Erre futja 200 millióból

2011. április 1., péntek 14:22 |
Az Antro Csoport már évek óta fejleszti Solo-Duo hibridautóját, most pedig egy titkos projektről rántották le a leplet: a kétszázmillióból fejlesztett Moveo villanyrobogóról. Az autó gyártása egyelőre nem körvonalazódik, de a Közlekedési Múzeumban bemutatott, ultrakönnyű villanyrobogót már akár jövőre gyárthatnák.

Eleinte nem értettem, miért mutatják be ezt a járművet, és a Közlekedési Múzeumban tartott sajtótájékoztatón elég vontatottan csöpögő információktól is csak nagyon lassan oszlott a homály. Nyilván egy olyan helyen, ahol nem csupán a szakemberek beszélnek, hanem például államtitkárok is, ez így megy. Mindenesetre amikor V. Németh Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium Államtitkára kijelentette, hogy reméli, a Moveo is elfoglalja méltó helyét a magyar járműipari találmányok sorában, kicsit megrémültem. Szerencsétlenkedjenek itthon, vagy hasznosítsa valaki más külföldön, ahogy Galamb József, Barényi Béla és a többiek tudását? Netán tudomást se vegyen róla a világ, ahogy Csonka János is csupán Magyarországon számít a porlasztó feltalálójának?

Remélem, Antróék nem járnak így, de a Moveo harmadik prototípusát ekkora publikum előtt bemutatni érzésem szerint nagy merészség volt, hisz ez még egy ideiglenes megoldásoktól hemzsegő, nem túl flottul kinyitható példány. Bár tény, ha egyszer már összeállt, szépen ment.

Fokozza az értetlenséget, hogy találmánynak nevezték a Moveót, holott sem az elektromos robogót, sem az összecsukható robogót már nem kell feltalálni. Sőt, ma már léteznek összecsukható elektromos kerékpárok is, és első ránézésre ez sem tűnik többnek.

Aztán a sajttáj után a fejlesztőkkel beszélgetve összeáll a mozaik: ilyet, pláne ilyen könnyűt ma még senki sem gyárt. Bár a hordozhatóság köré kitalált elmegyek a buszmegállóig-összecsukom-felszállok kerettörténet szerintem sántít: aki próbált már tizenvalahány kilós babakocsival felszállni buszra, érti, miért. És ez huszonöt kiló. Illetve huszonöt lesz, mert most még harmincöt, a műanyag héj alatti fémváz miatt. Az már egy Magyarország-kompatibilisebb életkép, hogy az ember megfogja, felviszi az irodába, a lakására, így nem lopják el. Továbbá egy-két óra alatt fel is töltheti, amire szükség lehet 35 kilométeres hatósugárral. Külföldön egyébként lakóautósoknak is eladható lenne, hisz könnyű, kis helyet foglal és lehet vele szaladgálni a nyaralóhelyen.

Ha szigorúan vesszük, a Moveo összkerékhajtásos, hisz mindkét kerekében dolgozik egy-egy 400 wattos agymotor. Ezzel nem a terepezőket akarják kiszolgálni, ekkora teljesítménnyel a gép akár 45-tel is mehet, vagyis a hazai előírások szerint már segédmotoros kerékpárnak minősül, és a hajtásához szükség van bukósisakra is.

A bicikliszerű külső magyarázata, hogy nagyon filigránra akarták készíteni a kis menetellenállás miatt. Hegedűs Zsolt, akit feltalálóként mutattak be a közönségnek, elárulta, hogy a kerekeken látszólag kerékpárgumi van, ám a Schwalbe gumigyár speciális, megerősített vázszerkezetű gumikat készített. Ráadásul defektet sem kap – illetve, ha kap, akkor is tovább tud menni –, mert az abroncson belül karbonbetétek is vannak. Egyébként a vázon kívül minden részegységet, beleértve a motorokat, akkukat, elektronikát beszállítóktól szerzik majd be.

Kicsit furcsa a Moveón ülni. A szállításkor hátizsákként funkcionáló háttámlának tényleg neki kell dőlni, a lábakat pedig jól előrenyújtani. A szériaváltozatba pedálgenerátort is terveznek, ha már gyengülne az akku, bár Hegedűs szerint egy átlagosan edzett ember úgy száz wattot tud nyomni, ami nem sok. Egy Tour de France-versenyzőnek ötszáz wattos teljesítménnyel már jobbak az esélyei, de ez csak akkor működik, ha kellő hűtésről gondoskodunk, mert a bicajos izomzatát a menetszél hűti.

A tervezett karbonvázas héjszerkezet már tényleg könnyű lesz, és ha erre nem kérdezek rá, soha ki nem derül: kitalálták, hogyan lehet viszonylag gyorsan, nagy sorozatban gyártani majd a szénszálas elemeket. Igaz, jelentős élőmunkaigénnyel, de az Őrségben akad. Az előzetes kalkulációk alapján 2900 euró, azaz nyolcszázezer forint körül lenne, vagyis nem lesz a kínai villanyrobogók konkurense.

