Összehasonlító: Suzuki GS 1200 SS, 2002 és Suzuki GSX-R 750

Érett szépség – forgassuk szánkban a szavakat, idézzük fel, ahogy mohón szív a torok; nincs injektor, a karburátor őszinteségét semmi sem pótolja. A váz izmos combokként öleli körül a forró hengert. A szűk nyílásokon ki-kicseppen a kenőanyag, folt marad a vágták színhelyén. A retró azoknak való, akik nem bírják a valóságot. Mindenki ismer ilyen bolondokat. Ha mégsem, itt vagyok én és itt van ez a két Suzuki: az egyik új, de borzasztó öregnek néz ki, a másik öreg, de még mindig nagyon stramm.

A GS 1200 SS és a GSX-R 750 nem tudná letagadni a rokonságot. Nagy szemekkel, kihívóan bámul mindkettő. Szinte zavarba jön az ember – aki már ébredt így nő mellett, az érti, mire gondolok.

Annak ellenére, hogy a fekete SS a fiatalabb, öregebbnek néz ki. Formája a hetvenes évekbe nyúlik vissza: ilyesmin nyert Wes Cooley a suzukai nyolcóráson Yoshimura feliratú bőrruhájában. Igaz, az egy GS 1000 volt, és az évszám is 1979. Annak a blokknak már az alkatrészei is eltűntek a raktárak polcáról. Csak a dicsőség maradt, a férfias superbike-harcok emléke; erre gondoltak mélázva a Suzuki mérnökei, amikor létrehozták a GS 1200 SS-t. Mondjuk ki bátran: rohadékok, csak saját magukra gondoltak. Amilyen jellegtelen a Suzuki európai modellpalettája az utóbbi tíz évben, olyan csemegéket rejt a japán belpiac.

Elsőre döbbenetes, de ha jobban megnézzük, felbukkannak ismerős részek. Ha lecsavarnánk róla a ráaggatott műanyagokat, csak egy GSX 1200 torzó maradna: az, amit mi Inazuma néven, naked bike-ként ismerünk. Azt vették alapul a fejlesztéshez, arra tettek egy-egy finomabb alkatrészt, meg kerekded idomot s hozzá koporsósegget.

Csak annyiban nyúltak hozzá a GSX 1200-hoz, hogy a mérsékelten unalmas, meztelen motor vágykeltő legyen – tudják, olyan, mint amikor a szende szomszédasszonyról kiderül, hogy swinger-klubban tomboló félelmetes nőstény. Ledobták a Brembo négydugattyús fékeit, helyettük Tokico hatdugattyús párt kapott. A gumis helyett Earl's fémfonatos fékcsövekkel szerelték, a bumfordi, modern Showa rugós tagot lecserélve múltidézőt tettek rá: ugyanúgy állítható, ugyanúgy tartályos, viszont szétválasztották, és flexicsöveken a kétrészes ülés alá vezették a túl modernnek ható elemeket.

A GSX 1200 cseppalakú tartálya ugyan jól mutatott volna '79-ben, de a nagy múltidézésbe trükköt vittek a mérnökök: a kifejezetten magas, majdnem mellig púposodó tartály már a '85-ös év sztárját, a GSX-R-t idézi.

A lég-olajhűtésű négyhengeres ugyanaz, mint amit a GSX-ben megszerettünk. 1156 köbcenti, 100 lóerő, 94 Nm. A nálunk is közkedvelt GSF 1200 Bandithoz képest még lejjebb nyomták a fordulatot – a megváltoztatott áttétel miatt kevesebbet forog. Háromezernél kilencven, négyezernél százhuszonöt, ötezernél százötvenöt, de hatezer fölött kevéssel már nem mér tovább a műszer. Mivel az SS japán belpiacos gép, ezért elvileg 180-nál leszabályozna. Ebben ez a kényszeresség már nincs: igaz, hogy a mutató nem mozdul, de a sebesség nő. Lineárisan, hullámok nélkül adja le erejét a GSX-R 1100 sportmotorból származó, DOHC-vezérlésű blokk. A használttesztek szerint még 140 lóerősen is tartós a hangos járású négyhengeres – így, gyárilag lefojtva még hosszabb élettartam várható a Suzukitól.

