegyzem, hogy nekem is úgy kezdődött, hogy miután mindent beállítottam és kitisztítottam beindult, és ment egy rövid ideig, aztán nem. A kontaktus ugyanis a műveletek során átmenetileg helyreállt.

Sok szerencsét.

Írd meg emailben motordoktorunknak, milyen motorod van (márka, típus, évjárat), és mik a tünetek. Ha lehet, használj ékezeteket, és ne küldd el többször a levelet!

A választ postafordultával MOTORDOKI rovatunkban olvashatod. Természetesen csak a problémák egy része orvosolható távgyógyításos módszerrel, mindenki maga döntse el, milyen mélységig mer beletúrni a motorba.

Bizonyos esetekben nem ajánlatos házilag bogarászni, ilyenkor természetesen doktorunk is azt javasolja majd, hogy fordulj szakszervizhez.