Évi tizenötezres sorozatnagyság mellett akár két év múlva megtérülhetne az a másfél milliárd forintos beruházás, amire szükség lenne – mondja dr. Slezák Tamás, aki befektetőként és résztulajdonosként volt jelen a sajtótájékoztatón. Azonban az ő anyagi lehetőségei csak a fejlesztésre elegendők, ehhez még fel kell kutatni a befektetőket. Ami talán bonyolultabb dolog, mint kinyitni a Moveót. Reméljük, sikerrel járnak.

A Közlekedési Múzeumban egyébként a Múzeumok Éjszakáján megtekinthető lesz a Moveo mindhárom prototípusa.

Címkék:

Kommentek

  • 2011.04.01 15:27:41Neuroxyde

    Gagyi, és ronda, a legnagyobb negatívum pedig, hogy bár összecsukható, látszólag fél óra kell, mire összeállítja az ember.

  • 2011.04.01 15:30:54kotyomfitty

    Az megvan mindenkinek, mikor Safranyek prezentalja mr Taifelnek a vagyonokert kifejlesztett felesleges talalmanyokat? :-)

  • 2011.04.01 15:34:00G®eg_W

    Ez mi a szar már megint ?

  • 2011.04.01 15:41:38tryclops

    Kellene...harmadáron, háromszor ekkora hatótávval. És ne röhögtessenek már, hogy hazai gyártással magyar béreken ennyibe kerül. Szép dolog a hazai ipar támogatása, de ennyiből rendes motort is lehet kapni. Vagy használt autót. :(

  • 2011.04.01 15:48:11Deadasfak

    Hát ez így eléggé fos. Viszont a Solo az eléggé betyár, az jó lenne ha megvalósulna. Egyébként egy könnyű, olcsó, elektromos robogó tényleg jó lenne, főleg az olasz piacra. De nekem akkor már inkább egy bicikli érné meg:P

  • 2011.04.01 15:51:48hagymalevy

    Életképtelen!! Ennyi pénzért a kutyának sem kell, de nyilván nem is ez a céljuk vele...valaki már meg is fejtette, hogy minek ez az egész(pénzmosoda).
    Egy kezdő villanyszerelő 90eFt-ból egy kóbor délután alatt összerak egy ilyet, vagy jobbat...

  • 2011.04.01 15:57:58Pannon Puma

    én mindig azt hiszem, hogy rosszul olvasok, amikor egy robogóra meg elektromos kétkerekűre több százezres árat olvasok. 800ezerből egy jó alsó-középkategóriás, bár nem fiatal autót (!) lehet venni. hol van egy ilyen karbonvázas elektromos bicikli ahhoz a technikához képest?

  • 2011.04.01 16:02:16gaborL

    Én 100M ért is megincsáltam volna ...

  • 2011.04.01 16:03:49gaborL

    pedig a helyesírás is nehezen megy.

  • 2011.04.01 16:04:08kigyurt álat

    "Több, mint 2 millió eurónyi támogatást sikerült összeszedni már a Solo elkészítéséig, abból készült el a cég központja is Őriszentpéteren, egy nagyon szép bioház, amiben székelünk..."

    köszönjük az interjút, több kérdés nincs.

  • 2011.04.01 16:04:39kigyurt álat

    :(

  • 2011.04.01 16:06:04

    ratyi a cikk is és a "motor" is :D

  • 2011.04.01 16:07:53Lord heckman

    Nevetséges...

    Itt egy elég drágának számító konkurens:

    [link]

    Nó komment.

    a formája nekem amúgy tetszik, amolyan űr-retró a 60 as évekből. de mivel semmi új nincs benne, ezért max az árával és a kinézetével tudna versenyezni.... nagyon max 200.000, és akkor benne van az is, hogy made in Hungary van ráírva ami jól esik ....

    Megkérdezhettétek volna a mérnöksrácot, hogy pontosan miért is jó, hogy összecsukható, és így kapunk egy35 kilós, ember méretű kockát... miért is jó ez? hogy beférjen a suzuki csomitartójába ha megyünk az Adriára? arra ott az elekromos roller, az a kalaptartóban is elfér, és 40-50 ezerbe megáll...

    És mi az anyám került ennyibe a kifejlesztésén? Hát minden katalógusból lett rendelve. Az a 2900 euró biztos, hogy a vételár, és nem a prototípus legyártásának és fejlesztésének teljes költsége? Úgy lenne reális asszem.

  • 2011.04.01 16:12:41halaloszto

    Megint egy olyan jarmu, aminek a holnapi sorozatgyartasarol beszelnek, mikozben nemhogy nem mentek meg vele esoben egy metert sem, de kint meg sem azott egy picit sem soha.

    vajk

  • 2011.04.01 16:14:31Uzi

    Egy jobb elektromos támogatású bicó azért belekerül 300-400ba, az auchanosokat ne soroljuk ide. Én is inkább ilyet vennék mint elektromos robogót, ha lemerül az akku nem vagy mozgásképtelen. 150-200W teljesítményt lead egy közepesen edzett bicós is.

