Kínai robogó, messziről cuki

Használtteszt: Amerigo Benzhou 50QT-15, 2008

2010.07.04. 07:03 Módosítva: 2010.07.04. 07:04

Adatlap Amerigo Benzhou 50QT-15 (49 cm3)

  • Hengerűrtartalom: 49 cm3
  • Teljesítmény: 4 LE @ 7500 rpm
  • Tömeg: 77 kg
  • Tank: 6 l

Az iroda előtt három motor állt. Egy formás Yamaha Vino, valami régi Vespa meg ez az apró sárga – láttam rajta, hogy nem olasz, valami vicces japán retrónak gondoltam. Fel sem merült bennem, hogy más lehet, egészen addig, míg kölcsön nem kértem.

A karcok és a rozsdás krómozás is alátámasztották származási elméletemet. Tipikusan a konténerben behozott, Japánban már leharcolt robogók szoktak így kinézni, amelyeknek még egy esélyt ad a költséghatékony magyar nepper. Az Amerigo felirat sem árult el semmit: aki képes eligazodni az utóbbi hatvan év robogótípusai között, autista. Még márkajel sem volt, saccolhattuk bárminek, hisz körvonalai megegyeznek bármely Vinóval, Honda Giornóval vagy Suzuki Verdével.

Ezzel mások is így vannak, a többi motoros újságírót is képes megtéveszteni. Robogósokkal barátkozó gyorsasági versenyzőnk sajtótájékoztatójára igyekeztem, ahol a Talmára váró kollégák is csak tippelgettek: „Mi ez, Vespa?” Na ja, Amerigo Vaspacci talán – ám ezt a kínai Tajcsu városában gyártották.

Tudják, mi a durva? Olyan márka, hogy Amerigo, nincs is. Csak magyar földön találni nyomát, olyan hangzatos típusokkal, mint a Bolivár, Orinoco és Fuego. Tesztgépünknek nyomára sem bukkantunk, úgyhogy bocsássák meg, de kínai modellkódján nevezem: 50QT-15.

Cáfoljon meg az illetékes, ha tévedek, de feltételezésem szerint az élelmes hazai vállalkozó megrendelt egy konténernyi robogót a fiktív Amerigo néven. Hogy a típusokat ugyanaz a gyár adta-e, vagy körülnézett az Alibaba.com-on, nem tudom – ez a kis sárga robogó biztosan a Benzhou terméke.

650, de nem köbcenti

Benzhou Vehical Industry Group – Kína egyik dinamikusan fejlődő motorgyártója, amelynek feltett szándéka, hogy túllépjen a biztos hazain és meginduljon a bizonytalan világpiac felé. Bíznak magukban, hisz a minőség érdekében még az olyan okkultnak tűnő rendszerekhez is alkalmazkodtak, mint a „hat szigma”. Ezt az üzleti stratégiát az amerikai Motorola vezette be 1981-ben, lényege a többszörösen biztosított minőség-ellenőrzés, amely a felesleges gyártási folyamatok mellett segíti kiszűrni a selejtes darabok előállítását.

A Benzhou tucatnyi nemzetközi minőségbiztosítási tanúsítványt szerzett – termékeik akár még jók is lehetnének. Állításuk szerint az 1996-os alapítás óta folyamatosan a fejlődésért küzdenek, de mielőtt hipermodern prototípusokat vizionálnánk, tegyük hozzá: mindez kínai mértékben és ázsiai mércével történik.

Gyári sajtóanyagaik szerint tizenöt tervezőmérnökük agyal a vázakon, utasításaikat száz képzett munkás teljesíti. A vezetékekért negyvenfős munkacsoport felel, míg a műanyagokért negyvenöt ember. A festés százhúsz munkás megélhetését jelenti, de ez anyagában színezett tesztrobogónk esetében lényegtelen adalék.

A Benzhou 50 és 250 köbcenti közötti blokkokat gyárt, százhúszan szerelik a két- és négyüteműket. A cég közlése szerint a gyártási folyamatok nagy része automatizált, ennek ellenére kétszáznyolcvan alkalmazott szükséges az irányításához. Éves termelésük – vegyünk nagy levegőt – 650 ezer kétkerekű jármű. Na, ez az igazán durva.

Nagyon vidám jelenség, de mi más lehetne egy 10 hüvelykes keréken gördülő, sárga valami? Sugárzik belőle a jóindulat, megmosolyogtató, ahogy megy és nevetséges, ahogy bocsánatért esedezve halad előre a forgalomban.

