Nagy feneke van, szeretem

Teszt: Harley-Davidson Night Rod Special, 2009

2009.12.22. 00:21

Adatlap Harley-Davidson Night Rod Special (1250 cm3)

  • Hengerűrtartalom: 1250 cm3
  • Hengerszám: 2 hengeres, V
  • Teljesítmény: 165 LE @ 8250 rpm
  • Nyomaték: 111 Nm @ 7200 rpm
  • Váltó: 6 seb. váltó
  • Tengelytáv: 1706 mm
  • Tömeg: 310 kg
  • Tank: 18 l
Zsuzsinak angyalarca volt, hegyes mellei, édes kis füle, mint egy tengeri kagyló: csak ültem teám fölött és gyönyörködtem benne az asztal túlsó felén. Ülve negyvenöt kilósnak nézett ki, de ha felállt, más volt a kép: vékony dereka alatt megdöbbentően nagy feneket hordott. Bőre szép volt, húsa kemény, minden részlete rendben – az összkép mégis szokatlan volt. Mai fejjel azt mondanám, hogy olyan nőben, mint a Night Rod Special motorban: nem a világ legjobbja, de nagyon jó vele játszani.

A V-Rod csupán Harley-s mércével tűnik újnak: 2001 óta, lassan tíz éve létezik. A többi csattogós léghűtéses mellett valóban friss a formája – apró trükkökkel évente cifráznak rajta valamit. A Night Rod feketeségét feldobja a narancssárga go fast csík. A taktika egyszerű, mégis hatásos. Az aprócska fejidom mintha egy régi Battistinis customról szökött volna, az összképhez mégis csodálatosan passzol. Talán ez a gép legszebb részlete, sokkal vagányabb, mint az eredeti, bizonytalanul dülledő pilács.

A fekete köntös ügyesen leplezi a helyenként suta vagy zavaros megoldásokat, a Revolution blokknak kifejezetten előnyös a sötétség. A lányokat is karcsúsítja ez a szín, a motornak is jót tesz. A néhány kamu hűtőborda elvonja a szemet a zsíros pocakként dülledő vízhűtőről, a perforált lemezkékkel takart lyukak csalfán high-tech megoldásokat sugallnak. Óvatosan jelzem, hogy a VRSCDX minden, csak nem csúcsmodern – minek lenne? Azt senki sem követeli meg az 1903 óta működő amerikai gyártótól.

A Porsche segítségével hangolt V2-essel nagyjából húsz évre lakatot tettek a fejlesztőlabor ajtajára. Amíg nem lesz kínosan ciki, ez lesz a modern HD; utána pikk-pakk átsorolják majd a retró gépekhez – ennek ellenére az 1250 köbcentis blokk teljesen jó, sőt szórakoztató. Fogalmazzunk úgy, hogy kihozza az emberből a rosszat. Ereje, mint egy hadihajónak, nyomatéka, mint két hadihajónak; ráadásul az utas is pont úgy érzi magát, mint valami matróz: hánykolódik az aprócska lapon, aztán lázongani kezd, pedig nem a Caine ez, hanem a kín.

A pörgethető blokk és a 123 lóerő miatt az ember könnyen elfeledkezik magáról. Az egyenesekben őrült sprinttel nekivág, aztán az első honi tenyésztésű kátyún az égbe száll. Ha a vezető a felhőkig pattan, biztosak lehetünk benne, hogy az utas a sztratoszféráig – barátnőm egyórás pesti cirkálás után kijelentette, hogy ez a motor két személynek alkalmatlan. Igaza van, nincs vita.

Maradjunk hát az egyszemélyes üzemmódnál. Jobb is így, a Night Rod Special képes meglepetéseket okozni: a rossz utakat gyűlöli. Ellenben, ha a suhancos pajkosság után leakadunk a nyomatékból való hömpölygésről, érdekes dolgok történnek. Az elődmodell 1130 köbcentije és nyolccal kevesebb lova pont annyival volt vékonyabb, hogy nem hozta ki az emberből az illegális gyorsulás marcangoló vágyát – ennek vége. Minden egyes lyuk a forgalomban: 402 méteres dragstrip, minden előzés: győzelem.

Minden tempósabb irányváltás apró csata, az összes éles kanyar egy-egy ütközet. A nagyra nőtt fenék miatt nem is olyan egyszerű irányítani a motort. A vékony első készséggel megindulna, aztán a hátsó makrancoskodik – ha Zsuzsi nem akar odébb menni, akkor nehéz helyzetben vagyunk.