  • 2011.04.01 16:18:37spinat

    ha azt nézem, hogy nálunk Németországban kb 1500 körül vannak a villanybiciklik, ez meg 3000 be kerül, az még nem olyan rossz. Èn pl tudnám használni, ugyanis reggel megyek vonattal a városba, az állomással meg kb még vagy 10-15 perc bicikliút a cég.

  • 2011.04.01 16:18:55Parajpuding

    Én értem a szándékot. Értékelem. Ez azonban nem megy el odáig, hogy pénzt is adjak érte. Najó, 100-200 ezerig talán még elgondolkodnék rajta. De őszintén remélem, hogy lesz sok madár, aki másképp gondolja és alig várja, hogy megvehesse.

  • 2011.04.01 16:20:46tjunior

    800ezer??? és ezt valószínű véresen komolyan gondolják. A fejlesztőknek/marketingeseknek/tudomisénkicsodáknak fel kéne nézni a hasznalauto.hu-ra és zokogni. 800ért már korrekt autót is lehet venni(persze kinek mi a korrekt) nem egy ilyen akármit.

  • 2011.04.01 16:25:23dark future

    Több fantáziát látok a Touron már alkalmazott :-), bringavázba építhető akku+motor+hajtás kombónak... Ez a project valószínűleg csak pályázati pénzek kitalicskázására volt jó.

  • 2011.04.01 16:34:58pizsama

    Egy termék kifejlesztése előtt először is el kéne gondolkodni azon, hogy valós igényre ad-e megoldást. Utána meg érdemes meghatározni egy konkrét célcsoportot. Láthatólag ennél a terméknél mindkettőt elmulasztották.

  • 2011.04.01 16:37:18semminemciki

    800 000? Simán, itthon semmi nem ciki.

  • 2011.04.01 16:37:26brlv24

    Mennyi faszkalap van itt, nem lattok az orrotokon tul:)

  • 2011.04.01 16:38:07mike-kulas

    A papák-mamáknak jó lesz vele temetőbe járni. De ki hozza vissza?

  • 2011.04.01 16:43:49min

    Remélem komolyan gondolják mert viccnek elég durva...
    "Külföldön egyébként lakóautósoknak is eladható lenne, hisz könnyű, kis helyet foglal és lehet vele szaladgálni a nyaralóhelyen."
    Külföldön bérlek egyet 30EUR körüli áron egész napra ha rohangálhatnékom támadna és azon ketten is mehetünk.

  • 2011.04.01 16:50:16Kalmani

    Valaki megint belenyúlt a lecsóba !
    Nem értem , hogy ilyen sz@rokra honnan szerzik a pénzt . Valami állami támogatás lenyúlásának lehetünk tanúi .

  • 2011.04.01 16:52:33thee

    "otapi:
    Mitől forradalmibb ennél?[link]

    Kicsit olcsóbb, és ez is 30 kiló..."

    Az általad említett gép és a Moveo főbb paraméterei:
    - patkó-dob fékes / tárcsafékes
    - 250 W / 2 x 400 W
    - max seb ~25 km/h / 45 km/h
    - 30 kg / 25 kg

    kb összehasonlíthatatlan a kettő gép...

  • 2011.04.01 16:56:35főbe járat

    Önfeledt pillanatokat okozott nekem a bemutatóról készült video. Nagyon jó volt az összeszerelésről szóló, felgyorsított rész. Komolyan, még kellett volna rá egy ilyen karcos-régifilmes effekt és kész is. Esetleg még egy-két szövegtábla, párbeszéd részletekkel.
    Természetesen halott ügynek tűnik a robesz és külön fájdalmas, hogy a fejlesztők arcán látszik, ezek tényleg komolyan gondolták az ügyet. Mondjuk más a helyzet, ha most ők hihihiznek ezeket a kommenteket olvasva, a Mojitójuk fölött, valahol Dél-Amerikában.

  • 2011.04.01 16:57:29Pista bá

    emberek, miért kell mindent leszólni?

    ez egy prototípus

    ha rajtatok múlna, még ma is mamutháton közlekednénk

  • 2011.04.01 16:58:07mr.guargumi

    Nem egy "hűha" kategória, de nem lenne vele komolyabb probléma, ha normális áron árulnák. Ennyiért külföldön is életképtelen, 200ezer alatti áron, viszont komolyabb piacot is szerezhetne magának. Mondjuk a hátizsák/ülés vonalat el kellene felejteni.

