Zöld ajándék zöld fa alá!

A pályanapozás nem volt számomra újdonság, azonban eddig csak az Euroringen és a dömsödi gokartpályán mozgattam meg a KTM LC4-et. Ezekre a helyekre ha nem is tökéletes, de azért megfelelő volt. Egy indexes fórumcsoport ajánlgatása után idén látogattam meg először a Hungaroringet. Nos, itt a supermoto teljesítménye már csak a kanyarokban felelt meg, az egyenesekben pedig mindkét tükörben azt figyeltem, hogy épp melyik oldalról esik be egy sportgép elém. Rövid időn belül beláttam, a supermoto nem gyorsasági pályára való eszköz, ha a pálya maga nem elég szűk és rövid, márpedig a Hungaroring nem ilyen.

A probléma adott volt, a megoldás a fejemben, és a gondolatot elhatározás, majd tett követte. Nem akartam sokat költeni, mert egyrészt a forrásaim sem az államkincstárból kerülnek feltöltésre, ráadásul ha nem jön be a téma gyorsasági gépen, minél kisebb buktával ki tudjak majd szállni a kalandból. Elsőnek a magyar használtmotorokat hirdető oldalakat ( www.hasznaltmotorok.hu) néztem végig. Itt azt a tanulságot szűrtem le, hogy ha viszonylag sérülésmentes (nagyon kevés ilyen sportgép létezik szerintem hazánkban) motort szeretnék, akkor arra sokat kell áldoznom, amit lehet sajnálnék eldobni a pályán. Plusz a pályamotorrá alakítás költségei is hozzáadódnak. Ha viszont már eleve átalakított pályagépet szerzek, akkor időt, energiát takarítok meg.

Eleve ilyen gépeket keresgéltem a magyar piacon, de a jó az túl drága volt az én céljaimhoz, az olcsó meg ugyan még lehet jó, de eredete meglehetősen kérdéses. Ezután kezdtem el keresgélni az Ebay internetes piactér német szekciójában. Németországban elég sok a pályagép, így a kínálat eleve nagyobb, és a német gazdák gondosak! Az Ebayen főként a német rennmotorrad, rennmaschine szavakra keresgéltem, de a motoscount24.de és a jól ismert mobile.de oldalak versenymotor szekciójába is érdemes benézni, hátha télen akad egy-két jó vétel, amire érdemes alkudozni. A versenymotoroknak általában kint sincs már meg az utcai műszaki engedélyük, kivéve a fiatalabb gépeknek.

Az Ebay-en az alkudozás ugye lentről kezdődik, nem mint a Teleki téri piacon. Szerintem, - és a licitáló robotok szerint is - a helyes taktika az, ha csak a végén tesszük meg azt az összeget automatikus licitre, amit valóban adni szeretnénk a kiszemelt motorért. Ilyenkor ne az álmaink, hanem a bankszámlánk határozzák meg azt az összeget, amelyet a vásárlásra szánunk. Elszalasztottam néhány motort, mire találtam egy nekem valót, és valamiért ez a többieknek nem kellett annyira. A kiszemelt példány egy pályára teljesen átalakított, 1996-os Kawasaki ZXR400-as lett. A rászánt összegből esetleg egy új, minőségi 50-es robogót kaptam volna itthon.

A végső ajánlat két perccel a licit vége előtt került be a rendszerbe, mert ekkor estem éppen be egy céges rendezvényről a gépem elé. A váratlanul jó áron elvitt motorhoz még levelezés útján megegyeztem az összes tartalék alkatrészre, kerékre és minden, a német tulaj garázsában fellelhető pótalkatrészre. Mint az később kiderült, erre azért volt lehetőség, mert Jan - a korábbi tulaj - épp kategóriát váltott, és már ott állt összerakva neki az Aprilia RSV Mille pályakész állapotban. Jeleztem neki, hogy először szállító járművet kell szereznem, és ezért egy kicsit várnia kell. Mégse Szentendrére kellett kiugrani érte, hiszen a Chemnitz közeli kisváros majd 800 km-es távolságra fekszik Budapesttől.

Jan szerencsére nem problémázott, még előleget sem kért, hiába ajánlottam fel neki. A vásárlás után egy hónappal vágtunk neki az útnak egy VW Transporterrel, amely ugyan nem ment túl gyorsan, viszont sokat fogyasztott, még dízelből is. A hajnali 5-ös indulás megviselt engem, meg unokatesómat is, de abban bíztunk, így aztán hamar megjárjuk. Hát ez nem egészen így lett. Rajkánál elhagyva a határt a kietlen szlovák, és cseh autópályákon haladva megállapítottuk, aki esetleg teleportálni tudná a webes vásárlása eredményét, az megcsinálná a nagy bizniszt a Földön! A Via Michelin-es itiner alapján nem sikerült eltévednünk, csak egyszer, és az is csak egy kisebb kerülőutat jelentett egy folyó (talán az Elba) partján, ahol megállapítottuk a cseh Szudéta-vidék egyáltalán nem turista csalogató és fogalmunk se volt Hitlernek minek kellett ez a szürke, ronda tájék. Bár a kastély jó volt egy magaslat tetején.

A kis faházaikban műsort adó cseh és lengyel kurvák sora mellett húztunk felfelé a Németországba átvezető szerpentinen, amelyen egykor talán német tankok dübörögtek lefelé. Az út remek, nyáron szerintem a helyi dobogókői felfutóként funkcionálhat, csak épp legalább ötször olyan hosszú, és a másik oldala is príma lefelé jövet a hegygerincről. Jan persze SMS-ekkel bombázva várt már minket, pedig elképzelésem se volt, mi a fenét siethet ilyenkor egy szász kisvárosban, amely ugyan szépen feljött az NDK-s színvonalról, de azért inkább csak az alvás lehetett a fő üzletág. Mint az később kiderült, nem sietett sehova, csak nem szerette volna, ha eltévedünk, ami csak a városban sikerült egy kicsit.