A 240-es hátsó gumival akár kanyarodni is lehetne, a Harley-nak ezt házon belül már sikerült megoldania. A Night Rod nem ilyen: szűk fordulóban igényli az izmos ellenkormányozást, ha nincs más lehetőség, a hátsó féket talppal megsimítva stabilizálni kell a bizonytalankodó, 310 kilónyi vasat.

Mennyi? Önök is a fejükhöz kaptak? Egyenesben alig kétszáznak érezni, a töredezett aszfaltú vagy nyomvályús úton meg fél tonnának: azért 190-es gumival lényegesen barátságosabb lenne. Vékonyabb gumi? El-fe-lej-te-ni! – üvöltene megvadulva a sok pozőr. Sokak szemében a motor hátulja vastagon dögös, ők hisznek abban, hogy a kutya is úgy szép, ha kövér. Szó se róla, a Night Rodnak nem áll rosszul, de erősen leszűkíti a felhasználási lehetőségeket – nagyjából Nebraska állam egyenes országútjaira.

A több mint három mázsás tömeg hússzal több a sima, régi V-Rodénál: gusztusos a kerek hátsó, de lényegesen nehezebb. Az óriás mart alufelni, az abroncs, a picivel nagyobb tank és a blokkolásgátló adja össze a túlsúlyt.

Az ABS nem huncutság – hiába elöl a 300-as dupla tárcsa, a féknyergek küzdenek a tömeggel. Nem bolondság használni a hátsót is, igaz, ez a lassulás már így is fölötte áll bármelyik, mondjuk Softail Harley-nak.

Az üléspozíció félelmetesen kényelmetlennek néz ki, pedig csak félig az. Azzal, hogy lejjebb és előrébb került a kormány, jobban bedől a felsőtest. A comb terpeszt, de nem olyan kellemesen, mint egy papírvékony old school chopperen, hanem sután, heresérvesen. Akárhogy fészkelődtem, a combomat folyamatosan nyomta a szélesen kanyarított vázcső – lehet, hogy hosszabb lábúaknak tervezték a gépet.

A lowrider kivitel miatt rendkívül alacsony az ülésmagasság, mindössze 640 milliméterre ülünk a talajtól. Aki nem ismeri a motorokat, az vagy kuncog rajtunk, vagy álmélkodni kezd: a lapos és hosszú gépek mindegyike természetellenes pozícióba kényszeríti a motorost. A fekete-narancs fényezés vonzza a többi közlekedő tekintetét, az új Vmax muffmágnes funkciója itt is működik: nem tudják, mi ez, de látják, hogy drága.

Tesztmotorunkon gyári dob volt, ennek hangja természetesen udvarias és korántsem tolakodó. A nyitott cső talán túlzás lenne, de egy kis piszkálás csak előnyére válna. Szívem szerint a bukóvasat is örömmel lecsavartam volna, de megértem a fennlétét – bukás esetén sokat megvéd a Night Rod 5,857 millió forintnyi alkatrésze közül.

Bevallom, volt némi ellenszenvem a segges iránt, de akárcsak Zsuzsit, ezt is megkedveltem. Ez nem azt jelenti, hogy jó motor lenne, a megfelelő kifejezés a szórakoztató. Szívesen cirkáltam vele békés vidéki utakon, vigyorogva billegtem széles kereke fölött a Börzsönyben. Utast nem vittem, csomagot nem pakoltam rá, csak a bankkártya kellett, az egyenesekben halmozottan elkövetett gyorsulásaimnak ára volt: a nyolc litert simán benyelte, de néha volt az több is.

A nőket:

  • 1056
    kerekdeden szeretem.
  • 900
    vékonyan szeretem.

Örökre nem kéne, pláne nem ennyiért, de egy hét pozőrség kifejezetten jól esett. Tudom, vannak olyanok, akiknek háromszázhatvanöt nap is megy, és tudják ezt Milwaukee-ban is – őket tekintik célcsoportnak. A felesleges flancnak tűnő kulcsnélküli indítás is nekik kedvez: elég odaballagni, vagányul leereszkedni a talajszintre, majd pöcc, röff és dufta, dufta.

Zsuzsi kezét nem kértem meg, mert beleszerettem Nellibe, a Night Rodra sem kezdtem el spórolni, mert van más szerelmem. Ennek ellenére megértem az iskolatársam, aki elvette feleségül azt a lányt, és meg tudom érteni azt a VRSCDX tulajt is, aki szeretettel beszél a gépéről.