  • 2011.04.01 17:00:34Suraki

    Már megint itt ez a gyösz, már vagy negyedik alkalommal a TotalX oldalain. Kezdem érteni mire megy el az a 200 millió. :-)
    Csatlakozom az előttem szólókhoz. Idehaza eladhatatlan már csak az ára miatt is.
    Legyen szó lakókocsis nyugdíjasról, vagy napi munkába ingázóról, külöföldön már rég az a trendi, aki biciklivel jár. Aminek a környezetterhelése mind a gyártás mind az üzemeltetés terén csak apró töredéke egy ilyen bigyóhoz képest és nem utolsó sorban egészségesebb is.
    Ráadásul ha valaki cipelt már biciklit (ami ritkán több 15kg-nál) akár csak egyszer is életében, az tudja, hogy mekkora halvaszületett ötlet egy 20-30kb-os cuccot rendszeresen emelgetni.
    Rühellem, hogy az ilyen kétes értékű szarságok körül valahogy mindig megjelenik a politika...vagyis az én adómat is erre szórják el.
    Esetleg nem lehetne azt is az alkotmányba foglalni, hogy idiótaságok finanszírozása a nemzet jobbításának legmeghatározóbb módja? :-)

  • 2011.04.01 17:02:18zulululu

    ", hogy mekkora halvaszületett ötlet egy 20-30kb-os cuccot rendszeresen emelgetni."

    Ne viccelj! En minden nap 8Gb-ot cipelek a penztarcamban! (ott tartom az USB memoriam)
    ;)

  • 2011.04.01 17:04:34mr.guargumi

    Ja még ötlet, ingyen!:D Azt a miniatűr kvarcjáték szintű kijelzőt szerintem el kellene felejteni, valami 7 colos, androidos érintőkijelzős kütyüt kell odarakni (levehetőt), saját szoftverrel (sebesség, töltöttség, anyám kínja kijelzés), + egy frankó gps navigáció előre telepítésével sokat lendítene a gép megítélésén a fiatalok körében..:)

  • 2011.04.01 17:14:20Suraki

    zulululu: afenébe, akkor mégiscsak zseniális ötlet! :-)
    Ott a helye a preambulumban! Így legalább garantálni lehet az eladási darabszámot és bizonyítani a hit erejét a ráció felett. :-D

  • 2011.04.01 17:20:39Forest

    Szerintetek, kerékpáros, és robogós informatikusok, ez igaz lehet?
    "Az információs technológia az ötödik legnagyobb energia felhasználású iparág, amely a világ CO2 kibocsátásának körülbelül 5%-ért felelős. Ez azt jelenti, hogy már most megelőzi az autóipart. Egy átlagos szerver okozta káros anyag kibocsátás megegyezik egy terepjáróéval, vagy két személyautóéval (15,7l/100km)."

    Forrás:
    [link]

  • 2011.04.01 17:21:57thee

    Lord heckman:
    az általad linket elektromos kerékpár nem összecsukható, nem értem, h h akarod összehasonlítani a kettőt, ráadásul nem 35 kg-os lesz a szériaérett gép tömege

    amúgy még ez egy érdekes elektromos kerékpár:
    [link]

  • 2011.04.01 17:49:26Indus

    Ez komoly? 800e?
    Ennyiért egy szolid használtautót is vehető...ezért 150e a max ami elkérhető...bár ennyiért meg egy kínai Keeway robogót is kapható, ami egy kicsit kényelmesebb
    És akkor sem praktikus...ki az aki 25 kilót cipel plusz egy hátizsákot (ülés)? És ha van valami más csomogja/táskája?

  • 2011.04.01 18:08:17Margit bácsi

    Egyébként habtiszta pénzszivattyú, a cég székházának megépítésétől és egy államtitkár jelenlétéből nyilvánvaló, és a többiből is.

    Mondjuk én ennyiből akkor már nem székházban székelnék, hanem úgy leléptem volna a vérbe, mint a vöcsök.

    Szóval a többi:

    - szarul néz ki
    - nem megy
    - nem indul
    - nem jut el sehova
    - irreálisan magas, kb. 10-20-szoros ár
    - nincs kész
    - nem környezetkímélő
    - nem kényelmes
    - nem újdonság, nem új találmány
    - nincs értelme összecsukni

  • 2011.04.01 18:14:48Margit bácsi

    Az előző kommentem valami kis prüd izécske kimoderálta, íme a light verzió:

    - Miért van az, hogy a "jármű" és az "elekromos" halmazok metszete szigorúan nagyon bénán kinéző tárgyakból áll?

    Van valami ezért felelős Elekromos Jármű Rondító Bizottság?

  • 2011.04.01 18:19:40lolperec

    35km? 600ezer forint? szórakozzunk már :D
    200ért veszek egy kafás robogót, a maradékból meg megyek minimum 35ezer kilométert benzinnel.
    arról nem beszélve, hogy a kínai elektromos bicikli 100 ropi, ez mivel jobb, hogy ha lemerül akkor tolható, hajtogatható?
    Ki a tököm akar robogót hajtogatni pesten?
    sry, de ez fail, a bemutató hajtogatás meg epic fail.
    de legalább eltapsoltak pár milla eurót bioházra. :)

  • 2011.04.01 18:26:28daftclub

    Akkor inkább már egy ilyet ->
    [link]

  • 2011.04.01 18:26:41Jegkoko

    mr.guargumi

    És szerinted mégis mi a fenének egy érintőkijelzőt belepakolni?Szerinted egy monokróm nem ad megfelelő tájékoztatást egy ilyen eszköz esetén?

