Nem indul a kétütemű

2002.03.28. 09:46

Egy egyhengeres kétütemű 200 ccm-es Suzuki Wolfom van, ami már elég régóta gyengélkedik. Korábban más problémával kerestelek már, amire "Az egyhengeres farkas" címmel válaszoltál is.

 
   
   

Sajnos én a motorosok azon táborába tartozom, akik egyáltalán nem értenek a szereléshez. Viszont kitartóan próbálkozom azzal, hogy magam járjak a problémák végére, azért fordulok ismét hozzád. A gond tehát a következő: a motor időnként egyszerűen nem indul önindítóval, és ilyenkor betolni sem lehet. A jelenség mindig első indításkor jelentkezik, ezért vagy a párára gyanakodtam, vagy a hidegre. Ezt igazán azóta sem tudom eldönteni, mivel melegebb reggeleken is előfordult már, hogy nem akart beindulni, viszont amikor kint állt fél napot a szakadó esőben akkor meg pöccre beindult. Ezzel szemben volt már olyan is, hogy mosás után nem ment. Ilyenkor kitoltam a napra, és kb. fél óra után (ennyi kellett az akksi feltöltéséhez) gyönyörűen el tudtam indítani.

Egy barátom a következő dolgot mondta: az égéshez levegő kell, benzin és szikra. Mivel ez nekem is rémlett még középiskolából, én is utánanéztem ezeknek. Az önindító fogatja a motort, és ha elég kitartó vagyok, akkor egy idő után benzincseppek is megjelennek a kipufogón. (ebből azt gondoltam, hogy benzint biztosan kap.) Ezen felül mire odáig eljutottam, hogy a gyertyát ki tudtam szedni, adott szikrát. Egyszer a légszűrőt is leszedtem, de az sem segített, tehát szerintem levegőt is kap. A biztonság kedvéért a karburátort is kitisztítottam, de nem igazán találtam benne koszt.

Egyelőre itt tartok: itt a tavasz, a gép pedig nem indul. Tudnál tanácsot adni, hogy mit tegyek? Ha szerinted is az elektromos rendszer testel le valahol, tudnál segíteni, hol keressek hozzá bekötési útmutatót? (Pont úgy jártam vele, ahogyan az UFO-s cikkben írtad).

 
   
   

Egy momentumot hiányoltam leveledből, mivel azt írtad néha első indításnál nem indul sem önindítóval, sem tolásra. Segíthetne a probléma megoldásában az információ, hogy utána mégis minek a hatására hajlandó elindulni a motor. Gyertyacsere, benzin csöpögtetése a hengerbe, nagy sebességgel történő vontatás, vagy esetleg testi fenyítés kilátásba helyezése, stb. Azért megpróbálok a rendelkezésre álló információk alapján adni, számodra használható tanácsot.

A barátod felsorolásához hozzátenném még a nyomás (kompresszió) fogalmát, mint a belsőégésű motorokban létrejövő égés egyik feltételét. Ez egy nagyon fontos, ugyanakkor viszonylag könnyen mérhető összetevője az égési folyamatnak. Mindenképp érdemes elvégezni egy kompressziómérést a motoron, ezáltal képet kapsz motorod hengerében uralkodó állapotokról. Amennyiben a kapott érték 8 alatt van, érdemes nekikezdeni a motorgenerálnak, ha 10-12, vagy még több, akkor kizártunk egy lehetséges hibaforrást és megnyugodhatunk motorunk állapota felöl.

 
   
   

Legalábbis részben, ugyanis említenék még egy lehetséges felelőst, mely kapcsolódik a nyomás tényezőhöz, ez pedig a főtengelyszimmering. Mivel a kipufogó végén csöpög a benzin tartós indítózásnál, ezért a benzinhiányt kizárhatjuk. Nagy valószínűséggel levegőt is kap a motor, illetve pontosítva nem valószínű, hogy egyáltalán ne kapna levegőt. Amennyiben kevés levegőt kap, akkor ez a hidegindításnál még pozitívan is hatna, mivel ez által még dúsabb keverék áramolna a motorba. Ezt úgy tudod legegyszerűbben ellenőrizni, hogy a hideg motor indításánál nemhogy nem használsz szivatót, hanem még a gázt is ráhúzod. Ha ilyen feltételek mellett könnyen indul a motor, akkor fennáll a sok benzin-kevés levegő esete.

 
   
   

A mosás utáni félórás szárítkozási idő alatt nagyjából elpárolog a víz a kényes helyekről, ahova egy vadabb slagozás alkalmával elkerülhetetlenül befolyik. Ilyen lehet a légszűrőház, a gyertya- gyertyapipa- gyújtókábel és környéke. Lassan elérkezünk a gyújtásrendszerhez, mely esetünkben ugyancsak felelős lehet a történtekért. Szikra ugye van. Kiszedett állapotban, de nem biztos, hogy van a hengerben is. Ez a nyomás alatt nem ad szikrát állapot. Ezért érdemes nem csak a szikrát ellenőrizni, hanem miután meggyőződtünk, hogy van szikra kipróbálni egy másik gyertyával is a motort. Lehet hibás a gyertyapipa, valamint a gyújtókábel is. Kellő műszerezettség hiányában csak a cserélgetős teszteléses módszer marad ezek ellenőrzésére és kiszűrésére.

 
   
   

Amennyiben a fentebb említett vizsgálatok és beavatkozások nem segítenek, akkor a letesteléssel kapcsolatos gyanú beigazolására, vagy cáfolására érdemes felkérni egy villamossági szakember t, ezzel sok időt és fejtörést spórolhatsz meg. (Ha csak nem vagy te magad is az.)

Írd meg emailben motordoktorunknak, milyen motorod van (márka, típus, évjárat), és mik a tünetek. Ha lehet, használj ékezeteket, és ne küldd el többször a levelet!

A választ postafordultával MOTORDOKI rovatunkban olvashatod. Természetesen csak a problémák egy része orvosolható távgyógyításos módszerrel, mindenki maga döntse el, milyen mélységig mer beletúrni a motorba.

Bizonyos esetekben nem ajánlatos házilag bogarászni, ilyenkor természetesen doktorunk is azt javasolja majd, hogy fordulj szakszervizhez.