Hogy kell eladni, ha nincs vevő?

2012.11.27. 10:47

Kedves Nepperűző!

Úgy vagyok ezzel a levelezősdivel, mint egykor a tinimagazinok „doktor válaszol” rovatával, de most én vagyok az, aki aggódik, hogy teherbe eshet-e attól, hogy bevette, mert sajnos nekem sikerült, így írok és kérdezem a hülyeségeket.

Évekig spóroltam, majd megvettem a Harley-t, szerencsére hitel nélkül, zsebből, tíz év fillérb_szás után. Nagyon boldog voltam vele, sőt, a közhiedelemmel ellentben, még túráztunk is, nem csak utánfutótól látta Európát.

Sajnos családi és egészségügyi okokból eljutottam oda, hogy el kell adni, beteg lábam miatt képtelen vagyok használni, az ára meg nagyon jól jönne otthon. Hónapok óta hirdetem, szerintem jó áron (vagyis másnak jó áron, én bukok rajta), de eddig csak imbecilis barmok, szövegértésre képtelen kamaszok vagy egymilliót kínálgató nepperek estek be.

Én normálisan lefotóztam a motort, őszintén leírtam róla mindent, de semmi. Olyan, hogy valaki eljött volna kipróbálni, még nem volt. Ne értsd félre, nem siránkozni akarok, csak néhány jó tippre lennék kíváncsi – hogy kell eladni?

Üdvözlettel:

H. Zsigmond

Kedves Zsigmond,

ennél nehezebb kérdést nem tudtál volna feltenni. Eladni csak úgy lehet, ha van vevő, de az nincs. Amit mostanság keresnek az emberek, az az olcsó, városi és város környéki közlekedésre alkalmas gépecskék, 50 és 250 között.

Ugyan a közhiedelem szerint a BMW-ket és a Harley-kat mindig el lehet adni, de a válság ezt az aranyszabályt is felülírta. Akinek van pénze a presztízsmárkákra, az pont a presztízs miatt vesz újat, nulla kilométerrel, garanciával, feliratos pólóval, félmilliós, márkaazonos ruhával és sisakkal. Nekik a használt gép nem opció – pont az a vásárlói réteg tűnt el, akik a használtan is 2-4 milliós motorokat vennék.

Sokak szerint minden annyit ér, amennyit adnak érte. Jól hangzik, de nem igaz. Minden annyit ér, amennyiből pótolni tudod kiesését, értékét áttranszformálva azzá, amire szükséged van. Sajnos a jelenlegi gazdasági helyzet sokakat kényszeres, érték alatti eladásba vitt bele, így a kínálat nőtt, az árak csökkentek, de a kereslet maradt valahol a nulla környékén.

Nem akarom azt mondani, hogy vidd le az árát, gondolom ezen a tusakodáson már túl vagy. Hirdetni, hirdetni, hirdetni, idehaza és külföldön is, mindenhol, ahol csak lehet. Próbáld meg felvenni a kapcsolatot olyan kereskedésekkel, ahol készpénzért megveszik, bár, akkor biztos kevesebbet kapsz érte, mintha magánszemélyt találnál rá.

Megpróbálkozhatsz az ebay-jel is – tudok olyanokról, akik a licitálósdi végén Magyarországról tudta németekhez eladni a nagy értékű gépét. Mivel a hagyományos piaci logika évek óta felborult, nem nagyon van észérv, csak a szerencsében bízhatsz, hátha megjelenik a te embered.

Nagyon sajnálom, de semmi igazán jó ötletet nem tudok mondani, nincsen varázsige, ebben a kártyajátékba senki sem kevert a pakliba jolly jokert. Türelmet és javuló egészséget kívánok.

A Nepperűző