Vegyen csoppert negyvenezerért

Yamaha MS50 Popgal, 1987

2009.11.21. 08:17

Adatlap Yamaha MS50 Popgal (50 cm3)

  • Hengerűrtartalom: 50 cm3
  • Hengerszám: 1 hengeres, egyhengeres

A kisandrásnak már tizennégy évesen rendőrségi aktája volt: ilyen-olyan kisebb betörések, lopások, tömegverekedés, meg nagyjából negyvenszer ennyi ostobaság, amit soha nem bizonyítottak rá, de a lakótelepen mindenki tudta, hogy ő volt. András nem kulcsos gyerek, sokkal inkább valami felettünk álló transzcendentum volt: nem kellett a nyakába a madzag, kulcs híján saját magukhoz is percek alatt be tudott törni.

Mivel kisandrást szociálisan eléggé elszigetelte, amit csinált, beszélt, gondolt, de már csak az is, ahogy nézett, ezért jobb szórakozás híján minden hétköznap délután négy és hat óra között a nála gyengébb gyerekeket verte össze a lépcsőházak sötét zugaiban. Néha egyedül, néha azokkal, akik féltek tőle, és akiket a félelmük miatt maga mellé tudott állítani a két órás szeánsz erejéig. És a kisandrás nagyon szerette a motoromat.

Imádta a kipufogó formáját, ami nem is csoda. Ez is olyan igazi csopperes, króm színű trombita, és kár, hogy hangot nem tudok idevarázsolni, de higgyék el, hogy a Popgal, nem viccelek, mélyen röfög, ha jár a motor. Más kérdés, hogy szigetelés híján olyan égési sérüléseket hagyott a jobb lábszáramon, amiket még most is hordozok, de ez nem érdekelt: gizdán nézett ki, ahogy akkor mondtuk, és ez volt a lényeg. És kisandrás is gizda akart lenni.

Aztán a kormány, nézzék meg, mint egy igazi csopperen. Ráadásul az akkori magasságunkkal úgy jött ki, hogy bárki, aki rajta ült, akár akart, akár nem, büszkén feszített a nyeregben. Kétségkívül menőbbek voltunk, mint Mickey Rourke a Harley Davidson és Marlboro Man-ben. Legalábbis szerintünk, és nyilván kisandrás szerint is, mert feszíteni akart. Kétsebességes automata váltó. Olyan finoman tette a dolgát, hogy akkor, tizenkét évesen azt mondtam, nekem soha többet nem kell manuális - csak csúsztassa úgy a fokozatokat, mint a Popgal 20 km/h-nál. Persze 45 km/h-nál sosem ment gyorsabban.

Néha úgy mentem haza, hogy a felhergelt, lábszáramról lógó pitbullal útba ejtettem kisandrás legvalószínűbb előfordulási helyeit, úgyhogy utána egy darabig mind a ketten engem, majd már csak egymást kergették. Szép idők voltak, édes istenem. A fenntartási költségek nevetségesek, még az akkori pénztárcánknak is azok voltak. A lábosnyi tankba belefér talán három liter benzin, de 2,4-nél többet még egyszer sem tudtam belepréselni.

Hatótávolsága százötven kilométer körül van, a valaha mért legjobb fogyasztási adatom 1,92 liter száz kilométerenként. Annyit még akkoriban is röhögve kiperkáltunk; ha az ember kétszer kihagyott egy fagyizást, megjárhatta a Budapest-Siófok távot. Félévente vettünk hozzá olajat, betöltöttük a tartályba, azzal sem volt gond. Mire a többiek kiszámolták, hogyan keverjék be a benzint a Babettába, már rég túl voltam egy teljes lakótelepkörön.

Kopott a dugattyú? Hordósodik a hengerfal? Kérem apuka, ne kapjon a szívéhez, mellényzsebből meglesz a generál. Utángyártott, de jó minőségű dugattyút, gyűrűkkel együtt ötezer alatt tuti talál, a gépműhelyben pedig ugyanennyiért egyenesre fúrják a hengert. Ráadásul a későbbi Yamaha PW gyerek krosszmotorokban a megszólalásig ugyanez a blokk van, szóval motorikus alkatrész lesz bőven.

Tömítésgarnitúra hétszáz forint, mint három sajtburger. Pár hete vettem hozzá egy karburátor felújító szettet, amiből a porlasztóban elkopó csavarok, rugók nagy részét ki tudtam cserélni. Ezernyolcszáz forint, bruttó.

Sok dolgot otthon is meg lehet rajta csinálni, a gondok akkor jönnek, ha például a küllős kerékhez kell hozzányúlni. A méretek nem egyeznek a szovjet mopedekével, és itthonról kezdenek kikopni azok a mesteremberek, akik igazán értenek ehhez.

Budafokon van a Sanyi bácsi, de neki meg annyi a munkája, hogy hetekkel későbbre képes csak vállalni. És ez reális probléma, hiszen valljuk be, huszonéves mopeden elő-előfordul, hogy eltörik egy küllő. Különösen, ha nem a tizenegy éves százhúsz centis japán tinilány ül rajta, hanem mondjuk bárki más itthonról, aki elmúlt 14 éves.

A kardánért cserébe soha nem kellett a hajtással pöcsölni. Kortársaim Babettáin szakadoztak a láncok, a csóróbbak fogaskerekeiből kipattogtak a fogak. Az egyik suhanc majdnem elvesztette a lábát, amikor a gatyaszárától pár centire elviharzott a Jawából eltévedt lánc. Egyszer levettem a hátsó kereket, a kardántengely vége olyan vékony, mint négy golyóstoll marokba fogva, és zsírban forog. Letaglózott ez a zseniális primitívség, huszonkét éves, de szétszedni még nem kellett. Dobfékeihez a mai napig kapni Yamaha és utángyártott alkatrészt egyaránt, de kilométerspirált is, ha épp az kéne.

Soha nem hagyott ott. Minden egyes perc, minden egyes kilométer élvezet volt az MS50 nyergében. A Popgalban testesült meg minden, amiért érdemes volt fiatalnak lennünk, és amitől tudtuk, hogy majd később, egyszer sokkal később, kisandrások nélkül is jó lesz majd. Úgy tört ránk hirtelen a motorozás utáni vágy, mint ötvenesekre a kapuzárási pánik, csak ez sokkal jobb volt: nem azért csoppereztünk, hogy bizonyítsunk fiatalságot, rátermettséget, potenciát, hanem mert fiatalok voltunk, rátermettek és potensek. Bizonyítás nélkül is.