Melegen nem indul

2001.10.18. 07:44

Kawasaki LTD 550-nel van melegindítási problémám. A gép hidegen remekül indul, de ha leállítom, és 5 percet pihen, sokat kell indítózni, mire elindul. Ha lehűl, ismét szépen indul. Először a benzinbepárolgásra gondoltam, de kiderült, mikor levettem a gyertyapipát, hogy még szikra sincs. Ha ilyenkor megtolom azonnal, pöccre indul.

Az akkut újra cseréltem, az összes létező elektromos kötést átnéztem, az önindítót szétszedtem, kitakarítottam és az áramfelvételét lemértem. (Eredmény: mindent rendben találtam, de a hiba nem szűnt meg.) Olyan, mintha indítózásnál nem jutna annyi feszkó a gyújtásnak, hogy szikra képződjön. De ez miért függ attól, hogy a motor hideg, vagy meleg? Ha ilyenkor beindul nagynehezen, akkor ezt abban a pillanatban teszi, mikor elengedtem a startgombot. Hát most segíts, ha tudsz!

 
   
   

A probléma tényleg roppant érdekes. Ahogy azt már régebbi írásaimban is említettem nem vagyok egy elektromos virtuóz, és a mostani azon kevés esetek közé tartozik, mikor végső konklúzióként azt kell majd tanácsolnom fordulj szakműhelyhez.
Természetesen ne adjuk fel ilyen könnyen, megpróbálok legalább néhány hasznos, a probléma megoldásában segítségedre lehető információt leírni.

Azt nem tartom valószínűnek, hogy ne lenne elég áram a szikra létrejöttéhez, ugyanis a gyújtásrendszernek nagyon kicsi az áramfelvétele. Gondoljunk arra, mikor már annyira gyenge az akkumulátor, hogy már nem képes megforgatni az önindítót és a visszajelző lámpák is alig pislákolnak, akkor is simán be tudjuk tolni a motort, mivel az a kevés áram is elegendő a gyújtásrendszernek a szikra létrehozásához. A mi esetünkben kell, hogy legyen elegendő áram, mivel leveledből az derül ki, az önindító forgat rendesen.

Azt is írtad, hogy akkor indul be a motor, mikor elengeded a START gombot. A START gomb fölött van általában a vészleállító kapcsoló, tehát közös házban vannak. Én azt is eltudom képzelni, hogy amikor megnyomod a START gombot, akkor valamit rövidre zársz a vészleállítónál és ezért nincs szikra. Esetleg kipróbálhatod azt, hogy meleg motornál ráadod a gyújtást, viszont nem a START gombbal indítasz, hanem egy kábellel direktben adsz áramot az akkumulátorról az indítómotornak. Amennyiben így elindul a masina, akkor a kormánykapcsolónál lehet a hibaforrás.

Az, hogy csak meleg motornál tapasztalod a jelenséget, képbe hoz egy újabb fizikai fogalmat, a hőtágulást. Például megszorul az önindító kis bronz csapágya, és ezáltal nagyon leterhelődik az indítómotor, vagy a hőtágulás következtében összeér és letestel egy vezeték vagy érintkező, stb. Nagyjából ennyit tudok segíteni így látatlanban, amennyiben ez a néhány gondolat nem visz előrébb a megoldásban, akkor marad a tisztelettétel egy villamossági szaktekintélynél.

Írd meg emailben motordoktorunknak, milyen motorod van (márka, típus, évjárat), és mik a tünetek. Ha lehet, használj ékezeteket, és ne küldd el többször a levelet!

A választ postafordultával MOTORDOKI rovatunkban olvashatod. Természetesen csak a problémák egy része orvosolható távgyógyításos módszerrel, mindenki maga döntse el, milyen mélységig mer beletúrni a motorba.

Bizonyos esetekben nem ajánlatos házilag bogarászni, ilyenkor természetesen doktorunk is azt javasolja majd, hogy fordulj szakszervizhez.