  • 2011.04.01 18:35:39sexmachine

    Ez kb. olyan fos, mint a Kóka-féle villanyautó. Kár bele a pénz...

  • 2011.04.01 18:51:08Suraki

    OFF
    Forest: bár a megszólítottak csoportjának nem felelek meg, de szerintem az az oldal amelyik tudományos(nak tűnő) információkat közöl forrásmegjelölés nélkül, az a bulvársajtó kategóriába tartozik és ennek megfelelően kell kezelni.
    Amúgy gőzöm sincs az igazságtartalmát illetően.
    Mindenesetre egy dirty kis gerillamarketingnek jó volt a kommented.:-P

  • 2011.04.01 18:58:07feketebarany666

    Szanalmas.

  • 2011.04.01 19:00:15Petyhüdt Petymeg a dinamikus kritikus

    na

  • 2011.04.01 19:01:15Hajdú Peter

    A gyakorlatban kikene probalni, hogy mennyire hasznalhato az osszecsukhatosag. Mert lehet hogy aki vonattal jar annak praktikus.

  • 2011.04.01 19:04:14Petyhüdt Petymeg a dinamikus kritikus

    folyamatosan azon gondolkodtam, hogy ez vajon április 1-i tréfa, vagy ezt tényleg komolyan gondolják?? 800 ezer forint? na ez viccnek is rossz. nyilván valami lenyúlásról szól az egész projekt, ilyen ökörséget lehetetlen kitalálni.

  • 2011.04.01 19:05:28sanyix

    Az a baj hogy ezen nyerészkedni akarnak, nem kicsit. Így aztán nem lesz soha környezetbarát közlekedés, a 40k ba kerülő dolgokat 800k-ért adják...

  • 2011.04.01 19:09:53lujo405GL

    Biztos azért költöttek ennyit a fejlesztésre, mert újból feltalálták még a menetet is a csavarra. Ennyi lóvéért gondolom a nulláról feltalált villanymotor is szintén alap...

    Ahogy szenved az okosbubus az összeerakással, na az valami szánalmas. Legalább begyakorolta volna előtte.

    Miért kell ilyesmivel lejáratni az országot? Igazán eredeti, tényleg hasznavehető találmányaink is vannak, ez a fostalicska a nyomába sem ered egyiknek sem.

  • 2011.04.01 19:12:41lujo405GL

    S még valami: 200.000.000/800.000=250 darabnál megtérült a fejlesztés. Évi 15.000 darabot akarnak eladni. Játsszunk csak el egy kicsit a gondolattal...

  • 2011.04.01 19:13:16olaszlízing

    aki ilyet venne, netalán vesz, az egy sült bolond

  • 2011.04.01 19:14:22olaszlízing

    15-öt se fognak eladni évente, nemhogy 15k-t

  • 2011.04.01 19:21:58Tsyga

    lujo405GL: Ne légy önjelölt üzemgazdász... Vagy akkor gondold át még... ötször... :)


    Amúgy félreértelmeztétek a cikket... az elektromos robesz csaka körítés... a SKODA A LÉNYEG A HÁTTÉRBEN!!!! :D

  • 2011.04.01 19:23:55.atti.

    Érdekes hogy röhögünk románián a dácsia miatt,
    leszóljuk a szar olaszautókat , leszóljuk a kínai autókat .

    Mi nem gyártunk konkrétan semmit , és akkor itt van ez az akármi !

    Uraim legyünk büszkék rá ! :) Legalább megjelenhetünk vele a nemzetközi porondon , vigyük hírét az országnak , országimázs vagy mi .

    Biztos felfigyelnek ránk még afrikában is , milyen különlegesek is vagyunk . Felfejlődhet a turiznus erősödik a gazdaság :)

    Kíváncsi lennék hogy kapnak röhögőgörcsöt szomszédaink ha ezt meglátják mire képes a magyar.
    Ez már vizuális környezetszennyezés basszus :)

  • 2011.04.01 19:26:10mr.guargumi

    @Jegkoko
    Marketing, mond valamit?:) Mostanában a csapból is az okostelefonok/tabletek folynak, egy leszerelhető (tehát másra is használható) teljes értékű androidos "kijelző", értéknövelő lenne (beszerzési ára az egyszerűbb daraboknak igen olcsó, pláne nagy tételben), kiraghadható marketing szarság..és nem utolsó sorban használható okosság is, pl gps stb:)

  • 2011.04.01 19:50:21feketebarany666

    Legalabb az akkut fejlesztenek, nem az origamit.....

