Simson kipufogó nélkül

2006.02.07. 10:01

Jól jönne egy kis segítség kipufogó ügyben! Nekem van egy Simson S51-esem, és mindenképp valahogy házilag akarnám átalakítani teljesítmény és hang szempontjából. (De semmiképp nem viszem szervizbe és sehova már.)

Múltkor csináltam a kipufogó-felfogatót a mocira, ugyanis az ugratásnál letépte a menetet. Gondoltam, ráteszem csak a csonkot, hogy milyen hangja lesz. Beindítottam, és nagyon megtetszett a hangja (mint egy krosszmocié), igaz picit nagy volt, ezért is gondoltam, teszek valami tompítást a csonkvégére.(Pl: egy jóval kisebb csövet üveggyapottal körbetömve feszesen). Na és legfőképpen az lenne a kérdésem, hogyan tudnám megoldani, hogy a mocimnak nagy hangja legyen, és ne veszítsen az erejéből. Azért választottam a házi tuningot, mert nem kell érte sokat fizetni. A másik, hogy mi lesz a baja, ha csak simán a csonkot rakom fel?

Az elgondolásod jó, csak a kivitelezésen kellene egy kicsit csiszolni. A probléma ott gyökeredzik, hogy a kétütemű motor lelke a kipufogó, de nevezhetném rezonátordobnak is, ez az elnevezés elárulja a lényeget.

Szóval egy igazi kétütemű kipufogó jórészt eltérő méretű lemezkúpokból áll, ami a motor öblítésének paramétereit szabályozza, ezáltal a motor teljesítményét. Esetedben azt gondolom, kellene nézni a neten valami használt vagy bontott rezócsövet, mert ez a legolcsóbb, nem utolsó sorban a leggyorsabb megoldás! Létezik ugyan egy olyan számítógépes program, amivel lehet tervezni rezonátordobot, de ez a választás nagyon költséges, a Simson esetébe talán feleslege is.

Kérdéseidre válaszolva, nem szerencsés az egyenes cső, mert mindenképpen teljesítmény csökkenést okoz. Nem elhanyagolható az sem, hogy a kipufogó nélkül a motor hőleadása csökken, így a kopó alkatrészek (henger, dugattyú) élettartama ezzel arányosan rohamosan csökken.

A legfontosabb még is az, hogy ha kipufogó nélkül motorozol, halláskárosult leszel, ami sajnos visszafordíthatatlan. Ha mindenáron hangos motort szeretnél, és ezt nagyon olcsón akarod, szerezz egy gyári dobot, (a magyar utángyártott nem alkalmas). A hátsó összefogó-bilincsnél bontsd ketté a dobot. A hátsó részében találsz egy henger alakú hangtompító furulyát, ezt könnyedén eltávolíthatod anélkül, hogy komolyabb kárt tennél a motorban, némi hangzavar azonban garantálható.

Ha elfogadsz egy tanácsot, én a köbcenti tuning híve vagyok, ezért ha teheted, próbálj vásárolni egy 70 köbcentis hengert, sajnos ez némi gépmunkával jár, de az eredmény kárpótolna a nagyobb beavatkozásért.

Jó motorozást!

Írd meg emailben motordoktorunknak, milyen motorod van (márka, típus, évjárat), és mik a tünetek. Ha lehet, használj ékezeteket, és ne küldd el többször a levelet!

A választ postafordultával MOTORDOKI rovatunkban olvashatod. Természetesen csak a problémák egy része orvosolható távgyógyításos módszerrel, mindenki maga döntse el, milyen mélységig mer beletúrni a motorba.

Bizonyos esetekben nem ajánlatos házilag bogarászni, ilyenkor természetesen doktorunk is azt javasolja majd, hogy fordulj szakszervizhez.