no

Mindennapos gyertyaégetés

2007.12.20. 09:52

Sziasztok!

Van egy 400-as, 16 szelepes, változó szelepvezérlésű Banditom. Meleg időben minden rendben van vele (kis gázzal, szívató nélkül indul), de amint megjönnek a hidegebb idők, egyre nehezebb elindítani. Ha ráhúzom a szivatót, (egész, fél - szinte mindegy) elindul ugyan, de lefullad indítás után pár másodperccel, következő indításra pedig már megszívja magát a motor - és jöhet a párom kedvenc játéka, a gyertyakiégetősdi. Próbáltuk második indításra szivató nélkül, csak gázzal, illetve bármiféle kombinációját a gáznak és szivatónak, de nem sok sikerrel. Tavaly télen elég sokat motoroztunk, de nem volt ilyen problémám.

Van ötletetek? Még annyi, hogy a gyertya inkább fekete, mint barna :-((

Köszi a segítséget
Bea

Kedves Bea!

Ezek a nagy fordulatú, általában japán belpiacos 250 és 400-as négyhengeresek nagyon érzékenyek a karburátor beállításaira, valamint a karbi jegesedésére is. Ez a jegesedés nem szükségszerűen nulla fok alatt következik be, hanem már magasabb külső hőmérsékletnél, a benzin párolgása (karburációja) miatt is előfordul. Függetlenül attól, hogy a motor a küzdés után általában beköpött gyertyával végzi, általában az a probléma, hogy a motor nagyon szegényre van karburálva, valamint a szívató ráhúzása után sem képes gyúlékony benzin-levegő keveréket előállítani, hanem egyszerűen leköpi a gyertyát.
Én azt javasolom, hogy az alapjárati fúvókát (angolul idle jet), ha van valami netről szedett leírásod, cseréld egy lépcsővel nagyobbra és úgy próbáld, nem elfeledve, hogy nyáron, a meleg közeledtével általában vissza kell tenni a kisebbet.
Megtévesztő lehet a fekete gyertyaszín, de ez itt nem a dús karburálásra utal, hanem általában a tökéletlen égésre, a kedvezőtlen üzemre.

Mesélj, mi fáj?

Írd meg emailben motordoktorunknak, milyen motorod van (márka, típus, évjárat), és mik a tünetek. Ha lehet, használj ékezeteket, és ne küldd el többször a levelet!
A választ postafordultával MOTORDOKI rovatunkban olvashatod. Természetesen csak a problémák egy része orvosolható távgyógyításos módszerrel, mindenki maga döntse el, milyen mélységig mer beletúrni a motorba.
Bizonyos esetekben nem ajánlatos házilag bogarászni, ilyenkor természetesen doktorunk is azt javasolja majd, hogy fordulj szakszervizhez.