  • 2011.04.01 20:05:46médiamanipulátor

    FELTALÁLÓ?????????
    jóhogynem TEREMTŐ vagy szülő
    ha egy két év múlva kiderül, hogy semmi nem lett belőle kamatostul várjuk vissza az utolsó adóforintunkat is ami erre ment

  • 2011.04.01 20:33:19God hates us all by Hank Moody

    mar a solo-duot sem tudtam hova tenni.

  • 2011.04.01 20:35:27fghjk

    a probléma ezzel az hogy egy ilyen szintű cucc kb egy terméktervező diplomamunkája,nem egy 200m-es fejlesztés. ok lehet h valami gyártástechnológiát is fejlesztettek hozzá, nem tom.
    az 5 perces összeszerelési idő nagyon sok, mindennapi szét és összeszerelés kizárt...

  • 2011.04.01 20:46:16főbe járat

    Halott ügy. Ki a bánat fog egy akár 20 kilós koloncot cipelni a hátán. Melyik az az élethelyzet ahol egy a cucc beválik.

    Nem az elektromos hajtással van a gond, hanem a balfék alkalmazásával.

    Itt van pl. egy Yamaha megoldás ami működik és a tesztek szerint jó is.
    [link]

  • 2011.04.01 20:48:43bakke

    Vazze, ebből az árból veszek kb. 4 kurvajó full aluminium bicajt, amivel simán hozom az átlag 25 káemhás sebességet és még az áramot sem zabálja. Vagy 6 db. kínai elektromos robogót.
    Vagy egy gecijó motort.
    Vagy egy jó használtautót.
    De inkább maradok a bicónál.
    Vicc az egész sajna

  • 2011.04.01 20:52:59jani_a_hegyről

    800ezer? Írnék valami frappánsat, de úgy lefárasztott ez a gyötrelem, amiknek még médiafigyelmet is biztosítanak, hogy nem.

  • 2011.04.01 21:22:03mzsolt8

    én is megyek 45km/h -el és nem romlok el,
    nem fogyasztok, csak 2 sört százon, de 20 évig még valószinuleg mukodok, mi a faszért vegyen 8 kilóért ilyet,amit valószinuleg jobban lopnak,
    inkább tekerem biciklit,
    szar alternativa.

    a feleségemnek vettünk 50 ezerért elektromos rásegítéses biciklit, ebbe kéne gondolkozni, nem a milliomos réteget megcélozni, mert ők leszarják, hogy szennyezik a környezetet

  • 2011.04.01 21:40:18outspoken

    Van szerencsétlenségem ismerni a társaságot, egyszerű a képlet: Nem cél a gyártás, a cél a folyamatos fejlesztés ( megélhetési feltalálók) végy jóbarátokat,( támogató források)ilyen olyan célokat,( legyen csak a prototipus előállítás milliárdos nagyságrendű), építs székházat, stb, éldegélj el belőle:Solo duo > El. robogó..a következő szerintem a szén nanocsöves sétapálca lesz hidrogéncellával potom 1 Milláért.... mint a mesében ( A Király új ruhája) a mesebeli takácsok..emlékeztek? A cikk írója valamit megsejtett..:-)

  • 2011.04.01 21:43:55nani1980

    A legnagyobb baj, hogy ebben az országban mindenki ilyen rohadt negatívan áll mindenhez! Miért nem lehet örülni valaminek? Miért csak az a jó ha fikáztok mindent!!!! Amúgy meg nem veszi már észre senki, hogy szánalmas ez a sok elektromos bicikli!!! Európában jóformán csak nálunk meg a románoknál dívik! Nem szeretnék addig üldögélni Hollandiában egy forgalmas utcán , amíg arra jön egy! Az árán már komoly biciklit lehet venni, és az egészséges, és 10 évig működik is ! Ezek a szarok meg.... Én betiltanám őket!!!! Az állam azért van, hogy az olyan emberek helyett gondolkodjon, maguk nem bírnak!!! A 125ccm es ökörség helyett, az ilyeneket kellene kitúrni az országból kedves TC!!!

  • 2011.04.01 22:09:49MicRoby

    Már várom a 100 kilós összecsukható autót 12 millárdért. Lehetne akár jó is, de szerintem ez így még életképtelen.

  • 2011.04.01 22:13:13A design-R

    Ez egy tragédia, az egész szakma röhög rajtuk! Csak az a szomorú, hogy ekkora összeghez hozzájutottak ,hogy bizarr álmaikat megvalósítsák állami pénzeken sőt még egy balfék befektető is ráharapott erre a szemétre! Reméljük ez volt a befejező projektjük jármű témában, a cipész maradjon a kaptafánál, menjenek árkot ásni...

  • 2011.04.01 22:38:41Skuzzy

    Nem akarnék jó magyarosan troller lenni, de az autójuk is kb. olyan, mintha egy Toytoy budival végighakniznám a világot azza a dumával, hogy időgépet fejlesztek, így fog kinézni, csak kell még két év pár apróbb fejlesztésre a belsejébe és pár milliárdos befektető hozzá..

