A nagytestvér árnyékában

2006.02.09. 17:06

A GSX-R 1000 sikerein felbuzdulva a Suzuki gyár mérnökei 2006-ra gyökeresen átdolgozták a kistestvér 600-ast. Az elmúlt évben háttérbe szorult 600-as géposztály mostohán tartott képviselőjét olyannyira rendbe hozták, hogy egy teljesen új sportmotor született. A küllem és a belbecs is egyaránt a kategória első helyezése felé terelgetik az új jövevényt.

Az első szembetűnő változás a külső jegyekben nyilvánul meg. A forma, a farokidom, az indexek elhelyezése mind a nagytestvér 1000-es gépet idézi, ezzel keltve komolyabb benyomást. Persze az optikai változtatás nem elegendő egy teljesen új gép létrehozásához, ezért a hangsúly a technikán van, mely fejlesztésére a gyár bőségesen szánt elég időt, pénzt.

Az integrált tervezés, - mely a váz és a többi alkatrész tervezésének összhangját jelenti - meghozta gyümölcsét, így az eddiginél kompaktabb szerkezet jött létre. Az egyik leglényegesebb elem a teljesen átdolgozott váz, mely az eddiginél merevebb lett és kevesebb helyen alkalmazták a hegesztési eljárást. Így a váznyúlvány kialakításánál présöntési technológiát alkalmaztak.

A lengőkar tengelyének átmérője kisebb lett, és növekedett a lengőkar hossza is 35 mm-rel. Ez főként versenyszerű használat során érezhető előny. Új a hátsó felfüggesztés himbarendszere és a rugóstag is. A rövidebb löketű, ezáltal kisebb hosszúságú Showa egységnek köszönhetően felszabadult hely tette lehetővé, hogy az ülés még alacsonyabbra kerüljön. A szupersport kategóriában lassan természetes, hogy a lengéscsillapító nyomó és húzó fokozatban egyaránt állítható. Az után futás 93 mm-ről 97 mm-re nőtt, és ezzel együtt változott a villaszög is 0,5 fokkal.

Az első féktárcsák átmérője 10 mm-rel lett nagyobb - pedig két éve még az állt a sajtóanyagban, hogy a radiális nyergekhez elég a kisebb átmérőjű tárcsa is - és a féknyergek mellett az első főfékhenger is radiális kialakítású lett. A hátsó féknyereg 50 grammal lett könnyebb a réginél.

A mázsálásnál kiderült, hogy a háromküllős felniké az érdem. A sok apró súlyfaragás mellett a kerekeknek köszönhető leginkább az új 600-as remek teljesítmény/tömeg aránya. A motor teljesítménye a korábbihoz képest 5%-kal nőtt és nyomatékgörbéje is kedvező irányban változott.

Az alacsonyabb és keskenyebb formának és az apróságnak tűnő, visszapillantó tükrökbe integrált irányjelzőknek köszönhetően csökkent a légellenállási tényező, amit kedvezően befolyásol továbbá az alacsonyra szerelt kipufogó, mely így az alacsonyabb súlypont eléréséhez is hozzájárul. A kedvezőbb légáramlás érdekében a légbelépőket a fejidom orrán helyezték el, ott, ahol a legnagyobb a torlónyomás. Az új tankforma jobban idomul a plexi mögé kuporodó pilótához.

A blokk kisebb és könnyebb lett, és emellett jelentős változásokon ment keresztül belső szerkezete is. Kompaktabb égéstér, hegyesebb vezérműtengely a hozzá tartozó szélesebb szelepemelőkkel és nagy szilárdságú, üreges vezérműtengelyek jellemzik. Idéntől még jobban előre billen a vázban a kedvezőbb légáramlás érdekében. Csökkentették továbbá a dugattyúk magasságát, és súrlódáscsökkentő felület-megmunkálással érték el a várhatóan hosszabb élettartamot. Átalakuláson mentek keresztül a hajtókarok, a kompresszió- és olajlehúzó-gyűrűk, a hengerfalak és maguk a hengerek, illetve a nyomáskiegyenlítő furatok, mely átalakulások a súrlódás csökkentését, a hosszú élettartamot és a kevesebb olajfogyasztást segítik elő. 16%-kal csökkentették továbbá a főtengely tehetetlenségét.

A végeredmény 1 kg-os súlycsökkenés és 500-zal magasabb percenkénti fordulat. Az új, trapéz alakú hűtő az eddiginél hatékonyabb, így jól idomul a nagyobb hőtermeléshez. A GSX-R 600 is megkapta a nagyobb testvéreknél alkalmazott SDTV befecskendezési rendszer legújabb verzióját, mely szintén a versenyszerű használatot támogatja.

A váltó szerkezete is változott, közelebb kerültek egymáshoz az áttételek, és a pontosabb visszakapcsolás érdekében itt is csúszókuplungot alkalmazott a Suzuki. Az új kialakítású kipufogórendszert katalizátorral látták el, mellyel a szigorú, Euro 3-as normáknak is megfelel a károsanyag-kibocsátás.

A 2006-os GSX-R 600-ra nem mondhatja ezek után senki, hogy a gyár némi színpaletta frissítéssel, vagy egyéb gyenge vevőcsalogató trükkökkel próbálja meg eladhatóvá tenni az elavult technikát. A rengeteg újítás és átdolgozás garantáltan sikeressé teszi a 600-as kategória új gépét, de ne feledkezzünk meg arról sem, hogy 2006-ban van új Yamaha R6-os is, és a tavalyi modellfrissítésen átesett Kawasaki ZX-6R, no és a Honda CBR600RR se számít még elavult darabnak. Izgatottan várjuk az első tesztelési lehetőséget, hogy meggyőződhessünk arról, mennyire lettek radikálisak a változások.

Műszaki adatok

Suzuki GSX-R 600 K6

Motor típusa: négyütemű, vízhűtéses, DOHC, négyhengeres
Furat x löket: 67,0 x 42,5 mm
Hengerűrtartalom: 599 köbcentiméter
Sűrítési arány: 12,5 : 1
Keverékképzés: üzemanyag-befecskendezéses, 40 mm-es szívótorok átmérő
Olajmennyiség: 3,2 liter
Gyújtás: Digitális (tranzisztoros)
Indító rendszer: elektromos
Kenés: Nedves olajteknő
Erőátvitel: hatsebességes
Primer áttétel: 1,974
Végáttétel: 2,687
Váz típusa: alumíniumöntvény hídváz
Villaszög / utánfutás: 23,8 fok / 97 mm
Felfüggesztés elöl: teleszkópos, tekercs-rugós, teljesen állítható rugó-előfeszítés és lengéscsillapítás (húzó-nyomó)
Felfüggesztés hátul: központi rugóstag, hidraulikus lengéscsillapító, tekercsrugó, teljesen állítható rugó-előfeszítés és lengéscsillapítás (húzó)
Kerékabroncs elöl: 17M/C x MT3,5, öntött alumínium-ötvözet
Kerékabroncs hátul: 17M/C x MT5,5, öntött alumínium-ötvözet
Fékek elöl: radiális, négydugattyús féknyergek, 310 mm-es dupla tárcsával
Fékek hátul: kétdugattyús 220 mm-es tárcsával
Gumiabroncs elöl: 120/70 ZR17 M/C (58W)
Gumiabroncs hátul: 180/55 ZR17 M/C (73W)
Üzemanyagtartály: 16,5 liter
Hosszúság: 2040 mm
Szélesség: 715 mm
Magasság: 1125 mm
Tengelytáv: 1400 mm
Szabad magasság: 130 mm
Ülés magasság: 810 mm
Önsúly: 161 kg