Úgy néz ki, mintha húsz éve kapná az ívet a budapesti utakon, pedig az 50QT-15 csak hároméves: gyári adattábláján 2008-as gyártás szerepel. Tulajdonosa szerint nagyjából húszezer kilométer van benne, ő szinte újan, ötszázzal vette, nyolcvanért. Annyit biztos, hogy megért, a kötelező karbantartásokon kívül nem sokat kért. Most viszont nagyon ráférne egy alapos szerviz: elgyengült a fék, kopott a variátor és libeg-löbög a sok műanyag.

Az Árpád hídon próbáltam átküzdeni magam, a kis automata szenvedett 96 kilóm alatt. Az emelkedőn nagyjából harmincötre volt képes. Mellettem, a korláton túl fénysebességgel kocogtak el, balról pedig leelőzött egy Suzuki Choinori. Az minden körülmény között negyvenkettőre képes – nem sok, de arra elég volt, hogy a nagyjavításra megérett Amerigót lealázza. Feltehetőleg tulajdonosának még soha senkit nem sikerült lehagynia: ilyen diadalittas és kárörvendő nyugdíjas arcot az életben nem láttam.

Lefelé kicsit megemberelte magát, de csodára nem volt képes: saccra megvolt a 45, de lássuk be, Budapesten ez csak önveszélyeztetéshez elég. A kátyús utak sem tesznek jót az apró keréknek és a primitív felfüggesztésnek. Minden egyes zöttyenőn keservesen megnyikkan, támolyog, aztán megy tovább – érezhető, hogy sosem volt jó igazán, de az is, hogy nehéz megölni.

A félelem érzését növeli a tükrök hiánya. Az egyik menetből tűnt el, a másiknak pedig a nyele szakadhatott ki a menetes végéből: ha tudni szeretnénk, hogy ki dudál ránk acsarkodva, akkor muszáj nyakból fordulni. Ha lassítani szeretnénk, nem kell óvatoskodni: be kell rántani mindkét kart, nem fogunk fejre állni és csúszó gumikkal eltaknyolni.

Az ülés egyszemélyes, bár biztos, hogy egyes ázsiai országokban erre négy ember, két malac és hat pár tyúk is fölfér. Az én fenekem teljesen kitölti a szürke nyerget; aránylag kényelmes, a szivacsa nem hullott széjjel. Miért tette volna, hisz csak hároméves – erről könnyen megfeledkeztem, ha a rozsdapöttyös kormányra és műszertartóra pillantottam. Ilyen állapotra csak az imolai veteránbörzén izgulunk föl Csikóssal – egy új, húszezret futott gépen elszomorító a sok barna folt.

A három kerek műszer igazán klasszikus, ha nem enné a korrózió, akár még szépnek is nevezhetném. A bal oldali a töltést, a középső a tempót, a jobb az üzemanyagszintet jelzi. A benzin mennyiségét nagyban befolyásolja a nyereg és a csomagtartó között található tanksapka – az Amerigóé elveszett, gazdája egy bépipapis üveg fedelével pótolta. Ötletnek nem rossz, de a valóságban nem működik: már a garázsban azzal játszottam, hogy a félig a műanyagok alá csúszott kupakot kihalásszam, és valahogy visszanyomjam.

Az apró igénytelenségeket leszámítva működik a robogó. Bele kéne fektetni nagyjából húszezret, ismét tudna ötvenötöt és gond nélkül megállna a pirosnál. Ugyan az eredeti Amerigo kereskedő tetszhalottnak tűnik a honlapja és a telefonja alapján, de mégis van megoldás.

Az egyik ismert robogóalkatrészes kínálatában szerepel a Benzhou, és ez a kis sárga feltűnően hasonlít a listán található Retro Star 50-re. Igaz, hogy az tárcsafékes, de gyanítom, hogy a négyütemű blokk ugyanaz – úgy tűnik, a felújítás megoldható.

Tegyük fel a kérdést, amire mindenki kíváncsi: szabad-e kínai robogót venni? Tulajdonképpen igen, hisz idehaza is ezrek járnak ilyenekkel, szerelik egy zacskó tökmag áráért és valahogy elvannak. De ha nem valahogy szeretnénk ellenni, hanem nyugodtan és kiszámíthatóan közlekedni, akkor talán jobb választás egy japán, olasz, spanyol, koreai vagy tajvani gép. Persze egy-két éven belül ez megváltozik, Kína feltör, mint a buzgár, a sok külföldi meg becsődöl. Szükségből addig jó is lehet az Amerigo, vagyis a Benzhou QT50-15 vagy inkább Retro Star 50 – nevezzük, ahogy akarjuk, ha nincs többre pénz, használható ez is.