  • 2011.04.01 22:40:49kovi1970

    Kempingrobogó. ;)

  • 2011.04.01 22:41:12ftxpmj

    Durva a videó nagyon! Titokban kellett tartani, hogy el ne lopják az ötletet! :)))))))))

    Az nem tűnik fel nekik, ha a buszon "hordozható" elektromos robogó akkora "ötlet" lenne, akkor már életképesen megvalósította volna valaki más.......

    Egyébként még lehet a cikkben szereplő lakóautós elképzelés lenne a legjobb, de lehet az sem lenne rossz, ha az ingázó lerakja a kocsiját az őrzött P+R parkolóban, kikapja a csomagtartóból ezt a szart, befurikázik a melóhelyére, ott ismét összecsomagolja, mert az utcán nem hagyhatja, hiszen a cigányok úgyis ellopnák, de akkor se 5 percig tartson összerakni meg szétszedni, meg ne kerüljön már 800 ezerbe, hanem mondjuk 150-200-ba.

  • 2011.04.01 22:44:31kovi1970

    Ha lenne 800ezrem vennék egy Honda 125cc-s motort.
    Vagy nem...

  • 2011.04.01 22:50:50a kertész tömlővel

    olvasva a kommenteket,,egy ilyen összerakásán mi a bonyolult?
    mi 2oo milla?
    kerékagy motor előre hátra?minek
    hátra egy nagyobbat azt kész,,kell bele egy jó aksi,esetleg télleg egy mobil dokkoló a kijelzésér( gps stb..) a váz lehetne esetleg könnyebb anyagból ,hajtogathatóság felesleges de mivel egyszerű forma nem hiszem hogy bonyodalmat okozott :) és kit érdekel milyen gumi van rajta.
    2oo milla,ápr1 nek tényleg rossz vicc!!!!!

  • 2011.04.01 23:02:13anr96

    @daftclub

    Nekem egy KTM eRACE is elég lenne, még maradna 120k forintom.

  • 2011.04.01 23:10:24tz1

    Jó drága bicikli.
    Viszont sztem lenne rá igény. Pl. akik már nem találtak parkoló helyet a hipermarket bejáratának 6,5m-es körzetében, azok csak előhúznák a hátsó ülésről v a csomitartóból és azt a 15 métert sem kellene gyalog megtenniük. Talán még az áruházba is bemehetnének vele nehogy megsérüljenek az ízületeik. Sztem a reklámot mindenképpen erre kell alapozni és biztos lenne a siker.

  • 2011.04.01 23:15:07kovi1970

    Bezony! Hiányzik belőle az "okos" elektronika.
    Amelyik 14km-nél szól, hogy most kéne visszafordulni, ha nem akarod cipelni... XD

  • 2011.04.01 23:26:18tz1

    Mondjuk ez sem nagyobb fasság, mint az elektromos roller, meg az a artista készség bénáknak című izé, seggvéj vagy hogyishíjják. Bár az se kerül ennyibe.

  • 2011.04.01 23:35:03tz1

    Az se ennyibe kerül.
    Jó ez a rugalmas magyar nyelv. :)

  • 2011.04.01 23:45:25gokart87

    ebböl 8 használt robogót veszek... olaszt akár.
    ami 45 felett visz...
    pff, 8at életem végéig nem lopnának el ha le se kötöóm, akkor se !

  • 2011.04.01 23:45:58gokart87

    és csúnya is, ilyen elektromos bringákat kapni a tescoban spárban... 10ed ennyiért...

  • 2011.04.01 23:52:30gokart87

    Pff ha ennek a fejlesztése meghaladta az 5milliót akkor gratulálok.

  • 2011.04.02 07:21:29walpurgis

    Miből gondolják, hogy ezt megveszi valaki?!
    A Nemzeti Elektromos Robogó...

  • 2011.04.02 08:10:02filozofus

    Az összegek nem is olyan nagyok, ha belegondoltok, hogy mondjuk 5 mérnök 2 évig izzadt a dolgon. Mondjuk a mérnöki óradíj magasabb a szalag végén állókénál. Modjuk legyen 6000Ft és akkor már a 200 milla össze is jön. Ha meg még van 3-4 főnök is a közelben akkor már a 6000Ft-nek csak a töredéke jut. Ami a mocit illeti tudjátok mennyiben van 1KWh litium a kisebb helyigényű kisebb tömegű tipusból? Ugy 200eFt felett. Ennyit a 80Eft ólmos bicókhoz való hasonlítással.

  • 2011.04.02 08:59:15mallac

    Reménytelen,tíz emberből kilenc nem bír el 25 kilót 35 öt pláne nem.De aki elbírja az sem fogja cipelni.Ki a fene mászkál egy motorral a hátán? a kerékpár sokkal könnyebb, és ugyanazt tudja mint ez.Sőt a kereke is nagyobb ami nem elhanyagolható.

