Kezdőnek túra vagy sporttúra motort

2017.04.18. 16:55

Tisztelt Nepperűző!

Azzal a dilemmával küzdöm, hogy most kezdtem 'A' kategóriás jogsiba, és szeretném megtalálni a legjobb kezdő motort.

Nem vagyok benne a motoros világban, de rövid keresgélés után első körben a 250-es Suzuki Banditokhoz (96 utáni) húzott a szívem. Rengeteg helyen olvastam, hogy igazán jó kezdő motor, de három tapasztalt motoros barátom is le akar beszélni róla, mondván, hogy kevés lesz, legalább 600-ast keressek. Amire használnám elsősorban rövidebb távú túrázás, főként két személlyel, jó időben munkába 5-6 km és suliba járás, ami viszont kb. 100 km hetente egyszer.

Abban kérném a segítségét, hogy kezdésnek elég lehet-e a 250 cm a maga harmincpár lóerejével? Esetleg szívesen vennék pár ajánlást 250-650 cm között kb 550 ezerig.

Előre is köszönöm a segítséget.

Üdvözlettel: Tamás

Kedves Tamás!

A túra az a műfaj, ahol a plusz köbcenti mindig jól jön. A 250-es Bandit szerintem is vékony, folyamatosan nyélen tartva, forgatva, hármakat visszaváltva nem egy nyugodt dolog, két főnek pedig egyszerűen kevés - ha nem tudsz nyugodtan előzni egy teherautót országúton, az soha nem jó. Ráadásul a Bandit se nem sport, se nem túra, pláne nem sport-túra. Hogy meglegyenek tisztán a fogalmak: a túramotor az ez, ez vagy ez, a sport-túra motor meg mondjuk ez, ez és ez.

Kawasaki ER-5
Kawasaki ER-5

Nem köbcentihez kötném a motorvásárlást, mert az egyáltalán nem mond semmit, érted, egy Yamaha BT1100 Bulldog 1100 köbcenti és 65 lóerő, míg egy Honda Hornet 600 köbcenti és 100 ló. A köbcenti önmagában nem jelent semmit.

Kezdésnek szerintem a 50-60 lóerő egy jó kiindulási pont, ennyivel már lehet országúton előzni, autópályán 130-cal utazni, városban sem veszélyesen gyors, szerpentinen pedig jól meg lehet hajtani - és ezzel jó eséllyel meg fogsz tanulni lendületből motorozni, szépen, súlytalanul folyatni a kanyarokat. 50-60 lóerő az a tartomány, amiben a kevés henger jobb, mondjuk a kettő az éppen elég.

Honda NTV650 Revere
Honda NTV650 Revere

Ha ezeket a keresési feltételeket összehúzzuk az általad ajánlott ársávval, akkor hamar kijön, hogy mi a jó bolt: Honda CB500 és Kawasaki ER-5, amik a kézenfekvő válaszok kezdő motorra, de ha nem zárod ki a túraendurókat, akkor ennyiért már van hatszázas Transalp, de ott van a rengeteg NTV650, a Transalp-rokon V2-essel, kardánhajtással, csodás hanggal és majdnem 60 lóerővel. Ezekből mostanában elég sok az eladó, biztosan találni belőle jó állapotút.

Yamaha FZS600 Fazer
Yamaha FZS600 Fazer

Ha pedig tényleg sport-túra motorra vágysz, akkor ajánlom figyelmedbe a Yamaha FZS600-at, sokat hoznak be belőle, ára alig, viszont alapvetően jó motor.

Üdv:

Nepperűző