Ha egymás mellett állnak a '87-es GSX-R 750-nel, első pillantásra meglehetősen egyformának tűnnek. Persze ha jól megnézzük, feltűnnek a különbségek. Nagyobb és vaskosabb az SS, ülése kényelmesebb, akár az utas is békében elpihen több száz kilométeren keresztül. A piros-fekete motorra átülve össze kell húznunk magunkat; naná, ez tényleg egy sportmotor – a nyolcvanas évek közepének legélesebb kardja. Túlsúlyos, irányíthatatlan szörnyeket ölt meg, olyanokat, amelyek magukat addig sportgépnek hirdették. Apró volt mellettük, mint Csisztu Zsuzsa a Pa-dö-dős tonnák között – az 1984-es kölni szakvásáron mindenki erről beszélt.

Tesztmotorunk az első széria utolsó évjáratából származik. Hirdetésben találtuk, az órája 35 ezer kilométer futásteljesítményt, tulajdonosa balesetmentes múltat ígért. Az amerikai Kerker kipufogó korhű, de úgy vagyok vele, mint egy plasztikai beavatkozással – a végeredmény nem rossz, de a műtét mögött mindig lappang valami kellemetlen titok. A matricázás sugaras gyűrődése, meg a hegesztett alumínium fékpedál megcáfolhatatlan; mindkettő bizonyítéka egy korábbi balesetnek.

Inkább csak csúszás lehetett, és a sérüléseket szakszerűen javították. A festés rendben, a műanyagok sem állnak csálén. Félmillióért hirdették – nincs vita: annak, aki érett szépséget akar, kö-te-le-ző ennyit kiadnia.

Az SACS felirat Suzuki Advenced Cooling Systemet jelent, ez magyarra fordítva nem más, mint a kombinált levegő-olajhűtés. A gép erejéhez a léghűtés kevés lett volna, a vizes köpeny meg nehéz: a forradalmian sűrű hűtőbordákat választották. Ma már senkit sem ver mellbe 106 lóerő említése, de 1987-ben, a H-szériás gyártásakor izgalmasabbnak számított, mint a legendás, százszemélyes, német gruppenek. Lóerő-tömeg arány kiváló, 181 kilója ma is tisztességes. Amiben lemarad az öregnek álcázott 210 kilós GS 1200 SS-től, az a váz és a futómű.

A dupla alumíniumváz zártszelvényből készült, a nyolcvanas években divatos rövidítéstengerben MR-ALBOX-nak becézték. 1986-ban 25 milliméterrel meghosszabbított lengővillát csatoltak hozzá, tesztmodellünk már ebből a stabilabbnak, jobb egyenesfutásúnak tartott szériából való. A PDF (Positive Damping Fork) villa akkor hipermodernnek számított, minden tesztben rajongtak érte. Sajnos most már nem volt annyira penge, kívánta a felújítást. A csapágycsere a villanyaknak is kijárt volna, a finom kígyózás elárulta.

A GS 1200 SS 32 milliméteres karburátoraival szemben a 750-es csak 29-es torkúakat kapott, igaz, síktolattyúsakat. Gázreakciójuk gyorsabb, mint a tizenöt évvel újabb porlasztóké: öröm megmorzsolni a markolatot, azonnal elkönnyül az első kerék.

A MILF-huntereknek csak annyit kell eldönteni, hogy az egykor olimpikon, ma testnevelő tanárként dolgozó Suzuki GSX-R 750, vagy az éppen első szarkalábakat növesztő, nagyon buja GS 1200 SS felel meg jobban a vágyaknak. Van bennük közös, a visszapillantó például mindkettőn ugyanaz. A két karakter mégis különböző: az öregebbik inkább titkos és hétvégi pásztorórákra való, a fiatalabbik a mindennapokban is felvállalható partner. A döntés a miénk – az egyikre félmilliót kell költeni és minden menetért hálás, a másikra majd' másfél milliót, de van, aki szerint megéri.