  • 2011.04.02 09:11:29mtk001

    A buszos hordozhatóság egy baromság !
    De, pl. autóval elmenni az utolsó ingyenes parkolóig (vagy a fizetős behajtásos belváros előtti utolsó parkolóig)és onnan robival továbbmenni ez lehetne cél.
    Vagy a lakóbuszokba berakni.

    Szóval meg kellene találni a célcsoportot akinek el lehet adni.
    A 800 ezer Ft borzasztóan drága, akár összecsukható, akár nem.

  • 2011.04.02 09:13:53emberrichard

    ennyi idő alatt a 30 éves suzuki robogómat is szét-összerakom

  • 2011.04.02 09:39:29emberrichard

    [link]

    magyar. hordozható. olcsó. elektromos. könnyű.

    ...gyártják -Kínában

  • 2011.04.02 10:11:03Enrico Palazzo

    Rég láttam ekkora szemetet :D

  • 2011.04.02 11:11:05venszivar

    Drága!Ki a fene bír el egy 25 kilós ,nagy terjedelmű "csomagot". Bármelyik buszra felszállni vele? Ugyan már,a buszra fel sem engednék,ha ezzel felszáll valaki,akkor 3-4 embernek le kell szállnia!

  • 2011.04.02 14:41:34Szerintem nagyon jól csinálta a Tibi

    Így van, szar ez. Gyűlöljük, mert magyar. Gyűlöljük együtt elvtársak!

    Minden pösti paraszt vegyen inkább valami szép, metálfényezett, másfélmillióról visszapörgetett tizenöt éves dízelkombit ugyanennyiért. Végül is az elmúlt harminc év alatt csak tízszeresére nőtt az asztmások és tüdőrákosok száma büdöspesten, ahogy a dugók száma is..

  • 2011.04.02 14:54:50chegevarga

    Hát ez egy szégyen! Szégyen, hogy nem találtak egy normális pr-ost vagy embert, még ha csak egy alkalomra is, aki egy normális sajtótájékoztatót tart és addig gyakorol ezzel nemtom mivel amígy fél kézzel össze nem rajkja. Ez így rossz vicc volt.
    Hogy néz már ki???? Nem találtak egy rendes formatervezőt aki szebben megcsinálja... az iparról vagy bárhonnan
    200 millióból??? mire ment el a K+F tőke mikor minden adott volt egy ilyen szerkezethez, kínából a motor stb...
    800 ezer????? hát ezek kurva hülyék

  • 2011.04.02 17:11:16SZARKAPISTI

    Ha ezzel munkahelyeket teremtenek akkor nagyon is támogatom.A motor nekem sem igazán jön be de ízlések és pofonok.

  • 2011.04.02 17:33:29Shadowbull

    A palyazati penzek lenyulasara letrehozott maffia uj fokozatba kapcsolt.

    Hulye aki ezeknek penzt ad.

    sb

  • 2011.04.02 19:47:11probika

    Azt hiszem az új fejlesztésű Pannónia mellet méltó módon megfér.....két szemétkupac.
    800.000 forint.Ez szerintem csak áprilisi tréfa. Majdnem be is szoptam.

  • 2011.04.02 22:30:48gokart87

    Aki 800.000 Huf ért képes venni ilyet !
    Az nem jár busszal...

  • 2011.04.03 00:45:36Austin.

    Aki tényleg használható elektromos kisrobogót akar olcsón, annak ajánlom ezt:

    [link]

    - 800 Watt
    - Új állapotú
    - 90 e Ft

  • 2011.04.03 08:49:24pecoshop

    Istenem! Senki nem nézte a cikk dátumát?
    Április 1!

  • 2011.04.03 20:32:20Jegkoko

    Sajnos ez az egész nem április 1 i tréfa.Pedig annak se lenne jó, ugyanis ennyi pénzt más értelmes dolog kifejlesztésére nem adnak.

  • 2011.04.05 23:14:54'saztán?

    volt egy olyan cikk, aminek olyasmi címe volt, hogy "kína lenyom mindenkit?". nah, ha ebből lesz is valami, szerintem csak rövid távon fog működni. mig a kinaiak rá nem lelnek pár fotóra, lemásolják és tized áron piacra nem dobják. erről ennyit.

  • 2011.04.06 10:59:18tommodore

    Aki a videót készítette vagy vágta elég jól érezteti a savanyú ízét ennek az egész sztorinak. 2 millió euró támogatás.... székház.... összecsukható elektromos "jármű".... Ez nem a haladás, ez egy halva született kib@szott nagy halom szar. Mellesleg évtizedekkel ezelőtt sem volt újkeletű dolog az összecsukható kismotor, de az igény kb. annyi rá, mint a videóval egybeépített 12voltról üzemelő kis tv-nek anno. Lóvés, lakóautós turisztáknak jó.

Hirdetés