Az ország legszebb Suzukija?

Az első MZ TS-e is átalakult. Apró trükkökkel, más tankkal egészen pofás lett a csúzli. Az igazán komoly gépre viszont ’82-ig kellett várnia, de megérte – amikor a hazai motorosok még a honeckeri kétüteműeket is istencsászárságnak tartották, László megkezdte az 500-as Honda építését.

Kalandos körülmények között lett az övé. Egy német srácé volt, aki büszkén motorozott vele Budapesten. Meg is lett az eredménye, a CB-t ellopták. Az otthoni biztosítója kifizette a kárt, de meglepő módon a motor, vagyis annak váza és a léghűtéses négyhengeres előkerült. László megegyezett az eredeti tulajdonossal, majd némi vámos tili-toli után övé lett a torzó.

Bontó és alkatrész-utánpótlás nélkül nem volt egyszerű helyzetben, de nem adta föl. Került minden: négy a négybe kipufogó, M kormány, nyereg és sok apróság. Lássuk be, megérte – aki a nyolcvanas évek elején 500-as café racerrel motorozott, az igazi király volt.

Most, majd' harminc évvel később, üzleti sikerek és veterán pályamotorok után egy dolog állandó maradt. A café racer nem kopott ki életéből, sőt, az ország egyik legmegdöbbentőbb és leggusztusosabb példánya is az övé.

2000-ben kezdődött a műhelymunka, hat évig tartott. László semmit nem sietett el, inkább várt, hogy a részletek is megfelelőek legyenek. Hogy miért egy ’89-es GSX-R 1100 lett a donor? Egyrészt akadt otthon, másrészt ez az utolsó bölcsővázas, léghűtéses sportgép. Karcolások és törések már voltak rajta; a sóderágy nem kíméli a műanyagot. A javítgatás helyett a kukába kerültek az idomok – amikor Magyarországon mindenki kényszeresen streetfightert faragott a Suzukiból, megszületett az ország első café racer izommotorja.

A példakép a Norton Manx volt, amelyeket még gyermekként látott a Népligetben versenyezni. Persze a 125-ös Yamahák már körbemotorozták őket, de a látvány és a hang örökre rögzült benne. Még jó, hogy a Gixxer váza emlékeztet az angol featherbedre – igaz, hogy alu, de a végeredményt látva nem lehet hiányérzetünk.

A külalakot meghatározza a gyönyörű benzintartály. Formája megegyezik a Norton Manxokéval, de ez idehaza, pont a Suzukira szabva készült. Az első verziót még műanyagból kenték a Honvédban levett egykori minta alapján, de sajnos túl keskeny volt a vázhoz. Így került a képbe Ágoston Ronald, Európa egyik legelismertebb veteránsportmotor-mágusa.

Ő készítette a méretre szabott tankot alumíniumból – munkája most is csodálatosan sikerült, ez lett a Suzuki egyik legszebb részlete. A monza-sapka, vagyis a korabeli betöltőnyílás és a bőr leszorítószíj kontrasztos, de nem összeférhetetlen az évtizedekkel modernebb blokkal.

A sportlégszűrőt és a nyitottabb dobot leszámítva semmilyen tuningot nem kapott a négyhengeres. Ugyanazt tudja, amit a legendás alap, sőt, motorozni is kellemes rajta: a kis idom egészen jól eldobja a szelet. A motor az utóbbi évben szinte végig állt, ez érezhető is: egy karburálás ráfért volna. Ettől az apróságtól eltekintve koncentrált örömforrás a Suzuki café racer – a Higway Hawk dobok hangja csodálatos, a ton up hangulat pedig alapértelmezett.

A stílus kötelező eleme a púpos végű nyereg. Alapját László maga kente, a párnázást és a huzatot Szilvási Gyuri csinálta – ez volt a mester egyik utolsó munkája. A börzén talált rá a Honda CB 750-es sárvédőjére, amihez csodálatosan passzol a régi Lucasokra emlékeztető Higway Hawk hátsó lámpa. Ugyanettől a holland cégtől származnak az indexek, a lábtartók és a markolatok is – bár ez utóbbiak jobban illenének egy chopperre. Ezen a stílusbeli buckán könnyű túllépni, hisz minden más csodálatosan sikerült a GSX-R-en.

A 17-es, küllős Akront kerekek supermotóról származnak, lényegesen jobban mutatnak, mint a gyári könnyűfém felnik. A leszerelt alkatrészek miatt a gép könnyebb lett, de nem történt nagy fogyás, jelenleg nagyjából 220 kiló a telenkolt tömege, ami 22 kiló mínuszt jelent. A menetdinamikán nem nagyon érezni a változást, de ebben szerepet játszik, hogy a café racer hangulat miatt annyira nincs is kényszer a 143 lóerő kihasználására.

Az őrült gyorsulgatás helyett inkább a dinamikus motorozáson van a hangsúly, amihez mindene meg is van. Korrekt üléspozíció, normális gyári fékek és feszes futómű. Persze érezni, hogy ez még a nyolcvanas évek, de nincs gond; az akkori csúcstechnika még ma is jobban használható, mint sok, modernnek eladott bóvli.

Hunya László Suzukija vonzza a tekintetet. Nem csak a motorosok, az autósok is megbámulják, végigmérik a nyugdíjasok, rácsodálkoznak a gyerekek, és bizony a szarkák is csőrükbe kapnák, ha egy kicsit kisebb lenne. Van, aki járműként, van, aki dísztárgyként vágyik rá. Nem meglepő – annak ellenére, hogy nem friss építés, még mindig ez az ország egyik legkellemesebb customja.

Aki ilyet szeretne, vágjon neki bátran: idomok nélküli, szépséghibás GSX-R-t nem nehéz elcsípni, de a Bandit és a GSX1200 is kiadja a café racer formát. Ugyan a kézzel formázott tank az húzós tétel, de üvegszálból is megoldható a Manx-forma.

A lényeg úgyis a tartós és megbízható lég-olajhűtéses blokk, amelyhez hasonlatos már soha nem lesz a motorpiacon – a harmadik évezredtől már nem számíthatunk ilyen karakteres és hosszú életű konstrukciókra.